És nem is kell hozzá blog
Adalékok az új „kritika-vitához”
Válságban van a mai magyar irodalom? Válságban van a kritika? Megújulhat a magyar kritikaírás a Könyvesblog-jelenség felkapásával? Amíg az első két kérdésre „nem” a legegyenesebb válasz, addig a harmadikra a „nem valószínű.” Többek között azért, mert a Könyvesblog tábora – és érdekes módon a kiújult „kritika-vita” diskurzusának majd egésze – egyaránt alapvetően hibásan értelmezi a független online publikáció és a blog egyébként is agyoncsépelt fogalmait.
- 2007. szeptember 16.
Alapvetően két, az újabb „kritika-vitában” gyakran hangoztatott, és úgy tűnik a felek többsége által adottként kezelt, szerintem pedig téves állítás bírálatára építve szeretnék eljutni ahhoz a következtetéshez, hogy bár a jelenlegi kritika nincs válságban, a Könyvesblog-jelenség félreértelmezése és egyben jelentéktelensége miatt a helyzet mégsem nevezhető éppen rózsásnak.
A két állítás, vagy tágabban alapállás a következő: 1. A hazai irodalom és ezzel összefüggésben az irodalomkritika is válságban van. 2. Megjelent egy független, újszerű hangnemben megszólaló blog, amely átformálja, átformálhatja a jelenlegi magyar kritikai életet.
Nézzük az elsőt. Mi is az a válság? Kuhn szerint például az, amikor a normál tudományosnak nevezett tevékenyég során már túl sok olyan, a paradigmából „kifelé” mutató eredmény és elképzelés jelenik meg, amely ellehetetleníti az addigi kutatás menetét. Ez rendben van, de az irodalom nem tudomány, az irodalomkritika még kevésbé. Szóval: mi is az a válság?
Amikor egy üzleti alapon működő vállalkozásban egyre kisebb a bevétel, és emellett egyre nőnek a kiadások, akkor egyre kisebb a haszon, egyre szűkebb a gazdasági mozgástér, ami oda is vezethet, hogy a tulajdonos egzisztenciája is veszélybe kerül: a helyzet válságossá válik. Ez is világos, de az irodalom itthon korántsem üzleti vállalkozás – és megint – a kritika pedig még kevésbé.
Egy jó nagy csavarral: sokak szerint éppen az mutatja a válságot, hogy az irodalom(kritika) nem üzleti alapon működik Magyarországon. Valóban? Az utóbbi évtizedekben, amikor az irodalom és kritikája még közvetlenebb és szinte kizárólagos módon az állami emlőkön, valamint virtuális publikum előtt – a monopoltévé milliós nézettségein, a kiadók szétosztogatott százezres példányszámain – nevelkedett, akkor a kritika válságáról folytak a szócsaták? A nosztalgikus narratívumok a magyar irodalom 60-as 70-es évekbeli válságáról szólnak? Nem, sőt, olykor már-már heroikus magasságokba emeltetnek a korszak „nagyjai”, még kilátástalanabb űrt hagyva a jelenidő zavart utódainak.
A mai irodalomkritika azért, mert nem nagyon érdekel senkit – mert leggyakrabban ez lappang a válságdiagnózisok mélyén – még nincsen válságban. Inkább a helyén van, mint ahogy sok minden, amiről az emberek a pénzükkel szavaznak, kell-e vagy sem. Jelen esetben még azok is, akik soha nem vettek kezükbe egyetlen folyóiratot sem. Az már más kérdés, hogy ez a támogatásból élés és a periférikusság jó-e, előrébb halad-e általa az emberiség. Nem tudni, még mindig nem. De bármi is a helyzet, válság az nincsen.
Félbehagyva ennek az ugyancsak válságosnak látszó problémának a boncolgatását, nézzük inkább a második állítást, amely szerint – emlékeztetőül – megjelent egy független, újszerű hangnemben megszólaló blog, amely átformálja, átformálhatja a jelenlegi magyar kritikai életet.
Rögtön leszögezve: a Könyvesblog nem egy független blog. Továbbmegyek, talán nem is blog. Attól lesz valami blog, hogy a postok egymás alatt sorakoznak egy nyílt forráskódú, gyorsan összeütött webes felületen, és kommentálni lehet őket? Egy elég redukált, technicista szempontból persze; de a hátteret is figyelembe véve már semmiképpen sem. A blog függetlenség, a szó legszorosabb értelmében, az egyén önálló gondolatainak publikálása, ismét: önállóan, függetlenül. A blogoszféra berobbanása, bármilyen túllihegett módon is, de éppen abban volt forradalmi, hogy gyakorlatilag bármely internethasználónak lehetővé tette gondolatainak szabad publikálását mindenféle kiadói, közvetlen üzleti, hatalmi háttér nélkül.
