– Híres akarok lenni! Halhatatlan! És azt, hogy az emberek szeressenek! – mondta a fogatlan öregasszony Szerjozsa kiadóvezetőre emelve kétségbeesett tekintetét az ablakból.
– Mindössze ennyit? Semmi gond! Híres leszel, halhatatlan és az emberek is szeretni fognak! De majd csak a halálod után! – válaszolta Szerjozsa nyugodtan, szomorú tekintetét a rémült nő arcának szegezve. Az még habozott néhány pillanatig, majd miután elhitte a megnyugtató szavakat, kiugrott az ablakon. Szerjozsa kinézett, majd szomorúan megcsóválta a fejét: – Nem talált!

Nem ez a nő volt az első, s valószínűleg az utolsó sem, aki a régi Nevski-prospekt mögötti bérház ötödik emeletéről leugrott. Szentpéterváron tél volt, rettenetes hideg, olyan koponyaaszalító, hogy azt az óránként betankolt sokdeci vodka is csak másodpercekre tudta feledtetni. A bérházban nem volt fűtés, de ha lett volna, az se változtatott volna a helyzeten, mert az ablakokon nem volt üveg. Ha meg lett is volna, a hideg akkor is bejött volna a falakon tátongó lyukakon, a széttört ajtókon vagy a kiomlott vakolat között.

De minden rosszban van valami jó, így Vesna, a százötvenkilós tini műkorcsolyatehetség a hidegnek köszönhetően naphosszat edzhet itt, Szerjozsa lakásán, mivel a legutóbbi csőtörés óta kitűnő minőségű és egyenletes jégpáncél alakult ki a parkettán. Persze ő is fázik, s vodkázik naphosszat, mellé meg hangosan énekel rettenetes hangján, hogy Szerjozsa ne hallja, amikor a vécétartályból előkotorja az újabbnál újabb vodkásüvegeket.

A lakás kiadóként is funkcionál, legalábbis azzá kiáltotta ki Szerjozsa, s furcsa módon, miután a ház bejáratánál egy szakadt újságpapírra felirta, hogy Légy Sztár! Rossz Izlés Lemezkiadó V. Emelet, azóta rengetegen jönnek fel életveszélyes felvételeikkel abban reménykedve, hogy azokat Szerjozsa lemezen kiadja gazdaggá, sikeressé és halhatatlanná téve őket.

Szerjozsához bejutni azonban már csak azért sem egyszerű, mert át kell jutniuk az előszobán, ahol viszont Robot Karcsi, a magyar tudós él és dolgozik. A hetvenéves, alacsony, kopasz, szemüveges Karcsi naphosszat űrhajósruhájában közlekedik, s újabbnál-újabb találmányokon dolgozik. 56-ban indult útnak széphazájából, mivel akkoriban menni kellett, ám nem érdekelte a nyugat, így errefelé indult és ért néhány hónapos gyalogtúrája végén Szetpétervárra, ahol azóta is kísérletezik.

Robot Karcsinak számos fontos találmánya van. Az egyik például, hogy egy marmonkannából drótok segítségével kipiszkálja a Lényeget, majd óvatosan lezárja a kannát, amely így fantasztikusan könnyűvé válik, s ha ráül, a kanna egy igazi gravitációt legyőző légiparipává válik, amelyen felszállhat, s röpdöshet ide-oda, akárhova, akár a világűrbe meg vissza.
Mivel a találmányon még van tökéletesítenivaló, így Karcsi közben más projekteken is dolgozik, amilyen például a Rendőrrejtegető bokor. Ez egy olyan tetszőlegesen választható bokor, amelybe bele kell ültetni egy rendőrt, hogy az vigyázzon. S azért kell nagyon, hogy vigyázzon, mert az ilyen bokrok környékén könnyen felbukkanhat a Semmi, az meg tudjuk, nagyon veszélyes, így ha ott ül a rendőr, s netán felbukkan mellette a Semmi és szemtelenkedni kezd vele, akkor azt azonnal megbüntetheti vagy letartóztathatja.

