hirdetés

Debora Vogel: Virágoznak az akácok

2016. január 23.

Debora Vogel lengyel zsidó írót kortársával és „levelezésükön keresztül” megélt szerelmével, Bruno Schulzcal egy időben, 1942-ben gyilkolták meg a lembergi gettóban. Csonka kötete Schulz életművének értelmezéséhez is elengedhetetlen. Magasiskola rovatunkban ebből közlünk részleteket, Pályi Márk fordításában.

hirdetés

Almák, narancsok és citromok

Mindeddig nem értették a gyümölcsöket. A húst látták bennük, a szeszélyes, tajtékzó és kényes anyagot (amiként Renoir is gyümölcshúsból formálta, az almák piros hússzínével festette nőalakjait).
Miközben az almáknak rejtett lelkük van. És a narancsok, e gömbölyded terek sem azok, amiknek hisszük őket, s a citromok sem, e hűvös és üveges léteremtmények.
A gömbölyű gyümölcsök alapjában véve nem hasonlítanak saját magukra: se az anyag szószerintiségére, se brutális feslettségére, se homályos vágyaira.
És épp most azt is felfedezték, hogy a csillogó lakk és a zsíros, fényes festék jobban illik a gyümölcsök testéhez, mint a ragadós és puha anyagok. A festék- és lakkgyümölcsök láttatni engedik a gyümölcs lelkét: az édes gömbölyűséget.
Így aztán fölöslegesnek bizonyultak a húsos gyümölcsök, csupa nyugtalanság testükkel.
A boltok cégtábláiról pedig, a gyümölcsök mellett – kerek pöttyökkel kék fénymázas emberi alakok néznek. Ama júliusi delek idejéből mosolyognak az ég kék festékével, amikor még az ég is kemény és hűvös lakkból van.
Így vonultak be az életbe a lakk hűvös és csillogó gyümölcsei.


Tányérok és poharak

És akkor az is kiderült, hogy a hűvös üveg- és porcelánteremtményeket sem értették mindeddig.
A poharak és a tányérok naponta ötször is az emberek társaságába kerülnek, az emberi élet rendjébe és szürke eseményei közé.
A köztes időben azonban a kredencen állnak; a vitrinben és a polcokon nyugszanak, azokat a negyedórákat várják, amikor az emberek igényt tartanak hűvös – kellemes és gömbölyded körvonalakkal teli – lelkükre.
És már nem tudni, hogy e körvonalak – a várakozás csöpp egyensúlyával – az áttetsző porcelán vonalai-e a levegőben, vagy tán maga a kék és végtelen, fehér gömbölyűséggé szilárdult levegő?
Az asztali edények vonalaiban megtorpan egy pillanatra a nagy tér, leveti önnön nagysága, gömbölyűsége hűvös porát s megy tovább, rendíthetetlenül és tragikusan, az új lehetőségek súlya alatt.
És talán ebben áll a közönséges asztali edények fontossága és sorsa a világban.
E felfedezés pedig éppen abban az időben látott napvilágot, amikor az „élet geometrikus eseményeiről” szóló legenda keletkezett.


Októberi esték

Ahol az utcák és a járdák kikerekednek, eközben gesztenyék nőnek; csak most látni őket.
Már pirosak és langysárgák, és szinte elfedik a kékséget és szürkeséget, amiből az októberi terep áll. Most látni csak őket: meleg krómfesték-halom. A „Kormányzósági Sáncok” kerek. Még odébb: a Karmelita és a Ruszin utca sarka is. És ott zörögnek most a hullámzó vörösréz és a meleg króm lapos papírmasszái: a gesztenyék.
Az ilyen estéken minden lakás sivár és valahogy poshadt. Az utcák viszont, akár fantasztikus, elképesztő termek, tele bolthajtásokkal meg a mozgó testek rugalmasságával, és azzal a felfoghatatlan zamattal, ami minden találkozás során létrejön.
E mézes délutánba robbant bele a łódźi „Gentelman” fémtermékgyár kazánja, „tucatnyi ember halálát okozva” (ahogy az újságok szokták írni). És ettől az estétől kezdve kétségkívül fontosabb dolgok történtek a világban, olyanok, amelyek magát az életet is képesek megváltoztatni. Miközben a gesztenyéktől alkonyatba és szürkeségszagba bugyolált, keserűség-cafat lesz az ember, akár egy sárga falevél.
Az ilyen estéken nem maradt más hátra, mint néhányszor megkerülni a szürke járda lágy ívét, ahol a sárga gesztenye áll. A járda íve olyan volt, mint valami visszafordíthatatlan, múló dolog, amit ki kell használni, mint magát az életet vagy mint a szürke napnyugtát a maga sárga lámpásaival.
Csodálatos és felbecsülhetetlen élmény volt ez, s a maga nemében érthetetlen, akár egy találkozás.
Csak amikor végre mindenki visszatért abba a szobába, ahol lakik, jöhetett szóba e felfoghatatlan esemény megértése, amely az élet egész estéjét betölthetné. Ekkor váratlanul egy ilyen mondat alakját öltötte magára ez a folyamat:
„A gesztenyék langyosak lettek attól, hogy sárgák. Az utcák – akár a mattszürke és borostyános bársonyok. A járdasarok lágyan lekerekítve.”
Semmi többet nem lehetett mondani arról, mi is a helyzet ezekkel a sarkokkal.
Ilyen semmitmondóan alakul az egész esztendő egyik legszínesebb eseményének története.


Pályi Márk fordítása

Debora Vogel

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.