hirdetés

Egy elzászi ízekhez szokott száj

– egy konferencia naplója –

2012. december 12.

A műfaj problémájának felülvizsgálata nem választható el sem a nemzeti, sem az európai identitás kérdéseitől... - fogalmazódott meg tanulság a veszprémi Pannon Egyetem Műfaji identitás az európai irodalmi hagyományban című nemzetközi konferenciájának végén. - Szentpály Miklós tudósítását olvashatják.

hirdetés

A Budapesti Francia Intézettel és a Université de Haute-Alsace-Mulhause (Frédérique Toudoire-Surlapierre és Peter Schnyder) kutatóintézetével közösen a Veszprémi Pannon Egyetem (Szávai Dorottya, Ladányi István) kétnapos konferenciát szervezett Műfaji identitás az európai irodalmi hagyományban címmel. Az angol és francia nyelven megtartott előadásokat szekciónként eleven vita követte. A nagyszabású rendezvényen részt vettek a KRE, a DE, a PPKE BTK, a Pannon egyetem és az elzászi egyetem oktatói, valamint az MTA Irodalomtudományi Intézetének kutatói is. A konferencia egyben a veszprémi egyetemen szeptemberben indult Összehasonlító Irodalom és Művelődéstudomány MA nyitórendezvénye volt.

Érdeklődve belekanalaznak a gőzölgő húsgombóc-levesbe. „Ez pont olyan, mint nálunk Elzászban. Egy magyar ízekhez szokott száj, azt hiszem nagyon szeretné Elzászt.” Elégedetten kanalaznak tovább. Az elzászi Mulhouse-ból jöttek, természetesen először Budapestet látták – kicsit olyan erdélyi hangulata van a fővárosnak, mondják. Nemrég érkeztek Veszprémbe a Pannon Egyetem konferenciájára. Nagyon tetszik nekik a város. Az egyetem mellett van egy kert – meséli lelkesen Yannick Tauliaut –, onnan az egész völgy látszik. Gyönyörű.  

