Verena Auffermann

Neves irodalomkritikus, újságíró. Höxterben született. Könyvkereskedőnek tanult, később művészettörténetet hallgatott. Szerkesztőként, szabadfoglalkozású újságíróként és kritikusként dolgozik. Rendszeresen jelennek meg írásai a Süddeutsche Zeitung-ban és a Die Zeit-ben.

Különböző rádió- és tv-adók, többek között a Hessischer Rundfunk irodalmi vitaműsorainak résztvevője. 1991 és 1996 között tagja volt a klagenfurti Ingeborg Bachmann Díj - zsűrijének.

1997 és 2002 között a frankfurti Johann Wolfgang Goethe Egyetem "Könyv és média a gyakorlatban" posztgraduális képzésén tanított.

Megjelent művei (válogatás):
Nelke und Caruso. Über Hunde. Eine Romanze (Iso Camartinnal, 1997), Das geöffnete Kleid. Von Giorgione zu Tiepolo. Esszék (1999), Beste Deutsche Erzähler 2000 (szerk., 2000), Beste Deutsche Erzähler 2001 (szerk., 2001), Beste Deutsche Erzähler 2002 (szerk., 2002)

Herta Müller

1953-ban született Romániában, a németek lakta Bánátban, Nitzkydorfban. 1973-tól 1976-ig germanisztikát és romanisztikát hallgatott a Temesvári Egyetemen. A diploma megszerzése után tanárként és fordítóként dolgozott, és ekkor kezdett írni is.

1984-ben, amikor megtagadta az együttműködést a román titkosrendőrséggel, a Securitatéval, elbocsátották tanári állásából. Herta Müller azóta szabadfoglalkozású íróként dolgozik. 1987 elején férjével együtt áttelepült Németországba.

A román hatóságok által elrendelt publikációs tilalom ellenére Nyugaton már 1984-ben megjelent Niederungen című elbeszéléskötete. Herta Müller ekkor lett a német irodalom "felfedezettje". Egyedülállóan precíz és lenyűgöző nyelven, virtuóz módon foglalkozik a román történelemmel és valósággal. Számos kötetével elismerést vívott ki a nemzetközi irodalmi életben: műveit több, mint 20 nyelvre fordították le, számos díjjal jutalmazták.

Új, a Der König verneigt sich und tötet ("A király meghajol és gyilkol") költői címet viselő kötetében is a diktatúrában szerzett tapasztalataival foglalkozik, ezúttal egészen újszerű módon. A totalitárius állam nyelve áll a középpontjában: mit közvetít és hogyan manipulálja az embereket ez a nyelv?

Megjelent kötetei (válogatás):
Niederungen (1984), Reisende auf einem Bein (1989), Der Wächter nimmt seinen Kamm (1993), Herztier (regény, 1994), Der Mensch ist ein grosser Fasan auf der Welt (elbeszélés, 1995), Heute wär ich mir lieber nicht begegnet (regény, 1997), Der fremde Blick oder Das Leben ist ein Furz in der Laterne (1999), Im Haarknoten wohnt eine Dame (versek és kollázsok, 2000), Der König verneigt sich und tötet (önéletrajzi regény, 2003)
Magyar nyelven: A rókák csapdába esnek (1995)

Főbb díjai:
Ricarda Huch-díj (1987), Ingolstadt Város Marieluise Fleissner-díja (1989), Kleist-díj (1994), Aristeion Európai Irodalmi Díj (1995), Impac Dublin Literary Award (1998), Franz Kafka-díj (1999), a Konrad-Adenauer-Alapítvány Irodalmi Díja (2004).

Ingo Schulze

1962-ben született Drezdában, klasszika-filológiát, germanisztikát és művészettör-ténetet hallgatott Jenában. Altenburgban, egy keletnémet kisváros színházánál dolgozott dramaturgként.
1989 fordulatot hozó őszén Schulze otthagyta a színházat, hogy politikai újságíróként dolgozhasson. Megalapította az Altenburger Wochenblattot, amelytől 1993-ban megvált. Fél évre
Szentpétervárra ment, hogy segítsen egy hasonló lap elindításában. Visszatérése után szabadfoglalkozású íróként Berlinben telepedett le.

