Költő vagy és rapper. Hogyan tudod összeegyeztetni a hétköznapokban ezt a két szerepet?

Manapság leginkább verset írok. Körülbelül egy hónapja írtam egy rapszöveget egy Népszabadság Online-os újságíróval közösen. Föl is vettük zenére. Nagyon élveztem. A hétköznapokban az ember számtalan szerepbe belebújik, de sajnos csak egy agya van – ezt kell beosztania. Az írás aktusa mindig egyféle. A kérdés csak az, éppen mit ír az ember. Ez nálam műfaji kritériumok alapján dől el.

Rappernek költő vagy, költőnek pedig rapper. Szerinted mennyire igaz ez az állítás?

Elég nyugtalanító érzés, ha az ember állandóan azzal szembesül, hogy kilóg mindenhonnan, mint a lóláb. Miért nem maradt a jól bevált kaptafánál? – ötlik föl benne a kérdés. Ennek a veszélynek mindenki ki van téve, aki az életének nemcsak a megszokott sémái alapján mer mozogni, hanem új dolgokat is hajlandó kipróbálni. Mégis úgy érzem, a „rapper” és a „költő” megnevezés is egyfajta bélyeg, skatulya, az információ tömbösítése, ami javarészt (és szinte csak) a befogadót segíti, a recepcióban nyújt eligazítást: „Ez most mi is? Költő? Ja, nem: rapper! Akkor úgy hallgatom.” Az emberi figyelmet, az emlékezést vagy éppen a szelekciót nagyon könnyen rá lehet szedni. Mi is többször játszottunk már álnevekkel, anonimitással, a műfajok keverésével, rapszöveg közlésével irodalmi folyóiratban vagy éppen verssel raplemezen. Ilyenkor nagyon szépen lelepleződnek a hallgatóság prekoncepciói. Persze, szeretnék teljes értékű verset írni, ez a célom, a zenei gyökereimet ugyanakkor felesleges volna letagadni.

A verseidben a másodmodernség formai hagyományai ötvöződnek a személyes, már-már magánügy-számba menő témákkal. Még fiatal vagy, de azért megkérdezem: van-e már valamiféle rálátásod, hogy honnan hova jutottál? Költőként milyen lehetséges utakat látsz magad előtt? És zenészként?

A másodmodernséget konyhakészen kaptam. Mármint családilag. Csak föl kellett melegíteni. Ez volt az a kódnyelv, ami kéznél volt, amit gyerekkorom óta hallottam, és érteni véltem. Magánügy? És akkor mi van Jónás Tamás Nagy dolgok című versével? A magánéletem a húszas éveim közepén kezdett el érdekelni. Akkor lett nekem olyan. Azt hiszem, valamiféle saját hangot, meg motívumrendszert kerestem – keresek a mai napig. Ami talán érdekes, hogy én nem követtem a generációm írói tendenciáit: nem jellemző rám az úgynevezett „új komolyság”, mint mondjuk Krusovszkyra, Szabó Marcellre vagy Simon Mártonra. Nekem gyerekként Petri, Kaf, Parti Nagy, Tóth Krisztina jelentették a követendő példát. Fontos volt a kötött metrum, a rím, a nyelvi blikkfang – nem öncélúan természetesen, hanem a mondandó szolgálatába állítva. A saját hang még most is alakulóban van: azt hiszem, egyre kevesebb a frazír, a girland, egyszerűbbek, tisztábbak a képek. A tematika talán az alanyiság irányába mozdult el valamicskét, de még mindig fontosnak tartom a többértelműséget, a duplafenekűséget. Köszönöm, de kezdő költőnek nem vagyok már annyira fiatal – sokaknak ilyen idős korában már két-három kötete is megjelent –, rálátásom a jövőre pedig csak annyi van, ha van egyáltalán, hogy mivel egyre inkább dominál nálam az írásbeliség, valószínűleg a vers marad. A jó zene pedig mindig elbír egy-egy verset.

Úgy tudom, készülőben van az első versesköteted. Hogy áll ez a projekt?

Készül a kötet, az utolsó szövegek előreláthatólag januárban kerülnek bele, és ha minden igaz, 2012 tavaszán meg is jelenik.
 

Elekes Dóra