Pedig, ahogy Jánossy Lajos az est bevezetőjében utalt rá, a szöveg maga kevésbé göcsörtös, mint a cím, és a történelmi-ideológiai tanulmány, bár az eddigi négy mű közül a legtávolabb áll az irodalomtól, vagy az irodalom határterületeitől, felépítésében és olvashatóságában is inkább esszének nevezhető.

Reményi József Tamás emlékszik rá, hogy az 1997-ben megjelent kötetecskét Kálmán C. György véleményezte az ÉS-ben, megjegyezve, hogy a kiadó büszkén felvállalja a vontatott címet, ezzel azonban azt kockáztatja: nem lesz olvasója a köteteknek. Ő azonban a háziasszonyok szakácskönyv-éhségével olvasta a művet: számára a leírtak nem absztrakt, elvont fogalmak, hanem akár a mindennapi, akár az irodalmi életben alkalmazható nagyon is súlyos meghatározások, amelyek a közelmúlt és a jelen történelmében is megtalálhatóak. Az aszimmetrikus ellenfogalom általában időbeliségében is igen egyszerűen értelmezhető: a régi világ embere nem ember, és mint ilyent, ki kell rekeszteni vagy egyenesen ki kell iktatni.

Németh Gábor szerint az ellenfogalmak nyelvi alakja is egyszerűen végiggondolható logikát követ: például a hellének-barbárok, a kötet először tárgyalt ellenfogalom-párja, amelyben a hellén pozitív, míg a barbár egyértelműen negatív, vagyis a világ felosztható x és nem x halmazára, amiből a nem x megsemmisítendő, és így a világnak egy idő után x-ből kell állnia. Minden paradigmaváltás letörli a táblát és egy új x-et rajzol fel, de a nyelvi struktúra szinte változatlan formában képződik újra. Így váltotta fel a hellén-barbár fogalompárt a keresztény-pogány ellentét, azonban az esszében említett, a felvilágosodásból eredeztetett harmadik fogalompár, az übermensch-untermesch talán túl tág, nem egyértelmű, tulajdonképpen bármilyen ideológiai, történelmi, politikai konfliktussal behelyettesíthető. Reményi szerint itt lép működésbe a nyelvi előhívó ereje, amely a negatív előképet a megfelelő szóhasználattal bármikor működésbe tudja hozni.

Vári György szerint a kötet legnagyobb hibája a heideggeri, adornói filozófiai iskolát követő hanyatláslogika: míg a hellének nem feltétlenül semmisítenék meg a barbárokat, megtűrik őket a világukban, a keresztények már keresztes háborúkat indítanak az ellenfogalom logikája mentén, s így a kötet mintha a felvilágosodás univerzális humanitásából egyenesen vezetné le a nácizmus totalizmusát, ami elég meghökkentő és durva általánosítás. Mintha azt állítaná, hogy Schiller Hitler közvetlen szellemi elődje volt. Kérdéses, elfogadjuk-e, hogy a szerzőnek igaza van ebben.

Jánossy viszont úgy látja, nem ilyen egyértelmű a helyzet: a mű a felvilágosodást kritikával illeti, azonban nem hagyja figyelmen kívül a felvilágosodás szellemi potenciálját sem, a kép differenciáltabb, az osztályharcok, visszatekintve a történelemre, elkerülhetetlenek voltak, és a szerző sem kiálthatja ki bűnbaknak a felvilágosodás eszmeiségét. Vári ellenvetése szerint a kötetben a hellének, bár negatív jellemvonásokkal ruházzák fel a barbárokat, nem kívánják megsemmisíteni őket, míg a felvilágosodás humanizmusa, az emberiség egészére vonatkozó kijelentések magukban hordozzák, hogy van, ami „nem emberi”.

Németh Gábor rámutat, a „szabadság, egyenlőség, testvériség” felkiáltás már a kezdetek kezdetén beteljesíthetetlen volt, és azóta minden ideológia súlyosan vétett valamelyik, vagy akár több ellen a három fogalomból. Nem ért egyet azzal sem, hogy a görögök olyan megértőek lettek volna az aszimmetrikus ellenfogalom túloldalán egyensúlyozó barbársággal szemben: hiszen az a felkínált beilleszkedés a hellén központú világba valójában rabszolgaságot jelentett, amely szintén egy módja a kirekesztésnek. Mindenfajta stigmatizáció öngyilkosságot jelent, hiszen aki stigmatizál, valamiből magát is okvetlenül kizárja. Érdekes a cinikus filozófia válasza az ellenfogalmak rendszerére- a tagadás tagadása, az a magatartás, amely mindenen kívül helyezi magát egy individuális, személyes, nagyvonalú gesztussal. Ez majdhogynem esztétikai radikalizmus, fejtegeti tovább, a csoporthoz tartozás megtagadása.