Oroszországi élményeit 1995-ben a 33 Augenblicke des Glücks című kötetben írta meg. Első kötetéért még ugyanebben az évben elnyerte az Alfred Döblin-verseny díját, az Ingeborg Bachmann-verseny Ernst Willner-díját, és az "aspekte" folyóirat irodalmi díját. A New Yorker 1997-ben három elbeszélést jelentetett meg a kötetből. Ezzel Max Frisch, Heinrich Böll és Peter Handke után ő a negyedik német nyelvű író, akinek szövege jelent meg a New Yorkerben.

"Az ember csak arról tud írni, amit ismer!" E jelszó, valamint hazájának, az immár "új" tartományokat jelentő Kelet-Németországnak rövid időn belül gyökeresen megváltozott társadalmi viszonyai ösztönözték a legfőképpen arra, hogy az új német egység hatodik évében Altenburg példáján, mely életének korábbi színtere volt, beszámoljon a keletnémet vidéken szerzett benyomásairól. Ebből keletkezett a Simple Storys című regény, amely számos hétköznapi eseten keresztül egy egész világ összeomlását tárja fel, azt a törést, amely annyi életútra rányomta a bélyegét 1989 után. Ingo Schulze tévedhetetlen precizitással, humorral és együttérzéssel, minden pátosztól mentesen rajzolja meg a történelemben sodródó alakjait.

A Simple Storyst eddig tizenegy nyelvre fordították le, és a Berlini Irodalmi Díjjal tüntették ki. Schulze újabb művét, a Titus Türmert várhatóan 2004 őszén adja ki a Berlin Verlag.

Megjelent művei (válogatás):
33 Augenblicke des Glücks. Aus den abenteuerlichen Aufzeichnungen der Deutschen in Piter (1995) :[A boldogság 33 pillanata, 2001]. Simple Storys. Ein Roman aus der ostdeutschen Provinz (1998) [Szimpla sztorik, 2004]. Von Nasen, Faxen und Ariadnefäden. Zeichnungen und Fax-Briefe (2000, Helmar Penndorf-fal együtt), Mr. Neitherkorn und das Schicksal (2002)

Főbb díjai:
"aspekte" Irodalmi Díj (1995), Alfred Döblin-díj (1995), Ernst Willner-díj (1995), Berlini Irodalmi Díj és Johannes Bobrowski-érem (1998)

Inka Parei

1967-ben született Frankfurtban. 1987-ben Berlinbe költözött, germanisztikát, szociológiát, politikát és sinológiát tanult. 1997 óta szabadfoglalkozású író. 1999-ben megjelent regénye, a Schattenboxerin nagy sajtóvisszhangot váltott ki: "Ígéretes indulás", írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung. "Ez a fiatal szerző írónak született", lelkesedett a Frankfurter Rundschau.

A Schattenboxerin-ben csakúgy, mint most készülő, egy részletéért máris Bachmann-díjjal elismert könyvében a mindennapi életnek nem a csillogó, hanem a sötét, hétköznapi és sokszor figyelmen kívül hagyott oldalát írja le. Megfigyeléseinek központi helyszínei a lepusztult negyedek lepusztult lakásai.
Inka Parei mesteri dramaturgiával teremt feszültséget és vált ki érdeklődést egy magányos hős belső élete iránt. Nem a cselekmény a fontos, hiszen alig történik valami. A külső eseményeknél fontosabb az élmény intenzitása.

A 2003-as Ingeborg Bachmann-versenyen Iris Radisch, a zsűri elnöke közvetlenül a felolvasás után így nyilatkozott: "Hihetetlen teljesítmény. Az az érzésem, most először hallottam itt irodalmat. A szöveg nem állít valamit a világról, hanem a világot ülteti át az irodalomba". Norbert Miller irodalomtudós is hasonlóan vélekedett: "El szeretném olvasni az egész könyvet, csodálatosnak tartom a szöveget. Itt minden a helyén van."

Megjelent műve:
Die Schattenboxerin (regény, 1999)

Főbb díjai:
A Literarisches Colloquium Berlin szerzői műhelyének ösztöndíja (1997), Hans-Erich Nossack-díj (2000), a Berlini Szenátus ösztöndíja (2001/02), Ingeborg Bachmann-díj, valamint a Klagenfurti Német Irodalmi Napok Kelag-közönségdíja (2003).

