hirdetés

Kelet Kult - irodalmi és science café: Kulcsszavunk a párbeszéd

2017. január 17.

A kultikus vendéglátóhelyekről híres Bartók Béla úton három éve nyílt meg a Kelet Kávézó és Galéria. Papírlampionok, könyvektől roskadozó polcok sora. A menün találunk néhány egzotikumot, de alapvetően nem ez határozza meg a hely arculatát: januártól heti rendszerességgel várja az érdeklődőket a kávézó kulturális, tudományos és művészeti klubja, a Kelet Kult. – Tímár Tiborral, a kávéház vezetőjével, és Marczisovszky Annával, a Kelet Kult főszervezőjével beszélgettünk.

hirdetés

Honnan jött a Kelet Kávézó ötlete, és miért éppen „kelet”?

Tímár Tibor: Egy olyan helyet szerettünk volna, ahol egyszerűen jó lenni és jó a kávé. Talán kissé elcsépelten hangzik, hogy „kultúrkávézó” formájában akartunk tartalmat adni a helynek – sok hely szereti használni a kultúra szót, de mi próbáljuk valóban komolyan venni. Ennek része a képgalériánk, a szabad könyvcsere-rendszerünk, helyben olvasható irodalmi és tudományos magazinjaink és folyóirataink (magyar, külföldi, illetve magyar nyelvű külföldiek is vannak!), valamint az új, heti rendszerességgel jelentkező Kelet Kult programsorozatunk is.
A kávézó nevét illetően több magyarázat létezik. A legegyszerűbb változat szerint csak úgy jött, hiszen az igazat megvallva már senki sem emlékszik pontosan. De van egy költőibb magyarázat is, miszerint szemben található a Hadik, a híres Nyugat – így lettünk volna mi a Kelet, ráadásul az épületben van egy mecset, amely szintén a „keletet” idézi, sőt, előttünk egy kínai étterem üzemelt itt. De jobban kedveljük az egyszerű magyarázatot, és abban talán több is az igazság.

 

Említetted az éttermet, mi egyebet érdemes tudni a kávézó múltjáról?

Tímár Tibor: Korábban a híres-hírhedt Szonáta Bisztró működött itt. Pár évig ez volt az egyetlen bárzongoristás hely Budapesten. A rendszerváltás környékén politikusok, színészek törzshelyeként szolgált, Latinovits, Cseh Tamás, aki nagyon közel lakott, szintén gyakori vendég volt. Az épület múltját kutatva a levéltárban utánajártam, hogy a Szonáta előtt cukrászdaként üzemelt a hely, a II. világháborút megelőzően pedig műszaki könyvesbolt volt. 

A könyvespolc csupán dizájn?

Tímár Tibor: Szeretjük hangsúlyozni, hogy nem. Sőt, engem nagyon zavar, amikor bárpultot vagy fotelt készítenek könyvekből… A könyveknek nálunk funkciójuk van, nem csak dizájnként szolgálnak: ez egy szabad könyvcserehely. Ha hozol három könyvet, vihetsz három könyvet. Szerencsére több könyvet hoznak, mint amennyit elvisznek, a feleslegből frissítjük az állományt, valamint szabad elvitelre időnként kihelyezzük a kávézó elé.

Könyvcsere egyébként nemcsak nálunk működik, Magyarországon ma már több helyen is népszerű, de a kezdeményezés eredetileg Észak-Amerikában, Kanadában indult, ahol használaton kívüli telefonfülkéket kezdtek erre a célra használni. A kávézó előtti telefonfülkét amúgy már ki is néztem – csak várom, hogy leselejtezzék.

 

Miként született a Kelet Kult – irodalmi és science café?

Marczisovszky Anna: Beszélgettünk egy kulturális programsorozat elindításáról, és Tibor felvetette a science café műfajának gondolatát. Emlékszem, nem sokkal előtte minden a gravitációs hullámok felfedezéséről szólt, és őrült mód szerettem volna érteni, miért olyan fontos ez. Persze a neten meg lehet nézni mindenféle oktatóvideót, de a science café mégis sokkal életszerűbb, és éppen ilyen jellegű tudományos témákat kínál közérthetően, kellemes, kávéházi hangulatban, ahol kérdezni is lehet. És mivel én kulturális, irodalmi témákkal foglalkozom, felvetettem, hogy vonjuk össze a kettőt. Végül ezt még egy körrel bővítettük: saját tapasztalatunkból kiindulva arra gondoltunk, az utóbbi években talán másokban is egyre erőteljesebben fogalmazódik meg az igény olyan közösségek létrehozására, ahol az ember a sok gyűlöletbeszéd és hazug kommunikáció sűrűjében nem érzi olyan fojtogatónak a légkört, nem érzi magát idegennek, és ahol valódi párbeszéd jöhet létre – így aztán közéleti témák felé is nyitottunk. Igen, a hosszú távú cél ez, hogy a Kelet is legyen egy ilyen közösség a meglévő néhány mellett, ahol jó lenni, ahol jó beszélgetni, és ahol – ahogy Tibor mondja –, még a kávé is finom.

 

Milyen programokkal készültök a közeljövőben?

Marczisovszky Anna: Január 16-án Vágvölgyi B. András Arcvonal keleten című könyvéből kiindulva a romák elleni sorozatgyilkosságok pereiről beszélgettünk, a mai magyar társadalom reakcióját vizsgáltuk meg: vajon ez volt Magyarország „nagy pere”? És mit jelent, miről árulkodik a média közönye? A rákövetkező héten Nóvé Béla történész, a Patria Nostra szerzője lesz a vendégünk, aki évekig kutatta a Francia Idegenlégióhoz szegődött ’56-os emigráns kamaszok sorsát, és aki a témából dokumentumfilmet is készített, amelyből majd egy rövid részletet is levetítünk.
Február elején egy kiállításmegnyitóval egybekötött beszélgetést tartunk Varga Anna Gizella képeiről. Ő az a végzős tervezőgrafikus, akinek diplomamunkáját nyáron elég nagy érdeklődés övezte, mert a hazai felsőoktatásban előforduló szexuális zaklatásokra hívta fel a figyelmet. Ebben a témában egyébként egy egyetemi kutatás is zajlik jelenleg, amelyről vendégeink beszámolnak majd. Nagyon örülnénk, ha minél több egyetem hallgatója képviselné magát: megpróbáljuk majd rávenni őket valamilyen formában, hogy osszák meg a történeteiket. Később lesz beszélgetés ügynökkérdés és irodalom, irodalom és politika, vagy például expat témában, de tartunk folyóirat-bemutatót is, szó lesz Kertészről, a Roland Barthes Roland Barthes-ról című könyvről, és pszichológiai témájú beszélgetéseket is tervezünk „nagyvárosi pszichológiáról”, sőt, a pszichológia történetéről is, Kovai Melinda Lélektan és politika című könyve kapcsán. Tudományos, „science café” témában is van már rengeteg ötlet, csak győzzük megvalósítani.

 

A továbbiakban milyen programjavaslatokra lennétek nyitottak?

Marczisovszky Anna: Irodalmi, tudományos, művészeti, társadalmi, közéleti témák – gyakorlatilag bármire nyitottak vagyunk. Nem az a célunk, hogy szűk körre korlátozódjanak a programok. Facebook-oldalunkon minden megtalálható, de e-mailben, a keletkult@gmail.com-on is szívesen várunk programötleteket, az egyik kulcsszavunk éppen a párbeszéd.

 

Hrabovszky Dóra

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.