november 22. Veszprém

„A műfajok összekötik Európát” – fogalmaz megnyitóbeszédében Francois Laquieze a Budapesti Francia Intézet igazgatója, a francia nagykövetség kulturális tanácsosa a Veszprémi Egyetem nagytermében. „Az ilyen összejövetelek bizonyítják, hogy a válság és az euroszkpeszis ellenére létezik párbeszéd a kultúrák között.”
Az első előadó Szávai János. „Saját kommentátorom leszek, sőt saját magam rendezője. Meg kell teremtenem egy gondolkodó Gombrowiczot, egy zseniális Gombrowiczot, egy kulturdémonológus Gombrowiczot, és sok-sok nélkülözhetetlen Gombrowiczot”- idézi a lengyel regényírót. A napló mint autobiográfiai műfaj irodalomelméleti sajátosságairól beszél. Hogyan jelent meg az írói napló a műfajok között. Samule Pepys naplóját emeli ki, azok közül, amelyek még nem publikálás szándékával születtek, de a 19. század elején igény támadt a kiadásukra. Ezeket követte Byron, Jules Renard, Justh Zsigmond vagy Illyés Gyula posztumusz megjelent, de már a közzététel szándékával írt naplói. A harmadik szakaszt pedig André Gide nevéhez köti, aki a napló spontán műfaját, „dátumozott nyomok sorozatát” műalkotássá formálja.
Végül Márai Sándor és Kertész Imre naplóit elemezve arra a következésre jut: „A napló látszólag a vertikálisnak, a referencialitásnak ad elsőbbséget, valójában azonban olyan diszkurzust hoz létre, amelyet egy egészen másféle intenció irányít: az őszinteség maszkja mögött a horizontalításé lesz a döntő szó.”
Földes Györgyi követi, az MTA Irodalomtudományi Intézetének munkatársa, aki egy pragmatikus korporális narratológia megteremtésén munkálkodik, s ebből a szempontból vizsgálta az önéletrajz műfaját. „Elsősorban teljesen világos, hogy az autóbiográfia nem referenciális műfaj, csak az a kérdés mennyire és mennyiben nem az, illetve a fonákjáról: mennyire és mennyiben fikció?”. Martin Glisemanig jut el, aki „a pszichoanalízist és az általános grammatikát ötvözi, ekképpen vizsgálja a testnek a narratívába való beágyazódását.” Földes Györgyi előadása tehát egy történeti áttekintésen alapul, célja jól láthatóan az volt, hogy felvázolja a korporális narratológia eredményeit, feladatait és lehetőségeit.
A nyitó szekció Marion Apffel Kertész Imre Nyomkereső című regényéről tartott előadásával zárult. Olyan nézőpontot választott, amely mindenképp újítás Kertész magyarországi recepciójához képest. Ő Iphigénia történetének újraírásaként elemezte Kertész művét. „A személyiség megnyilatkozása, aki már tudja, hogy szüksége van esztétikumra, a trükkre, hogy megtalálja az igazságot, egy réteges valóság felfedése. Az igazság kérdése a szövegben a végzet helyére lép, mely hagyományosan a tragédia lényegét adja. Így az irodalmon keresztül válik az igazság számunkra érthetővé.” Előadása igazolta Francois Laquieze úr szavait: „a magyar irodalom meg tud szólalni franciák számára is.”
Az ebédszünet után Frédérique Toudoire-Surlapierre (Université de Haute-Alsace - Upper Alsace University, ILLE): La théorie des genres littéraires című előadásával folytatódik a rendezvény. Vezérfonala: amikor Európában a műfajelmélet kérdéseit tárgyaljuk, mit tudunk meg Európáról? Megpróbál olyan alapelvet találni, amely magyarázza a folytonosan változó műfajok szerepét Európa identitásában. Hiszem az olvasói elvárások révén, alakulnak a műfajok. „Fontos és igen sokatmondó az a megállapítás, miszerint Európa, az én-központú, vallomásos műfajok terepe, mivel ez azt a feltevésünket igazolja, hogy az irodalmi műfajok és az identitás kérdése igenis összefügg Európában. Az európai én-elbeszélések egészen mások, mint az ázsiaiak, mivel eltér az egyén fogalma.” Ám nem felejti el azt sem, hogy „önmagában nem elég kimondani, hogy létezik egy  európai műfaji beidegződés” – érvel – „Ahhoz, hogy meghatározzuk Európa karakterét szükségünk van sajátos európai szempontokra is.” Például a közép-európaiság vizsgálatára.
Hélène Barthelmebs Irodalmi műfajok identitása az európai hagyományban, (de)konstrukció: irodalmi műfajalkotás női módra című előadásában azt a folyamatot mutatja be „ahogyan néhány írónőnél a Nőiség beszivárog az irodalmi szövegbe, darabokra törve az írásmód, egyszersmind pedig a tradicionális műfajok patriarchális határvonalait […] a nőírók újdonságaival kapcsolatban pedig minden normakötöttségtől mentes kifejezési formáról kell beszélnünk, amelynek segítségével a jelentésmegértés egészen más szintjére jutunk.” Vizsgálatához nem francia, hanem frankofón írónők szövegeit használja. Így kétszeresen is marginális helyzetben alkotó írók műveit vizsgálja. „Miközben az írónők saját életükről és világlátásukról írnak, porózus, a világtól átjárt irodalmat hoznak létre.”
Yannick Taillout a dráma és az önéletírás kapcsolatáról beszél. Vagyis arról a két műfajról, amely a hagyomány szerint a lehető legmesszebb áll egymástól Jean-Claude Grumberg drámáit elemezi. „Az európai identitástudatot egészen a XVIII. századtól fogva meghatározza az a tényező, hogy egyszerre hordozza magában a konfliktust és a konfliktus rendezését.” A francia szerző A műhely című darabját vizsgálja, mely műfaji szempontból önéletrajzként is értelmezhető.
Az első nap szekcióit eleven vita követi. Így a program csúszik, de láthatóan ez senkit sem zavar. A következő ülésszakon Szitár Katalin Németh László és a modern francia regény kapcsolatairól beszél. Előadásának középpontjában az identitás, az önazonosság kérdései állnak. A veszprémi egyetem kutatója és oktatója, már több éve foglalkozik a magyar író művészetével, vagy ahogy monográfiája címében nevezi: „költészetével”. Angolul beszél. Minden részletre figyelt: Németh László esszéiből olvas fel angolul. A többszörös jelzői összetételek láthatóan váratlanul éri az angol nyelvet, de a fordító tökéletes munkát végzett.
Az első nap középpontjában úgy tűnik az egyén és a szöveg viszonyában megszülető identitás áll. Horváth Géza (Pannon Egyetem) a vallomás műfajával foglalkozik. Azon belül a szerző és hőse viszonyával.
Ladányi István (Pannon Egyetem) előadásának központi, később a konferencián állandó referenciapontot jelentő eleme az almárium, mely Tolnai Ottó Ómama című versében jelenik meg. Ladányi István a műfaj és a medialitás problémáit vizsgálja a választott szövegben. „Ezek között a szereplők között jelenik meg, illetve szólal meg a több nemzedék nőalakjait együtt megjelenítő, maga köré rendező, mitikus ómama a padlásra került almárium fiókjából, afféle fölöttes énként, majd a padlásról lekerülve az öregedő költőt megértő, hívogató társként, sőt az alkotási folyamat aktív részeseként szerepeltetve, akinek testi létezését ugyan a vers fikciója is kétségbe vonja, csupán egy hallani vélt hang az almáriumfiókból.”