Iris Radisch

Iris Radisch 1959-ben született Berlinben. Germanisztikát, filozófiát és romanisztikát tanult Tübingenben és Majna-Frankfurtban. Pályafutását irodalmi szerkesztőként kezdte. A Frankfurter Rundschau-ban jelentek meg cikkei, majd 1990-ben a Die Zeit hetilap tárca- és irodalmi rovatához került, ahol kritikusként tett szert hírnévre.

Vendégprofesszor volt St. Louis-ban és Göttin-genben, különböző politikai és kultúrpolitikai adásokat vezetett a ZDF, SFB, WDR és a VOX adóknál. Tagja volt különböző neves irodalmi díjak, többek között a klagenfurti Ingeborg Bachmann Díj és a Kisch Díj zsűrijének.

2000 augusztusától 2001 decemberéig Sigrid Löffler utódjaként szerepelt a ZDF-ben Marcel Reich-Ranicki és Hellmuth Karasek mellett, az Irodalmi kvartett című irodalomkritikai talkshow-ban. Az Irodalmi kvartett 2001 decemberében történt megszűnése után Radisch a következő évben a Hessischer Rundfunk Bücher, Bücher című irodalmi műsorának lett a moderátora. Az ARD e legrégibb irodalmi magazinja a 2003. december 6-i adással szűnt meg.

Publikációk:
Die Besten 2003. Klagenfurter Texte (szerk. 2003)

Joachim Sartorius

1946-ban született Fürth-ben, apja diplomata volt, így gyermekkorában számos országban élt. Jogi tanulmányai végeztével tizenkét évig volt külszolgálatban Észak-Afrikában, New Yorkban, Isztambulban és Cipruson, utána Brüsszelben dolgozott európai kultúrpolitikai tanácsadóként. 1986-tól Berlinben a DAAD művészprogramját és a Berlini Szenátus Kulturális Irodáját vezette.
1996 és 2000 között a Goethe Intézet főtitkára volt Münchenben. 2001 óta a Berliner Festspiele intendánsa.

Joachim Sartorius ma Berlinben és Münchenben él. Költő, műfordító, az amerikai irodalom németországi közvetítője. Atlas der neuen Poesie ("Az új költészet atlasza") címmel kétnyelvű költészeti antológiát állított össze. Több verseskötetet jelentetett meg, köztük többet képzőművészekkel közösen készített. Verseit számos nyelvre lefordították.

Sartorius világpolgár-létét lírai nyelve is rögzíti: versei szavakba öntött észleletek, amelyek Japántól Oroszországig, a Karib-szigetektől Afrikáig végigkísérték. A földrészek, kultúrák és korszakok közti utazásokat, találkozásait, megfigyeléseit és olvasmányait legújabb kötetében, az Ich habe die Nacht-ban gyűjtötte össze. A könyv a kortárs költészet múzeuma, amelynek gyűjteményei versbe ültetik át világunk összetettségét és megragadhatóságát.

Megjelent kötetei (válogatás):
Sage ich zu wem (versek, 1988) [Mondom kinek, , 1998]. Der Tisch wird kalt (versek, 1992). Atlas der neuen Poesie (1995). Keiner gefriert anders (versek, 1996). In den ägyptischen Filmen (versek, 2001). Alexandria Fata Morgana (2001). Ich habe die Nacht (versek, 2003).

Főbb díjai:
Paul Scheerbart-díj (1998)

Michael Krüger

1943. december 9-én született Wittgendorfban. Berlinben érettségizett, majd könyvkereskedést és nyomdászatot tanult. Emellett a Freie Universität Filozófia Karának vendéghallgatója volt. 1962 és 1965 között Londonban dolgozott könyvkereskedőként.

1966-ban kezdett irodalomkritikával foglalkozni. Két évvel később, 1968-ban a Carl Hanser Verlag lektora lett. 1986 óta a kiadó irodalmi vezetője, irányításával a Hanser az egyik legsikeresebb német szépirodalmi kiadóvá fejlődött. Krüger 1995 óta a kiadó ügyvezető igazgatója.

