„Ember, igen, és micsoda ember! Egy óriás, aki biztosan közelebb volt a hét lábhoz, mint a hathoz. Széles vállú, és nem görnyedt úgy össze, mint azok a nagyon magas emberek, akik kényelmetlenül érzik magukat a méreteik miatt. De nem is sütött róla az a macsó önbizalom, ami félelmetessé tehet egy ilyen nagy embert. Nem kért bocsánatot a magassága miatt, de nem is tüntetett vele. Inkább egy vicc része volt ez is, amivel önmagát figurázta ki.” Ezeket a sorokat Richard Dawkins a neves evolúcióbiológus vetette papírra barátjáról, Douglas Adamsről. Szomorú aktualitás motiválta szavait, ugyanis Adams 2001. május 11-én, 49 éves korában szívinfarktus következtében elhalálozott – halálának másnapján írta meg bánatát Dawkins. („Douglas siratása” megjelent a The Guardian 2001. május 14-i számában) Dawkins így folytatta: „Korunk egyik legszellemesebb emberének kifinomult humora két nagy szerelmem, az irodalom és a tudomány mély, egységes szellemű ismeretében gyökerezett. És ő mutatott be a feleségemnek is, a negyvenedik születésnapjára rendezett partin.” A feleség, Lalla Ward színésznő ezidőtájt Adams-szel dolgozott a BBC Dr. Who című sorozatán. Adams kvalitásait az irodalom és a tudomány területén nem csak a tudós Dawkins hangsúlyozza lépten-nyomon, „Raymond Keene, a Spectator sakktudósítója például így ír az 1988. október 7-i számban: Még mindig szenzációszámba megy, ha egy rangos játékos kikap egy számítógéptől, ez azonban talán hamarosan megváltozik. Az emberi agyat kihívó eddigi legveszélyesebb fémszörnyeteg az a program, amit találóan „Mély Gondolatnak” (Deep Thought) neveznek, kétségkívül Douglas Adams tiszteletére.” (idézi Dawkins, Az önző gén Budapest, Kossuth, 2005, 257. o.)
 

Bár Adams munkásságának ismertsége és népszerűsége rendkívül széles körű, alaposan meglepett, hogy a magyar A Nagy Könyv kampány TOP 100-ába kellett viszontlátnom a méltán kultikus regény – a Galaxis Útikalauz Stopposoknak – címét. Harry Potter és A gyűrűk ura szereplését a listán még megértem, hiszen aktuális jelenlétüket nemcsak a köteteknek, de a média által is kellően megtámogatott filmes adaptációknak köszönhetik. A Galaxis nagyfilmes változata viszont csak 2005 júniusában került bemutatásra a hazai filmszínházakban. Így inkább a szavazás eredménye promotálta a filmet és nem fordítva. (Megjegyezném, hogy a Garth Jennings által rendezett amerikai-angol sci-fi vígjáték az első 30 perc után erősen a kivonulásra ösztökélt a moziteremből, igazából sajnálom is, hogy nem tettem eleget e késztetésnek. A film ugyanis döbbenetesen elhibázott, úgy is mint adaptáció, úgy is mint önálló alkotás. Ez különösen azért érthetetlen, mivel Adams forgatókönyvét vették alapul a forgatáshoz. Aki a valódi humorhoz vonzódik, és nem riad meg a retró ízektől, annak inkább az 1981-es, Alan J. W. Bell rendezte BBC-sorozat hatszor 30 percét ajánlom, amely a Monty Python-hagyományokat ápolva közelebb áll az adamsi nyelvi és egyéb tréfákhoz.) A meglepetés mellett persze nagy örömöt is éreztem a lista láttán, hiszen a tények szerint kellően reprezentálta magát a szavazáson az a réteg, mely számára Adams műve(i) közismertek és kellő (kultikus) tiszteletben állnak.

