Életre szóló élmények a JAK Műfordító Táborban
Interjú Dánél Mónával, Imreh Andrással, Rácz Péterrel és a táborlakókkal
"Az esti beszélgetés Bodor Ádámmal, ha nem lennének elhasználtak a szavak, akkor azt mondanám, hogy sokunk számára életre szóló élmény volt. De helyesbítek, számomra életre szóló beszélgetés volt, igen. És ezt most valahogyan nem akarom részletezni." – Dánél Móna.
- 2006. július 11.
Milyen tematikában, koncepcióban gondolkodtatok a Tábor programjának összeállításakor?
Dánél Móna: A korábbi hasonló táborok szerkezetéhez hasonlóan idén is tartottuk a hármas felosztást: délelőtt fordítói műhely, délután irodalomtörténeti előadás, este pedig kortárs szerzőkkel zajló beszélgetés, illetve felolvasás szerepelt a programban. Igyekeztünk tematikusan összefogni a napokat, de azért lazábban „szerkesztettek” is akadtak. A koncepciónk az volt, hogy a kortárs irodalom nem elszigetelten létezik az időben, hanem kapcsolódik a múlt nyelveihez, vagyis olyan irodalmi hagyományok bemutatására kértünk fel előadókat, amelyekről azt gondoltuk, hogy hozzájuk a kortárs irodalom viszonyul, őket megidézi.
Elgondolásunk az volt, hogy a kortárs irodalmat lefordítani szándékozó fordítónak érzékelnie kell a különböző nyelvhasználatok történeti rétegzettségét a fordítani válaszott mű esetében. Jó példa volt erre Szilágyi Zsófi Móriczról szóló előadása, amelyben arról is szó esett, hogy Nádas Péter legújabb regényében hogyan teremtődik kapcsolat az Árvácskával, illetve az erotikus nyelv megújítása során hogyan nem lehet kikerülni a Móricz-hagyományt. Ehhez az erotikus nyelvi vonalhoz kapcsolódtak az aznap esti felolvasók is, az Éjszakai állatkert szerző(nő)i.
Az antológia körüli viták fontos lenyomatai a magyar szellemi élet nőiségről, női írásról vallott nézeteinek, másfelől az antológiában szereplő szövegek épphogy másfajta lenyomatként is működhetnek: - Radics Viktória szóhasználatát kölcsönözve - érdekes, hogy milyen „férfi galéria” rajzolódik ki a kötetben. Viktória Ne ölj című szövegét a műhelygyakorlat keretében fordították is a fordítók.
A fordítói szemek mutatják meg igazán a szöveg sokrétegűségét, irodalmiságát. A fordítandó szövegek illeszkedtek a meghívottakhoz, illetve az előadásokhoz. De ez a – nevezzük intertextuálisnak – szempont csak egyik szempontunk volt, és remélhetőleg nem túlságosan irányított -- a résztvevők csak annyit érzékeltek belőle, amennyit ki-ki saját magának megérzékített. Azt hiszem az előadások és felolvasások, beszélgetések önmagukban is érdekesek voltak.
Véleményem szerint az sem nagyon jó, ha egy tíznapos tábor nagyon egynemű, ha egyetlen szemlélet mentén szerveződik, vagy nagyon összeszőtt. Kell lenniük felvett és elejtett szálaknak egyaránt. Valahogy e kettősség között próbáltunk lavírozni: megteremteni az összefüggések kirajzolódásának terét, de ugyanakkor helyet hagyni a réseknek is. A tábor a fordításhoz kapcsolódó programokkal indult (Józan Ildikó tartott előadást a Nyugat fordítási hagyományáról, és este Tóth Kriszta, Várady Szabolcs és Imreh András beszéltek saját frodítói praxisukról) és nagy könyvajánlóval zárult Károlyi Csaba jóvoltából, mintegy fordítási útravaló gyanánt.
Ismertetnéd a legsikeresebb programok tapasztalatait?