Az ablakon kiugró asszony becsapódásának hallatán Karcsi az ablakhoz rohant, s Szerjozsa után ő is kinézett, majd szomorúan legyintve konstatálta, hogy bezzeg most sem lett telitalálat. Kiábrándultságában kikapta Szerjozsa kezéből az üveget, s úgy meghúzta, mintha egy hete szomjazna egy sivatagban. De hamarosan az odagördülő Vesna kapta ki az ő kezéből a flaskát, s folytatta az ivást az üveg boldog magasbarántásával, majd ő is kinézett az ablakon, míre az ő kezéből a flaskót az éppen a konyhából odabicegő kivörösödött, vizenyős szemű Ismeretlen Katona tépte ki, hogy a maradékot lehúzhassa.

– Talált? – ordította kérdőn, miután kiürítette az üveget a Katona. 
– Menjél csak nyugodtan vissza a helyedre! Majd szólunk, ha találat lesz! – mondta neki Szerjozsa, mire az vigyázzállásba vágta magát, megfordult, s visszatántorgott a konyhába.

Az Ismeretlen Katona jó ember volt, egész életét annak szentelte, hogy a hősi halált halt ismeretlen katonáknak élő emlékművet állítson. Ez igazából ő maga lenne, így ahogy van, amennyiben éppen tudna állni, ám az igen ritkán fordul elő. Elhatározása úgy jött, hogy egy szép napon csecsenföldi szolgálata idején váratlanul eldöntötte, hogy ő inkább nem hagyja magát ott megölni, hanem élő példájavá lesz annak, miként tud egy katona ismeretlenné válni. Szépen eltűnt, s így egy ismeretlen, élő emlékművé nemesedve sok-sok hősi halált halt társának kétlábon járó érdekvédője és reklámtáblája lett, ő, az immár teljes jogú és valóban Ismeretlen Katona.

Hogy nyilvánvalóbbá váljon új identitása, hogy ő az Ismeretlen Katona mobilis emlékműve és sírja egyszerre, egy méteres keresztet akasztott a nyakába, a hátára meg az Adakozzanak az Ismeretlen Katona sírjának! feliratot. Naphosszat farigcsál, tákolgat-ragasztgat kisebb emberforma figurákat, amelyeket esténként próbál eladni az utcákon azoknak a turistáknak, akik még nem rogytak össze tökrészegen.

Hangos kopogás hallatszott az ajtón, s Karcsi már futott is ajtót nyitni. Félretolta a hatalmas vaslemezt, s elhűlt benne a vér: öt férfit látott maga előtt, öt született Elvis-klónt. Annyira zavarba jött, hogy köpni-nyelni nem tudott, így pár pillanatnyi várakozás után a lenyalt frizurás, csillogó ruhás arcok gyomronrugdosták, majd félretolták az útjukból, s bementek megkeresni a kiadóvezetőt.

– Te vagy itt a kiadóvezető? – mondta a legnagyobb darab csávó Szerjozsának, miközben a frizuráját igazítgatta.
– Nem, te vagy! – mondta Szerjozsa. – Az elmegyógyász a másik házban rendel, ott keressétek!
– Mi van, te nyomorult, hájas vadászgörény? El akarsz minket küldeni csak úgy? Meg se hallgatsz minket? Minket, akik a zenéről és a sóbizniszől ezerszer többet tudunk, mint te?
– Ha olyan okosak vagytok, minek jöttetek ide? Ha meg lemezt akartok, ahhoz először bizonyítanotok kell. Mondjuk, ki tudtok ugrani az ablakon? Vagy nem mertek, szépikéim, ugye? – mondta Szerjozsa.
– Micsoda? Hogy mi nem merünk kiugrani az ablakon? Na várjál csak! – mondta felháborodva a vezér, s már mászott is az ablakba. – De ha leugrunk, akkor biztosan kiadod a lemezünket? 
– Mi az, hogy kiadom? Úgy kiadom, hogy azonnal halhatatlanok lesztek, meg gazdagok, meg minden!

