hirdetés

Bolha és porcica

Elekes Dóra: Dettikéről és más istenekről, Csimota, 2016.

2016. december 28.

A „nőtté válás” folyamatát kidolgozott ívben elmesélő cselekmény vonulata megfelelő mértékben fűszeres, épp annyira szürreális és helyenként groteszk, amennyire kedves és vicces. - A gyerekkönyv-kritikapályázat II. fordulójának győztes szövegét, Drexler Ákos kritikáját Elekes Dóra Dettikéről és más istenekről című könyvéről olvashatják.

hirdetés

„10 éves kortól”: áll a – visszataszító színű, ámbár pont ezért hatásos – borító hátsó oldalán. Ezt azzal folytatnám, hogy „évről évre egyre élvezhetőbb”. Még akkor is, ha nem voltam idősebb annál soha, mint amennyi most vagyok. Ez a könyv ugyanannyira szól felnőtteknek, mint fiataloknak. Balambér, „a Dettike” nevű kislány képzeletbeli barátja meséli a történetet. A gyerekszobát a nappalitól elválasztó ajtó kulcslyukában lakik, így a gyermekekre jellemző végtelen fantázia, valamint a felnőttek materiális és röghöz kötött világa közötti különbségeket meg tudja mutatni. A narrátor egy görbe tükröt – ami valójában nem is olyan görbe, habár szeret úgy csinálni, mintha az lenne – tart elénk, felnőttek és gyermekek elé egyaránt.

A „nőtté válás” folyamatát kidolgozott ívben elmesélő cselekmény vonulata megfelelő mértékben fűszeres, épp annyira szürreális és helyenként groteszk, amennyire kedves és vicces. A különböző fejezetek önálló meseként is megállnák a helyüket, mégsem válnak önkényessé, nem távolodnak el a fő cselekményszáltól. Olvasás közben végig vártam és figyeltem, hogyan komolyodik Dettike. A történet végén jöttem rá: nem Dettike, hanem Balambér nő fel, Dettike pedig elfogadja, hogy a „nőtté válásnak” nála is meg kell történnie, és felhagy a „nőtté válás” elleni gyermeki lázadással. Itt elhagyja eddigi nézőpontját, miszerint van a normális, a természetes, szemben azzal, ahogy Anyuka és/vagy Apuka szeretné: „Dettike szerint is teljesen lényegtelen, hogy evés közben az ember az asztal alatt tartja-e a térdét, ahogyan azt az Anyuka szeretné, vagy pedig az asztal fölött, ahogy az kényelmes.” Az idézet a nyolcadik fejezetben olvasható, melyben Balambér „Az univerzum és az istenek természetéről” beszél, immár negyedik alkalommal. Ezek a fejezetek vissza-vissza térnek, a narrátor összegzi bennük az eddig tanultakat az emberek világáról és az emberekről, egyfajta belső monológként. Próbálja őket megérteni, olykor különböző pszichológiai és filozófiai kérdéseket felvetve, sajátos stílusban, egyedi szemlélettel.
Ilyen pszichológiai kérdés, például a felnőtté válással kapcsolatban a szülők hozzáállása a gyermekneveléshez. „Saját maguk alapján formázzák” őket. Ez azt jelenti, hogy a szülő, igaz akaratlanul, de mégis próbálja az érintetlen gyermeki valóságészlelést beszorítani a mindenkori felnőtt társadalom által normálisnak tartott határok közé. Egyfajta elhomályosítása azon horizontnak, mely a gyermeki percepció határán fekszik. Hipnotizálás – bizonyos felfogás szerint.*

A nyelvezete rendkívüli, mind a mesélő, mind a szereplők hangjukban eltérnek más gyermekirodalmi művek hőseitől. Ez az egész szöveget jellemző stílus hű önmagához. Ebből kifolyólag az olvasás önmagában szórakoztató, vicces és kreatív szójátékok bukkannak fel, melyek a legkevésbé sem erőltetettek. A szerző a lehető legőszintébben képes visszaadni a gyerekszáj természetességének élményét:

„ - Az Érdekes néni? Az meg kicsoda?
- Te nem tudod? – kérdezte a Dettike. – Hát az a néni, aki éjjel leharapja az ember kezét, meg az ember lábát, ha lelóg.”

