hirdetés

Daniel Katz: A berber oroszlán szerelme és más történetek (részlet)

2019. január 14.

Ezek az állatok nem fordulnak elő a sivatagban, mondta a teve. De hát én is itt vagyok, mondta Muthul. És én, a berber oroszlán, megígérem, hogy különösen a tuaregektől védelek meg, nehogy elfogjanak, és újra rabszolgájukká tegyenek. – Daniel Katz A berber oroszlán szerelme és más történetek című könyvéből olvashatnak részletet

hirdetés

Az oroszlán neve Muthul volt. Öreg berber oroszlán az Atlasz hegységből. Fekete sörénye, sűrű bojtos fekete farka volt, bőrén számos harci sebhely.
A karthágói királyi palotában cseperedett kölyökként, amikor a rómaiak a fiatalabb Scipio vezetésével, tűzzel és vassal elpusztították a várost. A palotát felgyújtották, a harc véresen tombolt a kertben, a rózsabokrokban nyilakkal átlőtt rómaiak lógtak, a karthágóiak vérétől vöröslött a szökőkutak vize. Valaki szabadon eresztette ketreceikből a palota szelíd és vadállatait, ezek megbokrosodva rohangáltak össze-vissza, pánikjukban egymást ölték, azután megmagyarázhatatlanul eltűntek.
A harcok még tomboltak, amikor egy ligúriai hegyivadász fáradtan az Astarte szobornak támaszkodott, és az istennő lábai között megpillantott egy oroszlánkölyköt, ami mancsai mögé rejtette fejét. A hegyivadász megsimogatta a kölyök hátát, és tehénbőrből varrt tarisznyájába dugta, hogy később majd eladja a római cirkusznak.

Pár pillanattal később egy cédrusfa tetőgerenda szétroncsolta a ligúriai fejét, mikor benyomult az égő palotába rabolni.

Az oroszlánkölyköt egy, a rómaiak oldalán harcoló numídiai mentette ki a lángokból. Hátára vetette a ligúriai zsákját, és köhögve húzódott ki a füstből a palota udvarára. Ott a hátizsák morogni kezdett. A numídiai ledobta a hátáról és belerúgott. A hátizsák keservesen vinnyogott. Kioldotta a hátizsák száját, és egy szőrös orrot, meg két ferde szemet látott benne.

Az ördögöt mentettem ki a tűz torkából? csodálkozott a numídiai, és halálra akarta döfni a lényt. Az oroszlánkölyök kimászott, és nyalni kezdte magát. A numídiainak eszébe jutott gyerekkorából a macskakölyke, és úgy döntött, megkíméli az oroszlán életét. Legyen a neve Muthul, mondta, az kisördögöt jelent.

A numídiai eladta a kölyköt a parancsnokának. Az Masinissa király udvarának ajándékozta. Masinissa saját sportos céljaira nevelt oroszlánokat palotakertjében, Thirmida városában. Muthul ott erős hímmé fejlődött, hosszú fekete sörénye lett és könyök hosszúságú bajuszszőrei. Ötéves korában Muthul megelégelte a fárasztó és felfoghatatlan trükkök gyakorlását. Pontos mancsütéssel elkábította idomárját, átugrott a tíz láb magasságú kerítésen, és ordítva rohant a város sikátorain, kirontott a városkapun át a szabadságba, és megállás nélkül a Tell-Atlasz hegységig futott.
A hegyekben az atlaszoroszlánok kisszámú falkájához csatlakozott. Hőzöngve, harcolva és ármánykodva haladt felfelé a falka hierarchiájában. Felhasználva minden alattomos trükköt, amit az idomárjától tanult, végül magához ragadta a falka vezetését. Az összes nőstényt kisajátította magának. Egyetlen egy nőstényt sem engedett át a többi hímnek.

Muthul tizenhat éves koráig uralta háremét. Akkor messziről, talán Mauritániából felbukkant egy fiatalabb hím, egy ronda, félfülű óriás. A rondaság kihívta harcolni Muthult. Muthul ordítással válaszolt, a kihívó heves támadással. Muthul régi trükkjei hatástalanok voltak, egyeduralkodó falkavezérként elbizakodottá vált és ellustult. A mauritániai majdnem széttépte.