A Könyvesblog azonban nem ilyen intézmény. Kétszeresen sem az. Egyrészt, mert egy böhöm nagy médiavállalkozásba betagozódva működik, régivágásúan mondva a blog az Index könyvrovata. Ugye így már mennyivel rosszabbul hangzik, kimondottan poros és unalmas, ráadásul oda a sok „jaj ezek a folyóiratok, bezzeg” érv, pedig ez a helyzet: csak azért mert egy blogmotoron futnak a szövegek, attól még lehet teljesen ortodox a tartalom és a státusz, olvassatok csak vállalati blogokat, sokat.
A válság és annak feloldása szempontjából egyébként is vitatható relevanciájú – lásd fent – üzletiség még adhatna egy kanyargós és keskeny menekülési útvonalat, amit végül lezár az a fura tény, hogy a Könyvesblog az Index mellett még a nem üzleti, hanem az állami alapokon nyugvó Litera grafikai felületén is osztozik, hiteltelenné téve mindenféle vadóc függetlenséget hirdető pozíciót.
Bár úgy vélem, a vita innen úgy ahogy van értelmetlen, mert nem létezik a vitában referált forradalmár-ortodoxia harc (arról nem is beszélve, hogy a közönség, az olvasó hatalmára apelláló könyvesblogot – eddig – sem éppen tömegek olvasták, de elég csak egy pillantást vetni a visszatérő kommentelők pár fős csoportjára, nyomban szertefoszlik ez az illúzió is) mégis, szigorúan praktikus és nem esztétikai szempontból érdemes beszélni a blog tartalmáról is, tekintve, hogy az szintén a forradalminak mondott fellépés egyik elemeként funkcionál.
Igaz-e az, hogy a Könyvesblog friss, új és egyben értékes új szólamot hozott a magyar irodalomkritikának? A védők és a támadók egyaránt hangoztatják, hogy a Könyvesblog stílusa nyersebb, szabadabb, zabolátlanabb, mint a megszokott folyóiratkritikáké. Ez kétségkívül így is van. A blog kritikusai szerint ez a szabadság a „fröcsögő blogger”, azaz a háttértudás nélkül odamondó senki stílusához húz inkább, a blog szerzői szerint azonban ez nem így van, hanem egyszerűen: ami a szívükön, az a szájukon.
Én nem tudom, mi az igazság, legfeljebb arról lehet benyomásom, milyennek látszanak a Könyvesblog bejegyzései. Mit is szokás mondani egy tipikus, ha úgy tetszik ideáltipikus blog-bejegyzésről? A post jellemzően rövid, gyors, személyes, ebből következően kicsit naiv is néha, szerkesztetlen, reaktív, interaktív. (Ezt a sablont az újabb, vállalati, szakmai, stb. blogok némiképp átalakították, de ez már egy másik történet, ami a Könyvesblogot nem igazán érinti.)
A legfontosabb, lényegi, alapvető szabály azonban az, hogy ezek az attribútumok a média, a formátum, a használat mintázata miatt jöttek létre, és nem fordítva. Azaz nem lehet blogot csinálni úgy, hogy ilyenre formáljuk a bejegyzéseinket, mert az olyan blogos. Vagyis lehet, de akkor az eredmény rendszerint nagyon-nagyon ciki lesz (lásd Vadmálna-blog és társai).
Amikor az egyébként egy nagyobb szerkesztőséghez kötődő szerzők blogosan írnak, csak mert blogmotor a lelke a site-nak és nem egy csikorgó régimódi „portál”, és emellett ezzel még sok-sok hagyományos szerkesztőségi munkát, fázist is megspórolnak, na akkor jön létre az, amit már nem spontaneitásként hanem hirtelenségként, nem szabadságként hanem szerkesztetlenségként, nem őszinteségként hanem tájékozatlanságként, félműveltségként is lehet észlelni. A Könyvesblog posztjait végigolvasva pedig nehéz más típusú benyomásokat szerezni, még akkor is, ha az írás és az olvasás szeretete és művelése mindig önkéntelen szimpátiát ébreszt a hasonló beállítottságú olvasóban, de ez a szimpátia leginkább olyan, mint egy amatőr zenekar demojának hallgatásakor, „fiúk, ez ugyan kínos, de azért hajrá.”
