„Eörsi nevetésének legfőbb pedagógiai haszna az, hogy bemutatja, milyen is nem félni.

          Ugyanakkor Eörsi röhögése enyhén nyugtalanító. Ő ennek az eredetét egyszerűen ’biológiai optimizmusnak’ nevezi, és olykor mintha hivalkodnék boldog, egészséges, diadalmas önszeretetével. Én azonban meg vagyok győződve róla, hogy Eörsi István derűlátása erkölcs, nem „biológiai” eredetű, hiszen Eörsi szellemi épsége és szüntelen vidámsága fittyet hány „a bájos tényekre”, amelyek nem adnak okot a jókedvre” – írja Tamás Gáspár Miklós a most megjelent Időnk Eörsivel című „emlékkönyvben” (A nevető ember, eredeti megjelenés: Népszava, 2001).

Eörsi nevet. „Az utolsó mohikán” (Keresztury) idén június 16-án lenne 76 éves, de másfél éve elment. Ki tudja, kinek a vendége azóta, megátkozott „Leukémia kisasszonyé” vagy azoké, akik előtte mentek el…

Gyűlünk a kötetbemutató emlékestre, miközben épp leszakad az ég. Dörög, zuhog. Nincs ebben semmi misztikus, az Eörsi az.

Helyszínelő krákog, köhög, újraolvasta a literán publikált anyagokat, azokból leszűrte: Eörsi-témában utólag és kintről is halált megvető bátorság kell az objektivitáshoz… Nem is kell. Akárhogy is: ünnep van, a Norannál megjelent egy emlékkönyv, 46 szerző 54 írásával (esszék, tanulmányok, interjúk, búcsúszavak, bírálatok és más publicisztikák). Szerepel benne az a litera-nagyinterjú is, amelyet a Szépírók Őszi Fesztiválján Keresztury Tibor és Vágvölgyi B. András készített a Petőfi Irodalmi Múzeumban, 2005 őszén, nem sokkal Eörsi halála előtt („Ebből nem tudok kimászni”).

  

A Merlinben vagyunk tehát, június 5-én, a könyvhét legutolján. A földszinti kisterem megtelik barátokkal és Eörsi-hívőkkel. A terem kopottfekete, egyetlen vászon van csak kifeszítve a pódiumasztal mögött. Pörög rajta a kötet mellékleteként publikált Költő a Lower East Side-on (A Poet on the Lower East Side) című Gazdag Gyula-dvd, amely Allen Ginsbergről készült New Yorkban, Eörsi Istvánnal.

Az estre az alkalmat a Merlin Színház – litera – Tilos Rádió hármas Összejátszás című, kéthavonta jelentkező sorozata adta, amelyben szó esett már Tar Sándorról (az Ex Symposion Tar-száma kapcsán), a Majomparádé című multimédiás felolvasóest vendége pedig Parti Nagy Lajos volt. Az eddigi összművészeti rendezvényektől eltérően – amelyeken a főszervező, Dj Sanyi és a Kiégő Izzók, illetve az 1000% csapata varázsolt látvány- és zenei teret a felolvasások elé-mögé – most szikár, visszafogott, mondhatni puritán a környezet. Ez illik Eörsihez: semmi mellébeszélés.

Kőrössi P. József (a Noran kiadó igazgatója) és Németh Gábor bevezetése után Lukáts Andor olvas fel egy részletet a még mindig megrázó Betegségemről című Eörsi-írásból. (Eörsinek Napló helyettés Megcenzúráztak című munkája is olvasható az emlékkönyvben.)

 

Aztán jönnek sorra: emlékezők és felolvasók.

          Pogány Judit a könyvben téves képaláírással szereplő fotójuk valós történetét meséli, amely – mint megtudjuk – nem a kaposvári színházban, hanem Párizsban készült, amikor Eörsi kalauzolta őt és Koltai Róbertet végig a városon, majd megemlítette Börtönéveim című könyve kéziratát, amelyet nem tud hazacsempészni, és amely a színésznő táskájában, egy gyermekjáték-vokitoki alatt elrejtve (amelyre sokkal inkább kíváncsi volt a hatóság, olyannyira, hogy el is kobozta) hazakerült.

Tamás Gáspár Miklós és Németh Gábor olvasnak. A háttérben Kőrössi P. kérésére Eörsi arcán kimerevítik a képet. Eörsi nevet.

Konrád György és Vágvölgyi B. András is mesél, utóbbi a Magyar Narancs-évekről, amely lapnak kezdetekben alapító tagja volt Eörsi és Tamás Gáspár Miklós is. Szó esik Allen Ginsberg látogatásáról a Mészöly utcai szerkesztőségben, Eörsi csínytevéseiről. Kőszeg Ferenc Elkésett vita Eörsi Istvánnal című írásának felolvasása előtt bevallja, fenntartásai voltak Eörsi gondolkodásával, majd jön Schiffer András, aki egy ÉS-ben a további „kicsinyes cirkuszolás” elkerülése végett nem publikált írásának történetét meséli (a kötetben: Az elmaradt sajnálkozás címen olvasható). A neves történésznő (Schmidt Mária) jó hírnév védelméhez fűződő jogának megsértéséért elítélt Eörsit ugyanis a pénzbüntetés befizetése után – jóllehet, köztudott volt előrehaladott betegsége – jogi úton kívánta nyilvános bocsánatkérésre kényszeríteni a sértettet a legutolsó pillanatokban is.

 

Intim és szép este volt. Kőrössi P. József még felveti egy, a közeljövőben készülő Eörsi-fotóskönyv ötletét, amelyben nem csak Eörsi-portrék, de Eörsi életével, korával és közegével kapcsolatos fotók is helyet kaphatnak, és a márkházai őszi tűzgyújtást, Eörsi emlékére, évente.

Nem tudom, Eörsi nevetne-e, örülne-e bármi emlékező szomorkodásnak, nosztalgiázásnak, de ha valaki úgy ismerte, 16-án szombaton vegye magához ezt a könyvet, és e sorokkal vagy más mondatokkal gondoljon mosolyogva „a nevető ember”-re: „Ha meghal valakid, először azonnal rémülten magadra gondolsz, veled mi lesz, ez az első, és csak aztán jön a mi volt vele. Hogy ki volt, aki nincs, az érteti, mi lesz veled nélküle. Furcsa munka, hideg és szívszorító gyakorlatok. Megérteni, hogy mihez kezdjél magaddal, amikor ő már befejezte.” (Németh Gábor)

 

(fotók: Müller Zsófi)