David Lynch: Hogyan fogjunk nagy halat?
A Kalligram Kiadó ajánlata
David Lynch
Hogyan fogjunk nagy halat?
Meditáció, tudat és kreativitás
Kalligram Kiadó, 2007.
Fordította: Gerevich andrás
Kötve, 110 x 185 mm
136 oldal, 2.000 Ft
ISBN 978-80-7149-964-0
- 2007. november 4.
Napjaink egyik legnagyobb élő filmrendezője, David Lynch vall alkotómódszerének természetéről. A több mint 30 évig gyakorolt transzcendentális meditáció gyakorlati hasznáról abban a kreatív folyamatban, amely olyan kultikussá lett filmek megalkotását tette lehetővé, mint pl. Az elefántember, a Kék bársony vagy a Twin Peaks és az ugyancsak élénk érdeklődésre számot tartó legújabb filmje, az Inland Empire, amely (a Budapest Film forgalmazásában) idén ősszel jelenik meg a magyar mozikban.
Részletek a könyvből:
Sötétség
Gyakran megkérdik tőlem, ha a meditáció olyan jó és annyi örömöt szerez, a filmjeim miért olyan sötétek, miért olyan sok bennük az erőszak.
A mai világban nagyon, nagyon sok sötétség áramlik körbe, és a filmek legtöbbje ezt a világot tükrözi, amiben élünk. Ezek történetek. Minden történetnek konfliktus az alapja. Minden történetbe kell jó és rossz, sötétség és világosság.
Bizonyos ötletekbe beleszeretek. Vagyok, aki vagyok. Ha azt mondanám, hogy megvilágosultam, és ilyen a megvilágosult film, az teljesen más helyzet lenne. De én csak egy egyszerű montanai ember vagyok Missoula városából, aki csupán teszi a maga dolgát, és a saját útját járja, mint mindenki más.
Mindannyian azt a világot tükrözzük, amiben élünk. Ha egy történelmi filmet rendezel, az is inkább a saját korodnak állít tükröt. Könnyű észrevenni a történelmi filmek közötti különbséget aszerint, hogy mikor készültek. Érezni lehet abból, hogy hogyan beszélnek, milyen témák kerülnek előtérbe, mert ez mind változik, ahogy a világ is változik.
Ezért hát igaz, hogy habár montanai vagyok, és otthonom, Missoula, nem éppen a világ szürrealista fővárosa, de bárhonnan felismerheted a mai világnak ezt az idegenségét, és neked is meglehet a sajátos látásmódod.
Szenvedés
Jó, ha a művész tudja, mi a stressz és a konfliktus. Ötleteket meríthet belőlük. Viszont garantálom, hogy stresszes állapotban nem fogsz tudni alkotni. És konfliktusok közepette leblokkol a kreativitásod. Ismerned kell a konfliktust, de nem szabad folyamatos konfliktusokban élned.
A történetekben, azokban a világokban, ahova ezek a történetek elvisznek, bőven van szenvedés, káosz, sötétség, szorongás és düh. Vannak gyilkosságok és mindenféle borzalmak. De egy filmrendezőnek nem kell szenvednie ahhoz, hogy megmutassa a szenvedést. Filmre viheted, megmutathatod az emberi lét szörnyűségeit, az ellentéteket és konfliktusokat, de nem kell mindezen magadnak is keresztülmenned. Te vezényled, de nem vagy benne. Szenvedjenek csak a történet szereplői.
Hallgass a józan észre: minél jobban szenved az alkotó, annál kevésbé tud alkotni. Minél jobban szenved, annál kisebb az esélye, hogy élvezi a dolgát és igazán jó lesz az eredmény.
Persze van, aki Vincent Van Goghra hivatkozik: egy festő, aki rendkívülit alkotott annak ellenére, hogy – vagy pont azért, mert – szenvedett. Szerintem Van Gogh sokkal termékenyebb és sokkal inkább rendkívüli lett volna, ha nem korlátozza a belső gyötrelem. Szerintem nem a fájdalomban rejlik a nagysága, hanem a festésben találta meg azt a kis örömöt, ami kijutott neki.
Néhány művész abban a hitben él, hogy a harag, a depresszió vagy más negatív érzés érdekesebbé teszi a művészetét. Ragaszkodnak a haraghoz vagy a félelemhez, hogy a munkájukba is beleadhassák ezeket. Már a boldogság ötletétől is hányingerük lesz. Azt hiszik, elvesztenék az erejüket, vagy nem lennének elég érdekesek.