Adams művei (több kiadásban) szinte teljes számban olvashatók magyarul. A Galaxis Útikalauz Stopposoknak-kal megalapozott „öt részes trilógia” mindegyik kötete (Vendéglő a Világ Végén [1980, magyarul (mk.) 1992] Az Élet, a Világmindenség meg Minden [1982, mk. 1993] Viszlát, és kösz a halakat! [1984, mk. 1997] Jobbára ártalmatlan [1992, mk. 1998]), a Dirk Gently-történetek két részes „trilógiája” (Dirk Gently holisztikus nyomozóirodája, 1987, [mk. 1992] A lélek hosszú, sötét teadélutánja, 1988 [mk. 1999]), a Mark Carwardine-nel írt Utoljára látható (Last Chance to See, 1990; mk. 2000), szórakoztató útleíró természetkönyve (Adams rinocéroszjelmezben megmászta a Himaláját… többek közt), illetve a posztumusz kötet, A kétség lazaca (The Salmon of Doubt, 2002). Kisebb írásait a posztumusz kötetben olvashatjuk többnyire. Például az Ifjú Zaphod biztosra megy-et (1986; ennek eltérő címmel egy másik fordítását már olvashattuk a Viszlát, és kösz a halakat első magyar kiadásában, Ifjú Zaphod Beeblebrox nagy kalandja-ként) vagy a Monty Pythonból ismert Graham Chapman-nel közösen írt Dzsingisz kán magánéletét (1985, mk. 1997). S ha már „montipájton”: Douglas Adams humora nem véletlenül fakadt egy tőről az angol abszurd hagyományait megújító híres csoporttal, szoros barátság is összefűzte őket az alkotómunka mellett. Ennek egyik jeles remeke a fenti novella mellett Terry Jones magyarul is olvasható regénye, mely a Douglas Adams Titanic csillaghajója címet (1997, mk. 1998) viseli és (ahogy a címből is nyilvánvaló) adamsi inspiráció alapján született. De az igazán ajánlásra méltó könyv Eric Idle tollából született The Road to Mars. A post-modem novel címmel (1999) (magyarul Hakni az űrben. Egy poszt-modem regény, 2003), amely nemcsak továbbviszi Adams stiláris erényeit és humorát, de felül is írja azokat, túl- (avagy tovább-)lép rajtuk, így válva igazi utódjául. Az együttgondolkodás további bizonyítéka lehet, hogy míg a Monty Python csoport 1983-ban elkészíti The Meaning of Life (Az élet értelme) című filmjét, addig 1984-ben Adams John Lloyddal közösen írt könyvét a The Meaning of Liff címűt jelenteti meg, amelyet 1990-ben követ a The Deeper Meaning of Liff című. (Liff [lif] n. A common object or experience for which no word yet exists.) E kettő mindezidáig nem jelent meg magyar nyelven.

Ennyi (tovább bővíthető) körítés után rátérek annak mikéntjére, hogy mitől válhatott ilyen népszerűvé az innsbrucki átmulatott éjszaka delíriumos ihletéből származó, eredetileg rádiós hangjátéknak készült Nagy Könyv, a Galaxis Útikalauz Stopposoknak, legalábbis ahogy én látom.

