hirdetés

Ég a napmelegtől

Arany-út, első nap

2018. július 25.

Lesz három szereplőnk, a tudóst Szilasi, a költőt Simon, a színészt a színész (Bob) játssza. Ők vándorolnak végig Arany életének útvonalán. Egy road movie-t képzelünk. Beülünk a kisbuszba tizenhárman, száguldozunk a sztrádán, zenélünk, verset mondunk, futnak a tájak. – Útinapló a Litera Arany Jánosról készülő filmjének forgatásáról. Első rész.

hirdetés

Aranylázban égünk, Arannyal kelünk-fekszünk több hete, előkerültek a kritikai kiadások, korábbi és későbbi évek levelezése, Így élt Arany, elemzések, monográfiák, sistereg a google. Lesz három szereplőnk, a tudóst Szilasi, a költőt Simon, a színészt a színész (Bob) játssza. Ők vándorolnak végig Arany életének útvonalán.

Egy road movie-t képzelünk. Beülünk a kisbuszba tizenhárman, száguldozunk a sztrádán, zenélünk, verset mondunk, futnak a tájak. Legyen ez olyan, mint egy klip, dinamikus, pörgős, XXI. századi. Szóljon fiataloknak. Ne legyen trendi, fenszi, szexi, legyen jó. Nem kell különösebb alkímia Aranyból aranyat előállítani. Három napig tart majd, mint minden rendes csoda, ám nem ér véget aztán.


Kedd. A Keleti Károly utcai udvarba már a kora reggeli órákban bőröndök, hangládák, zeneszerszámok és utazótáskák érkeznek, melyek félig nyitott szemű munkatársakat vonszolnak maguk után. Célunk egy kávé az első benzinkútnál, ha megtaláltuk Zsolti buszát, amely a Marczibányin, a főnemesi udvarház kinézetű újkulturális objektum előtt vár. Percre beállított napirendünk ebben a pillanatban kezd el darabjaira hullni. A félórás-órás késést még egy Schumacher se tudná behozni egy utánfutós Mercedes-busszal, mi inkább tetézzük. Debrecen az első állomás, ahol jó órája vár már bennünket a helyi egyetemi csapat, deikesek, deslam és Kulter. A református nagytemplom mögötti üvegházban kávéznak türelmesen. Olykor telefonozunk, hogy most már tényleg itt a böszörményi leágazás.

Hét ágra süt a nap, sofőrünk úgy értelmezi a kresz-táblákat, hogy kilométerrel arrébb vág ki a buszból, hogy feszített tempóban kelljen megközelítenünk a nyüzsgő Piac utcán, szökőkutak és színes bódék közt slalomozva a találkahelyet. Ruszthi, a rendezőnk már a buszban forgatott (Arany-szállóigéket vadász, mint az „ég a napmelegtől" meg a „hé, paraszt"), most veszi, amint beveszi Debrecent a stáb. A költővel előreszaladunk, érnénk még be a mostanára unalmukban asztalra bukott helyi erőket, akiket időhiányban kénytelenek leszünk megtizedelni, saját verset ne mondjanak, Arany a téma, az aranyos Debrecen az utcai zenés performance-on, amit előre tervezett módon, rendkívül spontán előadunk, a közterületi szabályok szerint szigorúan hangosítás nélkül, öt métert nem meghaladó körben. A várakozást megelégelőket elveszítjük, marad a kemény mag, interjúkra már nincs idő, le az ásványt, irány az utca, szevasz, Debrecen. Valahol itt veszi kezdetét a tartalmi munka, rábök a rendező a placcra, mely mögött villamos fut, bringások tekernek, átkel pár fagylaltozó család és kart karba öltve néhány nyugdíjas. Bob és Bobék hamar felpörögnek, akusztikusan megszólal a Toldi.

