hirdetés

Dragan Velikić: Úgy gondolom, mint szomszédok jól ismerjük egymást

2018. április 20.

A könyvfesztivál egyik vendége Dragan Velikić, a kortárs szerb irodalom ismert alakja, akit irodalmi tendenciákról, kulturális cseréről, és nem utolsósorban Budapestről kérdeztük. A nyomolvasó című könyvét pénteken mutatják be a fesztiválon. A szerzővel Molnár Csongor készített interjút.

hirdetés

Két év után újra Budapesten találkozhatnak önnel az olvasók. Milyen újra Budapesten, a könyvfesztiválon lenni, mire számít?

Az én történetem Budapesttel egy hosszú múltra tekint vissza, még 1967-ben kezdődött, amikor is a pulai zeneiskola diákjaként (ahol akkoriban éltem), úton az akkori Csehszlovákia felé, elvesztem a városban. Ezt a kalandot Budapestről, teljességgel személyesen című esszémben írtam meg. Harminc évvel később, a NATO-bombázások alatt érkeztem Budapestre, és másfél évet töltöttem a városban. Számomra mindig egyfajta ünnep Budapestre látogatni. Okom, lehetőségem pedig van elég, hiszen a regényeim rendszeresen megjelennek magyarul, már tíz éve.

Nagy kedvelője vagyok a magyar irodalomnak, amelyet főleg szerb, német és angol fordításokból ismerek. A B92 Rádió kiadói részlegének szerkesztőjeként az Edicije Apatridi című sorozatban sikerült megjelentetnem Kosztolányi Dezső Pacsirta, valamit Eörsi István Időm Gombrowiczcsal című köteteit. Két hónappal az előtt történt, hogy elkezdődtek volna a bombázások. Bognár Antal kiváló fordításainak köszönhetően jól ismer a magyar közönség. Emellett természetesen sokat köszönhetek a kiadóimnak, a Jelenkornak, a Napkútnak és a Geopennek.

Az egyik beszélgetés témája és címe A mai délszláv irodalom és az európai irodalmi hagyomány. Mennyiben illeszkedik az európai kulturális hagyományba, és miben egyedülálló a kortárs szerb irodalom?

Szerbia mégis csak egy európai ország, ezért is nem írnak a szerb írók a kínai hagyományról. Be kell vallanom, hogy nem vagyok híve az ilyen megnevezéseknek és általánosításoknak, egyszerűen nem tudom, mit tudnék mondani. Mindenekelőtt az olvasmány az, ami az olvasót formálja, és természetesen az írót is. Az én esetemben irodalmi elődeim Ivo Andrić, Jozef Rot, Miroslav Krleža és Italo Zvevo.

A Dante tér című könyvében az olvasók három író sorsát követhetik végig. Mindhárom más háttérrel rendelkezik, mégis mindegyiküket valami Kelet-Európához köti. Három közép-kelet-európai kultúra találkozásáról olvashatunk. Értelmezhető-e még Közép-Kelet-Európa külön, sajátos karakterrel rendelkező térségként, és hogyan viszonyul egymáshoz benne ez a három kultúra?

Csodálatosan emlékezett a Dante tér című regényemre, az első kötetre, amelyik megjelent magyarul. Pontosan, három író sorsáról szól, amelyek sokban hasonlítanak. Közép-Európa egy sűrűn lakott térség. Sok nyelv, kultúra található itt és még több történelem. Szeretnék valami olyasmit mondani, ami lehet, nem helyes, de úgy gondolom, hogy több jó irodalom található Trieszt és Bukarest között, mint New York és Los Angeles közt.


Szintén a könyvfesztivál alatt lesz A nyomolvasó című könyvének magyar bemutatója. Ez már a sokadik magyarul megjelenő könyve, ez azt is mutatja, hogy van bizonyos érdeklődés, kereslet kortárs szerb irodalom iránt. Milyen volt az eddigi könyveinek visszhangja nálunk? Mi érdekli leginkább a magyar olvasót?