Muthul szégyenteljesen menekült el a helyszínről. Attól kezdve egyedül vadászott, egyedül evett és egyedül aludt. Remete lett belőle.

Azidőtájt Numídia új királya, Jugurtha lázadozni kezdett a rómaiak ellen. Az alacsonyan fekvő vidékeken ismét seregek vonultak, numídiai lovasok, római légiók és mór szövetségeseik teveháton.

Muthul visszaemlékezett Karthágó égésére, a fogság idejére és hajszálon múlt megmenekülésére. Mindjárt tüzeket gyújtanak, fegyvercsörgés és borzalmas harci ordítások zúgnak a fülében, óriási harci elefántok nyomulnak felé, és döngeni fog a föld. És még a hegyekben sem lenne biztonságban, ott is elérné a süvítő nyílzápor, a tűz és a harci zaj.

Muthul úgy döntött, olyan messzire megy, amilyen messzire csak tud. Hallotta, hogy a nagy sivatag túloldalán zöldellő földek és erdők vannak, füvet és a fák leveleit evő állatok bőségesen, olyanok is, amilyeneket ő még sosem látott és kóstolt. Nekivágott a líbiai sivatagnak, a szép új világ felé.

Amikor három napi utat megtett, és már majdnem szomjan halt, puha, ritmikus lépteket hallott a homokban, és egy gyönyörű, szürkés színű tevét pillantott meg maga mellett elsuhanni, olyan közel, hogy csak egy alacsony homokdomb választotta el őket egymástól. A teve dél felé tartott, könnyű rakományt vitt, lovas nem látszott a hátán, a nyerget csak egy lópokróc takarta. Muthul összeszedte minden erejét és dühét, befutotta a tevét, felugrott a hátára, fogát a nyakába mélyesztette, de nem harapta el. A teve reszketve megállt és mozdulatlan maradt, felidézte a kis agyában lakozó régi tanítást, amely ezt ismételte: ne próbáld lerázni a hátadról az oroszlánt, mert akkor kettéharapja a nyakadat. Ezt úgyis megteszi, de nem mindig.
Merre visz az utad, púpos hátú? kérdezte Muthul.

Gerna oázisba, válaszolta a teve, és sárga fogai összekoccantak.
Az oázisban született. Most, hogy lovasa, egy fiatal mór meghalt a numídiaiak nyilaitól, ismét szabad teve lett, és szülőhelyére igyekezett.

Micsoda véletlen, én is oda tartok, mondta Muthul. Sajnos meg kell ölnöm téged és meginnom a véred, hogy égető szomjúságomat enyhítsem.

Az rendkívül rövidlátó dolog lenne, mondta a teve, és mindkettőnk számára végzetes. A pokrócom alatt találsz vizestömlőket, a mórom ezeket még meg tudta tölteni halála előtt.

Muthul megtalálta a teli tömlőket, szemfogaival kilyukasztotta az elsőt, kiszürcsölte belőle a vizet, kiitta a második tömlőt is, a harmadikból már engedte a tevét inni.
Gyerünk, indulás hosszúláb, parancsolta Muthul, és kényelmesen elhelyezkedett a púpnak támaszkodva.

Egy napi út után a teve térdre ereszkedett megpihenni. Muthul leugrott a hátáról, néhány kört futott a teve körül, hogy megmozgassa lábait, aztán a teve mellé heveredett, az oldalához simult, hogy az nehogy megszökjön éjjel.

Amikor a teve reggel felállt, Muthul felugrott a hátára, útra készen. A teve azonban nem volt hajlandó megmozdulni. Éjszaka volt ideje gondolkodni.

Mit kap a teve ellenszolgáltatásként azért, hogy hátán viszi az oroszlánt? kérdezte.
Megígérem, hogy nem eszlek meg, mondta Muthul.

Könnyen ígérgetsz, de úgyis elharapod a nyakamat, mielőtt megérkeznénk, mondta a teve.

Miért tenném? kérdezte Muthul, hisz akkor én is elpusztulnék a sivatagban.
Nem tehetsz a természeted ellen, mondta a teve, aki hallotta a történetet a békáról és a skorpióról.