Mindenekelőtt ez egy olyan könyv, amely egy könyvről szól, illetve könyvekről. („Ez a történet emellett egy könyvről is szól, melynek címe: GALAXIS Útikalauz Stopposoknak.” – olvashatjuk a könyv bevezető lapján.) A történet, melynek csavarjaitól ezúttal eltekintek, elmondható úgy is, hogy a Föld felrobbantása után az egyedüli túlélő, Arthur Dent tekereg a világűrben és olyan eredeti figurákkal találkozik, mint az Útikalauz cikkírója, a laza Ford Prefect, az excentrikus és exhibicionista ex-elnök Zaphod Beeblebrox, aki mellesleg három karral és két fejjel rendelkezik, a korábban kiugrott, szintén majomszármazék, Trillian vagy a paranoid android, Marvin. Találkozunk még a bolygótervező Szlartibartfaszttal (aki a fjordokért díjat is kapott) valamint pángalaktikus lényekkel, akik egerek képében (valójában csak a mi univerzumunkba való betüremkedésként) az élet, a világmindenség meg minden kérdésére keresik a választ. Ez a válasz aztán meggyőző erejű mémként elterjedt az olvasók és nem-olvasók kulturális mátrixában: a „Mi az élet értelme?” kérdésre ma már a legtöbben, akik nem is olvasták a könyvet, azok is, úgy felelnek, hogy: 42. Nem ez az egyetlen sikeres kulturális replikátora az adamsi univerzumnak, Vonnegut „Így megy ez.”-jéhez hasonló a „Ne ess pánikba!” szlogen, ami egyébként a műben szereplő Útikalauz fedelén olvasható és a könyv sikerének egyik titkát képezi, a másik a kalauz lényegretörő mivolta, a harmadik az olcsósága. A kalandok során az Útikalauzt hol lapozgatják, hol magától nyílik meg, hol pedig az Encyclopaedia Galactica (egy másik könyv) szócikkeiből kerül elő valami érdekes. Az adamsi mű tehát olvasható a szócikkek felöl is, amelyek tetemes hányadát teszik ki a könyvnek. (A filmadaptációknál nyilván ez is gondot okozhatott, de ahogy írtam az 1981-es filmsorozat, technikai hátránya ellenére, jobban oldotta meg ezt a feladatot.) Tehát egyéni karakterek, fordulatos és meghökkentő cselekmény, ötletes szerkezet, nyelvi játékok. És véletlenül sem akarom, hogy valamiféle meghatározhatatlan posztmodern jelzővel illessük e könyvet, ezen maga Adams is gúnyolódna a maga finom, de pontos módján.

Mindenekelőtt (másodszor) ez a könyv egy paródia. Ahogy később Terry Pratchettnél a fantasy műfaj paródiájaként íródó DiscWorld (Korongvilág) regények a műfaj önreflexiós megújhodását hozták, úgy Adamsnél a sci-fi műfaj jellegzetességeinek beépítése, kifordítása, eltúlzása lehet az a diszkrét szempont, amely felől érthetővé válik, hogy miért lett sikeres a regény a széles olvasóközönség körében, tehát nem csak a sci-fi-bolondok népes táborában. Űrutazás, idegen lények (személyes kedvencem a Hooloovoo, a kék színnek egy szuperintelligens árnyalata), idegen civilizációk, tudományos tudománytalanságok (DE! nagyon pontos és egzakt tudományos ismeretek mentén – Dawkins rajongása sem véletlen).

És humor humor hátán. A Bábel-hal léte (amelyik „Agyhullám-energián él, mégpedig nem a hordozójáén, hanem azokon, amelyek kívülről érik a hordozóját. A beérkező agyhullám-energiák összes tudat alatti mentális frekvenciáját abszorbeálja, és testébe építi. Majd exkrementumként a hordozója agyába üríti azt a telepatikus mátrixot, amely a tudatos mentális frekvenciák és a hordozó elme beszédközpontja idegi jelzéseinek kombinálásából adódik. Mindez gyakorlatilag azt jelenti, hogy aki egy Bábel-halat dug a fülébe, az azonnal megért bárkit bármilyen nyelven.”), a Pángalaktikus Gégepukasztó receptje, egy törölköző mindenhatósága, amely nélkül egy űrstoppos ne is induljon útnak, az Arany Szív űrhajó Végtelen Valószínűtlenség Hajtóműve mind-mind olyan ötletes és fantáziadús, hogy olvasó legyen a talpán, aki nem olvassa el többször a könyvet, illetve folytatásait.

Ami a paródia és irónia mellett kiemelkedően üdítő a regényben az a friss társadalomkritikai felhang, amely görbe tükröt tart „majomtól eredő civilizációnknak”, amely „oly döbbenetesen primitív, hogy a kvarcórát még mindig pompás dolognak tartja”. Jó példa erre a kezdeti szituáció: miközben Arthur Dent házát ledózerolják, hogy bekötőutat építsenek egy gyorsforgalmi útnak, a vogon építészflotta a Földet semmisíti meg egy hiperűr-bekötőút építése folytán.