Pedig a meditálás nem csorbítja sem az alkotóerőt, sem a képzeletet. Nem veszted el a kreativitásodat. Ezzel szemben, minél többet meditálsz és mélyülsz el magadban, annál jobban kiteljesedik az alkotóerőd és a képzeleted, és erre magad is rá fogsz jönni. Minden szempontból sokkal jobban fogod érteni az életet, miután magadba merültél. Többet fogsz tudni és azt jobban is fogod értékelni. Sokkal többet látsz majd a világból és az emberi létből.
Ha művész vagy, ismerned kell, mi a düh, anélkül, hogy korlátozna. Az alkotáshoz energia és tisztánlátás kell. Ki kell tudni fogni az ötleteket. Elég erősnek kell lenned ahhoz, hogy megvédd magad a világból áradó hihetetlen feszültségtől és stressztől. Logikus hát, hogy folytonosan táplálni kell a helyet, ahonnan az erő, a tisztánlátás és az energia ered – le kell merülni és élettel kell megtölteni a tudatot. Különös, de tapasztalatom szerint a meditálásból eredő öröm olyan, mint egy golyóálló mellény: megvéd. Ha elégszer tapasztalod ezt az örömöt, sérthetetlen leszel. Ahogy a negatív érzések felszívódnak, jobbra fordulnak a dolgaid, több ötletet foghatsz ki, és még többet érthetsz meg belőlük. Könnyebben lángol fel benned a tűz. Több energiád lesz és tisztábban látsz majd. Ezután tudsz csak igazán munkához látni, és konkrét formába önteni az ötleteidet a film vagy bármely más művészet nyelvén.
Belső fény
Aki minden létezőt önnön lelkében szemlél,
mindenben a Lelket látja, és többé nincs oka félni.
Mert aki megvilágosult, annak számára minden
létező az Énből származik;
hát hogy is szenvedne vagy hinne káprázatnak
az, aki az Egységet ismeri?
Upanisadok
A negatív érzések sötétségben tartanak. De mi a sötétség? Belenézel a sötétbe, és látod, hogy valójában semmi sincs ott: a sötétség maga a hiány. Felkapcsolod a villanyt és a sötétség eltűnik.
Ám a napfény például nem szabadít meg a negatív érzésektől. Eltünteti a sötétséget, de a negatív érzéseket nem. Akkor pedig miféle fényt kell felkapcsolnod ahhoz, hogy a negatív érzések eltűnjenek, ahogy a sötétség is eltűnik a napfény hatására? A tiszta tudat fényét, az Én, az egység fényét.
Ne küzdj a sötétség ellen! Ne is törődj a sötétséggel! Kapcsold fel a fényt és a sötétség eltűnik. Kapcsold fel a tiszta tudat fényét és a negatív érzések eltűnnek.
Most lehet, hogy azt mondod, „ez szépen hangzik”. Túlságosan is. De igaz.
Az arany torony
Ahogy a portól megszabadított tükör fénylik,
úgy ragyog, ki látta a Lelket testben és tudatban.
Mindörökre boldog, s a félelmet nem ismeri.
Upanisadok
Hogyan számolja fel a meditáció a negatív érzéseket?
Képzeld el, hogy te vagy az Empire State Building. Több száz szoba van benned. És ezek a szobák tele vannak kacattal. És te raktad őket tele. Most pedig használd a liftet, ami maga a lemerülés.Lemész az épület alá, egészen az egységes térig, a tiszta tudatig, ami olyan, mint az aranyló elektromosság. Érezni fogod. És ez az aranyló elektromosság beindítja a takarító robotokat. Elindulnak és rendet raknak a szobákban. Arannyá változik, ami korábban piszok és kacat és szemét volt. A stressz, ami eddig olyan volt, mint rengeteg összegabalyodott szögesdrót, most feloldódik.
Elpárolog vagy felszívódik. Egyszerre teszel rendet és töltődsz fel. Úton vagy a megvilágosodás csodás állapota felé.
Vallás
Presbiteriánusnak neveltek. Tisztelem a vallásos embereket, mert hiszem, hogy valami nagyon szépnek vannak a birtokában. És ebben a szépségben van igazság. Mivel azonban e vallások ősiek, és alighanem torzulásokon mentek keresztül, úgy érzem, a mesterek eredeti szavai közül jónéhány elveszett. De hiszem, hogy mindannyian ugyanazon nemes cél felé haladunk.
