hirdetés

Németh Gábor: Epe, avagy az élet semmisségéről és gyötrelméről

Első nyilvánosság extra

2003. február 6.

Elhangzott a litera első, Szervest című előszilveszterén, 2002. december 30-án a Toldi moziban.

hirdetés

2002. december 27-én este magamra nyitottam a tévét, éppen egy pörsenéses férfisegg volt ábrázolva, tangabugyiban, meghatóan kötelességtudó, középkorú úr matatott rajta, maga a segg pedig föntebb, az idomtalan hát unalmas közjátéka után a hetvenes évek Bundesliga-játékosaira hajazó germán férfifőben végződött. Rettenetes, ritkás bajszocska, zavart félmosoly, meg a hülye, penészszínű egérpillantások a szűköcske homlok alól. A szpíker elmondta, hogy az ülepen éppen egy jós dolgozik, világtalan seggjós, és hogy állítólag, maga a szpíker állította, németföldön tömegek állnak sorba, hogy igénybe vehessék az új szolgáltatást. Adtak még egy közelit, a vak valagjós valószínűtlenül érzékeny ujjbegyeivel kutatta a német seggen jövőt, ezzel is bizonyítva, hogy a világ megérett a pusztulásra, lásd még önmagát beteljesítő jóslat, vakpali, vakpali mindent lát.
     Epés megjegyzés: utánanéztem, az epe májsejtek által termelt sárgászöld, nyákos folyadék, nem pedig egy szerv, innen üzenem a - hahaha-! - szervezőknek. Nyugodtan hozzácsaphattátok volna a Para-Kovács májához. Nem oszt, nem szoroz, amennyire emlékszek. Már eleve, hogy nem az agyat kaptuk a Lacival, egy botrány, na mindegy. Megtartotta magának a Keresztury.
     Jó, de hogy jön ide a germán seggjós, megmondom, úgy, hogy az élet semmisségének és gyötrelmének érzékelése, a világ pusztulásra érettségének fölismerése Hippokratész szerint együtt jár az epe megfeketedésével és besűrűsödésével. Tehát állsz, úgy nagyjából hetvenhárom tavasza, szalmonellamérgezés, gyors egymásutánban a második, állsz a megsüllyedt ágyadon, lenge burattínó, a szád tele irgalmatlan sötéttel, lebegsz, érzed az Úr bronz horgocskáját a májadba akasztva, és csodálkozva nézed, ahogy az epéd, de tényleg az egész, a fogaid közül egy üres vázába csorog. Nézed, ahogy hányod kifele saját magadat.  
     Jó étvágyat kívánok.  
     Szíveseknek mondom, hogy az epe végén az e egyes szám harmadik személyű birtokos személyrag, csak el van homályosulva, lásd még vese, zúza, gyöngébbeknek: valakinek a zúza, vese, szóval hogy akkor eredetileg az epe egyszerűen ep, e-pé, ennyit még, tényleg most már csak jelzésszerűen és befejezésül, a témák és a szerzők egymáshoz rendeléséről.  
     Mennyit termelünk egy nap, átlag fél litert, akkor ez is ki van pipálva.
     Az epekő lehetne a legszebb ékszer, a Semmire meresztett, örökkévaló tekintet emblémája, Buddha hályogos harmadik szeme, valójában persze koleszterin, mész meg némi epefesték, de szépen divatba lehetne hozni, az elgondolható következményekkel, zugkereskedők a sebészetek hátsó udvarain, meleg disznózsírral itatott bangladesi bérepések, ésatöbbi, ésatöbbi, nem akarnálak untatni.  
     A bölcsek epeköve.
     Mondat a tizenhetedik századból: A Hold megepedett keserűségében.
     Vissza az epegörcshöz. A lábfejek kissé befordulnak, térd megroggyan, rugalmasan, a hátizmok megfeszülnek. Összegörnyedsz, mintha neked kellene tartanod egy komolyabb erkélyt a körúton. Vagy még egykori röplabdaedzőm, Fürcsi bácsi jut eszembe, ahogy az alapállást tanítja, százötven centi, és sajnos, mit csináljunk, meg kell mondanom, hogy púpos, nem picit púpos, hanem nagyon, és dacára a púpnak az úgynevezett gurulást is bemutatja, a gurulást, érted, nézzük, hat láb magas kamaszok, rezzenetlen arccal, és megpróbáljuk utána csinálni, gondolhatod, mennyire sikerül.
     Elképzelem, ahogy a Fennvaló a szalmonella-mérgezésemen dolgozik, hogy benézhessek végre a fekete szívébe. Hogy végre lássam, mit dugdos odabenn a barlang mélyén. Marha egyszerű, csinál egy laza mákos pitét szalmonellás tojásból, és valahogy elintézi, hogy bekerüljön a Berzsenyi büféjébe. Jut eszembe egyik kedves részem az áldott emlékezetű Dobos C. József alapművéből, Magyar-Franczia szakácskönyv, 926. oldal.  
     
     Teknős békát megölni  
     
     Izzóra tüzesített lapátot nyomva a teknőcz hátára, nyakát és lábait a szegény állat rögtön ki fogja nyújtani, a midőn aztán hirtelen, éles baltával a fejét le kell vágni. - A vérét megszedjük és fölhasználjuk. Azután mindaddig főzzük, míg a teknője leválik, mit azon melegen kell levennünk és a békát megtisztitanunk. - A bőrét, epéjét és beleit eldobjuk és ha netalán sárga tojásai lennének, azokat a mártásba tesszük, de csak az utolsó percben, nehogy megkeményedjenek.

       
     Remélem, érzed, ahogy hajlok vissza a motívumhoz.
     Legyen mondjuk 1954, a világon se vagyok, legyen az anyám szerelmes, szerelmes a fiatal férjébe, aki gasztronómiai értelemben is joggal hiheti, hogy megfogta egy istennő lábát, az anyám apja ugyanis, a nagyapám mesterszakács volt, amint azt már írásművészetem egy korábbi remekében taglaltam, hogy mást ne mondjak, a harmincas években a debreceni Aranybika főszakácsa, szóval leendő apám, aki finoman szólva szerette a gyomrát, joggal reméli, hogy helyben már a Kánaán, jön hazafelé a Népsport tudósítója, mondjuk valamelyik kohászbányász meccsről, az anyám pedig sült csirkével várja, ragyog, az asztalon ünnepi teríték, a jégszekrényben kőbányai, a csirke, ahogy kikerül a sütőből, egy álom, németalföldi csendélet, csak a sisak, meg a szőlőfürt hiányzik, egyszerűen fölülmúlhatatlan, ám az illata, nos, az illatába valami különös, nyers szag vegyül, nyilván fűszer, gondolja apám, rafinált hozomány, az anyám rámosolyog, terézvárosi Gioconda, aztán egy éles késsel fölvágja élete első csirkéjét, hogy feltáruljon a létezés titkos természete, minden, ami addig rejtve volt: zúza, belek, tüdő és máj, és persze mai tárgyunk, az epe, szépen, ahogy a fölrobbanó hólyagból a madár bordájára fröccsent.
     Azóta elég sok minden történt. Sok minden, mégse vegyük ezt az első csirkét utólag baljós jelnek.
 

Németh Gábor

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.