hirdetés

Daniel Kehlmann: A világ fölmérése

A Magvető Kiadó ajánlata

2006. november 8.

Daniel Kehlmann

A világ fölmérése
Magvető Kiadó, 2006.
Fordította: Fodor Zsuzsa
296 old., 2.690 Ft
keménytábla védőborítóval
ISBN 963 14 2544 4
hirdetés

Két fiatal német nekilát a világ fölmérésének a 18. század végén. Az egyikük, Alexander von Humboldt átvág az őserdőn és a sztyeppén, bejárja az Orinocót, önmagán kísérletezve mérgeket próbál ki, megszámolja a bennszülöttek fején a tetveket, bebújik a barlangokba, megmássza a vulkánokat és emberevőkkel vacsorázik. A matematikus és csillagász Carl Friedrich Gauss, aki nem tudja az életét nők nélkül élni, mégis képes a nászéjszakán kiugrani a hitvesi ágyból egy képlet lejegyezése kedvéért, Göttingenben bebizonyítja, hogy a tér görbül. A két öreg, híres és kissé bogaras ember először 1828-ban találkozik Berlinben, hogy a tudomány érdekében összefogjanak. A világot járt felfedezőnek és a szobájába zárkózó tudósnak azonban csak egy közös vonása van: a szenvedélyes tudásvágy.

Daniel Kehlmann humorral bőségesen fűszerezve, rendkívül élvezetes stílusban meséli el a két zseni életét, sikereiket és kudarcaikat, kötéltáncukat nagyság és nevetségesség határán. A világ fölmérése rafinált játék tényekkel és fikcióval; különös fantáziával, erővel és ragyogó technikával megírt filozófiai kalandregény.
Daniel Kehlmann 1975-ben született Münchenben, jelenleg Bécsben él. A fiatal német irodalom legnagyobb tehetségeként számon tartott író alig múlt harminc éves, és máris tizenkét könyvet – köztük két hatalmas közönségsikert – és számtalan rangos díjat tudhat magáénak. Regényei és elbeszélései húsznál is több nyelven olvashatóak; kritikusai világszerte kifinomultságát, intelligenciáját és páratlan humorát dicsérik. A világ fölmérése az utóbbi évek legnagyobb német szépirodalmi sikere, mely rekordhosszúságú ideig vezette a sikerlistákat, s egy év alatt több mint hatszázezer példányban kelt el.
Részlet a regényből:
„Néhány nap eltelt, mire újabb települést pillantottak meg. Dadogva üdvözölte őket egy hallgatástól meggárgyult misszionárius. Az emberek meztelenek voltak és színesre festették magukat: némelyek frakkot festettek a testükre, mások egyenruhát, amilyet ők maguk soha nem is láthattak. Humboldt arca felderült, amikor megtudta, hogy ebben a faluban tudnak curarét készíteni.
A curare-mester méltóságteljes, paposan szikár jelenség volt. Így hántoljuk az ágakat, mondta, így morzsoljuk szét a kérget egy kövön, így töltjük be, vigyázat, a levet egy banánlevél tölcsérbe. A tölcsér a lényeg. Kétli, hogy Európában valaha valami ehhez foghatóan művészit alkottak volna.
Hát igen, mondta Humboldt. Valóban nagyon figyelemre méltó tölcsér.
És így pároljuk le az anyagot egy agyagedényben, vigyázzanak, kérem, még nézni is veszélyes, így adjuk hozzá a besűrített levélfőzetet. Ez pedig, tartotta oda Humboldt elé az agyagtálkát, a legerősebb méreg ezen és a másvilágon. Ezzel angyalokat is lehet ölni!
Humboldt megkérdezte, meg lehet-e inni.
A nyilakat szokták bekenni vele, mondta a mester. Meginni még senki sem próbálta. Nem őrültek meg!
De a megölt állatokat azonnal meg lehet enni?
Meg bizony, mondta a mester. Ez a dolog értelme.
Humboldt a mutatóujját nézte. Aztán beledugta a tálba és lenyalta.
A mester felsikoltott.
Ne aggódjon, mondta Humboldt. Az ujja ép, a szájürege is. Ha az embernek nincs sebe, nem árthat az anyag. A szubsztanciát meg kell ismerni, márpedig az kockázat nélkül nem megy. Egyébként pedig elnézést kér, kissé gyengének érzi magát. Térdre rogyott és egy darabig ott maradt, a földön ülve. A homlokát dörzsölte és halkan maga elé dúdolt. Aztán óvatosan fölállt és az egész készletet megvette a mestertől.
A továbbutazás egy nap késedelmet szenvedett. Humboldt és Bonpland egymás mellett üldögélt egy kidőlt fatörzsön. Humboldt tekintetét a cipőjére szegezte, Bonpland szünet nélkül egy francia kiszámoló versike első strófáját hajtogatta. Most már tudták, hogyan készül a curare, és együtt bebizonyították, hogy szájon át bámulatos mennyiséget lehet belőle fogyasztani anélkül, hogy egy kis szédüléstől és némi érzékcsalódástól eltekintve komolyabb baja lenne tőle az embernek, a vérbe csöppentve azonban már egy parányi mennyiségtől is elájul és egy gramm egyötöd része is elegendő ahhoz, hogy megöljön egy kis majmot, amelyet azonban meg lehet menteni, ha az ember mindaddig, amíg a méreg megbénítja az állat izmait, erőszakkal a szájába leheli a levegőt. Egy óra elteltével alábbhagyott a szer hatása, fokozatosan újra képes volt mozogni, és némi melankóliától eltekintve semmi nem maradt belőle. Így az is érzéki csalódásnak tűnt, amikor hirtelen szétnyílt a bozót, és egy vászoninget és bőrzekét viselő bajuszos ember izzadtan, de nyugodtan elébük toppant. A harmincas éveinek közepén járhatott, Brombachernek hívták és Szászországból származott. Azt mondta, se tervei, se céljai nincsenek, egyszerűen csak világot szeretne látni.”

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.
literaszerk literaszerk 2006-11-13 16:18

Kedves Orbán István, a cikk leadjében szereplő könyvészeti adatok között szerepeltettük a fordító nevét: Fodor Zsuzsa. Üdvözlettel: a szerkesztők