november 23. Veszprém

A veszprémi várhegyről nagyszerű kilátás nyílik a Séd völgyére. Ókori római tájakat, képzel ilyennek az ember. Most kissé ködös, hideg az idő, esik. Odabenn kávé, tea, sütemények az asztalokon. A mai ülésszak első előadóját, Szegedy-Maszák Mihályt várják, aki hamarosan meg is jelenik. Jellegzetes megfontoltságával, ő maga a narratológiában oly sokat emlegetett mindentudó elbeszélő.
A második napot az ő előadása indítja. Genres as Modes or Reading – Les genres littéraires: méthode ou lecture? Az egyre jobban elszaporódó műfajok eredetét, összefüggéseit vizsgálja. Előadása egyszerre műfajelméleti és műfajtörténeti alapkérdéseket feszeget, így – aligha akaratlanul - a konferencián elhangzottak szintézisét adja. A műfajok lefordíthatóságáról beszél. Vajon, hogy ragadható meg a különbség a német nyelvben megjelenő Roman és az angol novel között. Ugyanarról a műfajról beszélhetünk? A francia recit és a sotie szó például nem fordítható le veszteség nélkül elbeszélésként. Vajon a szerzők által használt alcímek biztos támpontot jelentenek, a műfaji meghatározásokhoz? Hogyan olvassuk a műfajokat?
Majd Horváth Kornélia (PPKE) beszél a narráció hatalmáról. Hogyan alakította ki Boccaccio Dekameronjának műfaját, s milyen szerepe volt ebben a Santa Maria Novella templomának, ahonnan a későbbi műfaj elnevezése ered. A Boccaccio-novella jellemzőit tárja fel. Egy műfaj identitását keresi tehát. Hogyan függ össze a tér a formával?
Az asztalokon Poe novellája, néhány sor vastagon szedve: „A gyertyatartó rossz helyen állt, […]kínkeservesen kinyújtottam a karom, és magam mozdítottam el úgy, hogy sugarai jobban megvilágítsák a könyvet. De ez váratlan eredménnyel járt. A gyertyák fénye […] most megvilágított egy fülkét, amely eddig az ágy egyik oszlopának mély árnyékában rejtőzött el.” „Az ovális arckép olvasásakor nem okoz különös nehézséget az, hogy felismerjük azt a Poe által ’hatásnak’ nevezett alkotóegységet, amely az egész novella sajátos költői aspektusát meghatározza.”- fejtegeti Kovács Gábor (Pannon Egyetem) a pulpitusnál. A novellát mint „nyelvi építményt” vizsgálja. „Végeredményben egy festmény megalkotásának és befogadásának történetét elbeszélő keretben válik az élet és halál attribútumainak felcserélése domináns hatáselemmé.” Ezekkel a megfontolásokkal lép egyre közelebb és közelebb a szöveghez. Mígnem a „to portray” és a „ray of light” szavak  összecsengésénél megállapodik. Megközelítési módja kifejezetten az orosz formalizmusra épül.
Novella-e, amiről beszélünk – teszi fel a kérdést Szegedy-Maszák Mihály -, vagy inkább esszé a művészetről. Olyan esszé, amelyben jelen van a rémregény műfaja és a portré műfaja is. Az angol irodalmi hagyományban a költészet a próza és az esszé az irodalom három elkülöníthető formája. A hátérben megbújik talán egy kérdés: vajon az irodalmi műfajok az esszék különféle variációi lennének? Kávészünet.
A következő ülésszak franciául zajlik. Kovács Árpád A metafora és a műfaji identitás című esszéjét Földes Györgyi olvassa fel. Alcíme Northrop Frye időszerűsége. Az ige hatalma szerzőjének koncepcióját gondolja tovább: „az egzisztenciális metafora” fogalmát bontja ki. Ezen alakzat „referenciája az észlelés tárgya helyett a cselekvésre vonatkozik-annak megtörténése, az aktus pillanatában; vagyis azt megelőzően, hogy motívuma és produktuma reflektálható lehetne.”