A Könyvesblogról persze – hogy ne hagyjam ki az összeesküvés-elméleteket sem – nem tudhatjuk, hogy valójában mi, mert manapság az is szokás, hogy direkte csinálnak ilyen dolgokat a médiafogyasztóknak, hátha lesz belőle valami, ilyen gonosz dolog néha a – különösen a viszonylag olcsó bekerülési költségű online – média.
De ami a lényeg: abban biztos vagyok, hogy nem a Könyvesblog nem létező függetlensége és „alulról szerveződése”, hanem éppen ellenkezőleg, hatalmi tényezők, az Index és a Litera miatt lehetett, és lesz még egy kis ideig téma, e nélkül valószínűleg nem érdekelne senkit. És ez az igazi baj, ha úgy tetszik, válság, jelentsen bármit is ez a szó. Az új „kritika-vitában” a formátumok, a régi és új médiumok, az eltérő közönségek nagyszabású vitájának beállított, kommunikált paradigmatikus küzdelem valójában nem létezik, ortodox médiumok különböző érdekű képviselőinek dialógusa zajlik csupán, új alternatíva felvillantása nélkül. Egy forradalom mímelése pedig ha nem is feltétlenül válságos, de sokszor irritáló és bizonytalan kimenetelű, ritkán hasznos folyamat, még akkor is, ha a diskurzus rendjéből kifolyólag egy médiahekkből lehet akár „valóságos” megújulás is.
Előzmények, hozzászólások:
A kritika-vita előzménye a literán:
A kritika-vita egy másik megközelítése Séra Bálint tollából a7-en:
Hozzászólás
A hozzászólások, amikre válaszoltam, vajon örökre eltűntek?
Erről van szó. Magad elé veszel egy kézenfekvő jelentést, és kijelented, hogy aszerint minden rendben van. Hogy a szöveg, amire válaszolsz, mit akar mondani, nem érdekel különösebben. Mindig sikerül ezzel a síkagyúsággal felbosszantani, visszatérő probléma a topikokban, pedig inkább beszélgetni szeretnék. A "felelősség" nemcsak egy nevet jelent, hanem annál sokkal többet. Egyébként ez sem pontos, mert nincs impresszum, a nickek beazonosíthatósága csak részben lehetséges, de engem nem ez érdekel. "A megszólalásnak súlya van" mondathoz kapcsolódik, ami nem azt akarja bizonygatni, hogy minden elhangzott mondatot kell komolyan venni, hanem azt (kell komolyan venni), ha másokhoz szólunk. És ez nem változik, hiába a nagy relativizálódás. Ehelyett megy a duma, hogy ez pont így jó, megszavaztak bennünket, figyel ránk az irodalmi élet stb. Nem közérthetővé tett magvas gondolatokról van szó, hanem a középszerűség deklarált kiszolgálásáról, deklarált igénytelenségről, ami súlyos. Nemkülönben az a kijelentés, amit ma tett Valuska, hogy eszükben sincs tanítani. Értsd: semmilyen szinten, véletlenül sem. Megfontolás tárgyává sem tette, milyen jellegű tanításra is gondolok. Mert nem, arra a tanárok valók, mondta. Mekkora orbitális hülyeség ez egy értelmiségitől? Természetesen a művészet egyik alapfunkciója, így az arról szóló beszélgetés sem lehet más. (Kénytelen vagyok ismételgetni, holott nemcsak ez tapasztalható, ennél változatosabb a Könyvesblog.)
Igen, az absztrakcióra való képesség hiánya, az az. Hogy mennyire nincs köze ahhoz, amit mondtam az okleveles kánonvédelemnek, az is.
"Te meg eldöntötted, hogy rossz ez így. Csak azt nem fejtetted ki, miért rossz." Megtörtént. Észre is kell venni. "Azért, mert nem okoskodnak az ott megjelenő irodalmárok, hanem egyenesen megmondják a véleményüket? Azért, mert nem követik a KÁNONT?" :-) Na hagyjuk. Tragikus.
Szokás szerint nem értesz, mondhatok akármit. :-) Te most eldöntötted, hogy jó ez így, és kész, engem viszont nem a pillanat érdekel. Nem az a kérdés, történik-e valami, hanem hogy pontosan mi történik, milyen a viszonya a külvilághoz, lehetne-e jobb vagy rosszabb, milyen problémák merültek fel stb. stb.
