hirdetés

DIA: Vetítés

Elképzelni: ott lógnak ők éppen hatvanketten, megannyi digitális halhatatlan, a Petőfi Irodalmi Múzeum falán (ja, Petőfi sem halhatatlan, biztos az örökösök tettek keresztbe); ott lógnak a falon, a kései Scheiber Hugó modorában; ott lóg mindenki Bertha Bulcsútól Esterházyn és Nádason át Tersánszky Józsi Jenőig - mínusz Ady, Krúdy, Móricz és Anettka - és mosolyog, mosolyog, ahogy csak egy halhatatlan tud, tökén méretes babérkoszorú, hóna alatt az örökre előfizetett Népszava meg az ingyenes internet-előfizetés.
hirdetés

A Digitális Irodalmi Akadémiát már 1998-as megalakulásakor sem lehetett érteni. Azóta még kevésbé lehet. Főleg egyszerű, analóg aggyal. Bár a nemes szándék vitathatatlan, a DIA szájtját olvasgató internetezőnek az az érzése, hogy az Akadémia vagy titkol valamit, vagy egész egyszerűen gőze nincs arról, amit csinál.
     Tudvalevő, hogy a kultuszminisztérium által pénzelt DIA tagjait eredetileg digitális halhatatlanoknak hívták - nyilván megkülönböztetendő őket a sajnálatra méltó analóg halandók népes táborától. A program célkitűzése az volt (most is az), hogy "hozzájáruljon a magyar szépírók legjobbjainak alkotói szabadságát biztosító méltó feltételek megteremtéséhez, műveiket elérhetővé tegye az interneten."
     A második fele rendben, gondolhatta öt éve bárki. Elérhetővé kell tenni. Szájtot kell csinálni. Nem nagy ügy: néhány gimnazista nekiáll, és a nagyszünetben beszkenneli a magyar szépírók legjobbjait. Mihelyst végez velük, felnyomja őket az internetre, oszt annyi. Kattintgathatunk rájuk boldogan.
     De az első fele? Kik a magyar szépírók legjobbjai? Ki dönti el róluk, hogy a legjobbak-e? Élők egyáltalán, vagy halottak? És melyek az alkotói szabadságukat biztosító méltó feltételek? (Ez különösen abban az esetben érdekes, ha halottak, bár posztumusz halhatatlanokká vannak nyilvánítva.) És hogy vajon milyen szintatktikai-logikai kapcsolatban áll a célkitűzés első fele a másodikkal? Talány.
     Úgy alakult, hogy az akadémiai tagság mellé havonta jár a mindenkori minimálbér négyszerese, s ha ez nem lenne elég, a szerző ingyenes internet-előfizetést is kap, nyilván, hogy önnön digitálisságát nap mint nap online ellenőrizhesse. Posztumusz internet-előfizetést Illyés Gyulának! De ez még mind semmi. A halhatatlan akadémikus előfizethet egy tetszőleges magyar napilapra. Illetve négy, szintén tetszőlegesen magyar irodalmi folyóiratra. Hoppá! Mivel az illető halhatatlan, az előfizetés nyilván örökös. S ha még ez sem lenne elég, a halhatatlan illető lefestettetheti magát egy tetszőlegesen festő művésszel, az eredményt pedig kifüggesztik a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Imigyen válik hát az analóg halandó digitális halhatatlanná.
     Röhej. Államilag, minisztériumi pénzből még soha senkit nem tettek halhatatlanná. Akit mégis próbáltak, annak az emléktábláját épp most vésik a falról. Halhatatlanná a szerző valószínűleg azáltal válik, hogy minél többen olvassák - jó esetben a halála után is. A DIÁ-val pedig a legnagyobb baj az, hogy nem elsősorban ezt a célt szolgálja. Ennyi idő alatt és főleg ennyi (tengernyi) pénzből az egész magyar irodalmat fel lehetett volna tenni az internetre, ha valóban az lett volna a cél. Kis spiritusz kellett volna hozzá, az biztos. A DIA azonban - nyilvánvaló koncepcionális melléfogások miatt - nem az információszabadság érdekében ügyködő altruista hekkercsapat, hanem pénzosztó műhely, amelynek pénzosztási kritériumait sűrű homály fedi. Már ha vannak kritériumok egyáltalán.
     1998-ban még voltak: digitális halhatalan az, szólt a verdikt, aki 1998-ig bezárólag Kossuth-díjjal, illetve Babérkoszorúval rendelkezett. Így esett, hogy Moldova digitalice halhatalan, Krasznahorkai meg nem az. De hogy esett, hogy Füst Milán halhatatlan, míg József Attila nem az? S hogy milyen kegyetlen a sors: Szakonyi Károly, aki 1997-ben kapott Kossuth díjat, épp felfért az Olümposzra, míg Mészöly Dezső, aki szerencsétlenségére csak 1999-ben , épp lemaradt. Bocsesz.
     Félreértés ne essék: nincs szó értékítéletről. De a DIA, annak ellenére, hogy mennyi pénzt költünk rá, jelenlegi formájában nem más, mint a minőség leplébe bugyolált, ízetlen történelmi tréfa. Különösen ha összehasonlítjuk olyan korrekt, működőképes, minden kivagyiságtól mentes, alázattal működő kezdeményezésekkel, mint a Magyar Elektronikus Könyvtár. Ahhoz képest a DIA imidzsét tekintve elfuserált pannon panteon, funkcionális értelemben pedig gittegylet, amelynek tagjai évente beszavazóshow-t celebrálnak, egy-egy szerzőt "a soraik közé fogadnak", ezzel más aspiránsokat kisbetűsítenek, tehát implicite vesztessé nyilvánítanak, vagy - mint 1999-ben történt - még csak dönteni sem tudnak. Mindehhez öndefiníciója szerint a DIA nem más, mint "kitüntetett jelentőségű virtuális nemzeti intézmény" - gondoljunk itt meghatottan Ópusztaszerre vagy az iraki parlamentre.
     A DIA totális félreértés.
     Elképzelni: ott lógnak ők éppen hatvanketten, megannyi digitális halhatatlan, a Petőfi Irodalmi Múzeum falán (ja, Petőfi sem halhatatlan, biztos az örökösök tettek keresztbe); ott lógnak a falon, a kései Scheiber Hugó modorában; ott lóg mindenki Bertha Bulcsútól Esterházyn és Nádason át Tersánszky Józsi Jenőig - mínusz Ady, Krúdy, Móricz és Anettka - és mosolyog, mosolyog, ahogy csak egy halhatatlan tud, tökén méretes babérkoszorú, hóna alatt az örökre előfizetett Népszava meg az ingyenes internet-előfizetés.
     Míg ők ott lógnak, az irodalomra éhes internetező beírja a világ legjobb, legmegbízhatóbb keresőjébe, hogy "Akit a mozdony füstje megcsapott". Ha már halhatatlan. A találatok közt felbukkan többek között az ukrajnai Beregszász honlapja és természetesen a "Vasút & Modellezés". DIA egy szál se. Beírja, hogy "Zakatol a szentcsalád". Ha már halhatatlan. Kijön a MIÉP honlapja. DIA egy szál se. Beírja, hogy fancsikó, családregény, egy mondat, meg nem született - beírhat bármit, DIA egy szál se.
     Na ez a gáz, nem a benzinár.
     