Papp Ágnes Klára: Modern és posztmodern tér és identitás. Az irodalmi szövegekben megjelenő városok a „térbeli fordulat” hatására útvesztőkké váltak. Mihail Bahtyin észrevétele, miszerint „az irodalomtudományban a történetiség, az időben képződő folyamatok, az emlékezés helyett a térbeli struktúrák vizsgálata vált meghatározóvá” rendkívül produktív szempontnak bizonyul. A labirintussá vált városképhez, már egy új korszak szubjektuma tartozik. S így állunk itt a posztmodern korban. Vajon hogyan lehetne ebben a rendszerben elhelyezni Jókai Mór: Asszonyt kísér, Istent kísért című formabontó regényét?
Szávai Dorottya előadásában az elégia műfaj meghatározhatóságát, a modern és a posztmodern irodalmi hagyománnyal való kapcsolatát elemzi Baudlaire-, Rilke-, valamint magyar versek segítségével. Az asztalokon Petri György és Tóth Krisztina versei francia fordításban. Az előttem ülő gyakorlott mozdulattal emeli ki a Curriculum mortis és az Amoureux (Szerelmesvers) kulcsszavait. A francia szövegből kihallatszik egy két magyar terminus. Van-e a francia nyelvben vagy irodalomelméletben az önmegszólító verstípusnak megfelelője? Hangzik a kérdés az előadást követő vitában. A kérdés eleven párbeszédet indít el. Mindenki hozzá szeretne szólni: francia, magyar, angol nyelven. A fordítók pedig folyamatosan hozzáfűzik saját gondolataikat. A bábeli zűrzavar azonban elmarad Szegedy Maszák Mihály ura a helyzetnek. Ebéd.
A délutáni ülésszak Dobos István (Debreceni Egyetem) felszólalásával kezdődik. Őt az életrajzi olvasat érdekli. Esterházy Péter Harmonia Caelestis című művéhez közeledik az önéletrajz műfaja felöl. Először felvázolja a műfaj történetét, főbb problémáit, majd az apafigurákká írt apa alakjával foglalkozik. Így valójában az ironikus önéletrajz kialakulását térképezi fel.
Michel Faure-t (ILLE) Szegedy-Maszák Mihály mutatja be. „Én nem vagyok szakértője az irodalomnak” – vezeti fel, a nemzeti karakterről, a nemzeti identitásról szóló előadását Faure úr, melynek központjában a skót nemzet és az Osszián mitológia kapcsolata áll. Vagyis a XVIII. századi skót felvilágosodás egyik alapvetésére világít rá.
A konferenciát Bús Éva (Pannon Egyetem) előadása zárja, az ő fő kutatási területe Shakespeare drámaművészete, ezt ezúttal az irodalmi műfajok átalakulásának problémái felé hosszabbítja meg lényegre törő logikával. Szitár Katalin és Frédérique Toudoire-Surlapierre mond zárszót. Mindketten a párbeszéd fontosságára helyezték a hangsúlyt. Hiszen a konferencia előadásai bizonyítékok arra, hogy az elméleti alap mind a francia, mind a magyar tudósoknál azonos volt. A konferencia bebizonyította: a magyar francia együtt gondolkodás igen gyümölcsöző lehet.

*

A konferenciát egy lényegre törő kérdés zárja: mi a műfaj? A műfaj problémájának felülvizsgálata nem választható el sem a nemzeti, sem az európai identitás kérdéseitől, hiszen a „műfaj” feldarabolja a tapasztalatokat, nézőpontokat kínál fel az elemzésnek. Vagyis a műfajok meghatározzák fogalmi készletünket, ezáltal világszemléletünket is. Másfelől támpontokat nyújthatnak a kultúrák között kapcsolatok vizsgálatához. Ekképp válik világossá, hogy ez a látszólag száraz, csak irodalmárok számára érdekes téma, valójában olyan problémákat hordoz magában, melyek szorosan összefüggenek mindennapjainkkal.

Szentpály Miklós

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.