Pusztán a tény, hogy rendszeresen kiadják a műveimet Magyarországon, azt bizonyítja, hogy van érdeklődés, úgy az olvasók, mint a kiadók körében. A nyomolvasó a nyolcadik magyarul megjelenő regényem. Mellesleg ez a regény Szerbiában igazi bestseller lett, két év alatt 50.000 példány kelt el belőle, és tíz nyelvre fordították le. Biztos vagyok benne, hogy a magyar olvasóknál is jó fogadtatásban fog részesülni.

Mit tapasztalt, hogyan működik a két ország közötti kulturális párbeszéd és csere? Mit, milyen megtermékenyítő látószögeket, tapasztalatot nyújthat egyik irodalom a másik számára, és fordítva?

A magyar irodalmat rendszeresen fordítják Szerbiában. Csak gondoljunk arra, hogy hány könyv fordítását köszönhetjük a fáradhatatlan Sava Babićnak. És szintén mennyi könyvet fordított a szerb nyelv virtuóz ismerője, Vickó Árpád. Általában a szerb olvasók széles köre ismeri Konrád György, Esterházy Péter, Kertész Imre, Nádas Péter, Krúdy Gyula, Kosztolányi Dezső nevét és műveit, és emellett még sok más író könyveit is. Úgy gondolom, mint szomszédok jól ismerjük egymást.

Többször elhangzott beszélgetéseken, hogy a magyar irodalomból az utóbbi időkben hiányoznak a forradalom és háború témáját feldolgozó művek. A romániai és az erdélyi magyar irodalom kiválóan számol be a forradalomról, akárcsak a szerbiai/vajdasági magyar irodalom képviselői, mint Danyi Zoltán, Bencsik Orsolya vagy Sirbik Attila, a háborúról. A történelmi különbségeknek tudható be ez ön szerint, hogy a magyar társadalmat 1956 óta nem érték valódi traumák, vagy annak, hogy a szembenézés és feldolgozás terén lemaradtunk?

Őszintén szólva, nincs elég tudásom erről a témáról, hogy erre a kérdésre egy átfogó választ tudjak adni. Úgy gondolom, hogy az író általában teljesen spontánul jut azokhoz a témákhoz, amelyeknek később a megszállottja lesz, és akkor azt mondjuk, hogy a téma választja az írót, és nem fordítva.

A regényeiben folyamatosan megjelenik Budapest, tudjuk, a délszláv háború alatt Budapesten élt. Melyek azok a helyek, amelyek esetleg hatással voltak az irodalmi munkásságára, esetleg mai napig megmaradtak, fontosak?

Budapest számos regényemben megjelenik, az Orosz ablak című könyvben a városról szóló rész nem kevesebb, mint hetven oldalt foglal magába. Nagyon büszke vagyok az egyik írásomra, amely a Budapest Noir című folyóiratban jelent meg, amely kapcsán egy kritikus külön megjegyezte, hogy nem úgy írok Budapestről, mint egy külföldi, aki az internetről szerezte az információkat, hanem mint valaki, aki a városnak lényegi tulajdonságait tárja fel. Másfél év alatt átszeltem a várost, keresztbe-hosszába, és a hátrányért, amit a magyar nyelv nem ismerete okozott, úgy érzem, minden értelemben kárpótolt egy, az összes érzékre ható, mélységében átélt érzés. Én mégis csak Pesten mozgok magabiztosan, a Kecskeméti utca, ahol fél évig laktam és az Erzsébet körút, ahol azután még egy évet töltöttem. Akármikor Budapestre jövök, szinte égek a láztól, és túlfűtött állapotban járom a várost. Szeretem a magyar nyelv hangzását, és sajnálom, hogy sosem tanultam. Mégis, sosincs késő.

 

Dragan Velikić (1953, Belgrád) szerb író, újságíró, szerkesztő. Pulában nőtt fel. A Belgrádi Egyetem Filológiai Karán végzett világirodalom szakon. 1994 és 1999 között a B92 Rádió kiadói részlegének szerkesztője. Magyarul megjelent művei: Dante tér (Jelenkor, 2001), A Domaszewsky-dosszié (Napkút, 2006), Orosz ablak (Geopen, 2009), A Bréma-ügy (Napkút, 2011), Asztrahánprém - Esszék és tanulmányok (Napkút, 2013), Bonavina (Napkút, 2014) A nyomolvasó (Geopen, 2018)

Fotók: Milovan Milenković


Molnár Csongor

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.