hirdetés

Elhunyt Vajda Miklós író, műfordító

2017. április 25.

Vajda Miklós Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel kitüntetett, Déry Tibor- és Szépíró-díjas író, műfordító kedden reggel, hosszan tartó betegség után 85 éves korában elhunyt – közölte a család az MTI-vel.

hirdetés

Vajda Miklós 1953-ban végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi karának angol-magyar szakán. 1954-1958 között a Szépirodalmi Könyvkiadó felelős szerkesztőjeként dolgozott, 1963-ig szabadúszó műfordító, 1964-1989 között a The New Hungarian Quarterly irodalmi szerkesztője, 1999-2006 között főszerkesztője volt. Az austini Texasi Egyetem vendégprofesszoraként 1989-ben ténykedett.

1965-ben a Vígszínházban mutatkozott be drámafordítóként, amikor Arthur Miller Közjáték Vichyben című művét fordította magyarra, később több mint száz bemutató kapcsolódott nevéhez. Fordította többek között O'Neill, Harold Pinter, Stoppard, Dürrenmatt, Albee, Neil Simon műveit.

Első, önéletrajzi ihletettségű műve 2009-ben jelent meg Anyakép amerikai keretben címmel.

További művei: Angol költők antológiája (szerkesztette Szabó Lőrinccel, 1960); Bajor Gizi emlékkönyv (szerkesztő, 1961); Észak-amerikai költők antológiája (szerkesztő, 1966); Angol klasszikus költők (társszerkesztő, 1986); Modern Hungarian Poetry (szerkesztő, 1977); Angol klasszikus költők I-II. (válogatta Szenczi Miklóssal és Kéry Lászlóval, 1986); An Island of Sound (társszerkesztő, 2004); Anyakép amerikai keretben. Magvető kiadó (2009); Éj volt, egy síró magyar költővel az ágyon. Magvető kiadó (2012); „Mert szeretet nélkül én meghalok” – Bajor Gizi és Vajda Ödön szerelme és házassága leveleikben, Noran Libro (2012).

Munkásságát többek között Déry Tibor- és Szépíró-díjjal, illetve Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel ismerték el.

Temetéséről a család a később intézkedik.

A Litera Az egyik lektor I-II. címmel 2011-ben nagyvizit-interjút készített vele. Az intejrúban hosszan mesélt gyerekkoráról, arról az idilli nagypolgári miliőről, amelyben az akkori politikai és polgári élet sok figurája tűnt fel: „Éltem benne, egy nagypolgári miliőben élő, óvott és elkényeztetett kisgyerek, aki természetesnek vett mindent. (...) 45 előtt nem érdekelt, nem is igen tudtam, hogy híres emberek jártak hozzánk, gyerek voltam. Gyakori vendég volt Kozma Miklós (aki a keresztapám volt), Kállay, más politikusok, arisztokraták, és írók, mint például Heltaiék, Hatvanyék, Csathó Kálmán, Szabó Lőrinc, Cs. Szabó, Illés Endre, Tamási Áron, és mások. És természetesen nagynéném, anyám nővére, Kádár Erzsébet írói néven az egyik legkiválóbb magyar novellista, Illés Endre szerelme." 

A bölcsészkarra való bekerülésére így emlékezett: „Mindig is az irodalom vonzott, írói terveim voltak, de az adott korszakban nem tudtam elképzelni, hogy író lehet belőlem. Imádtam a komoly zenét, és azt gondoltam, inkább karmester leszek, a zenébe kevésbé szól bele a politika. Sajnos nem volt meg hozzá a kellő zenei előképzettségem, és – ma már tudom – a tehetségem sem. Elmentem a Zeneakadémiára a karvezetői felvételire. Onnan jó esetben idővel át lehetett volna menni a karmesterképzőre. A felvételi vizsgafeladatom az volt, hogy a tekintélyes bizottság előtt föl kellett állnom a dobogóra, és unisono elénekelnem egy mozgalmi indulót úgy, hogy közben vezényelek magamnak. Ha nem lettem volna berezelve, akkor röhögő görcsöt kaptam volna." 

A műfordításról is hosszan mesélt az interjúban, elsősorban azt emelte ki, hogy „A műfordításnak kevés  általánosítható szabálya van, de annál több az elvi, elméleti vonatkozása. Nyelvfilozófia, nyelvtörténet, összehasonlító  nyelvészet, esztétika, pszichológia, történelem, szociológia, és még rengeteg más terület érintett. Megtanultam, minden szöveget másként kell szemlélni és kezelni. Nem árt, ha tudja is az ember, mit és miért csinálja azt, amit csinál azzal a szöveggel. Más kultúra, más nyelv, más hagyomány, más történelem, más ember. Nem lehet előírni a megközelítést. Empátia kell és stílusérzék, meg még sok minden. Persze a befogadó nyelv lehetőségei és a fordító nyelvi képességei sem határtalanok. A fordító nem a teljes anyanyelvével rendelkezik, hanem abból csak a saját nyelvi készletével. És így tovább. (...) A fő fordítói tevékenységem most már nagyon régóta a színházra esik. Drámát fordítani szeretek leginkább, mert élvezem, és mert remek erőpróba. Színészek szájából, élőben hallja vissza az ember a saját szövegét. Egészen más, mint a papíron látni! A drámákból  jó párat nagyon szerettem, de hát voltak gyönge és olcsó bulvárdarabok is A kezdő fordító nem nagyon válogathat; ha nemet mond, elvállalja más, és nem kérik föl többé. Mellesleg, a csupa-poén bulvárdarabot néha nehezebb jól fordítani, mint egy veretes klasszikust."

A Hungarian Quaterly, melynek rekordideig, 46 évig volt munkatársa, szerkesztője majd főszerkesztője a magyar irodalom külföldön való megismertetésének egyik legrégebbi, legendás kiadványa. 1936-ban gróf Bethlen István, a volt konzervatív miniszterelnök alapította azzal a céllal, hogy a kormányzat áttételesen jelezhesse: nem csak német orientáció létezik Magyarországon. „1964-ben kerültem oda, a rendszerváltáskor, 1990-ben lettem főszerkesztő, és 2005-ben mentem nyugdíjba. (...) Nem akarok dicsekedni, de a lap rengeteget tett a magyar kultúra külföldi megismertetése terén, és – második részével – idővel szép tekintély szerzett. Ott volt, illetve van, a világ nagy könyvtáraiban, egyetemein, szerkesztőségeiben, bibliográfiáiban, adatbázisaiban, idézik, anyagokat átvesznek belőle, ismerik. A nyolcvanas években odakerült Zachár Zsófiával, aki ma az utódom, a rendszerváltozás után depolitizáltuk a lapot, amely ma tisztán kulturális szemle, sok fontos és érdekes irodalmi, művészeti, zenei, történelmi anyagot közöl, elismert része az európai kulturális diskurzusnak és anyagcserének. Anyagaiból antológiák születtek, amerikai, angliai kétnyelvű felolvasó-utak következtek."

 
 (MTI, Litera)

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.