Olvasás közben felmerül a kérdés: a szerző létrehoz-e egy imaginárius világot, amely a fantasztikumot elengedhetetlen részeként vonja magával, vagy a hétköznapi valóság van kiszínezve egy gyermek fantáziájával. Elsőre, ha számba veszem a dolgokat, rávágom, hogy mesevilág, hisz a narrátor sem létezik, Dettikével pedig olyan dolgok történnek, melyek a valóságban lehetetlenek. Azonban, ha jobban belegondolunk, Balambér megkérdőjelezi a saját létezését, Descartes alapján ez azt jelentené, hogy ő létezik. Egyéb példa, amikor Dettike fiú lesz. Semmi nem utal a szövegben arra, hogy valóban fiúvá változna, elképzelhető, hogy csak úgy viselkedik. Kissé problémásabb kérdés, mikor Nettike életébe nyerünk betekintést. Délután Dettike hazaér az iskolából, a szülei megdorgálják őt, majd duzzogva megy a szobájába és Nettike akar lenni. Egy ideig még pityereg, tesz-vesz, lehet, hogy itt elalszik. Vagyis elképzelhető, hogy álmodik, és az éjféli harangszóra ébred fel: ekkor változik vissza. Továbbá ott van az Érdekes néni. Rejtély a személye, semmi bizonyíték arra, hogy létezik, vagy arra, hogy nem. Mikor az ágy alá mennek, minden fantasztikumnak tűnő dolgot megmagyaráz, a színes üvegvár Dettike félig elszopogatott, összeragadt cukorkái. Bolha és porcica, semmi furcsa nincs az egészben azon kívül, hogy egy adott céllal bemennek valakit keresni. Aki történetesen egy rendmániás, szögletes, kortalan, éppen csak nem nemtelen felnőtt: („nem lehetett tudni, öreg-e vagy fiatal, meg azt sem, hogy csúnya-e vagy szép, sőt még azt sem, hogy tényleg néni-e, vagy néninek öltözött bácsi, vagy olyan néni, aki néninek öltözött bácsinak öltözött.”). Csak azt nem tudjuk, hogy létezik-e. Mindezen bizonytalan kérdések ellenére ki merem jelenteni: a saját valóságunkat látjuk Dettike szemén keresztül.

A néniről készült illusztráción nem ezt kaptam vissza, ezt sajnáltam. A képen egy velejéig gonosz néni van, aki kegyelmet nem ismerve falja fel a húst, a porcokat is leszopogatva a csontról. Nem hű ábrázolása a szövegből megismert Érdekes néninek – hacsak nem annak, aki Dettike fejében élt. Sokszor nem tudtam helyre tenni az illusztrációkat, mert nem a megfelelő oldalon vannak, de ez nyilván nem igaz az összesre. Viszont az igen, hogy nem működnek közre a szöveggel a történet elmesélésében, nem egészítik ki, nincs funkciójuk, a színeken kívül. Pedig egy gyermekkönyvtől mindez elvárható volna. Ugyanígy a fejezetcímek. Van néhány színesebb, néhány másik rajzokkal van kiegészítve, de nem látok rendszert benne. Talán nem is kéne keresni, vagy megpróbálni megérteni, gyerekeknek készült, így „nem kell értenem”.

Összességében azt kell mondanom, hogy (bánatomra, tényleg nagyon szerettem volna) nem tudok belekötni a szövegbe. Az olvasása önmagába véve is élvezhető, a történet abszolút szórakoztató és elgondolkoztató, kedves, szép befejezéssel.

 (Elekes Dóra-Treszner Barbara: Dettikéről és más istenekről, Csimota, 2016.)

*Feldmár András az egyik könyvében beszél erről (A tudatállapotok szivárványa, Bp., Jaffa, 2010)

Drexler Ákos

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.