Nem szívesen rangsorolnám a programokat. Ezt talán a résztvevőktől kell megkérdezni. Inkább kiemelem, mi volt újdonság az előző évekhez képest. Mint megmutatkozott, a kortárs drámával való foglalkozásra nagy igény volt. Elég sokan fordítottak már drámát a résztvevők közül, és ez a műnem is az irodalomhoz tartozik. Volt egy drámai nap, Kiss Gabi tartott fantasztikus előadást kortárs drámákról, és este vendégünk volt Thuróczy Katalin és román fordítónője, Annamaria Pop is. Az ő jelenléte azért is nagyon fontos, mert – elmesélte, hogyan kezdte fordítói karrierjét – egy korai JAK-műfordító táborban, ahová későn (pénzhiányában, autóstoppal) érkezve egy Tandori-vers maradt neki, és ha aludt is, ezzel álmodott, mostanra pedig a magyar irodalom egyik meghatározó román fordítója lett. Már nem csak menedék számára a fordítás, hanem drog is. Rengeteg hasznos tanácsot tudott mondani a kezdő fordítóknak, szakmai szempontból, marketingről, arról, hogyan lehet boldogulni a kiadók sűrűjében. Kati pedig a dráma milyenségéről beszélt nagyon szépen, és persze gyakorló fordítóként arról is, hogyan kell „finoman átsimogati a szöveget”, hogyan kell érezni az „írás finom idegrendszerét”, mert egy össze nem álló fordítás „olyan, mint egy ember bőr nélkül”. Amíg beszélt, az volt az érzésem, hogy tényleg testük van a szavaknak, ahogyan ő használja. Nagyon konkrét példákat hozott, pl. hogyan kell a káromkodásnak a színvonalát átfordítani egyik kultúrából a másikra.
Fodor Péter sport és irodalom viszonyáról szóló előadása is nagy érdeklődést váltott ki a többnyire lányokból álló társaságban, egy új világot nyitott meg előttünk. Margócsy tanár úr előadására pedig nagyon sokszor vissza lehetett utalni a tábor során, olyan világos és átfogó képet adott az irodalmi fordulatról Esterházy, Nádas és Spiró szövegeinek értelmezésével. Hansági Ági pedig igazán belelkesítette a fordítókat a történelmi regényekről szólva. Dragomán Gyuri szövegét annak ellenére élvezték, hogy fordítói füllel igencsak fülelni kellett a gyorsaságra. A Spiró-est három és fél órán át tartott, ez már önmagában is beszédes lehet, közvetlen hangnemben zajlott, és azt hiszem - ez nagyon fontos ebben a táborban -, intim közeggé tudott változni a tér. Mi, akik végig kint voltunk, nagyon összerázódunk, és azt hiszem az egy-egy programra kiérkező meghívottak is érzik ezt a hangulatot. Idén a szép parkos kastélyos környezet is segített megteremteni „paradicsomunkat”, ahogyan Heike Flemming német fordítólány elnevezte.
A program egyik központi része volt a Bodor Ádám-fordítók kerekasztal-beszélgetése. Milyen témák merülte fel az esten?