Mit tudsz te az én természetemről? mondta Muthul. Uralkodom vad természetemen, mindig fékezem vad érzelmeimet, amikor szükséges. Királyi nevelést kaptam.
A tevét nem győzték meg Muthul szavai, továbbra is határozottan, mozdulatlanul állt. Ekkor Muthul megígérte, hogy fáradozásai ellenszolgáltatásául megvédi minden tevéket fenyegető veszélytől; az oroszlánoktól, farkasoktól, hiénáktól és a leopárdoktól.

Ezek az állatok nem fordulnak elő a sivatagban, mondta a teve.
De hát én is itt vagyok, mondta Muthul. És én, a berber oroszlán, megígérem, hogy különösen a tuaregektől védelek meg, nehogy elfogjanak, és újra rabszolgájukká tegyenek.

Ezt az ígéretet komolyan vette a teve, és nekivágott a gyaloglásnak. A pihenőhelyeken bokrok leveles ágait és hajtásait ette, még a tüskés akácbokrok ágait is tövisestől, jó étvággyal elfogyasztotta. Muthul kis állatokat fogott, gekkókat, fürge gyíkokat, zöld gyíkokat evett, és egy kis szalamandrát, aminek gyík íze volt. Ezek egyesek szerint úgynevezett tisztátalan állatok voltak, de Muthul nem törődött vele, aligha volt tudomása az egészről.

Így folytatódott Muthul utazása a líbiai sivatagon át teveháton, irány Szudán és Darfur. Még távolabbi szavannákról álmodott, ahol hosszú és zöld a fű, és ízletes az állatok húsa.

Végül megérkeztek Gerna oázisba. Egyetlen tuaregkaraván sem tartózkodott ott. Rengeteg állat volt a víz mellett, a pálmafák árnyékában, a bokrok között és messzebb, homokdombok oltalmában; mindenféle állat, ismerősök és ismeretlenek egyaránt.

Muthul elbúcsúzott a tevétől, megköszönte a fuvart és a vizet. A teve könnyekig hatódott, és elhatározta, mostantól nem hisz a fabuláknak.

 

 

 

A most e-könyvként megjelenő A berber oroszlán szerelme és más történetek című könyve az, amelyért Katz 2009-ben az irodalmi Állami-díjat kapta. Többszintű novellafüzér, napjainkra egyre elterjedtebbé váló tördelt próza. Fabuláiban emberszerű állatok és állatokra emlékeztető emberek jelennek meg, az idősíkok a Bibliától napjainkig, a színhelyek Afrikától a finn erdőségekig terjednek. Az empatikus iróniával megformált történetek között a fordító Uu asszony – aki tulajdonképpen nem asszony – és a fabulák szerzője, Kuf úr, az író kalandozik. Az ő tükrözésükben formálódik a kötet egyik központi témája is: férfi és nő viszonya, a kapcsolatok kezdete, közepe és vége. Három történet (ADAGIO A MOSZKVAI ÉJSZAKÁBAN, AZ IZLANDI BIRKÓZÁS ALAPJAI, A CORTÉGE AUKCIÓ) izgalmasan, meglepetésekkel keresztezi egymást, s a lényegre csak a kötet legvégén, az epilógus csattanójában derül fény – ahogy a klasszikus novellákban is.

Daniel Katz nem követi a fabulaírás hagyományait:
„Jean de la Fontaine fabulái jó költemények, de az ilyesfajta tanulságos történetek unalmasak. Ha új verziókat írunk a fabulák alapján, bátran túlozni kell", majd így folytatja:
„Az állattörténeteken keresztül talán jobban ki tudom emelni az emberek közötti történetet és fordítva; az állatok közötti észbeli különbségek közvetlenül megidézik az emberi társadalmat."

Daniel Katz 1938-ban született Helsinkiben. Író, drámaíró, kolumnista, aktív amatőr színjátszó. Munkásságát 1977-ben és 2009-ben irodalmi Állami-díjjal jutalmazták, 2015-ben megkapta a Pro Finlandia emlékérmet. Regényeit Finlandia- és Runeberg-díjra is jelölték.

Daniel Katz: A berber oroszlán szerelme és más történetek, ford. Huotari Olga, Podmaniczky Művészeti Alapítvány, Librarius e-könyv, 2018.

A könyvhöz az alábbi linken lehet hozzájutni.

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.