Gyermekkoráról mesélve Enquist elmondta, hogy édesanyja féltő gondoskodása mellett - anyja egyedül nevelte, édesapja hat hónapos korában meghalt - tizenöt évesen került el Uppsalába iskolába. A döntésben nem is a saját, hanem inkább anyja bátorságát emelte ki. A Hjoggböle nevű kis falut és az otthoni körülményeket felidézve, Enquist korábbi nyilatkozatait kiegészítve - miszerint a Västerbotten megyéhez tartozó Hjoggbölét mesélő megyének is szokás nevezni, hiszen Enquisten kívül számos jelentős szerző indult innen (többek között Sara Lidman, Torngny Lindgren és Stieg Larsson is) - elmondta, hogy bár édesanyja tanárnőként dolgozott, mégsem volt igazán olvasottnak mondható az a közeg, amelyben felnőtt. Saját bevallása szerint egyik legkedvesebb olvasmánya az Ótestamentum volt, valamint végeláthatatlanul hosszan és megszámlálhatatlanul sokszor olvasta az otthon található gyerekkönyveket (mindazt a tizet), Kiplinget például vagy ötvenszer, máig szinte kívülről tudja őket.




Várady Júlia szerint Enquist úgy beszél magáról, hogy közben képes folyamatosan kívülről látni önmagát. Önéletrajzi ihletésű könyvéről, a könyvfesztiválra megjelenő Egy másik életről mesélve Enquist elmondta, hogy valóban E/1-ben kezdte el megírni a könyvet, ám 50-60 oldal után szembe kellett néznie azzal, hogy nem elég őszinte a szöveg, ám E/3-ra átváltva egyből érdekelni kezdte ez az Enquist nevű figura. Első igazán őszinte fikciós könyvét akkor kezdte el írni, mikor 1990. február 6-án abbahagyta az ivást és kénytelen volt szembenézni a múltjával, elsősorban a gyermekkorával.

Várady Júlia a beszélgetés végén a magyar közéleti és politikai viszonyokhoz való hozzáállásáról kérdezte a szerzőt, aki kicsit aggodalmasan fejezte ki kérését, hogy szeretné megismerni a magyar médiatörvény részleteit, hiszen bár Magyarország a EU tagja, mégis sokatmondó, hogy az embereknek tüntetniük kell a sajtószabadságért.

A pódiumbeszélgetés után Esterházy Péter olvasta fel laudációját, amelyben magát elsősorban Enquist olvasójaként definiálta magát. Olvasóként pedig annyit mondana csak, hogy Enquistet jó olvasni, sőt könnyű olvasni, ami nem minden jóíróra igaz. “Enquist kidolgozott egy regényfajtát, amely az esszé, a dokumentum, a fikció, az oknyomozó riport keveréke, változó arányokkal és saját kéznyommal.

A könyvfesztivál Budapest Nagydíjról szólva pedig Esterházy elmondta, hogy fontos, hogy legyen egy olyan irodalmi díj, amely külföldi írónak is adható, hogy ezzel is “kapcsolódjunk a világ maradék részéhez, a kalaphoz, amelyen mi vagyunk a bokréta.”

Az oldott hangulatú beszélgetés és laudáció után vette át Enquist a Budapest Nagydíjat. Az elismerést Tarlós István, Budapest főpolgármestere adta át a 77 éves skandináv szerzőnek.

A Könyvfesztivált dr. Réthelyi Miklós miniszter (Nemzeti Erőforrás Minisztérium) nyitotta meg. Beszédében szeretettel üdvözölte az EU 26 tagállamából ideérkező vendégeket, akik mind-mind színesítik a könyvek nemzetközi mustráját. Réthelyi kiemelte a gyerekkönyv-kiadás itthoni reneszánszát, egyben reményét fejezte ki, hogy a magukra hagyott kamaszok, akik ezekben az éveikben éheznének a könyvekre, újra visszatalálnak a könyvtárakba. Rövid beszéde végén megemlékezett Tóth Árpád születésének 125. évfordulójáról. 

Réthelyi után Androulla Vassiliou, az Európai Bizottság oktatásügy, kultúra, többnyelvűség és ifjúságpolitikai biztosa, az irodalomról, mint az európaiság egyik legfontosabb hagyományáról és az európai könyvkereskedés dinamizmusáról beszélt. Vassiliou az egyik legfontosabb feladatnak a fordításkultúra további fellendítését, támogatását nevezte.

A továbbiakban az Európai Unió írói ars poeticái címmel tartottak gálaműsort az európai uniós díszvendégség íróival. A Teátrum színpadára lépett: Eva Menasse (Ausztria), Paul Emond (Belgium), Teodora Dimova (Bulgária), Kyriacos C. Markides (Ciprus), Jan Novák (Csehország), Jens Christian Grøndahl (Dánia), Helen Cross (Egyesült Királyság), Andrus Kivirähk (Észtország), Kira Poutanen (Finnország), Jean Rouaud (Franciaország), Vassilis Vassilikos (Görögország), Luuk van Middelaar (Hollandia), John F. Deane (Írország), Olga Tokarczuk (Lengyelország), Edvīns Raups (Lettország), Nico Helminger (Luxemburg), Clare Azzopardi (Málta), Ilija Trojanow (Németország), Rui Cardoso Martins (Portugália), Mircea Cărtărescu (Románia), Rafael Ábalos (Spanyolország), Per Olov Enquist (Svédország), Pavol Rankov (Szlovákia), Drago Jančar (Szlovénia).

A litván Tomas Venclova csak vasárnap érkezik a fesztiválra, az olasz Marco Malvaldi útlevelét a milánói repülőtéren  a mai nap folyamán ellopták, ő csak a későesti órákba landol Budapesten.

Kepes András és Winkler Nóra műsorvezetők előbb röviden bemutatták a szerzőket, akik utána anyanyelvükön mondták el ars poeticájukat, hogy aztán írói vallomásukat Kepes és Winkler magyarul is felolvassa.

Az ars poeticák között akadt zavarba ejtően személyes, pimaszul szellemes, távlatosan bölcs. Volt, aki nem csak saját írói műhelyéről mesélt, hanem nemzete irodalmát is felvázolta néhány mondatban., más pedig az európai kontextusban helyezte el saját irodalmi kultúráját. A legszellemesebb költői hitvallás alighanem az észt Andrus Kivirähk nevéhez fűződik, aki bevallotta, hogy hiába kereste otthonában, az íróasztalon, sehol se találta az ars poeticáját.

Ahogyan a nemzetek alfabetikus sorrendjébe színpadra léptek az írók, hirtelen a többnyelvű Európa fogalma megszűnt kultúrpolitikai absztrakció lenni, füllel hallható valóságos élmény lett, ahogy a legkülönbözőbb nyelveken lehetett kivenni a szenvedélyes-mérlegelő megnyilatkozásokból, egy-egy ismerős szót (poétika, struktúra, esztétika, Európa, kultúra), mégha egészen másképpen is hangzott, lehetett tudni, hogy mit jelent.  Így a gálaest, szerencsésen elkerülve az üres protokoll és a méretes közhelyek kézszorítását, igazi irodalmi élmény lett, melyet a svéd díszvendég, a legjobban író magasugró, és a legmagasabbra ugró író rövid beszéde zárt.