Délután volt a kerekasztal-beszélgetés, ahol Jurij Guszev orosz, Paul Olchvary angol, Adan Kovacsics spanyol és Svetla Kioseva bolgár fordító vett részt -- a kérdező Vaderna Gábor volt. Két nyugati és két keleti fordítót hívtunk meg, s a Sinistra körzet fordításairól lévén szó, azért lett feltűnő, mert mind a bolgár, mind az orosz kultúrába - ha lehet ilyet mondani, egyáltalán a fordításra - könnyen transzponálható ez a világ. A bolgár Sinistra borítójának még a színvilága is teljesen hasonlít a magyar első kiadáséhoz, holott a bolgár kiadó nem is látta a magyar változatot. Az orosz Zona Sinistra esetében is elég jó kapcsolódásokat talált a fordító Szolzsenyicin, de Tarkovszkij világával is. A spanyol fordító pedig azt hangsúlyozta, hogy a könyv nem a szocializmusról, hanem a mindenkori diktatúráról szól, így a spanyol fordítás sem okozott nehézségeket ilyen szempontból, hiszen a spanyoloknak is volt egy Francójuk. Az angol fordító nem kesergett azon, hogy angol nyelvterületen nem adott a diktatúra tapasztalata, hanem a mágikus realizmus nyelvhasználatába fordította bele. Az is kiderült, hogy egy fordító sokkal jobban érzékeli a szöveg szövetét, ahogyan a láthatatlan szálak összefonódnak, hiszen, ami egyszer előfordult már a szövegben, azt nem felejti el: ha egyszer már „előhívta” (Adan Kovacsics) az adott szó vagy szövegrész másik nyelvi megfelelőjét, akkor azt éppen ezért nem felejti el. Vagyis fordításban nem vesznek el az ismétlődések, kapcsok, ha olvasva nem is mindig vesszük észre ezeket.
Az esti beszélgetés Bodor Ádámmal, ha nem lennének elhasználtak a szavak, akkor azt mondanám, hogy sokunk számára életre szóló élmény volt. De helyesbítek, számomra életre szóló beszélgetés volt, igen. És ezt most valahogyan nem akarom részletezni.
Véleményed szerint mely kortárs írók iránt volt a legnagyobb az érdeklődés a fordítók részéről?
Hát Kukorelly Bandi mindeképp természetesen, főleg hogy idén David Evans már előre megalapozta a népszerűségét… Na, de komolyan: azt hiszem minden a táborban megforduló író, költő, nő és férfi valahogyan érdekessé válik, még ha korábban nem is ismerték őket a fordítók. Nagyon nyitottak, nagyon kíváncsiak, hogy milyen ember bújik meg egy-egy szöveg mögött.
Kik, és milyen indíttatásból vettek idén részt a Műfordító Táborban?
Imreh András Keresve is aligha lehetne találni ilyen vegyes összetételű csoportot. Legtöbben fiatalok, közülük jó páran magyar szülők, vagy magyar szülő gyermekeként külföldön élő, ha jól érzem, esetenként identitásukat is a magyar nyelvben, kultúrában, irodalomban kereső kezdő műfordítók. Anyanyelvüket tekintve flamandtól törökig, szerbtől udmurtig. Néhányan a magyar irodalmárokat is megszégyenítő nyelvi-etimológiai felkészültséggel, mások ennél valamivel kevésbé, de ha nem is nemzetközi nagymesteri, mindenképp mesteri szinten. Néhányan egészen elképesztő műfordítói múlttal, mások alig egy-két műfordítással hátuk megett.
Rácz Péter Erre a kérdésre elsősorban a szervezők tudnak válaszolni, mivel ők válogatták ki a jelentkezők közül a szerencsés résztvevőket. Én mindenesetre azt láttam, hogy jó arányban vannak köztük újak és olyanok, akik már egyszer vagy többször dolgoztak a táborban: a lengyel Monika, a szerb Tanja, Bécsből Buda György. És mintegy harmaduk a Balassi Bálint Intézet idei hungarológus hallgatói illetve az elmúlt évben indult műfordítói szemináriumának résztvevői, ottani hallgatóim voltak, nekik tehát volt már fogalmuk a műfordítás mibenlétéről.
Milyen szövegeket fordítottak a szemináriumokon?
Imreh András Az első 5 alkalmon: Bodor Ádám: A kutyakiállításon, Lator László: Piac, Spiró György: Ez és ez a hölgy. Tehát 2 novella, 1 vers.
