Elhunyt Antal István Juszuf
- 2009. március 19.
A sokoldalú művész és szabadgondolkodó szerteágazó életművet hagyott hátra.
Halász Péter 2005-ös Herminamező – Szellemjárás című filmjének dramaturgja volt, de együtt dolgozott vele a Városi Színházban is. Más előadások mellett fellépett a Jack Smith halála című darabban mint Ira Cohen, akinek a szövegét ő maga írta.
Sok közös munka köszönhető a szentendrei nagy hármassal kötött barátságának (ef Zámbó, feLugossy, Wahorn), performance-ok, közös zenélések FeLugossyval és a Happy Dead Banddel például.
A Priváthorváth és Wolframbarát című filmben Saint-Saëns Hattyúját táncolta, de ugyanezt előadta a Halász-hajón és az A 38 hajón, Kari Györgyi és Can Togay Szív-Cirkusz Varieté című elő-szilveszteri kabaréjának betétszámaként. Egyszerű és radikális filmeket alkotott, fimjeiből New Yorkban nagyszabású retrospektív fesztivált rendeztek a patinás Anthology Film Archives-ban, amelyet a világ egyik legnagyobb filmese, Jonas Mekas nyitott meg és patronált.
Tervezte egy egész estés film forgatókönyvét, amely a Pécsről elszármazott, magyar bauhaslerekről, Weininger Andorról és Molnár Farkasról szól. A filmnek bár elkészült egy rövid részlete a Balázs Béla Stúdióban, de egészében meg még nem valósult. A tervek szerint elképzelhető, hogy Tarr Béla készít belőle filmet.
Könyvei közül az első Regény címmel jelent meg 2000-ben az Orpheus Kiadónál. Jakab Erikával és Pauer Gyulával közös második könyve, a Párhuzamos monológok a Magyar Műhely Kiadónál látott napvilágot 2005-ben. Az esszéit és kritikáit összegyűjtő kötet épp szerkesztés alatt áll.
Antal István Juszuf folyamatosan publikált kortárs művészeti-irodalmi lapokban, megjelentek novellái, képzőművészeti tárgyú esszéi, tárlat- és egyéb kritikái, többek között az Élet és Irodalomban vagy a Balkonban.
Súlyos betegség után hunyt el. Utolsó novellája az ÉS-ben Kórterem címmel jelent meg.
Bővebben a Balkonban olvashatnak róla, Kelecsényi Sámuel vele készült interjújában.
Hozzászólás
http://www.magyar.film.hu/object.bbb79b1f-cbb1-4001-9f91-5229b8c28783.ivy