Minden vallás végül ugyanabba az óceánba folyik. A transzcendentális meditáció egy technika, amivel megtaláljuk ezt az óceánt, és ezt a technikát mindenféle vallású emberek gyakorolják. A transzcendentális meditáció önmagában nem egy vallás, de nem ellensége semelyik vallásnak; nem ellensége semminek.
Kábítószerek
Mindannyian ki akarjuk tágítani a tudatunkat és el akarunk jutni a gyönyör állapotába. Ez egy természetes, emberi vágy. Sokan kábítószerekkel akarják elérni ezt a célt. A gond viszont az, hogy az emberi testnek, a szervezetnek rendkívüli módon ártanak a drogok. Kikészítik az idegrendszert, egyre nehezebbé téve a már megélt élmények újbóli megtapasztalását.
Szívtam marihuánát, de már régóta nem teszem.
A 60-as években jártam képzőművészeti egyetemre, képzelheted, milyen világ volt. Mégis a barátaim voltak azok, akik rám szóltak: – Ne, ne, ne! David, ne drogozz! – Mázlim volt.
Egyébként is, sokkal mélyebb tapasztalatokat szerezhet az ember természetes úton. Miután kitágul a tudatod, ezek a tapasztalatok könnyen elérhetőek. Mindent megláthatsz. Semmi több nem kell hozzá, csak a tudatodat kell fejlesztened, mert a tudat korlátlanná és végtelenné tágítható. Maga a teljesség. Tiéd lehet a teljesség. Megvalósíthatod a vágyaidat a drogok káros hatása nélkül is.
Gyújtsd fel a fényt
A Jóga – az egység – közelében
megszűnik az ellenségeskedés.
Jóga-Szútra
Olyanok vagyunk, mint a villanykörte. Ha az öröm nő benned, az maga a fény, ami kihat a környezetedre is.
Egy nagy veszekedés után belépni egy szobába nem túl kellemes. Érzed ezt. Ha véget is ért a vita, még érzed, benne van a levegőben. Ugyanígy, ha belépsz egy szobába, ahol valaki meditált, az örömöt is érzed. Nagyon jó ezt tapasztalni.
Mindannyian hatással vagyunk a környezetünkre. Örömet ad a belső fény. És ahogy egyre fényesebbre és fényesebbre állítod, annál jobban fogod élvezni. És a fény is egyre távolabbra és távolabbra terjed majd.
Ipari szimfónia I.
(Industrial Symphony No. 1)
Az Ipari szimfónia I. volt az első és egyetlen színházi rendezésem. A Brooklyn Academy of Music színpadán adtuk elő. Két hetünk volt, hogy felkészüljünk, de magában a színházban csak egy napunk, hogy összehozzuk a két előadást.
Angelo Badalamentivel szereztük a zenét, és a különálló részeket absztrakt zenével próbáltuk meg összekötni. Néhány ember felépítette a díszletet. Amint elkészült a díszlet, egyetlenegy napunk volt, hogy az egészet elpróbáljuk és bevilágítsuk.
Szóval eljött az a nap, ott volt a késő délelőtt és délután próbálni, az este pedig a két előadásra. A próbát a darab elejétől akartam kezdeni, és végigmenni rajta az elejétől a végéig. Elkezdtük, de másfél óra elteltével is csak a kezdetén dolgoztunk, pedig nem is volt hosszú. Be kellett látnom, hogy hatalmas és biztos bukás előtt állok. Tudtam, hogy „nem sikerülhet, ha nem pattan ki a fejemből valami ötlet.” És bingó! Megtörtént.
Lehet, hogy a spanyolviaszt találtam fel, talán csak a józan ész diktálta, de úgy döntöttem, hogy mindenkivel külön beszélek. Megragadtam valakit, és elmagyaráztam neki: – Látod ott azt? Amikor az a férfi odamegy, és elmegy, akkor te meg amoda mész. – Mire ő annyit felelt, hogy: – Oké. – És mikor odajutsz, ezt meg ezt teszed. – Oké. – És akkor megragadtam egy másik színészt, és elmagyaráztam neki: – Látod ott azt a férfit?
Amikor ezt meg ezt teszi, akkor te odamész, és azt meg azt teszed. – Soha nem próbáltuk el, de szerencsére minden rendben ment.
Útvesztőben
(Lost Highway)
Amikor Barry Gifforddal a forgatókönyvön dolgoztunk, teljesen lekötött az O. J. Simpson-per. Barryvel sosem így közelítettük meg, de szerintem a film kapcsolódik a perhez.
