hirdetés

Dolgos, beteg hétköznapok

Tóth Kinga: Holdvilágképűek, Magvető Könyvkiadó, 2017, 120 oldal, 2499 Ft

2017. július 21.

A Holdvilágképűekben olyan betegségek szerepelnek, amelyek elszenvedői soha nem gyógyulnak meg teljesen, így meg kell tanulniuk betegségükkel együtt élni, és azt időről időre kezelni - gépszerű pontossággal. - Stermeczky Zsolt Gábor kritikája Tóth Kinga Holdvilágképűek című prózakötetéről.

hirdetés

A 2013-as Zsúr, illetve a 2014-es All Machine című verseskötetek után Tóth Kinga ezúttal rövidprózákkal jelentkezett. Rögtön felmerül a kérdés, hogy vajon a vizuális-és hangköltőként, illetve performerként is ismert Tóth szerzői nyelve átalakult-e a műfajváltásnak köszönhetően. A válasz pedig az, hogy éppen csak annyira, amennyire azt bizonyos műfaji minimumok megkövetelik. A Holdvilágképűekben olyan központozott szövegek kapnak helyet, amelyek két elemét is ismerősnek érezhetjük a korábbi lírakötetekből. Itt is alkalmazható az All Machine-ban megfogalmazott alaptétel, amely szerint az emberi test egy gép, ugyanakkor a központozás miatt ennek a kijelentésnek az értelmezési tartománya rögtön leszűkül egy, a kötet tematikája szempontjából kedvező irányba: az emberi test lesz itt az igazán hangsúlyos, amely gépszerű pontossággal működik, és ehhez méltó módon vizsgálható is.

Ezen felül azonban az eddigi életműhöz képest új kötet- (és test-)formáló elemként jelenik meg a betegség fogalma, amely viszonyítás kérdésévé teszi, hogy valóban pontosságról, nem pedig pontatlanságról beszélünk-e. A Holdvilágképűekben olyan betegségek szerepelnek, amelyek elszenvedői soha nem gyógyulnak meg teljesen, így meg kell tanulniuk betegségükkel együtt élni, és azt időről időre kezelni - gépszerű pontossággal. Tóth több fórumon is elmondta, nem szeretné, ha a kötetet traumaprózaként olvasnák, ez a szándék pedig valóban érezhető a szövegekben: sokszor előfordulnak rövid, tömör, pontos mondatok, amelyek a pillanatnyi állapot kedvező feloldása felé terelik az elbeszélőt. ("Olvasok a strandon a fa alatt, levegőn kell lennem, az jót tesz." - Néni I.) És bár a traumákat illető terápiák mögött szükségszerűen ott rejlenek maguk a traumák is, maga a leírás szinte sosem traumatizál.

Ahol mégis vannak erre utaló jelek, ott a kötet viszonylag gyorsan kompenzál: az Altatás című szöveg például azért ijesztő, mert úgy ragadja meg az altatás előtti állapotot, hogy az elbeszélő elképzeli, mi vár rá altatás után, és ettől szorong. ("Hozzám nem ér senki.") Erre szinte válaszként érkezik a következő, Most című szöveg, amely ezt a félelmet - sok más egyéb fázis mellett - a betegség egy teljesen természetes részeként írja le. De ezen túl is jól esnek az olyan váltások, amikor megrázóbb szövegeket könnyedebbek és tárgyilagosabbak váltanak, vagy épp fordítva: a Fa, illetve a Csiga I. című, hangulatában inkább semleges és szemlélődő prózák utólagosan kifejezetten fájdalomcsillapítónak hatnak a Koporsó vagy a Szárnyas tű olvasása közben.

Ami szintén sokat hozzátesz a traumakezelési folyamathoz, az a könyv gyermeki szemszöge és hangneme, amely már a Zsúr központozatlan verseiben is fellelhető volt, csak míg ott inkább a mondókák mögött rejtőző szörnyűségek sejtetését szolgálta, addig itt éppen az ellenkezőjét teszi: biztonságot ad olyan helyzetekben, amelyek e szemszög nélkül további traumatizációra adnának okot. Ilyen szövegek például az Oroszlán, az Eszkimó, a 8-as, a Csendkirály, vagy az X-men. Erősen tetten érhető bennük a játék, melynek során az elbeszélő valamilyen szerepbe bújik, ezzel távolodva el a traumatizáció lehetőségétől, miközben betegségtudata mégis megmarad. "A betegség én vagyok. A betegség írja ezt", olvasható A végére című szövegben, ez az egész kötetre érvényes hozzáállás pedig olykor annyira intim helyzeteket teremt ("az enyémben ciszta van, meszes a fala, nekem az a magzatom" - Buborék I.), amelyek már-már Esterházy Hasnyálmirigynaplóját juttatják az ember eszébe. És bár alapvető különbség, hogy míg Tóth Kinga olyan betegségekről ír, amelyekkel valóban lehet együtt élni, addig a ráknál ez nem járható út, a Holdvilágképűeknek mégis sikerül árnyalni az általánosan vett betegségfogalom további traumatizációját. Ezért pedig, mi olvasók, csak hálásak lehetünk.

Stermeczky Zsolt Gábor

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.