Az írásod első fele igaz, de vajon mi köze a másodikhoz? Mi alapján mondod azt, hogy megadja azt a Könyvesblog, amiről beszélsz? Én már elmondtam a magamét, csak ismételni tudom: nem közérthetőségről van szó, mert az nem kevesebb, hanem több, mint amit eddig - többnyire - megvalósított ez a társaság. Tásaság, vagy akármi. Mert az alapvető fogalmakat is még csak tisztázgatjuk ebben a közegben, helyzetben: nincs egységes, nincs számonkérhető, nincs törekvés, egyedi van - az egyedek viszont bújnak, hárítanak, körbeérvelnek. Még az elején az Indexről betévedők voltak a legtermészetesebbek, és rájuk látszott rímelni a Könyvesblog: a középszerűség véleményt mond, és keresi azt a környezetet, ahol zavartalanul csodálhatja önmagát... Csak elkezdett foglalkozni a Könyvesbloggal a szakma a szépirodalom felől, szerintem érdemtelenül, és most valahol máshol tartunk, ahol semmi sem definiált, leszámítva az igénytelenséget, és ezzel nem lehet kibékülni...
"Ami tény, hogy jelenleg egy kritikai vita zajlik, melynek kirobbanásában a könyvesblog nagy szerepet játszik." Csak nem a teljesítménye miatt! És ez bosszantó. A művészetről való értelmes beszélgetés helyett van egy felfújt, magának megfelelő hátszelet időben biztosító, hétköznapi traccspartink tele marhaságokkal, gyakran az érv nélküli szeretem-nem szeretemen sem megy túl - helyenként jobb írásokkal, de elenyésző kisebbségben. Nem nekem kell bizonyítanom, hogy miért nélkülözhetetlen az alaposság, akinek megvan hozzá a tehetsége és tudása. "Ha tetszik, ha nem, ezt tudomásul kell vennie, ha objektív kritikusnak tartja magát. Talán egyszer odáig is elérünk, hogy az erről szóló fejtegetésekben nem eleve az fog dominálni, hogy lehúzzunk valamit." Ami azt illeti, nem l'art pour l'art leszólásról van szó, hanem mert süt a blogból (vagy miből) a felelősségvállalás hiánya, annak azonnali lerúgása. Mert így leszünk jó fejek meg lazák. A megszólalásnak súlya van, míg világ a világ. Nem nekem kell bizonyítanom, hogy miért nélkülözhetetlen az alaposság, akinek megvan hozzá a tehetsége és tudása. Egy felmérés szerint például az iskolában tanultak 75%-át már öt éven belül elfelejti a néhai tanuló, és az marad meg számára, ami információ a művészetből jön, nem máshonnan. "Nem normális dolog, hogy filozófia vizsgát kell tenni ahhoz, hogy egy recenziót megértsen az ember. Én üdvözlöm a könyvesblog megjelenését, mert változásra, természetesen, a kritikának is szüksége van." Bonyolult dolgokról egyszerűen... vannak jók, akik meg tudják tenni, de az nem könnyebb, hanem éppenséggel nehezebb, másfelől a jórészt szakmai közönségnek felesleges szokott lenni, ők _akarják_ ismerni azt a nyelvet, amin ilyen összetett dolgokról lehetséges egyáltalán beszélni. Kell a változás, a több tanítás, felemelés, de a Könyvesblog nem ezt célozza - Valuska rögtön le is teremtett a naplója alatt, hogy mit képzelek, a tanítás az valami teljesen más, amihez semmi közük -, csak gyors és szerkesztetlen akar lenni, arculat és felelősség nélküli, kifogás pedig mindig van, például hogy ennyi idejük jut rá, és örüljünk ennek is.
Bocs, nagyon rövid leszek, holnap "vidékre" kell mennem. Tényleg visszaéltem azzal, hogy látható milyen komment milyen e-mail cím alatt fut, elöntötte agyamat a takony. (Ha visszaolvasod az inkriminált részt és elhiszed, hogy az első kommenttől tudtam ki ír, talán megérted) Bűncselekmény azonban nem történt (megnéztem), mindemellett nem volt etikus húzás. Utólag nagyon bánom, le is lettem ba....teremtve kollektíve. És volt szóvivő álltali bocsánatkérés is. Többé nem fordul elő, az illető pedig -ha jól vettem le- nem neheztál rám emiatt. Remélem.