Megdöbbentett, hogy O. J. Simpson tudott mosolyogni és nevetni. Később golfozni ment, mintha mi sem történt volna. Azon tűnődtem, hogyha valóban ő követte el a gyilkosságot, hogyan élhet tovább. És akkor bukkantunk erre a pszichológiai szakkifejezésre: „pszichogén amnézia” – ami egy olyan folyamat elnevezése, amikor az agy becsapja önmagát, hogy megmeneküljön a borzalomtól. Így egy kicsit erről is szól az Útvesztőben. Na meg arról, hogy semmi nem maradhat örökké titokban.
Korlátok
Néha a korlátok indítják be a gondolatokat. Ha rengeteg pénzed van, hátradőlhetsz és minden problémát megpróbálhatsz pénzzel megoldani.
Nem kell törni a fejedet. Ezzel szemben, ha megszorításokkal kell szembenézned, néha nagyon olcsó és ötletteli megoldásokra akadhatsz.
A barátom, Gary D’Amico vizuális effektekkel foglalkozik. Imád mindent felrobbantani. Ő robbantotta fel a házat a Lost Highway – Útvesztőben egyik jelenetében. Pedig nem voltak meg a megfelelő eszközei. Én még azt sem tudtam, hogy fel fogjuk robbantani a házat. A gyártásvezető kérdezte meg tőlem: – Le fogjuk rombolni a házat? Van valami, amit meg akarsz őrizni belőle? – Meglepetten visszakérdeztem: – Lerombolni? – És elkezdtem törni a fejemet. Odamentem Garyhez és megkérdeztem: – Mi lenne, ha valamit felrobbantanék? – Felragyogott a tekintete. – Fel akarom robbantani a házat – mondtam.
– Korábban kellett volna szólnod – felelte –, nem tudom, mim van. – Majd hozzátette: – De persze, meg fogjuk csinálni. – Bement és behuzalozta mindenfélével, amije volt. Gyönyörű lett. Ha minden eszköze meglett volna, ha időben készülhetett volna, nem lett volna ilyen gyönyörű ez a tompa robbanás. Minden több száz lábnyira repült. De lágyan. És aztán fordítva vetítettük le. Hihetetlenül jól sikerült.
Mulholland Drive
A Mulholland Drive eredetileg tévésorozat lett volna. Leforgattuk a bevezető részt: nem zártuk le a történetet, hogy megnézzék a következő részeket is.
Állítólag hajnali hatkor nézte meg az ABC televíziós társaság alkalmazottja, akinek döntenie kellett, hogy megveszik-e. Miközben a képernyőt nézte a szoba túlsó sarkából, kávézott és telefonokat intézett. És utálta, amit látott, mert unta. Ezért visszautasította.
Szerencsére megadatott a lehetőség, hogy egészestés játékfilmet készítsek belőle. Csak az ötletek hiányoztak.
Nem azért meditálok, hogy konkrét ötleteket fogjak. Tágítom a tudatomat, és felfrissülten, tele energiával térek meg a meditációból, hogy miután bejeztem, lelkesülten lássak neki az ötletek kifogásának.
Viszont ebben az esetben, szinte azon a napon, amikor rábólintottak a filmre, elkezdtem meditál ni, és tíz perc sem telt bele, ssssssssssz! Jöttek az ötletek, egymás után, mint nyakláncon a gyöngyök. És megváltozott a közepe, az eleje és a vége is. Nagyon szerencsés voltam. De ez volt az egyet len alkalom, hogy meditálás közben ússzanak elő az ötletek.
A doboz és a kulcs
Fogalmam sincs, mik ezek.
A hely szelleme
A hely szelleme rendkívül fontos egy filmben, hiszen egy másik világba akarsz belépni. Minden történetnek megvan a maga világa és a maga hangulata. Úgy kell összeraknod a részleteket, a legapróbb dolgokat is, hogy megteremtsd ezt a világot.
Sok múlik a világosításon és a hangon. Egy szobába beszűrődő zaj segít megfesteni annak világát, teljessebbé varázsolja azt. Miközben sok díszlet megfelel egy nagytotálnak, szerintem meg kell felelnie egy nagyközeli plánnak is, amiben az apró részletek is látszanak. Lehet, hogy sok apróságot soha nem lehet majd közelről látni, de érezned kell, hogy ott vannak, hogy valós térben játszódik a film, a világnak hitelesnek és valódinak kell lennie.
Hozzászólás