Reményi, visszatérve a vitához, a könyv védelmében hozzáteszi, ő leginkább a szöveg saját életére vonatkoztatható tanulságait találta érdekesnek- nem kell mindennel egyetérteni, amit a szerző állít, fel kell ismerni a szöveg mélyén megbúvó gondolatot ami érdekes, tanulságos, és alkalmazható.
Akár banális módon, a saját irodalmi életünkben, gondoljunk csak a szocialista realizmus kizárólagosságára, amely például Pilinszkyt élből elutasította, és ahogy a fogalom egyre kiüresedettebbé vált, úgy lett egyre merevebben kirekesztő is. Később a humanista-antihumanista ellentét, vagy a most leggyakrabban alkalmazott irodalom-”nem irodalom” terminológia, amely mind-mind a kulturális életben történő ellenségképzést segítik elő. Így válik az egyik oldal számára Wass Albert, míg a másik oldal számára például Kertész Imre kirekesztendővé, és a kirekesztés első jele a nem-olvasás: elhisszük, hogy nem jó és véleményt alkotunk róla, meggyőződéssé válik, hogy nem értékes, miközben személyes tapasztalatot nem szerzünk.

Jánossy szerint a szöveg aktualizálása jó megközelítés, de az irodalmi életen túl érdemes megnézni másfajta adaptációt is- Európára nézve az über-untermensch egyfajta felvilágosodáskritika, de hogyan értelmezhetőek Magyarországon az ellenfogalmak, különös tekintettel a 20.századra és a jelenre?

Németh Gábor visszautal Nádas Péter az ÉS karácsonyi számában megjelent esszéjére: Magyarországon jelenleg tagolatlan társadalom hullámzik, a struktúrák kiürülnek, a fogalmak értelmüket vesztik, hamis ideológiai bábjáték zajlik a színen, amely végső soron az identitás utolsó bástyáinak védelmét szolgálja. Minden hangoztatott ideológia és fogalmi jelszó csak fikció, hiszen már nincs mögötte valóság: éppen ezért válik a politikai, fogalmi harc időnként olyan elkeseredetté. Horváth Viktor a közönség soraiból közbeveti, hogy van mögötte valóság, csak már alapjaiban más, mint amit a fogalom eredetileg takar. A New York-i polgármester-választást hozza fel példának, ahol mintha régimódi várurak harcolnának, vagy multicégek a hatalomért. A lobogtatott jelszavak és ideológiák gyakorlatilag nem érdekelnek senkit, a város vezetése érdekcsoportok között oszlik meg. Németh Gábor szerint ennek a kiüresedésnek kétfajta változata van: az egyik, hogy nem ismerünk rá az eredeti eszmére a jelszó mögött, a másik pedig, hogy valamennyien egy monumentális, ámde gyönge állam masszájának tagjai vagyunk, nincs társadalmi tagoltság, sem leírható, megfejthető struktúra. Vannak olyan emberek, teszi hozzá, méghozzá nagy számban, akik teljesen ki is esnek ebből a Magyarország-képből, ebből a strukturálatlan identitásból.

Vári György hozzáfűzi, szerinte viszont éppen azok a csoportok ijesztőek, akik az ellenfogalmi identitáskeresés közepén, a teljesen avítt és hamis régi ideológiák alapján határozzák meg magukat, és nem ismerik fel a régi jelszavak elavultságát, fiktívvé válását. Ilyen például az urbánus-nem urbánus ellentét, ami mára megfoghatatlanná vált, hiszen rögtön az, hogy „urbánus” nem értelmezhető, nem takar egy közös identitású, közös céllal rendelkező csoportot. A könyv szerint is azonban, amíg vannak csoportok, vannak a csoportokkal szembehelyezkedők. Felveti azt a kérdést, vajon nem kellene-e az aszimmetriát valamilyen módon feloldhatóvá tennünk?
Németh Gábor rámutat, a parlamenti demokráciának nem aszimmetrikus ellenfogalmakból, hanem kölcsönös elfogadásból kellene állnia, egymás létét tiszteletben tartó, egymással diskurálni tudó csoportokból, bármilyen lehetetlennek hangozzék is ez. A probléma az, hogy mivel az ellenfogalmakkal dobálózó csoportok identitása törékeny, fogalmaik elavultak és kiüresedettek, éppen emiatt ragaszkodnak görcsösen a valójában tisztán érdekérvényesítő csoportok a saját (ál)ideológiájukhoz.

Jánossy közbeveti, hogy az identitáskereső Európának segítségére siet a bevándorlás az új aszimmetrikus ellenfogalom-gyártásban. Reményi rámutat, hogy Európának szüksége van az ellenségképre, az mutatja valódi törékenységét és elesettségét, hogy csak a jelszavak szintjén létezik és tudja meghatározni magát. Németh Gábor szerint maga az Európa-fogalom is mindig változik, és valójában a „jó” szinonimája, hiszen amikor szükség van rá, azonnal kirekeszti magából például a Balkánt, mint ellenfogalmat, vagy Oroszországot, mint ellenfogalmat, és így tovább, tetszés szerint. Jánossy Lajos befejezésül rámutat még arra mulatságos és abszurd tényre, hogy az európai lét, a fogalmak körüli diskurzus folyamata logikusan tetőzött be az ideológiák elüresedésében, olyannyira, hogy napjainkban a legerőteljesebb fogalmi diskurzus nem eszmei, hanem tisztán és sterilen piaci, közgazdasági jellegű.

Miklya Anna