Úgy tudom, korábban is fordítottál már mesekönyveket. Miket? Miben más mesét fordítani, mint felnőtt-szépirodalmat?

Az Aliz-kötetek előtt csak Jaime de Angulo Indián mesék című (mese)könyvét fordítottam, úgyhogy nincs ebben olyan nagy tapasztalatom. De az, hogy ilyenkor könnyebben magam elé tudom képzelni a célközönségemet, biztosan befolyásol valamennyire, illetve attól, hogy gyerekekről van szó, lehet, hogy – félig öntudatlanul – még gondosabban válogatom meg a szavakat és formálgatom a mondatokat (ahogy azt is jobban megnézem, mit adok a gyereknek enni). Ám a lényeg ugyanaz: hogy minél jobb szöveget hozzak létre. Szerintem a gyerekek is szeretik a jó szöveget, a jó mondatokat!

Öcséddel, Varró Dániellel közösen fordítottátok újra az Aliz-meséket. Miért volt szükség új fordításra?

Danihoz elég közel áll az angol nonszensz irodalom, és korábban több versbetétet is lefordított már ezekből a könyvekből, például a Hergenyörciádot, A Rozmár és az Asztalost, a William papát vagy Undi Dundi halakról szóló költeményét. Régóta mondogatta már nekem, hogy egyszer rendesen le kellene fordítani a Csodaországot. Úgyhogy amikor a Sziget Kiadó megkeresett minket ezzel, nagyon örültünk neki – ők egy szép, nagy formátumú, az eredeti illusztrációkkal ellátott kiadáshoz kértek új fordítást, amit egyébként többek között épp az eredeti illusztrációk is szükségessé tettek (Kosztolányiék ugyanis nem vették figyelembe a fordításnál a rajzokat, ami nagyon zavaró, főképp egy kisgyerek számára). Mivel a két könyv egy kötetben jelent meg, és a verseket Dani abból is részben már lefordította, A tükör másik oldalánt is újrafordítottuk, hogy egységes legyen, bár a Révbíró Tamás – Tótfalusi István-féle változattal alapvetően nincs semmi baj.

Hogyan osztottátok meg a munkát?

Dani a verseket fordította, én pedig a prózát. Ha nagyjából elkészültem egy olyan fejezettel, amiben vers is volt, akkor azt átküldtem neki, hogy lássa, milyen lesz, aztán ahol kellett, összeigazítottuk a verset és a prózát, illetve beszélgettünk a szövegről, de lényegében egymástól eléggé függetlenül dolgoztunk.

Felhasználtátok a régi szövegeket? Volt, amit átvettetek a Kosztolányi- és Tótfalusi-féle fordításokból?

Nem használtuk fel őket. Révbíró Tamás fordításából egy-két dolgot szívesen átvettem volna, például hogy Dorkának hívják Aliz cicáját, de nem mertem. Az első könyvből a Mormotán is gondolkoztam, de aztán – mivel az eredetiben amúgy is más van, konkrétan mogyorós pele – nálam végül egy merész húzással vombat lett. De azért, mintegy tisztelgésképpen, amikor a Vombat sorolja, hogy milyen M betűs dolgokat rajzoltak a lányok a meséjében, oda beírtam a mormotát is. Egyébként azért lett vombat, mert azt olvastam, hogy Carroll egy ismerősének volt egy házi vombatja, amelyik mindig az asztalon aludt, és elképzelhető, hogy róla mintázta ezt a figurát. A vombat pedig amúgy is vicces szó és vicces állat, ráadásul éjszakai, tehát nappal alszik, és a farkát leszámítva nagyjából a könyvben szereplő rajzra is hasonlít.

A teljes interjú a Meseutca oldalán olvasható!
 
További cikkek és érdekességek a Meseutcán.

Elekes Dóra