Egy álló hónapig, minden áldott nap beszámoltunk a dél-afrikai foci vébé legfontosabb pillanatairól, illetve e pillanatok (a pillangó szárnyának rezdülése, ugye) okozta rezonanciákról. Legjobb tudósítóink: kiváló magyar írók (megtoldva a Litera nem túl hosszú, ám - bocsánat - annál erősebb cserepadjával) tárták fel a futball  mint olyan (sic!) csak általuk (fel)ismert titkait. S bár az írás megmarad, az internetes kicsit jobban elszáll, mint a papíros. Ezért itt most highlight-ozunk: közreadjuk a VB top 32-jét.

A futballtörténelem újszülötteként a "Magyarbrazil Háromnull" vezetéknevet, majd kicsivel később a "Szovjetmagyar Hatnulla" keresztnevet kaptam; általában a keresztnevemen szólítanak. (Szálinger Balázs)

Mindig épp azt nem látom, vagy nem elég hosszan, amire kíváncsi lennék, ami kicsit is érdekesebb, szokatlanabb, ritkább, mint a pályán belüli és azon kívüli történések hagyományosan előtérbe tolt képei. (Zeke Gyula)

Részeg meteor, meghibásodott rakéta, eszméletlen erővel elhajított vesemelegítő, ágyúból kilőtt darab sonka, ember legyen a talpán, aki szembenéz vele: Rémisztő Jabulanival. (Balázs Attila)

Másnap, amikor elindul, még nullnull, a Nyugati aluljárókocsmájában (Pilsner Urquell, Unicum 710 Ft) Korea vezet. (Sajó László)

Szép szlovén férfiak ma nem kerülnek elsőként a tizenhatos döntőbe, de Bradley papa és a fia úgy mennek haza, mint egy család, mintha nem győzött volna senki a másik felett, fiú beteljesíti apa akaratát, apa szolgálja az őt hamarosan megsemmisítő, gyilkos gyermeket. (Nagy Gabriella)

 

Maicon térdre rogy, gyűrűjét csókolgatja, arcát nem torzítja a macsó omnipotencia isteni-állati diadalüvöltése, hanem átszellemülten magába roskad, mintha Fatimában járván a Szűzanyával találkozott volna. (Ágoston Zoltán)

Ferguson szivében kés, Capello nyakán kötél, s utánok több is jön talán. (Vaderna Gábor)

Van abban valami perverz, de minimum inverz, fordított, hogy amíg egy-egy játékos 12 kilométert fut, addig az, aki nézi őket, közben megiszik egy hektó sört és hozzámajszol egy spájznyi pattogatott kukoricát. (Szegő János)

De nem emiatt veszem meg a lapot, hanem Cole teste miatt, aki akkora, hogy konkrétan nem fér rá az újságra. (Szekeres Dóra)

Én, Lionel Messi, állok fölötte, mint egy büntető istenség, lángolva és zihálva, szeretném villámommal agyonsújtani, de nem lehet. (Garaczi László)

Büszke vagyok a Teatro Tatro színtársulatra,  Svätopluk Mikyta képzőművészre, Pavol Rankov íróra, és még egy csomó mindenkire, akiket személyes ismerőseimnek tudhatok, és akiknek nem számít, hogy magyar vagyok és néha rosszul ragozok ezt-azt. (Juhász Katalin)

Sestakkal annyi történik, hogy kap egy sárga lapot és elvégez pár bedobást, egyszer meg elfelejt elvinni egy labdát, amit otthagy neki a csapattársa (a 2-es), és bár a hosszabbítás perceiben hatalmas lövését lelkesen ünnepli a riporter, pillanatokkal később észreveszi, hogy az nem ő volt, hiszen már lecserélték. (Egressy Zoltán)

Esetleg Dunga kabátja az én emberem, a kabát maga, különleges, akárha a tengerészkabátok arisztokráciájába tartozó darab volna; na épp ennyivel voltak többek ma a brazilok a chileieknél - ott egy tréning, itt egy kabát. (Jánossy Lajos)

Ha a magyar beképzeltséghez hozzáadod a szerbek gőgjét, akkor kijön az argentinok büszke magabiztossága. (Mészáros Sándor)

Tenyerébe a művész valódi aranyrögöket illesztett, melyeknek mára kultikus jelentőségük lett: a Pretóriában lakó gyermekek bármikor a szobor elé járulhatnak, és – egy szülő és egy biztonsági őr felügyelete mellett – megsimogathatják a csillogó, színarany golyócskákat. (Zelki János)

 

