Egy nehéz éj nappala
(a török-cseh és az osztrák-német Berlinből), június 15-16. - Tudósító: Zilahy Péter
Az ugrándozó srácokon piros színű 8-as mezek, éppúgy mint az enyém, csak éppen Nihat van a hátukra írva. A tömeg tetemes része nőkből áll, anyókáktól a kisiskolás lányokig minden korosztály felvonul: Turkye, Turkye, Turkye – sikítja, akinek van még hangja. A félholdas zászlók tengerében felbukkan egy iraki zászló. Valami lehet a burámmal, mert törökül kérnek tőlem tüzet.
- 2008. június 17.
I.
„Most ne azon vitatkozzunk, hogy ki ölt meg kit.” – mondja a Gyalog Galopp pragmatikus várura, vagy hogy melyik országot, ki foglalta el, és ki akar csatlakozni melyik Unióhoz. A törökök visszahozzák a meccset, Svájc után a csehek ellen is fordítanak. Elképesztő ez a hit és akarás, amely minden racionalitással szemben győzni tud, miközben a vérprofi csehek arca egyenletesen növekvő sebességgel torzul, ahogy a föld felé zuhan szabadesésben. Ilyet nem láttak még, nem tudnak mit kezdeni vele, mint a temesvári védők Szokolovics nagyvezírrel. Miután az írek leszavazták a Liszaboni Szerződést, a törökök ki tudja meddig állnak még a kapuk előtt, de ha az EB-t megnyerik, gond nélkül bemasírozhatnak, mint Budára ama nevezetes nyári napon. Amennyiben a tündöklő padisah seregei eljutnak a döntőig, az idegenbeszakadt vendégmunkások az összes európai nagyváros főterén ezrével ünneplik majd a török diadalt.
Az ír referendum a horvátokat is érinti, tehát elvileg egy csónakban eveznek a padisahhal (ha úgy zuhog majd, mint a svájci-török meccsen), miközben egy percig sem feledkeznek meg hagyományos történelmi missziójukról, mint Európa védőbástyája, és ehhez még hozzácsapódik a huszadik századi Jugó partizán etosz. Ide a rozsdás bökőt, hogy horvát-török lesz az EB legkeményebb meccse.
A török-cseh (forrás: AFP)
Villogó-dudáló-zászlólengető konvoj száguld a Karl Marx Allén az Alexandeplatz felé. Minden ablakban lógnak, minden tetőablakban állnak, a hét autóban több mint negyven ember: férfi, asszony, gyerek, nagypapa – önfeledten lengeti a félholdat, dudál vagy eufórikus hangulatban énekel. És ez csak egyike a több száz konvojnak, amely jelenleg a városban köröz. Végigtrappolok a petárdaszagú Oranienstrasszén – Kreuzbergben több ezer török táncol, ünnepel, kurjongat a valamivel kevésbé rózsáskedvű rohamrendőrök orra előtt. A Kottbusser Tor környékét lezárták, mintha Május elseje lenne, csak a gyalogosforgalmat engedik át. A rohamrendőrök megjelenése a futballvilág professzionális aspektusát erősíti fel, a nagyobb csoportokat árnyékként követik, öltözetük az amerikai focisták nehézvértezetére hasonlít. A példa ragadós, hamarosan a törökök is megkezdik az útlezárásokat – csak akkor engedik át az autósokat, ha dudálnak a győztesnek. Az ugrándozó srácokon piros színű 8-as mezek, éppúgy mint az enyém, csak éppen Nihat van a hátukra írva. A tömeg tetemes része nőkből áll, anyókáktól a kisiskolás lányokig minden korosztály felvonul: Turkye, Turkye, Turkye – sikítja, akinek van még hangja. A félholdas zászlók tengerében felbukkan egy iraki zászló. Valami lehet a burámmal, mert törökül kérnek tőlem tüzet. Az Adalbert utca sarkán három részeg német török zászlóval az egyik kézben, cseh sörrel a másikban – leintik a lépésben haladó autókat, mint egy forma egyes verseny befutójában. Egy pillanatra elgondolkodom, milyen lenne végignézni a német-török döntőt Neuköllnben.