Rácz Péter Olyan szövegeket „kellett” választanunk a táborvezetők kérésének megfelelően, amelyek kapcsolódnak a tíznapos programhoz, illetve szerzőik jelen voltak a táborban egy-egy felolvasáson. Én ezért, meg a tábor vendégeinek női „túlreprezentáltságára” tekintettel két szöveget választottam az Éjszakai állatkert című antológiából (alcím: a női szexualitásról). Tóth Krisztina: Nagy vonalakban a női szexualitásról című pamfletjét és Radics Viktória: Ne ölj! című elbeszélését. Utóbbi aratott nagy sikert, nem utolsó sorban azért, mert a nyelve nagyon érzékletes, őszinte, a leírt szituáció pedig izgalmas.
Milyen tipikus gyakorlati gondokkal küszködtek legtöbbet a fordítók?
Imreh András Sosem ott a gond, ahol az ember számít rá. A Spiró-novellánál pl. „amely meglepően könnyűnek bizonyult, különösen persze a kelet-európai szekció részére” elsősorban maga a cím, különösen a „hölgy” (vs. „nő”) okozott problémákat. Ám ez is csak a finnugor nyelvek esetében, amelyekben, a magyarhoz hasonlóan, nincsenek nemek. Oroszban pl. egészen könnyedén el lehetett sikkasztani ezt a problémát a „Takaja y takaja” megoldással. Stilisztikai szinten nagyon érdekes volt Bodornál, hogy egyes magyarban is szokatlan fordulatot („fákkal teletűzdelt halom”) hogyan érdemes fordítani úgy, hogy ne merüljön fel a fordító inkompetenciájának gondolata.
Rácz Péter Mivel a fordítók, ha egyáltalán már azok (nem mindegyikükből lesz fordító), még erősen pályájuk elején állnak, nem volt ritka a szövegértési probléma. Egy-egy választékosabb kifejezés, szó, netán szituáció gyakran szorult magyarázatra (főleg a Ne ölj!-ben). voltak olyan kifejezések a szövegekben, amelyeket nem fordítunk, hanem az adott szituációban az adott nyelvben és kultúrában elhangzó megfelelőjét „írjuk be”. És természetesen nem lehet eléggé buzdítani arra, hogy (a pontosság szemelőtt tartásával) igyekezzenek elszakadni a szövegek szó szerinti fordításától, legyenek bátrak és szabadok munka közben. És, éppen a két szöveg esetében fontos volt arra is felhívni a figyelmüket, hogy valahogy bele kell bújniuk a szerző illetve a szereplő, a szöveg beszélője szerepébe. szerencsére ezt megkönnyítette, hogy mindkét írónő ott volt a táborban, megismerhették gesztusaikat, beszédmódjukat, a szövegtől való távolságukat. Különösen Radics Viktória esetében támaszkodhattam arra, hogy a szöveg fordulatait, szavait egészen biztosan hallhatták a szerző szájából is, megfigyelhették, hogyan mondja azokat stb.
Mennyiben bizonyultak sikeresnek a gyakorlatok?
Imreh András Idén talán a legnagyobb siker az volt, hogy a Lator-vers kapcsán sikerült verstani játékokkal egy picit közelebb hozni a kötött verstől eléggé tartó fordítókhoz ezt a műfajt, oldani azt a görcsöt, ami sajnos különösen a fiatalabbakban megvan.
Rácz Péter Ha sikerült kedvet csinálni a szövegekhez, már beszélhetünk sikerről. Ezen a téren én mindent be szoktam vetni: szeressék a szövegeket lehetőleg. A zárónapon mindenkinek fel kellett olvasnia egy részletet a munkájából, itt élénk vita alakult ki, és nem csak akkor, ha egy nyelvből többen is jelen voltak. A többség a Ne ölj!-et választotta az én esetemben. Inspirálta őket az a lehetőség is, hogy augusztus végére egy publikálható szöveget el kell készíteniük, ami aztán felkerül a JAK honlapjára.
Milyen egyéb fordításelméleti, -gyakorlati képzésben részesültek a Tábor ideje alatt?
