(Ad notam: az optimista úgy tartja, a világ, amelyben élünk, a lehetséges világok legjobbika. A pesszimista épp ettől fél.)

Lévai Balázs világirodalmi beszélgetéseinek sorozata tizenkét epizódból állt, majd újabb hat epizódra szerződött. (Szeptemberben talán még Rushdie is mikrofonhoz ül.)
A Magyar Televízió kettes csatornáján havonta jelentkező interjúiban számos szerzőt megszólaltatott, kit otthonában, kit lakóhelyének valamelyik szállodájában, felvételeket készíttetett, dedikáltatott, kis üzeneteket íratott a magyar közönségnek, s a literán megjelent szubjektív útinaplóiban saját benyomásait is megosztotta olvasóival. (Csupán zárójelben: e szövegek nem irodalmi babérokra törve, hanem alternatív hírforrásként, kiegészítésként, a kulisszák mögé tekinteni óhajtó kíváncsiság kielégítésére készültek. Irodalmi értéket sem a szerző, sem a közreadók nem tulajdonítottak nekik. Így ezeken irodalmi értéket számon kérni nem érdemes.)
Ezeket a kiegészítéseket és a Bestseller interjúinak vágatlan, teljesebb anyagát tartalmazza az Európa Kiadó gondozásában megjelent Bestseller - a világ nyitott könyv című kötet, az első tizenkét interjúalannyal készült felvételekkel, (José Saramago, Helen Fielding, John Updike, Mario Vargas Llosa, Harold Pinter, Michael Cunningham, Paul Auster, Ohran Pamuk, Ljudmilla Ulickaja, Paulo Coelho, Alessandro Baricco és Martin Walser beszélgetett Lévai Balázzsal) Esterházy Péter előszavával.
A hóhérakasztó szituációban a szerzővel M. Nagy Miklós, az Európa Könyvkiadó szerkesztője beszélgetett. Egy televízióműsor anyagaiból összeállított kötet bemutatója nem nélkülözhette a vetítést sem: tíz percben, egy-egy válaszukkal villantották fel a riportalanyokat, és a díjnyertes főcímet a kivetítőn.
M. Nagy Miklós nem rutinos beszélgető: ez kiderült kérdéseinek összetettségéből - minden alkalommal egyszerre hármat is kérdezett a kérdéseket nehezen észben tartó Lévaitól – valamint az ezeket rendszerint kísérő szabadkozó megjegyzéseiből. Sőt, marketingstratégiai szempontból sem tüntették volna ki az ehhez jobban értő szaktekintélyek: egy kötet bemutatóján azt kérdezni, mik voltak a válogatás szempontjai, hiszen elég egyenetlen a névsorban szereplők teljesítménye, egy Baricco vagy egy Fielding elég érdekes kontrasztja lehet Saramagonak vagy Austernek, mondjuk.
A válaszokon sem feltétlenül lepődött meg az egybegyűlt nem túl nagy számú közönség: ahhoz mentek, aki elvállalta a beszélgetéssel járó nehézségeket. Itt sem történt összességében más, mint a background további árnyalása, már nem az egyes szerzőkre, hanem a műsor elkészültére vonatkoztatva: hogyan sikerült összehozni, miképpen kérik fel a szerzőket, kik lesznek a következők, hány adást terveznek még, miben más a kötet, mint a tévéműsor. Az egyenetlen színvonalra utaló kérdésen túl az egyetlen rázósabb az analízis-imitáció lehetett volna: M. Nagy Miklós arra kérte Lévait, hogy azonnal, egy-egy szóval válaszoljon a bedobott szavakra, majd elkezdte sorolni a szerzők neveit: nos, Lévai nem válaszolt azonnal. Megfontolta az egyszavas válaszokat, néha félmondatokká bővítette őket, s nem árult el sokkal többet, mint a kötetben. De hogy őt idézzem, ez nem is meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy "az interjú egy humán műfaj", mindkét ember aktuális testi-lelki kondícióinak függvénye, itt, most nem álltak össze azok a körülmények, amelyek egy ilyen jellegű kérdésfeltevést igazán izgalmassá tehettek volna.
A hangsúly azonban nem is a bemutatón, hanem a köteten van. Lehet mondani, nem egyenletes színvonalú. Lehet mondani, az anyag teljességét, mely szerkesztetlenségként is fordulhatna akár, előnyként feltüntetni olyan sebezhető pont, melyet minden kritikus az első adandó alkalommal megtámad. Lehet mondani, az útirajzok a szerzőkről talán kevesebbet árulnak el, mint az interjúkészítőről, s ráfért volna a kötetre a valamivel gondosabb korrektori munka, hogy Esterházy Péter bevezetőjében rögtön az első oldalon ne legyen vesszőhiba (pontosabban ponthiba - épp egy ponttal több a kelleténél. Az első száz oldalban továbbá: 69, 85, 92, s a kedvencem a 110-ről: "nézni a holdra szállást". Ez persze kultúrtantis szösz- és nyöszörgés, de ha már, akkor.). Lehet mondani azt is, kicsit amerikás a fülszöveg csak jót mondó keep smiling-idézetarzenálja (Podrohányi Zsolt, Kukorelly Endre, Győrffy Iván, Németh Gábor, Fáy Miklós, Háy János és Krausz Barnabás írtak szépeket), s azt is, egy televíziós műsorból készített kötethez méltatlan a benne szereplő képek minősége.
Ám ugyanakkor azt is lehet, sőt, talán kell is mondani, hogy ma Magyarországon gyakorlatilag az egyetlen olyan ember, aki külföldi szerzőkkel rendszeresen készít a nagyközönség számára élvezhető formájú, műsorként nézhető interjúkat, az Lévai. S itt nem a műsorként nézhetőség a hangsúlyos, sőt, megkockáztatom, még a nagyközönség számára élvezhető forma sem: egyáltalán, a világirodalmi interjúnak, mint olyannak a ténye a hangsúlyos. Elég ritka ez mifelénk. Megválaszolható, hogy ez a tény milyen elvárásoktól mentesít, vagy éppen milyen erősebb elvárások teremtője, de ez a válaszadóról is sokat mond el: válaszai mindig nézőpontjának függvényei is.