A második félidőben a törökök lassan elkezdik ledarálni a cseheket, mint a kávét, kapkodás és fejetlenség nélkül, egységes koreográfiával. Láthatólag a bíró is egyetért velük, nem kell durvulni, elég, ha szelíden, de határozottan – megnyugtató hozzáértéssel –
nyomják-terelik a fejeket az egyenletesen pörgő kések irányába. Felmerül a nézőben olyan nyolc-tíz másodpercenként, vajon mikor állít ki valakit a bíró ennyi szabálytalanság után, hogy valahogy helyreálljon a világ rendje. Meg is teszi, mindjárt a 93. percben, egy egész minutocskát meghagyva a cseheknek, hogy fordítsanak. A kiállított török kapus helyére a jobbszélső Tuncay áll be, és az éghez fohászkodik, amely égből – talán nem árulok el titkot – nem a csehek istene nézi a meccset.
Mint könnyű les, ha odaintik
II.
Tegnap megjelent az Observerben a bécsi Író-Euróról írt szösszenetem, de lebutított verzióban, az angol olvasók szellemi érettségébe vetett mélységes bizalmatlanságból kifolyólag. Legszebb angol mondataim megnyirbálva, lefejezve hevernek az oldalon. Az olvasószerkesztő egyetért, és megígéri, hogy legalább az Internetes verzióban renoválják az eredeti mondatokat. Még is csak a Guardian! Csak azt találtam furcsának, miért adták azt a címet az írásnak, hogy: Tarzan lő, gól!
A német szövetségi kapitány jóravaló, bajor örökifjú benyomását kelti, mint aki éppen most indul a diszkóba. Lehet, néha elragadja a hév, de látszik, hogy minden vasárnap anyuval ebédel, és mindig egymás mellé helyezi a cipőit az előszobában. Nagy ötleteket, vagy váratlan húzásokat nem vár tőle senki, csak hűséget és helytállást. Podolskit megint a középpályán játszatja, amelynek már az előző meccsen is megvolt a böjtje. A Tageszeitung felvázolja a német kapitány tervét az osztrákok ellen. Jegyzetfüzetbe írt firkákat látunk: futni, passzolni, belőni (itt zárójelben viccesen megjegyzik, hogy az ellenfél kapujába). 3:0. A jegyzet végére biggyesztett számszerű közlés valószínűleg arra utal, hogy az említett cselekménysort háromszor meg kell ismételnie a csapatnak a mérkőzés során.
A német-osztrák (forrás: AFP)
Az osztrák Wunderteam 1931-ben 6:0-ra, majd 5:0-ra letarolta a németeket (egyébként a magyarokat 8:2-re verték, amit az íróválogatott két évvel ezelőtt ugyanilyen arányban korrigált). Még egy héttel az Anschluss előtt is 2:0-ra verték a németeket, noha a döntetlenről korábban megállapodás született. A legjobb osztrák játékost – aki visszautasította a részvételt az egyesített csapattal a francia világbajnokságon – nemsokára holtan találják bécsi lakásán. A hivatalos verzió szerint a halál oka gázszivárgás volt, amelyet egyetlen elő ember sem hitt el Bécsben. A Wunderteam nem volt kompatibilis a német csapattal, az egyesített nagynémet válogatott az első mérkőzésen vereséget szenvedett a pöttöm Svájctól.
Az osztrákok utoljára az argentin VB-n verték meg a németeket, 3:2-re. Ezt a német nyelvű lapok földrajzi fekvésüknek megfelelően a cordobai szégyen, vagy a cordobai csoda néven emlegetik. Egy kézzel írt osztrák transzparens felirata a pályán: cordobai Szent Johanna segíts nékünk! A Habsburg válogatott osztrák-magyar-horvát és török játékosokkal áll fel. A csehekkel nem sikerült kiegyezni, pedig jobban jártak volna.
Az osztrákok korábbi gólját egy született horvát, a német gólokat egy született lengyel lőtte. A svédeknél a bosnyák, a svájciaknál a török lövi a gólokat, igaz a lengyeleknek is van egy brazilja, aki áprilisban kapta meg az állampolgárságot, ahogy a törököknek is, a németeknek is, a spanyoloknak is, és természetesen a portugáloknak kettő is (az EB-én játszó magyar nevű játékosokról itt nem kezdek el értekezni). Az utánpótlás sokkal drágább, mint 11 brazilt honosítani, meg lehetne még menteni a magyar focit.