Nénik lesik a telefonfülke mellől kukucskálva, két egyenruhás közterületis veszi használatba a vokitokit, a pár méterre nyíló presszó székeit elfoglalja és röhögve élvezi a félig rögtönzött műsort egy csapat kiglancolt fiatal. A produkció körül összeverődő tömeget kezdetben hetven százalékban a stáb alkotja, harmincban a járókelők, aztán megfordulnak az arányok. Figyelem az arcokat, hogyan hámlik le róluk zavar, bizalmatlanság, rosszallás és felháborodás. Így figyelhetik a pápuákat, a megafonon ordító aktivistát, a hittérítőt és a cigányprímást, nem árt gyanakodni. Aztán amikor felismernek egy-egy sort, s eszükbe jut a folytatás, büszkeség dagasztja keblük, ez a mi fiunk, ez a Toldi gyerek. A narrátor, aki Toldi Miklós történetét beszéli el, vérbeli mutatványosként vonzza a szemeket, a különböző zenei stílusokban előadott sztoriban pedig végre úgy válnak érthetővé a hős motivációi, érzelmei, mint havergyereké, akit a rátarti báty aláz. Olyan az egész, mint egy precíz dramaturgiai elemzés és egy pszichológiailag megalapozott személyiségrajz elegye. Még mikrofon elé pörög néhány debreceni diák egy-egy Arany-átirattal, szól a slam, zeng a poézis.


A Csokonaiban túl hosszan elkötött ebéd dönti el sorsunkat aznapra. Az egy lónak is becsületére váló méretű hústálak nem ülik meg a gyomrot, sokkal inkább terpeszkednek rá teljes súllyal az időre, amit már amúgy is elvesztettünk. Ahogy a három további helyszínből kettőt: futólag érintjük a házat, melybe Arany színészkedni járt a Batthyány és a Szent Anna sarkán (egykori Béke út 19.), az Új Városház mellett tanára, Erdélyi Józsefék lakhelyét, kinek lányához tanítani járt, a katolikus plébánia melletti táblát, mely arról ad hírt, hogy 1848. december 16-án Petőfi Zoltán keresztszülője lett.

A Debreceni Református Kollégium viszont kihagyhatatlan, itt bukdácsolt a tizenhat éves diák a preaceptori állás fizetményéből megtakarított pénzen, innen menekült Kisújszállásra magántanárnak a kudarcok elől, ide tért vissza tizennyolc évesen, hogy immár kitűnő eredményekkel folytassa tanulmányait, különös tekintettel az angol, német és latin nyelvekre és költészetre. Az állítólag remekül gitározó és az énekkarban hangját zengető ifjú – ki tudja, miért – tizenkilenc évesen mégis színésznek állt. Ahonnan, tudjuk, egy álom hazavitte: „Magányosan bolyongott Sziget hegyein, az Iza partján, elmélkedett, vezeklett. Egy nap hasonló gyötrelmek közt álom szállt rá, s jó édes anyját halva látta. Az álom benyomása oly erős volt, hogy többé nem verhette ki fejéből s elhatározta a hazamenetelt. A direktortól, lehető díjából, egy húszast kért ki, egy zsebkendőbe kötötte égész vagyonát, kiment a piacra, hol nyolc krajcárból egy cipót s egy kevés szalonnát vett, azzal megindult egyedül, gyalog. Az első éjszakát az erdőben töltötte oláh fuvarosok tüze mellett, a többit kocsmapadokon, s így végre Szatmáron, Nagy-Károlyon, Debrecenen át hét napi gyalog vándorlás után haza érkezett".

Az engedélyek ellenőrzése idejére tudósunkat a kapu elé cövekeljük, mondaná el, amit e helyre szánt, nevesül hogy ebben az időben az efféle kollégium egyetemi rangban állt, felsőoktatási szinten folyt az oktatás, lévén nem léteztek egyetemek. Mire végére ér, az állandó Arany-kiállítás kurátora érkezik, aki felvezet bennünket súlyos, veretes foglalatú ajtók közt, a XIX. századi formáját őrző lépcsőn, és mesél a nagy tanárról, Török Pálról, a diákok életéről, melyhez szorosan hozzátartozott a városi tűzoltói munka, módunk van beülni iskolapadokba, diákládákba lesni, palatáblán és a belső udvarról látható szemközti timpanonon az Orando et laborendo feliraton elmélázni.

