DARVASI LÁSZLÓ
 

Teregetés

(részlet)

Ott szeretett teregetni a lapos tetőn, ahonnan még éppen látszott a tenger remegő sávja. Nem kék volt, csak idézte a kékség bizonytalan és ellenséges homályát, máskülönben vihar idején volt a legjobb. Az asszony szeretett viharban teregetni. Körben a város templomának tornyait látta, mintha horgas, vénemberujjak lennének, melyek már hiába mutatnak az ég felé. A harangozás rendre fölverte a madarakat, a városban túl sok madár volt, galambok, varjak, szarkák. Madarak rajban és magányosan, és mindenütt a nyomaik. Néha a nyitott ablak párkányára szállt egy papagáj. A férfi ilyenkor soha nem ébredt föl. A papagáj néma volt, soha nem rikácsolt, és a nő tudta, hogy őt a madár színei ébresztik fel. A férfi talán nem is hitte el, hogy gyakorta megjelenik náluk egy papagáj.

A nő itt szeretett teregetni, fent, a lapos tetőn, ahonnan a többi tetőre is rá lehetett látni, a szomszédos kátrányfoltok ismerős arcok lettek végül. Az egyik tetőn görbült egy műpálma, alatta két strandszék. Néha odaült egy öregember, és szivarozott. A nő szerette hallgatni a száradó ruhák csattogását. Gyakran marta szemét az izzadtság. Könnybe lábadt a szeme, a tenger beleolvadt a város végtelen szürkéjébe, szinte megvakult, de azért hallotta, hogy lent a műhelyében dúdol a férfi. És aztán a szerszámok zaja, a koppanások, ez talán egy reszelő, nyikorog valami, aztán peng, peng, peng, mint a formálódó vaslapocska.

A nő itt szeretett teregetni, a lapos tetőn, megállni ringó ágyneműk, ingek, blúzok között.

Ide járt fel a pap.

Innen beszélt hozzá, neki, az asszonynak soha nem kellett gyónnia, sem pedig misére járnia. Mindig a pap jött hozzá. Így alakult. A férfi nem szólt érte, ő csak dolgozott, és amikor a műhelyen átballagott a pap, bólintott neki. Pengett a vas, a férfi dúdolt, verte a szögeket. A pap akarta, hogy így legyen, hogy ő jöhessen, és a férfit nem zavarta. A férfi lent maradt a műhelyben, énekelt. Néha felbicegett a padlásajtóig, letett egy pohár bort a küszöbre, nem szólt, a pohár gyöngyözött, a férfi mindig a pincéből hozta fel a bort. A pap megitta a bort, és mindig ugyanoda helyezte vissza a poharat, a küszöbre. A nő csak állt, nézte, nem szerette ezt. Ez valami külön játék volt. Azt szerette, ha a pap följön hozzá, a lepedők mögé áll, és Istenről beszél.

Nincsen Isten, mondta a nő a lepedőnek, mögötte sötétlett a pap arca, finom vonású arc volt, fiatal, szomorú ember.

Öngyilkos lesz, gondolta a nő.

El fogják helyezni, mondta a pap egy délután. A nő nagy fehér szoknyája mögül beszélt, rekedt volt a hangja. Felhős volt az ég. A madarak köröztek.

Többé nem jöhet, mondta.

Nincs Isten, mondta a nő.

Ha erre jár, följöhet azért? Biztosan fog még erre járni.

Nincs Isten, mondta a nő, teregetett.

A pap hallgatott.

Aztán rágyújtott, és a nő nézte, hogy a lepedők mögül hogyan gomolyog el a kék füst, mintha a tenger párologna.

Tegnap, ahogy magához tartottam, leszart egy madár, mondta a pap.

Nincs Isten, mondta nő.

De nem galamb volt.

Nincs Isten, mondta a nő.

És nem is szarka, veréb, vagy, nem is tudom, sirály. Nem sirály volt. Egy papagáj szart le, mondta a pap. És azt gondoltam, nem mosatom ki. Itt a folt, itt van a vállamon, mondta.

Nincsen Isten, mondta a nő, és teregetett tovább.

Álmomban láttam a fanszőrzetét, mondta a pap, és a nő figyelte, ahogy ledobja a csikket, és eltapossa.

Aztán a pap elment, kopogott a vasalt cipősarka.

A nő felhúzta a szoknyáját, és megnézte a fanszőrzetét, megnézte, miről álmodott a pap. Aztán még fölakasztotta a férfi néhány ingét. A férfi dúdolt lent, verte a szögeket.

Amikor lement hozzá, átölelte, a férfi így szögelt tovább. Nem hagyta abba.

Van Isten?, kérdezte a nő.

Hát persze, bólintott a férfi, és nagyon gyorsan ütögette a fa húsába az apró, kék fejű szögeket. A nő szinte nem is tudta követni a kalapács fejének mozgását.

(…)
Jelenkor 2010 május

Goretity József interjúja Ljudmila Ulickajával. A beszélgetés a roppant széles látókörű írónő kortárs világérzékeléséről, világnézeti kételyeiről árulkodik, kérdései élesek, meglátásai provokatívak. "Azt hiszem, már így is annyira elvetettem a sulykot, hogy ellenfeleim rám fogják törni az ajtót."

Tematikus összeállításunkban Darvasi László Virágzabálók című regényét Thomka Beáta, Mikola Gyöngyi, Takáts József, Wernitzer Julianna, Szajbély Mihály írásai vizsgálják.  

Marno János, Schein Gábor, Maurits Ferenc, Veera Rautavuoma, Fekete Richárd, Lázár Balázs,

K. Kabai Lóránt versei.  

Péterfy Gergely regényrészlete, Kováts Judit, Kálmán Gábor, Darvasi László novellája.

Lábass Endre tanulmánya Dickensről, Szabó Ádám írása a hatvanéves Esterházy Péterről szól.

Bírálatok: Két írás Schein Gábor könyveiről. Vári György a szerző Egy angyal önéletrajzai című regényét, Rákai Orsolya pedig Traditio: folytatás és árulás című tanulmánykötetét recenzálja. Keresztesi József Péterfy Gergely legutóbb megjelent regényéről, a Halál Budánról, Turi Tímea Király Odett verseskötetéről (Magamon kívül) ír. Gömöri György az új Zbigniew Herbert-válogatással vitázik (szerk.: Körner Gábor), Sereg Mariann az Átkelés című kortárs amerikai versantológiát (ford.: Gyukics Gábor), Kisantal Tamás Primo Levi válogatott novelláit (szerk.: Székács Vera) méltatja.  

Borhidi Attila pécsi akadémikussal, botanikaprofesszorral Sz. Koncz István beszélget.