Mindkét csapat harsogva végigénekli a himnuszt, mintha templomi karzaton állnának. A mérkőzés meglepően kiegyenlített, mind a helyzetek számát, mind a bírói hibákat tekintetbe véve, hol itt nem ad meg egy büntetőt, hol ott ítél lest tiszta helyzetre. Már a döntetlen is dicsőség, de valahogy mégsem az osztrákok szénája áll jobban. Egy amerikai futballedző azt mondaná erre, jók a fiúk, de valahogy hiányzik belőlük a „gyilkos ösztön”. Derekasan helyt állnak, majd ugyanannyi helyzetük van, mint a németeknek, de folyton elbizonytalanodnak a siker kapujában. Ha lőni kell, valamiért hirtelen elkezdenek szöszölni, mintha keresnének valamit a fűben. Egyedül talán Pogatetz kínál életszagú természetfilmes jeleneteket a nézőknek. Először, amikor Podolskival két milliméterre egymás orrától megállnak visszafogott lélegzettel, mint nagyvadak a párzási küzdelem erőfitogtató szakaszában, majd amikor a meccs vége felé váratlanul beleharap a labdába. Az osztrák csapat, mint maga Bécs, ez a kelet-európai metropolisz: a végtelen kifinomultság és végtelen taplóság keveréke.
A bíró nagyjelenete ezúttal a szövetségi kapitányok kiűzése a cserepadról. A távozó kapitányok hevesen tiltakoznak, de ez már színház, és nem tettlegességgel fenyegető fizikai jelenlét. A bajor örökifjú még kap is egyet a hátsójára mentében a segédedzőjétől. Felsétál a tribünre Merkelhez, jelent neki, mint jó cserkész, majd leül Schweinsteiger mellé, hogy még jó fej is legyen. A német csapatban megvan minden, ami kell, mégsem mutatnak nagy játékot. Hiányzik egy rátermett vezér a csapatból, írná a harmincas évek német sportsajtója. A himnuszt, a csapattal együtt, büszkén éneklik Prenzlauerbergben, ami Kreuzbergben egyáltalán nem lenne természetes. Az előző német meccset ott néztem, és a német közönség fele az ellenfélnek drukkolt. A másik fele, még ha a németeknek drukkolt is, önfeledten nevetett valahányszor elbaltáztak valamit. Nem a fejét fogta, hanem mulatott rajta. Hiszen, nem így kellene lennie. Az meg, hogy éppen így van – mulatságos! Hogy egyszer sem találja el a labdát a legnépesebb Uniós ország kapitánya. Nem dőlnek a kardjukba, majd legközelebb. A németek lesgólját a lengyeleknek „leichtes abseits”-nak aposztrofálta a kommentátor, amelyet a közönség a kifinomult humor megnyilvánulásaként értékelt. Ez magyarul kisles, lásd még: kisfoci, kisgól, kispénz. Hogy közelebb kerüljünk a német értelmező közeghez, íme néhány példa a leichtes szó használatára: leichtes Madchen (könnyű lány), leichtes Geld (könnyű pénz), leichtes Fieber (enyhe láz, kis láz, hőemelekedés). Mint könnyű les, ha odaintik.
A prenzlauerbergi néző érzelmesen drukkol a csapatának. Prenzlauerberg maga a leichtes Anschluss, itt a lakosság 80 százaléka kicserélődött az egyesítés óta. Hamburgból, Bonnból, Düsseldorfból érkeztek a nyugati bevándorlók, és szolíd életmód terrorjukkal lassan átformálják a környező vidéket. Nincsen utca biobolt nélkül, ettől valahogy mégis sterilebb lett az élet, és nincsenek törökök se.
Egész éjjel írtam, most el fogok dőlni, tehát jönnie kell az elkerülhetetlennek. Elolvashatnám még egyszer, de akkor a németek sosem lövik be azt a rohadt gólt. Nyilván lehetne még gazolni a szövegben, kb. tízszer akkora, mint amire felkértek. Szerencsére a hálón lesz, tehát nem kell megvágni. Így legalább benne marad az is, ami jó. Ezen mélázok félálomban, amikor Ballack, a német Beckham, belővi szabadrúgásból. Szép, szép, de lőhettek volna akció gólt is. Az osztrákok erőtlenül próbálkoznak tovább, de mintha maguk sem hinnének cordobai Szent Johannában. Szánalmas kis győzelem a német csapattól. Boris Becker pacsit ad Sweinsteigernek. Kis mámor, kis telehold, kis Anschluss. Nagy pénz –kisfoci.
Hozzászólás