Kis forgatás még a kollégium előtti fák alatt, majd pattanás a buszba, irány Nagyvárad, ahol mielőtt ma este megszállunk, interjúzunk, koncertezünk és forgatunk a Moszkvában. Igaz, Aranynak nem sok köze van a Körös parti Párizshoz, de rokonokat látogatott itt, orvoshoz és ügyvédhez járult, pályaudvarán szállt vonatra Békéscsaba és Fiume felé. A partiumi város lakói olyannyira magukénak tudják, hogy 1861-ben díszpolgárrá avatták. „Mélyen tisztelt hazafi! Fejlődésnek indult alkotmányos életünk hajnalán városunk is a törvényes térre és önálló hatósági jogainak gyakorlatába vissza térvén, első Kedves teendőinek egyikéül ismerve, hogy a sorstól annyit üldözött hazának azon hű és feláldozó fiai irányában tett úgy a múltban mint a jelenben is, imádott hazánk szabadsága és függetlensége kivívására és visszaszerzésére a módokat és alkalmakat megragadni és fölhasználni nem késett, elismerését és méltánylását nyilvánítsa. Ezen elismerést azzal kívántatik tettlegesen kifejezni, miszerint Önt városunk tiszteletbeli képviselő tagjául megválasztottuk..."


Közeli helyek esetében gyakran veszi semmibe az ember az időzónákat, monarchiás szíve kitárul, és nincs határ. Ekként viszonylag nyugodtan számoljuk ki a buszban, hogy lesz elegendő időnk a komótos érkezésre. Csak a folyton csörgő telefon különös, a szervező, a tulaj, legalább három hangtechnikus hív folyamatosan, mire rájövök, hogy egy órát ugrottunk, úgyhogy se cuccolás, se beállás, fénysebességgel in medias res. Érkezésünkkor a Várad hozzánk nagylelkű, szíves főszerkesztőjének és néhány váradi barátnak már csak hűlt helyével találkozunk, méltán, a legkitartóbbak azonban még, mintha megállt volna az idő, vígan poharaznak. Míg gyorshangol a zenekar, felszerel a stáb, Csejdy személyikkel a kezében nekiindul elfoglalni szállásunk az Atriumban. A koncert első dalát felveszem, legyen mit mutatni majd az itthoniaknak.



Aztán kihalászok három interjúalanyt a bulimámorba süllyedő tömegből, az egyik szerényen elslisszol, marad kettő. Úgy gondolnak-e a Partiumban a fiatalok Aranyra, mint földire, saját tulajdonra, rokonra, édes ősre, vagy távoli, ködbe vesző alakja sejlik csak fel tankönyvekből. Mesélnek-e például a nagymamák, dédek és ükök róla, egy köpésre van Szalonta, rándulnak-e arra, él-e köztük, hisz szobrot avattak neki az újvárosi református templom mögött, az egyetemnél. Az eredmény meglep és megelégedéssel tölt el, az éji kocsmában az ifjú poéta hévvel méltatja a mestert, a zsenit. Koccintunk rá, végül minden a helyére áll, arany idő. A külvárosi garniszálló várójában egymásba gabalyodott, vénülő szerelmesek képe fogad aztán. Mielőtt elfoglaljuk belső körfolyosóra néző, libbenő függönnyel fátyolozott avítt szobáinkat, élelmet kutatva vad rohanatban végigcsörtetjük Várad külső útjait, hogy végül egy internaconális büfében magunkba tömjük a forró gordon bleu-t, hamburgerre sült krumplit és pitát. Hiába tudjuk, hogy Arany – bár örökös bajainak és szerény életvitelének köszönhetően sosem volt nagy ínyenc – a Marcza-fánkért (marca- vagy marcifánk) rajongott, „reggelire szerette a bivalytejet, amibe a kenyeret beleaprította. Legjobban a pirítóst kedvelte hozzá. Paprikáscsirke galuskával és a túróscsusza tejfellel nyakon öntve, rászórva apró tepertővel volt a kedvelt eledele. A palacsinta, a rékasi lekváros kifli, túróslepény, káposztás rétes, tészták kedves ételei voltak. Szőlőt, darualmát, nyakaskörtét, cseresznyét, fehérepret, földiepret, cukros málnát nagyon szerette." Cukros málna, hm, nem kell a minibár.

Folytatása következik!

Nagy Gabriella

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.