Régen az egész padlás Julikáé volt, az egész padlásra teregethetett, a tetőgerendák között rézsútosan voltak kifeszítve a ruhaszárító kötelek, amikor végzett a teregetéssel, mindig kinyitotta a két oromfalon a két kerek ablakot, attól húzat lett, a ruhák nemcsak, hogy szépen lebegtek, de gyorsabban meg is száradtak, és tiszta szélszaguk lett, ezt nagyon szerették a kuncsaftok, volt aki még a szomszéd kerületből is hozzá hozta mosatni a ruhát.
Aztán egyik hétfőn, amikor épp indult volna fel a padlásra a nagykosárral, rászólt a házmester, hogy Julika. legyen szíves egy pillanatra, aztán elmondta, hogy választhat: vagy ötszörösére emelkedik a bérleti díj, vagy csak a padlás egyik fele lesz az övé, de az legalább a régi áron.
Kérdezte, mi lesz a másik felével, a házmestert mondta, hogy nem tudja, de jött egy új lakó, az bérelte ki magának, ez van ezt kell szeretni, legfeljebb kicsit sűrűbben kell majd teregetnie.
Julika erre kérdezte, hogy milyen új lakó, a házmester erre csak a vállát vonta, azt mondta, nem tudja, úgy hallotta, valami művészféle.
Julika felment a ruhákkal a padlásra, és tényleg, ketté volt osztva - középen, a harmadik kémény oszlopánál egy vastag sárga függönyt szegeztek fel a tetőgerendákra, amikor közelebb ment, látta, hogy nem is függöny, hanem padlószőnyeg, abból a bolyhos fajtából. A szárítókötelei le voltak szedve, szép akkurátusan összetekerve találta meg az összest, ott, a kémény tövében.
Újrakötötte a szárítókat, aztán kiteregetett, de az ablakot nem nyitotta ki, mert a szőnyeg miatt már egyáltalán nem járt a levegő.
Attól kezdve a ruhák nehezebben száradtak, és már csak padlásszaguk volt, nem olyan tisztaszaguk.
Julika teregetés közben aztán egyre többször kezdett azon gondolkozni, hogy vajon mi lehet a függöny mögött. Vajon mit csinálhat az új lakó a padláson.
Amikor végzett a teregetéssel, többször oda is ment a függönyhöz, hallgatózott egy kicsit, de a függöny túlsó oldalán csend volt. Próbált rést keresni rajta, de hiába, a padlószőnyeg darabjait vékony rézdrótokkal egymáshoz fércelték.
A harmadik héten aztán már nem bírta tovább, felvitt magával egy gyémántporos körömreszelőt, szépen lassan és halkan elvágta a rézdrótot, széthúzta a rést, és átnézett a lyukon.
A padlás üres volt, vagyis nem egészen, az egyik kémény oldala mellett egy magas újságalom állt, spárgával összekötözött újságok egymás tetején. Átdugta a fejét a lyukon, hogy hátha van ott még valami más is, de nem, csak egy köteg vékony lécet látta a kéménynek támasztva.
Attól kezdve egy darabig minden nap átnézett az résen, hetekig nem változott semmi, csak a léc volt ott, meg az újságpapírkötegek.
Aztán egyszer, amikor megint felért a padlásra a frissen mosott ruhákkal, valami furcsa szagot érzett. Nem tudta pontosan, hogy minek a szaga, de a függöny felől jött. Letette a kosarat a ruhákkal, odament, óvatosan széthúzta a lyukat.
A padlás túlsó fele egész megváltozott. Tele volt lavórokkal, vedrekkel és mosdótálakkal, és mindegyikben újságpapírok áztak, középen meg, a két kémény között, a lécekből egy ketrecszerűséget drótoztak össze, de akárhogy nézte, nem látta, hogy lett volna benne bármi is.
Kiteregette a ruhákat, aztán amennyire tudta, bedrótozta a lyukat, hogy ne jöjjön át annyira az szag, egy nedves lepedővel egy kicsit körbe is legyezett, hogy kihajtsa egy kicsit.
Amikor aztán délután felment, hogy leszedje a ruhákat, tudta, hogy hiába legyezget, mert a szag sokkal-de sokkal erősebb volt, most már azt is tudta, hogy mi az - enyvszag a legbüdösebb fajtából. A ruhák is enyvszaguak lettek, egyre gyorsabb és haragosabb mozdulatokkal szedte le őket a kötelekről, az utolsót már össze se hajtogatta, csak rágyűrte a többi tetejére, a kosárba.
Hirtelen lecsapta a földre a kosarat, odament a lyukhoz, széthúzta, átnézett rajta. A padlás közepén egy ló állt, a lécvázból és az újságpapírból ez lett, a nedves újságlapokat úgy tapasztorták a lécekre, hogy egy lovat formázzanak, még csak félig volt kész, de már így is látszott, hogy hatalmas lesz, kétszer vagy két és félszer akkora, mint egy igazi.
Julika egy darabig csak állt és nézte, aztán két kézzel megfogta a függönyszőnyeget, széjjelrántotta, a rézdrót engedett, Julika könyökkel széjjelnyomta, átfúrta magát a lyukon. A függönyön túl még sűrűbb volt az enyvszag, a lovat formázó újságpapír nedvesen csillogott.
Julika odament, egészen közel a lóhoz, megállt előtte, a fejét nézte, a fülét formáló újságlapokat, a betűket nem lehetett elolvasni, csak a legnagyobbakat, a többit összemosta az enyv.
Elnézett a ló nyaka alatt, akkor vette észre, hogy a függöny innenső oldalán egy hatalmas fehér lap van, rajta a padlás rajza, a képen ott a ló is, de nem csak ez az egy, csomó másik is, tíz vagy tizenkettő, teljesen megtöltik az egész padlást, és nem csak ezt a felét, hanem mindkettőt.
Julika szeme elkerekedett, a homlokán elmélyültek a ráncok, nagy levegőt vett, aztán két kézzel hirtelen kinyúlt, megfogta az újságpapír ló ragacsos nyakát, maga felé rántotta, közben papucsos lábával a ló csüdjébe rúgott. A lécek recsegve eltörtek, a ló térdre rogyott, Julika két ragacsos kézzel ütötte, hogy oldalra dőljön, aztán amikor eldőlt, rugdosni kezdte, és közben észre se vette, hogy azt kiabálja, nem, nem hagyom, hogy istállót csinálj a padlásomból.

Dragomán György