Befejezésképpen, tekintettel A Nagy Könyv irodalom-népszerűsítő programjára, kiemelek a könyvből pár, az irodalomra, a költészetre és élvezetükre vonatkozó részletet. A már említett két könyvön kívül erős érdeklődést válthat ki az olvasóból a Mennyei Házi Mindentudó, a Hatvanhárom További Figura Súlytalanság Esetére című illusztrált kiadvány, vagy Oolon Coluphid filozófiai trilógiája: a Hol Tévedett Isten, a Még Néhány Isten Legsúlyosabb Tévedéseiből, és a Végül Is Kicsoda Ez Az Isten Egyáltalán.

A stoppoló Ford Prefect és Arthur Dent egy Vogon hajóra kerülve hamarosan egy-egy a Költészet Élvezetét Szolgáló Székben találja magát – beszíjazva. (És itt egy hosszabb idézet a 7. fejezet elejéről.)

           „Magától értetődik, hogy a Vogon költészet a harmadik legrosszabb a világegyetemben. A második legrosszabb Kria Azgótjaié. Amikor az Azgót Költők Nagymestere, Dagályos Morrogh előadta Óda a Kis Csomó Zöld Dagadékhoz, Melyet A Hónom Alatt leltem Egy Nyári Reggelen című poémáját, a hallgatóságból négyen a helyszínen kimúltak belső vérzés következtében, és a Közép-Galaktikus Művészet-Manipuláló Tanács elnöke is csak úgy menekült meg, hogy lerágta a saját lábát. […] A világmindenség mindenkori legrosszabb költészete a szerzővel, Paula Nancy Millstone Jenningsszel (Greenbridge, Essex, Anglia) együtt elpusztult, amikor megsemmisítették a Föld nevű bolygót.”

A Vogon kapitány miután előadta versét az „érdeklődő” hallgatóságnak, meglepő reakcióban részesül: „Az igazat megvallva, nekem tetszett.” – mondja Arthur a Földről, majd Ford által időnként kisegítve így folytatja:

          „Némely metafizikai szóképet igazán különösen hatásosnak találtam. […] a ritmikai eszközök is érdekesek, ahogy jól érzékelhetően ellenpontozták a metaforák szürrealizmusát, melyek a szerző könyörületes lelkéből fakadó vogonitásra alapozódnak, és átszövik az egész versstruktúra gyökét, itt szublimálva, ott transzcendentálisan, összességében pedig összhangra törekedve a másik alapvető kettősségével, míg az olvasó kifejező és életteli betekintést nyer a költemény mondanivalójába!”

A társadalomkritika mellett tehát a mindenkori irodalomkritikai bükkfanyelv is megkapja a magáét. Hőseink megérdemelt jutalma nem is lehet más ezen érzékeny véleménynyilvánítás után minthogy azonnali hatállyal kivágják őket az űrbe.

Búcsúzóul, amúgy kedvcsinálónak, hadd idézzem a kapitány versét:

          Ó, pirsönő morgolosta… Vizelvényeid mint a / többözös rejtjeméh hátán a szederjes gennyekély
          Huss, fohászom száll feléd, kedvelátos zümmögényem!
          Abroncskodón körbesarj suhogó pettyeleveleddel, / mert szétmarcangolom takonybibircsókjaidat pacagánycsökömmel, meglásd!


Douglas Adams: Galaxis Útikalauz Stopposoknak
[The Hitch Hiker’s Guide to the Galaxy, 1979]
(„Kozmosz Fantasztikus Könyvek”), Budapest, Kozmosz Könyvek, 1987, ford. Molnár István. 203 old., 35 Ft

Forrás: A Nagy Könyv

Rácz I. Péter