hirdetés

egy lírai forradalmár. Bemutatás

Jász Attila írása Legéndy Jácint költészetéről

2008. augusztus 1.
"A jó fajta költészet ilyen [...] Legéndy Jácint egy avantgarde klasszicista. Töltényei lepkék. Olyan ez, mint a mai falfirkák és Bosch képeinek finom összhangja egy lírai forradalmár naplórészletei mellett és között."
hirdetés

Legéndy Jácint az utolsó avantgarde költő, akit ismerek, aki ezt még komolyan veszi. Nem poszt és nem neo. A lehető legnagyobb ellenállás mentén feszül szembe a megcsontosodó hagyománnyal, az unásig ismert struktúrákkal és mindenféle elvárási trenddel. Igyekszik teljesen egyedi világot kiépíteni. (Ahogy erre minden valamire való költő törekszik.) És Legéndy Jácint eléggé valamirevaló.
 
 
Szövegeire ránézve az Átlag Olvasóban azonnal görcsbe rándul a kérdés, ez vers? Központozás nélküli, oszlopba és sorkizártan tördelt prózaversei szinte egyetlen, hosszú lélegzetként igyekszenek kiáramlani. Ám közben ott találhatóak négysoros, zaklatott belégzései is. Mialatt mázsás lepkék pihennek a vállain (Lepkeház). Bármennyire radikális, underground/alternatív vagyis forradalmi legyen is a megközelítés, sajátos költészet születik e poétikus lepkeszárny-verdesésből: „a töltényeim lepkék ezért elbűvölően biztos hogy továbbra is gyöngéd érzékeny forradalmár leszek” (Sápatag fényben). Egyelőre az, ez biztos, és ennél tömörebb és pontosabb önjellemzést aligha lehetne írni erről a költészetről.
 
A legjobban éppen ezt az izzadtságmentes egyediséget szeretem benne. Nem kell folyton elődökre és lehetséges hatásokra asszociálnom. Magával hív, ha akarok megyek, ha nem, nem kötelező. Belépek a világába, szobájába, hellyel kínál, és mesélni kezd. A fiúkról a téren, a nagyszüleiről, a szerelméről, a gyerekkoráról. A perifériára szorult kamaszkori problémákról.
 
Verseit olvasva mintha egy filmtekercs szétvagdosott képkockáit látnám. Vagy inkább egy videoklip részleteit merevítené ki pillanatról pillanatra. Mindig ugyanarról ír, és ugyanúgy. Legyen az fakéreg látszólag, vagy a kócsagok szárnya, esetleg egy Bosch-kép. Egy lírai forradalmár beszél, számomra a szabadságról, saját szabadságvágyáról, s arról, hogy ez milyen fontos neki. Ezt hallom ki a környezetében lévő bokrok leveleinek fényes rovarszárnyakként való zizegéséből (Királyok parkja). Szerencsére fontos Legéndy Jácint számára a folyamat, a figyelem folyamatossága is: „eljutni egy nő bokájától a vénuszdombjáig hisz gondosan figyelni kell a részletekre”. És figyel, és eljut. A vers elejétől a végéig. Ami nem könnyű, hisz a képeket úgy kell egymásba fűzni, hogy működjön megálmodott, sajátos prózastruktúrája. Ez a belső rendszer a legfontosabb dolog valójában, hiszen kellő kötöttséget biztosít számára költői beszédmódjához.
 
Legéndy Jácint – témáit tekintve – teljesen hagyományos költészetet művel. Cinkék törékeny ívű röptét verseli meg majdhogynem klasszicista kidolgozottsággal és finomsággal. Átlag Olvasó itt nyilván figyelmeztetne, hogy ellentmondásba keveredtem önmagammal. Szó sincs róla. A jó fajta költészet ilyen, e kettősség mindig jellemzi. Legéndy Jácint egy avantgarde klasszicista.
 
 
Töltényei lepkék.
 
Olyan ez, mint a mai falfirkák és Bosch képeinek finom összhangja egy lírai forradalmár naplórészletei mellett és között.

Jász Attila

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.
 ford ford 2008-08-19 08:42

fj: a kapcsolodó anyagoknál vannak versei de az illusztrációt ki csinálta?