hirdetés

Drámapályázatot hirdet a Színházi Dramaturgok céhe

2018. szeptember 30.

A Céh a Nyílt Fórum írói vándortáborba várja drámaírók jelentkezését. Teljesen vagy nagy részben kidolgozott drámaszövegekkel lehet pályázni.

hirdetés

A Céh a Nyílt Fórum írói vándortáborba várja drámaírók jelentkezését. Teljesen vagy nagy részben kidolgozott drámaszövegekkel lehet pályázni.

A Színházi Dramaturgok Céhe egyik legfőbb tevékenysége a kortárs dráma fejlődésének elősegítése, támogatása. Ennek a tevékenységnek a legkiemelkedőbb rendezvénye a Kortárs Magyar Dráma Nyílt Fóruma nevű esemény, amelyet az alapítók 1985-ben indítottak útjára. Az első 15 évben a Nyílt Fórum a zalaegerszegi színház segítségével és közreműködésével, az egervári várban működött, majd 2001-ben Pécsre költözött, és a POSZT ideje alatt, széles ismertségre tett szert a szakmai és és a közönség körében.

A 2016-os és 17-es évben új formát öltött a Nyílt Fórum: több állomásos szövegfejlesztő és mentoráló írói vándortáborrá alakult, ahol a beküldött darabok közül kiválasztott nyolc drámák szerzőivel időről-időre intenzív konzultációt folytatnak. A Nyílt Fórum e formájának sikerén felbátorodva, idén ismét útjára indítják a Nyílt Fórum írói vándortábort.

Minden drámaírással foglalkozó szerző, író, költő, irodalmár pályázhat, a határidő 2018. október 30.

Olyan műveket várnak, amelyek egészben, de legalább nagy vonalaiban (fele részében) már kidolgozottak, és a folytatásuk is kigondolt, leírt, legalább vázlatos formában. A Fórumon csak még be nem mutatott drámákkal foglalkoznak.

A teljes felhívás elérhető ide kattintva.

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.