A vezér intett zenészeinek, hogy ugorjanak ki az ablakon. Azoknak ugyan nem tetszett az ötlet, tétováztak, de mivel nem mertek a főnökkel ellenkezni, mert jól tudták, hogy az teljesen reménytelen, így szép sorjában kiugráltak az ablakon. A vezér megelégedve nyugtázta zenészei odaadó magatartását, majd Szerjozsára kacsintott, s beleszárnyalt a levegőbe maga is.

Ahogy kiugrott, Szerjozsa azonnal kinézett utána az ablakon, odafutottak Karcsi és Vesna, majd odatántorgott az Ismeretlen Katona is, s ott tolongtak, hogy lássák, mi is történt.
– Ez telitalálat volt! – mondta ujjongva Karcsi.
– Egy nagy frászt! – mondta Szerjozsa.
– De az volt, de az volt, de az volt! – sikította csúfondárosan Vesna, a hájas tavasztündér.
– Mi a túróról van itt egyáltalán szó? – kérdezte az Ismeretlen Katona. – Lottóztok, vagy mi? 
– Orosz-rulettezünk, te állat! – magyarázott Szerjozsa. – Feltaláltuk a legújabb, a legemberbarátabb módszert! Világtörténelmet írunk! Feltaláltuk a leghumánusabb és leggazdaságosabb orosz-rulettet, amelyhez se golyóra se más környezetszennyező anyagra nincs szükség! Azt csináljuk, hogy úgy ugratunk ki valakit az ablakon, hogy az egy járókelőre essen, s ha eltalálja úgy, hogy mindketten kifingnak, akkor az telitalálat, érted? 
– És honnen szerzed a hülyéket, akik kiugrálnak az ablakon? – kérdezte értetlenül az Ismeretlen Katona.
– Hát nem látod, hogy maguktól jönnek? Jönnek és boldogan kiugranak az ablakon, elég annyi, hogy megigérjem nekik, hogy majd híressé teszem őket a haláluk után! 
– Miért nem teszel inkább engem híressé, te majom? Szuper jó nótáim vannak, mindjárt eléneklem neked őket...
– Nehogy énekelj, mert azonnal megfolytalak! Hát nem érted, hogy benned éppen az a poén, hogy Ismeretlen vagy? Különben már régen főbelőttek volna, s most te lennél odakapálva az Ismeretlen Katona gödrébe, nem más, s nem mászkálhatnál itt Szetpéterváron össze-vissza, mint egy kéregető élőholt turistaattrakció horrorkedvelőknek! – mondta Szerjozsa dühösen mikoözben előhúzott az ágya alól egy újabb vodkás-üveget, s jól meghúzta.

Vesna kikapta a kezéből az üveget, s ő kezdett inni, majd az ő kezéből Karcsi tépte ki és cuppant rá, végül a katona tekerte ki az öreg kezéből a flaskót, s itta ki belőle a maradékot.

Csendben nézelődtek egy ideig, majd Vesna kivette az egyik mellét és rátette Robot Karcsi fejére. Az elvörösödve utánanyúlt, mire Vesna kacagva elsiklott, Karcsi meg legyintett, s visszatért találmányaihoz.