1972-ben kezdett verseket írni, amelyek folyóiratközlések után 1976-ban a Reginapoly című kötetben láttak napvilágot. 1984-ben elbeszélőként is bemutatkozott a Was tun? Eine altmodische Geschichte ("Mit tegyünk? Régimódi történet") című kötettel. Ezt számos elbeszéléskötet, regény, válogatás és fordítás követte, melyeket a kritika nagy érdeklődéssel fogadott. A Die Zeit "Krüger megfigyelő- és íráskészségének virtuozitásáért" rajong (2000. okt. 19), és munkájában a "teremtőerő bámulatos szenvedélyességét" dicséri (2003. dec. 04.).
Michael Krüger 1981 óta az Akzente irodalmi folyóirat kiadója. Münchenben él.

Megjelent művei (válogatás):
Diderots Katze (versek, 1978), Der Mann im Turm (regény, 1991), Himmelfarb (regény, 1993), Die Cellospielerin (regény, 2000), Das Schaf im Schafspelz. Und andere Satiren aus der Bücherwelt (szatírák, 2000), Wer das Mondlicht fängt (versek Quint Buchholz képeivel, 2001), Das falsche Haus (kisregény, 2002), Vorreden Zwischenwort Nachrufe. Ein lückenhaftes ABC (2003), Kurz vor dem Gewitter (versek, 2003), Jahrbuch der Lyrik 2004. Christoph Buchwald-Michael Krüger (szerk.) (2003)
Magyarul: Michael Krüger versei (1984)

Főbb díjai:
München Város Irodalmi Díja (1974), A Német Szövetségi Ipari Kamara Irodalmi Díja (1976), Bajor Irodalmi Díj (1982), Tukan-díj (1983), Peter Huchel-díj (1986), Wilhelm Hausenstein-érem (1991), Ernst Meister-díj (1994), Prix Medicis Etranger (1996), München Város díja (2000).

Paul Maar

1937. december 13-án született Schweinfurtban. Festészetet és művészettörténetet tanult. Tanulmányai végeztével díszlettervezőként és színházi fotósként dolgozott, majd művészeti neveléssel foglalkozott, mielőtt gyermekkönyvek írásának és illusztrálásának szentelte volna magát.

Paul Maart a festészet hozta közel a gyermek- és ifjúsági irodalomhoz.
Majd mindegyik könyvét ő maga illusztrálta, miként számos más szerző könyveinek is grafikusa volt. A Stern, valamint holland és svájci folyóiratok számára szintén készített illusztrációkat. Plakátokat is tervezett, néhány televíziós rövidfilmhez pedig figurákat készített.

Már első könyvében, a Der tätowierte Hund-ban (1968) sikerült a nyelvbe is átültetnie rajztehetségét: a nyelv példamutatóan egyszerű képiségéhez jutott el. Mind a mai napig ez jellemzi az ismert figurákról, mint például a rejtélyes-pimasz mesebeli lényről, Samsról, az álmodozó Lippelről és a kis kengururól szóló történeteit.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung így ír a Sams-sorozatról: "Paul Maar régi vágású elbeszélő, bölcs és találékonyan tud szórakoztatni. Amíg az Eine Woche voller Samstage még egy tömbből faragott történet volt, addig a klasszikusan egyszerű, epizódokból épülő történetei kötetről kötetre egyre plasztikusabbak és tömörebbek, és egy nagy keretes elbeszéléssé bővülnek ki."

Maar az egyik legsikeresebb német gyermek- és ifjúsági szerző. Ismeretterjesztő könyvek, regények és versek alkotója, angolból fordít, forgatókönyveket és sikeres színdarabokat ír - ez utóbbiakban ő maga is játszott. Színdarabjait és könyveit több mint 20 nyelvre lefordították.

Megjelent művei (válogatás):
Der tätowierte Hund. Eine Geschichte aus acht Geschichten (regény, 1968), Eine Woche voller Samstage (regény, 1973), Andere Kinder wohnen auch bei ihren Eltern (regény, 1976), Am Samstag kam das Sams zurück (regény, 1980), Lippels Traum (regény, 1984), Kartoffelkäferzeiten (regény, 1990), Neue Punkte für das Sams (regény, 1992), Ein Sams für Martin Taschenbier (regény, 1996), Das Sams wird Filmstar (regény, 2001), Alles vom Sams (A Sams-művek gyűjteményes kiadása, 2003).

