hirdetés

Egy lélekszike koreográfiája

Deres Kornélia: Bábhasadás, Jelenkor Kiadó, Bp., 2017.

2018. február 24.

Deres Kornélia lírai lélekszikéje precíziós pontossággal metszi ki a valóságból azokat a „panel-lélegzetű” léthelyzeteket, szociokulturális tereket, amelyekben az ember élni és halni kényszerül – A Büszkeség és balítélet kritikapályázat pályaművét, Lajtos Nóra kritikáját olvashatják Deres Kornélia Bábhasadás című kötetéről.

hirdetés

SZÍNÉSZ „Aztán fölemeli a kést, és kétszer egymás után, nagyon gyorsan a bábu mellébe szúr mintha elégedetlen lenne az eredménnyel, harmadszor is beleszúr”

(Nádas Péter: Temetés)

 

Ritka az a pillanat, befogadói tapasztalat, amely során egy szerzőt a szó legnemesebb értelmében is költővé avat második kötete. Deres Kornélia Szőrapa (2011) című – Makói Medáliák-díjjal is kitüntetett – első versgyűjteményét követő Bábhasadás című kötete igazi poétikatörténeti kuriózumnak tekinthető abban a szemléletbeli felfogásban, amely a prózaverset piedesztálra emeli. Eme két kötet alapján még aligha lehetséges főbb állomásokat megjelölni Deres Kornélia költői pályáján, ami viszont méltán állítható: lírai eszköztára gazdagodik, esztétikai értékmérője mindig a léc fölé mutat.

„Csupa gondolatébresztő verscím, merész asszociáció, továbbírható, továbbgondolandó metafora, trouvaille, s a szívünkhöz annyira közel álló színpadi jelenetezés” – fogalmaz a könyvet méltató szavaiban Takács Zsuzsa a kötet hátsó borítólapján. A színháztörténész képzettséggel is rendelkező fiatal költőtől nem áll távol a szituációs szorongások színrevitele, emlékkatedrálisok emelése az elmúlt idők nyomában. Igazi problémaérzékenységgel nyúl versei tárgyához, jól megkoreografált létdarabjaihoz, ezért is érezhetjük talán azokat néhol nagyon a sajátunknak, életünk kimerevített pillanatfelvételeinek. Ebben a médiumváltásban, amelyben a színpadi kép és a fotográfia egymásba fordul, érhető tetten Deres Kornélia költészetének bravúrja.

A négy felvonásos (ciklusos) kötetegész egy (vagy több) élet drámája. A „ki beszél?” mint a versekben jelenlévő költői szubjektum dilemmája abból adódik, hogy Deres Kornélia alanyi költészete mellett feltűnik a tárgyiasult külvilág átpoetizáltsága. A nyelvi tér ilyenkor kitágul, és a megfigyelő pozíciójából közvetítődik a versbe sűrített lélektani dráma összjelenete: „A bordák mögül a szív figyel. Retteg, hogy talán / véletlenül kiszabadul.” (Madárszemély) Az én-szemlélő többnyire a legkritikusabb ponton érhető tetten ezekben a versdrámákban: „A szövetek mögötti tájon végigsöpör / valami lassú öröm, talán fel sem riad / senki. A sárga férgek belül robognak / tovább, garázsmenetben mindegyik.” (Garázsmenet) A „hazatérés” visszavonhatatlan léttapasztalata fogalmazódik itt újra már a címadásban is.

A Bábhasadáshoz nem könnyű és nem lehetséges egyféle poétikai értelmezés felől közelíteni: a mindenkori kritikusnak egy jól megválasztott „interpretációs iránytű” segítségével viszont talán sikerül közelebb jutni a költő lírai alkatához, személyiségéhez. A kötetben uralkodó domináns motivikus háló az, amelyen keresztül értelmezhetővé válhatnak az egymástól közelebb-távolabb eső „szövegjelenetek” is. A terjedelmi kötöttség „szorításában” most csak az emlékezet, az idő és az álom vissza-visszatérő verbális alakzataira szorítkozunk.