Ági megvárta amig kilépek az ajtón, és ekkor, mint később kiderült, a 81. percben, Kakát lecserélték. (Pallag Zoltán)

 

Remélem, egy-két koreai azért lelép majd. (Kukorelly Endre)

Gyerekkorom egyik legszomorúbb jelenete volt, ahogy a kiállított Törőcsik, akit addigra rommá rugdostak az argentinok, a szerencsétlen sorsú zsenik büszkeségével visszafordult, siralomáriáját a szájáról kellett leolvasni, aztán levonult, sokáig vonult lefelé a nagy kilences, és tudni lehetett, hogy mindennek vége. (Schein Gábor)

Minden egyes magyar íróban ott van egy baseball-sapkás, Japánban élő, hipp-hopp ruhás  Dzsong Tae Sze, s egyszer úgyis megmutatjuk a világnak, meg a braziloknak. (Kőrösi Zoltán)

A catenaccio olyan, mint a szonett, elsöprő divatja egyaránt kedvez a kisképességűeknek és a mestereknek. (Reményi József Tamás)

Egyszer egy szerb adón néztem éjjel - írás után, csak levezetésként - jégtáncot, és ott nem szóltak bele szám közben - semmi leszúrt tripla rittberger, vagy ilyesmi. (Balogh Robert)

Nem elég, hogy elveszi a bíró és a partjelző szeme világát az angolok góljánál, de aztán tíz másodpercre az angol jobb-bekket Vanczák Vilivé változtatja, csak hogy „kiegyenesítse a vonalat” Hurst negyvennégy évvel ezelőtti kapufás nem-gólja után: tiszta Szentivánéji álom! (M. Nagy Miklós)

Lenyűgöz a növekedési hormonzavarból 169 centisre nyújtott Messi, akkor is, ha nem megy neki, Xavi, Iniesta és Krkic (százhetvenesek mind) és persze a felfuvalkodott Maradona, ahogy selyemfényű öltönyében feszít a tréner-kockában a maga 165 centijével. (Csejdy András)

Abban a Németországban, amelyben a nyolcvanas évek végén még alig jelenhetett meg színes bőrű labdarúgó, amelyben a kilencvenes évek elején-közepén a rasszista megnyilvánulások és merényletek elharapódzásától tartottak, ma már minden további nélkül játszik együtt Boateng és Khedira, Özil és Podolski. (Mélyi József)

Sokszor azt gondolom, hagyni kéne az egészet, olyan fenyegetően fenyeget mindenfelől a hamis emancipáció: ha káromkodok, az a baj, ha nem, az a baj, meg persze, ha én káromkodok, az csak metaforikus lehet - szemben ugye azzal, amikor férfiak teszik, mert az ööö… milyen is? (Lóránd Zsófia)

Nos, ebből a távlatból, úgy látszik, nem a meccs embere a közszolgálati televízió stúdiójában azzal hencegő egykori válogatott magyar labdarúgó, hogy ő nemcsak hogy nem veti meg a szimulálást, a színészkedést, a fetrengést, a műesést és a hasonló hervasztó futballista csalárdságokat, de saját fiának is tanítja, miként lehet úgy hasra vágódni, hogy a bíró megegye. (Köszdanke). (Fodor Péter)

Maszcseránó, Di Micselisz – mondja szenvtelenül a szlovák szpíker, ebből csúnya hiszti lesz, Diego sírni fog – mondjuk mi. (Sebők Marcell)

Ő szívesen perdül, táncol, gurul lábról lábra, olykor a lábak között, vagyis azokért rajong, akik költészetté avatják a labdarúgás nevű játékot. (Villányi László)

Mert csakis Salátának köszönhető, hogy egy pesti kerthelyiségben egy győztes szlovák meccs után egy lelkes magyar hazafi így kiabált: „Megcsaptuk az olaszokat!”. (Tasnádi István)

Tiszteletbeli matracos csak azért nem lettem, mert egy régi barátném, spanyol ösztöndíjas ott a Vicente Calderón (a matrac-sír stadion) mellett, vagy húsz éve elfelejtett feliratni az „Atlético Madrid Baráti Kör” listájára, azóta meg mindegy: rég AS Roma drukker vagyok, bejegyzett tagsággal és piros-sárga sállal. (Bikácsy Gergely)

Ha Ronaldinho elrontja, az is szebb, mint amikor Sokan Másoknak sikerül. (Farkas Zsolt)

 

Robben mégis percenként a Mindenhatóhoz folyamodik igazságért, aki aztán végképp nem volt a meccs embere, hanem elfordult, mint aki nem akarja, hogy nevetni lássák. (Németh Gábor)