Főbb díjai:
Grimm testvérek-díj (1982), Osztrák Állami Gyermek- és Ifjúsági Irodalmi Díj (1985), "Pier Paolo Vergerio" Európai Gyermekirodalmi Díj (1985), Német Gyermek- és Ifjúsági Irodalmi Akadémia életműdíja (1987), Német Ifjúsági Irodalmi Díj, ifjúsági ismeretterjesztő könyv kategória (1988), "Pier Paolo Vergerio" Európai Gyermekirodalmi díj (1989), Voerder Ifjúsági Irodalmi díj, életműdíj (1995), Német Ifjúsági Irodalmi díj ( különdíj az életműért), Hans Christian Andersen-érem az életműért (1996), A Német Szövetségi Köztársaság érdemérme (1998)

Ulla Lenze

1973-ban született Mönchengladbachban. Zenét és filozófiát hallgatott Kölnben. Egyetemi évei alatt másfél évet töltött Indiában. 2002-ben a Literarisches Colloquium Berlin ösztöndíjasa volt. Különböző szakfolyóiratokban jelentek meg elbeszélései és esszéi. 2003-ban jelent meg első regénye, a Schwester und Bruder, amelyben indiai útjának tapasztalatait is feldolgozta.

Az egymástól elszakadt testvérek történetét, akik egy közös indiai út során újra egymásra találnak, "csodálatos debütálás"-ként dicséri a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Lenze "higgadt szuverenitással" elbeszélt története "a menny innenső oldalának csodáit" tárja fel. Első művét többek között a Bachmann-verseny Ernst Willner-díjával jutalmazták.

Megjelent műve:
Schwester und Bruder (regény, 2003)

Főbb díjai:
Jürgen Ponto-díj (2003), Köln városának Rolf-Dieter Brinkmann-díja (2003), Ernst Willner-díj (2003)

Wladimir Kaminer

1967-ben született Moszkvában. Színházi és rádiós hangmérnöki képesítést szerzett, majd dramaturgiát tanult a Moszkvai Színházi Intézetben. Egy szót sem tudott németül, amikor 1990-ben áttelepült Berlinbe, ahol feleségével és két gyermekével él.

A 90-es évek végétől Kaminer különböző napilapoknak ír, saját rádióműsora van, rovata a ZDF reggeli magazinjában, és a Kaffee Burgerben rendezvényeket szervez, többek között az időközben híressé vált Russendiskót. Azonos című elbeszélés-gyűjteményével a sokoldalú tehetség Németország egyik legkedveltebb és legkeresettebb fiatal szerzőjévé lépett elő.

"Sokat ír, de még többet írnak róla. Kaminer a sikeres integráció legszebb példája: ő felfedezi Németországot, mi pedig felfedezzük az orosz lelket."
(Die Zeit, 2002. november)

Hatodik könyve, a Die Reise nach Trulala után a népszerű szerző vidékre vonult el. "Berlin nem Németország, a Prenzlauer Berg pedig különösen nem az", mondogatták neki a barátai. Így aztán elhatározta, hogy kiszélesíti a horizontját: Langen, Wellmar, Northeim, Halberstadt... Idővel Németország-szakértő lett, a német vidék ismerője és szerelmese: "Minél kisebb egy helység, annál inkább meg vannak róla győződve a lakosai, hogy ők élnek az igazi Németországban. De húsz kilométerrel odébb már egészen másképp fest ez a Németország. Folytattam a könyvemet, kerestem a jellemző jegyeket, az általánosságokat és a szellemi csomópontokat, amelyek összetartanák ezt az országot. Amit találtam, gyakran komikus volt, néha meglepő, és természetesen mindig nagyon szubjektív."

Tiszta tekintettel, kikezdhetetlen humorérzékkel és költőiséggel közelített ezekhez az egzotikus vidékekhez. Történetei feledhetetlen részletekben gazdagok: Kaminer bebizonyítja, hogy semmi sem szórakoztatóbb, mint az élet.

Megjelent művei (válogatás):
Russendisko. elbeszélések (2000), Frische Goldjungs. szerk., antológia (2001), Militärmusik. regény (2001), Schönhauser Allee. rövid történetek (2002), Die Reise nach Trullala. elbeszélések (2002), Helden des Alltags. elbeszélések (2002), Mein Deutsches Dschungelbuch. elbeszélések ( 2003).

Díj: Ben Witter-díj (2002)