Emlékrántotta. Az emlékezet lírai „kelléktára” igen gazdag a kötetben: „csámcsogó emlékképek” (Bódéváros); „csövek futnak a mennyezet alatt… egészen az emlékekig” (Keserű szigetek); a gyár… tanulja az emlékeket” (Monstrum); „kunkorodik az emlékezet” (DeGenerális) ; „Panelszörnyek közt / mossa tisztára az emlékeket” (Családi porció); „És nem elég hosszú a nyelv ma sem, / hogy rá emlékezni tudjon.”(Garázsmenet); „emlékeket köhög fel” (Fejláb); „szétáztatva minden emléket” (Mínuszos magasok). Az emlékezet- identitás-lokalitás hármasa mutatható ki azokban a versekben is, amelyekben a kollektív és kulturális (assmann-i) emlékezet is térhez jut (Szárazszerda). A miskolci születésű költő Panelhiba című versében például az avasi panelnegyedeket, illetve a Szinva patakot említi (Halváros). A kölni tanulmányútjáról is tárol emlékképeket Deres Kornélia: a Porz-Wahn (kölni pályaudvar) alcímmel ellátott ikerversdarabokban az alagút vándormotívuma tűnhet fel.

Időleves. A közelmúlt időalakzatait a megszemélyesítések teszik egyedivé: „A kövér óra bajszai kókadtan lógnak, a délutánba” (Gömbölyű nap); „Az idő ugrik, nyár vége van…” (Délen az egyensúly); „A jobbik agyban az idő / szétmállik félelmében” (Fehér törp) „A múlt összeaszalódott”(DeGenerális). Máshol a jelzők identifikáló (azonosító) funkciója érvényesül:„cinikus idő” (Bunker); „darabos múlt” (Időleves).  A profán és szakrális idősíkokkal is jól játszik a költő, esztétikailag is vonzó képeket idézve: „virágozzék el, aminek el kell”; „A könnyezés hava ez” (Napon); „megvesztegetem az időt” (Illesztő); „Egy ideje nem érkeznek időben a tavaszi / feltámadások” (Illesztő). Míg végül a grammatikai időperspektíva is „szerephez” jut: „az igeidők közül csak a befejezett múltat ismerik el…” (Huszonnyolc múlt – 2015).

Álompizza. Az álomban való létfeloldódás „mozdulatsoraira” találhatunk példát a következő idézetekben: „Az idegpályák közben elsimulnak, mert jó, / hogy a valóság esténként letagadható.” (Éjszakai kontinensek); „Az álmok meredek gleccserré nyúlnak” (Ciklon); „Hetente benne ragadok egy álomban” (Ösztönvész); vagy Borbély Szilárdot idézve: „Amikor egy álom nem teljesül, / ébredéskor az agyba elpusztul /egy sejt. Emlékei ekkor eltűnnek.” (Időleves). A „súgólyuk” lélektani (freudi)  mélységének determináltságára is akad példa: „álmomban dél felé nézek” (Babonás állat); „A villanyrendőr álmában horkol egy kicsit” (Hidegsor).

Hogy mennyire nem szervetlenül lép a Bábhasadás a publikált kötetek „pódiumára”, azt a költőtársaktól (Gál Ferenc, Sopotnik Zoltán, Borbély Szilárd, Fenyvesi Orsolya, Térey János) vett mottóidézetek bizonyítják. A versgyűjtemény szikár (néhány hosszabb költemény kivételével) 3-9 versmondatait az alliterációk gazdag „szereposztása” teszi zeneivé: „fejpántos futók (Felhőkből gázálarcot – Rajna); „véletlen virágok” (Veterán); „Bundás brummogó, bátor lény” ; „radikálisan, romtalanul”; (Óvilág) „Ropom. Roppanunk” (Jugoszláv démon); „vér vonala” (Ráncgyár); „kopasz kis tereket köddel köpi tele” (Fejláb) „felhők feletti fagypont” (Mínuszos magasok).

Összegzésképp elmondható: a kötet versdarabjaiban a „drámai dikció” erőteljesen realista versbeszéde érvényesül, amelyeket néha old csak a személyes, ontológiai magány attitűdjének „jelenetezése”. Deres Kornélia lírai lélekszikéje precíziós pontossággal metszi ki a valóságból azokat a „panel-lélegzetű” léthelyzeteket, szociokulturális tereket, amelyekben az ember élni és halni kényszerül: bábuk maszk nélküli dance macabre-jukkor, a bábokból kiszakadó első szárnycsapásokkor…Bábhasadáskor.

 

(Deres Kornélia: Bábhasadás, Jelenkor Kiadó, Bp., 2017)

Lajtos Nóra

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.