     
     A DIA válasza:
     
     Most aztán okosabbak lettünk.hu! Megszégyenülten lehajtjuk fejünket, igazad van,. litera.hu, ezzel a kivagyisággal tovább nem lehet irodalmi szájtot csinálni, félre velünk, csinálja tovább a Magyar Elektronikus Könyvtár. Zsebelje be ő a pénzt, ossza szét ő a pénzt, ő persze annak, akinek akarja, és akkor lesz itt digitális pénz.hu/költészet. Mit se számít, hogy a Digitális Irodalmi Akadémia egy program, amely a litera.hu által idézett célokat valósítja meg. Minek egy írónak méltó körülmény.hu? Szabadság.hu?! Méltatlan íróknak méltó körülmény? Ja, hogy kik a méltók? Azok nem méltók, akik benne vannak, szőröstül-bőröstül! Az méltó, akire a litera.hu mondja, hogy méltó.hu! Kire mondja? Senkire. Nem számít, hogy öt évvel ezelőtt az írók, költők maguk utasították vissza a digitális halhatatlan elnevezést, azért érdemes ezen lovagolni még öt év múlva is, idejét múlt kifogás, de használható. Nem az számít, hogy érvényes igazságot mondjunk, hanem egy ország szisszenjen föl, hogy már itt is... A mi (litera.hu) pénzünkön! Fizetnek az íróknak az írásaikért! Ez gyanús. Az állami mecenatúra gyanús. A tagok maguk választják az új tagot! Gyanúsak a tagok is. Azok pedig, akik osztják a pénzt, még gyanúsabbak, pénzosztó műhely, amelynek pénzosztási kritériumait sűrű homály fedi, állapítja meg litera.hu, miután felsorolja, hogy mire is költik itt a pénzt egyesek. Leírja, de azért homály fedi. Hatvankét író, költő életművét digitalizáljuk, majd félszáz kötet olvasható, különböző szempontok szerint lehet keresni az adatbázisban, csakúgy mint a szövegekben. Életrajz olvasható a szerzőkről, műveik bibliográfiája és a szakirodalmi bibliográfia ad az érdeklődőknek tájékoztatást. Le vele.hu! Más célját és indokát nem tudom kiolvasni a cikknek. Egyetlen érdemleges felvetése azért van, hogy a jelenlegi böngészők valóban nem tudnak adatbázisban keresni (nemcsak a miénkben, máséban sem), így valóban nem ad találatot a keresés a weben. El kell látogatni az irodalmiakademia.hu honlapra. Tessék megnézni, kérem, tisztelettel.hu.
     
     
Magos György, a DIA szerkesztőségvezetője

     
     
     
     illitera:
     Egyszerű, analóg ember vagyok. Kifognak rajtam az adatbázisok. Szörfözgetek a múltkor is az interneten. Találok egy webszájtot, a Digitális Irodalmi Akadémiát, mondom de jó. És erre nem találom rajta a kedvenc költőmet. Méltó vagy méltatlan: nem értem, miért nem találom. Elolvasom a szájtot, célkitűzésestül, programostul, mindenestül, hogy kiderüljön, miért nem találom. Nem derül ki. El kell látogatni az irodalmiakademia.hu honlapra. Tessék megnézni, kérem, tisztelettel.hu
     
     Kapcsolódó anyag: a DIA a Fórumban
     
     

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.