Rácz Péter Elmélet és gyakorlat mindig teljesen összekapcsolódik, különösen ilyen rövid szeminárium esetén. És mindent, vagy legalábbis nagyon sok mindent sűrítve kapnak, egészen a szöveggel és szerzővel való ismerkedéstől a kész szöveg publikálásáig. sok kis fogás van, amellyel meg kell tanulniuk élni.
A szemináriumon résztvevők közül négyen vették a fáradtságot, hogy benyomásaikat megosszák a litera olvasóival (a leveleket a fordítók által írott formában adjuk közre).
Heike Flemming (Németország) Nekem ez a tábor a paradicsom volt, nem hittem volna, hogy ennyire jó lesz.
Elsősorban az emberek miatt: nagyon kedvesek, okosok, érdeklődtek voltak a programok iránt. Volt közös hátterünk is (egyrészt a műfordítás, másrészt hogy egyetemisták vagy doktoranduszok vagyunk bölcsészkarokon) esetenként már korábbról ismertük egymást. Nagyon meghitt volt a hangulat, kevesen voltunk, gyorsan megismerkedhettünk egymással. Másrészt nyitott is volt a kör, vendégek, kívülállók is jöhettek.
A délelőtti szemináriumokon, nagyon jó volt, hogy a verstanról beszéltünk, hogy egyáltalán a lírával foglalkoztunk (Buda Gyuri ezen a ponton persze nem ért egyet velem, szerinte a lírának nincs piaca, ami igaz, de ez nem azt jelenti, hogy verseket fordítani nem érdemes). Jó lett volna talán, ha már előre megbeszéljük, mit fogunk fordítani (mivel nem voltam az első napokon, nem tudom, hogy milyen volt ennek kapcsán a gyakorlat), de végül jó volt a választás, és ezen belül egész önállóan dolgozhattunk (jó, hogy végeredményként csak egy szöveget kellett beadnunk).
A délutáni program jó, érdekes és színvonalas volt. Ez persze függött az egyes preferenciáktól, de ezektől függetlenül is majdnem minden előadásból vagy beszélgetésből vagy felolvasásból valamit vihettem magammal. Pozitív meglepetés volt Fodor Péter előadása, nagyon érdekes Spiró, Bodor, Hansági, Margócsy, Szilágyi, Kukorelly bemutatkozása. Egy olyan est pedig, mint Forgács Zsuzsáé, még tanulságos is volt.
A körülmények is stimmeltek (nem tudom megmondani, hogy az elmúlt években milyenek voltak): egy jó kis hely, zöld meg csendes meg hűvös(ebb). Koncentráltan dolgozhattunk vagy beszélgethettünk egymással, a szállás meg az ellátás úriasan volt (a szó teljes értelmében), de ezen utolsó kritériumok talán is annyira fontosak, csak a jó hangulat a résztvevők között...
Karin Swoboda (Ausztria) Minden szövegnél azt gondolod: kikészít, lefordíthatatlan, túl magyaros. Káromkodsz, mert saját anyanyelved (jaj, ez a német!) olyan íztelen és aritmikus a magyarhoz hasonlítva. Mégis azt érzed, hogy szükség van a szöveg lefordítására. Töröd a fejedet („keresed a hajadat”), szótárakban turkálsz és a végén, amikor már túl fáradt vagy a gondolkozásra, ez a nemzetközi csoport valódi ihletté válik.