Az Ismeretlen Katona leült Szerjozsa mellé, s míg szomorúan néztek ki az ablakon megszólalt:
– Tudod, nem is vagyok én igazi emlékmű, én igazából ember vagyok. Egyszer megpróbáltam hősi halált halni, de nem ment. Bemásztam egy koporsóba, s vártam, hogy megfulladjak, de ahogy közeledett a halál, az utolsó pillanatban mindig megijedtem és levegőt vettem. Már majdnem sikerült, már ott álltam a halhatatlanságba beléptető hősi halál előtt, aki olyan rendes és méltóságteljes volt, de amikor át kellett lépni a küszöböt, s belépni a hősök túlvilági termébe, váratlanul csuklani kezdtem, s felébredtem. Szörnyű! S ugyanígy elszomorít az is, hogy ezzel a kísérletemmel mégcsak tudományos megismerésre se jutottam, hogy egy katona hány másodpercet bír ki levegő nélkül, mielőtt hősi halált hal. Ha legalább ez sikerrült volna, akkor most igazi hősként fekhetnék valahol a földben, híresen, büszkén, s az emberek boldogan mondanák: Én ismertem az Ismeretlen Katonát! Igazi hős volt! Az emberiség büszkesége! Hősi halált halt úgy, hogy megfulladt itt, ebben a koporsóban, csak azért, hogy mi megtudhassuk, hogy az ember hány másodpercet bír ki levegő nélkül egy koporsóban!
– Tudod te, hogy mi az élet értelme? – kérdezte szomorúan Szerjoza. – Tudod te egyáltalán, hogy mi miért végezzük itt fontos kísérletünket? 
– Mittomén! – válaszolta az Ismeretlen Katona. 
– A Lényeget keressük! A Lényeget te szerencsétlen tökkelütött állat!
– Na! És az hol van? Na, mondd meg, ha olyan nagyokos vagy!
–- A Lényeg az, hogy Semmi se legyen Ismeretlen, érted?
– Nem én, de csak mondjad!
– Ha a három legfontosabb dolgot a világon, a Lényeget, a Semmit és az Ismeretlent összeillesztjük, és úgy dobjuk őket ki az ablakon, hogy azok egymásra esnek, akkor a világ legnagyobb oroszrulettjét valósítjuk meg, amelytől felrobban még a világűr is!
– Hú! Kicsit komplikált, de csak mondjad!
– Nem annyira! Idefigyelj! A Lényeget Karcsi szokta kikaparászni a marmonkannából, tehát az már megvan. A Semmire a rendőr szokott vadászni, s ha meglátja, azonnal előugrik a bokorból és letartóztatja, amire rendkívül büszke. Vesnának szokott hozni belőle, van is nála egy csomó, ott tartja, ahová a rendőr dugja, ott lába között, érted ? Az ismeretlen meg te vagy, az igazi Ismeretlen, akiről nemhogy én sem tudok semmit, de még te magad sem, mert maga vagy a kibogozhatatlan, üvöltő kérdőjel!
– Naés? 
– Miért nem ugrotok ki az ablakon ti hárman, s hozzátok össze minden idők legnagyob telitalálatát? Csak hozzátok elő a marmonkannából a Lényeget, Vesna szoknyája alól a Semmit, te meg magadból az Ismeretlent, s amikor kiugrotok ügyesen és egymásraestek, meglesz a telitalálat. Jó?
– Remek! – mondta az Ismeretlen Katona, s elbicegett intézkedni.

Hamarosan ott sorakoztak mindhárman az ablak előtt büszke vigyázállásban, előttük meg Szerjozsa masirozott fel-alá büszkén figyelve őket.
– Karcsi! Megvan a Lényeg? – kérdezte katonásan.
– Igenis! Itt van e! – mondta az öreg harsányan a kannáját ölelgetve.
– Vesna! Megvan a Semmi?
– Igenis! Itt van a szoknyám alatt, a combom között, ide rejtette a rendőr!
– Rendben! – mondta Szerjozsa. – S az Ismeretlen is megvan?
– Az is megvan! Az én vagyok! – mondta az Ismeretlen Katona.
– Remek! Akkor most szépen ugorjatok ki az ablakon, de csakis úgy, hogy egymás fejére essetek, hogy megvalósíthassuk a világtörténelem legnagyobb kísérletét, amelyben a Lényeg, a Semmi és az Ismeretlen eggyé válnak!
– Rendben!!! – kiáltották büszkén mindhárman, majd felkapták Szerjozsát, s míg az vadul kapálózott, hangosan együtt énekelték –
„Meghalunk, persze meghalunk, csak hogy híresek lehessünk!   De ehhez Rád van szükségünk, Szerjozsa, így magunkkal viszünk!”

Majd kiugrottak a hónuk alatt kapálózó Szerjozsával az ablakon, megvalósítva azt, amit a tudomány mai fejlettségi szintjén mégcsak felfogni sem képes: azt az Emberközpontú Orosz-rulettet, amely maga a fejentaláló Lényeg, melynek köszönhetően ma már a Semmi sem Ismeretlen.

drMáriás