Pethő Ildikó (Románia) A Műfordító Tábor kellemes élmény marad. De az élménynél talán fontosabb a fordítói műhelyeken szerzett tapasztalat. Mivel az egyetemen eddig nem részesültem olyan képzésben, amelynek tárgya a fordítás (legyen az elmélet vagy gyakorlat), ezért nagyon hasznos volt mindaz, amit a fordítói műhelyeken tanultam. Igazán az tetszett, ahogyan megbeszéltük a kevésbé ismert szavakat, a homályos értelmű szövegrészeket. Érdekes a „te hogyan fordítottad ezt a szót”-kérdés, főleg akkor, ha egy olyan embernek teszed fel, aki nem arra a nyelvre fordított, amelyikre te, sőt nem is beszéli az illető nyelvet. És mégis meg tudtuk válaszolni ezt a kérdést, még akkor is, ha nem értettük egymás nyelvét, sőt a válaszokból még ötleteket is kaptunk arra, hogy hogyan fordíthatnád a te nyelvedre az illető szót/vagy szövegrészt. A tábor szervezésével különösképpen meg voltam elégedve, látszott, hogy a szervezők mindent megtettek, hogy mi jól érezzük magunkat. Egy nagy piros pont a behozott szótárakért meg a szépirodalmi könyvekért. Külön dicséret a szervezőknek, hogy a meghívott írók, költők, az előadók gazdaggá és élményteljessé tették a napokat.
Sophie Aude (Franciaország) Egy kastélyt kerestem ebben és ebben a völgyben ahol a busz haladt, bevásárló központok és kórházak után egyre ritkább bebarikádozott villák között, zöld erdő és mesebeli kertek mentén, tele fényes, testes gyümölcsökkel. Erről a kastélyról hallottam hogy igazi paradicsom, és még érdekesebb dolgokat mondtak az átmenetileg ott táborozó kis kolóniáról, többek között azt, hogy egyetlen közös nyelve a madaraké, melyet a világ minden táján, különböző oknál fogva megtanultak.
A buszról leszállva letettem a böröndöt. A poros város, a súlyos nap kemencemelege után egy szimpla kerthelyiségre vágytam, szellőre, árnyakkal játszodó, madárnak való zöldre. Egy ribizlis nénitől kérdeztem a kastélynak az útját, meg is mondta, felvettem a böröndöt. Amikor érkeztem, az egész kis társaság lihegett a liha szó után, a világ minden tájának a nyelveire le akartak fordítani.
Erről és más szavakról (illetve a gyilkos galóca erényeiről, a méregzöld dinnye és a hókás szentesi összehasonlított szépségeiről) késő estig beszélgettek, a villamos fényektől kissé felhevülve. Röviden és álmatlanul töltöttem az éjszakát – a zöld alól világit már a sárga –, reggel négy órákor kezdtek a fákon énekelni mindenféle madarak, az ablakunk mellett.
Aztán délelőttönként jöttek az igazi madár mesterek akikkel együtt, koncentráltan és örömmel dolgozhattunk, azon csodálkozva, gondolkodva, hogy olyan országok vannak ahol csávó nincsen, és olyan nyelvek amelyekkel alig lehet megkülönböztetni a srácot a pasitól, népek, amelyeknél, ha piros útlevélről van szó, nem feltételezik szükségszerűen, hogy egy másik is van, amely kék. Anekdotikus példák ezek, de igazi mesterekről van szó, akik ismerik az erdők vádait, akiknek gyér szavaikban csend lakik.
Este felé amikor kezdődött a szúnyogok ballettje (ha nem a székeké, akik egy-egy vihar estén elkezdtek a levegőben fordítva táncolni) és összegyültek az idegen madárul beszélő fordítók, megérkeztek a meghívott madár írók, akik mind személyesen, mind sajátosan illusztrálják a szép madár nyelvet, szűkszavúan, gyöngyörűen, félénken, élénken, gyorsan, ironikusan, viccesen, színesen, fekete-fehéren és még sokféleképpen.
Többek között ezek történtek ebben és ebben a völgyben 2006 nyár elején, azóta is újból felvettük a böröndöt, újból letettük és fogjuk még felvenni. Köszönet mindezért a két fáradhatatlán Phoenixnek, Beának és Mónának.
(A kurzívált részletek Bodor Ádám, Lator László, Radics Viktória és Spiró György műveiből származnak, akiknek szövegeit nagy lelkesen fordítottuk Imreh András és Rácz Péter műhelyeiben.)
A fotókat Szirti Bea, a tábor társ-vezetője készítette.
Hozzászólás