hirdetés

Etgar Keret: A mombaszai csók

2016. december 18.

„S mikor a szerettei sokaságától körülvéve ott feküdt a halálos ágyán, végre már tudta, hogy elérte azt, amit előtte senki sem bírt megcsinálni – leküzdötte kóros hajlamát. »Hübrisz«, suttogta, és meghalt.” – Magasiskola rovatunkban  az egyik legnevesebb izraeli író, Etgar Keret két egypercesét olvashatják.

hirdetés

A hübrisz-para


Amikor Adion ötéves volt, az apja hintajának az ablakából látta, ahogy egy vak ember bandukol az útján. Kivájt szemű arcában annyi volt a fájdalom, hogy még a kis Adion is sírva fakadt. Elmesélték neki, hogy a vak valaha Thébai ura volt, erős volt és bölcs. Ám a sors pár fokkal erősebbnek és fondorlatosabbnak bizonyult még nála is. A fiatal Adion csomót hallgatta a ravasz és bátor uralkodók történetét, akiknek véres és szörnyű sors jutott. Néha egész egyszerűen úgy érezte, hogy minden hatalmas arc, akiről hallott, véres végzetre jutott. Adion, aki nem kevésbé bátor és furfangos uralkodó volt, mint ezek a tragikus alakok, nem volt képes megszabadulni attól az érzésétől, hogy őrá is hasonló sors vár. Hogy képes legyen kicselezni a rettegett szörnyű sorsát, minden erejét megfeszítve megpróbálta megérteni, hogy mi lehetett az ezeknek az óriásoknak a viselkedésében, ami a tragikus véget rájuk mérte. Az egész életét annak szentelte, hogy megismerje a tragikus figurák életének és halálának minden apró mozzanatát, és rájöjjön arra a mintázatra, amely mindannyiukban közös. Évek kitartó munkájával, amíg a királyságát is jócskán elhanyagolta, Adion megtalálta a választ: a közös szál az összes tragikus muksónál a büszkeség volt, amely arra sarkallta őket, hogy úgy érezzék, képesek lehetnek szembeszállni az istenekkel és a sorsukkal. Nemegyszer azt érezte, ő maga is ennek a büszkeségnek a rabja. Most azonban, miután tisztába került a vészterhes következményeivel, állandóan azon aggódott, hogy ezt vissza sikerüljön szorítania magában. „Hübrisznek” nevezte ezt a fajta büszkeséget, és folyton úgy érezte, hogy ki akar robbanni benne és átvenni fölötte az irányítást. Mondogatta a szót, megjelentek előtte a kivájt szemű Ödipusz kontúrjai, és a hübrisz köddé vált. Adion minden árulástól és búbánattól mentesen, elégedetten élte le a hosszú életét. S mikor a szerettei sokaságától körülvéve ott feküdt a halálos ágyán, végre már tudta, hogy elérte azt, amit előtte senki sem bírt megcsinálni – leküzdötte kóros hajlamát. „Hübrisz”, suttogta, és meghalt. Hermész szertartásosan átvezette őt a holtak birodalmába, Adion egyenesen és büszkén ment utána. Időről időre úgy látta, mintha az előtte sétáló Hermészt fojtogatná a vihogás, de ez csak démon volt. Az alvilágban kitüntetett helyet jelöltek ki neki. A balján Antigoné ült, a jobbján pedig Ödipusz, akinek a meggyötört alakja már gyerekkora óta belevésődött az emlékezetébe. Alig pár perc múlva egy szárnyas futár jött be a csarnokba, odarohant a mellette ülőhöz és éles hangon a fülébe súgott valamit.
– A Royal British Theatre előadást készít önről decemberben – súgta a futár Ödipusznak –, Kenneth Branagh-val a főszerepben.
– Kenneth Branagh fog játszani engem – motyogta magában Ödipusz, mintha nem hinné el, és széles mosoly terült el az arcán.
– Az önről készült előadás bekerült a skót iskolai tananyagba – súgta a futár a boldog Antigonénak.
– Ötszázezer diák zokog majd a sorsomon – mondta ő teli izgatottsággal, és kicsordultak a könnyei az örömtől.
Adion ott ült a székén. Elfeledetten, a szörnyű sorsába beledermedve hallgatott. Melyik sors a rémesebb, a tragikus hősé, vagy az unalmas és elfelejtett életé? És mintha nem lenne elég nagy a szenvedése, kábé ezer évente odajön hozzá a futár és közli vele, hogy egy posztmodern nímand megint írt róla egy gyenge novellát.

 

A mombaszai csók


Egy pillanatra beszartam. De ő őszintén megnyugtatott, azt mondta, nincs mitől tartanom. Hozzám jön feleségül, ha a szüleim miatt ez annyira fontos, tökre nem gond. Egész más volt a gond, három évvel ezelőtt, Mombaszában, amikor Lihivel oda utaztak világot látni a hadsereg után. Csak kettesben mentek, mivel a fiú, aki az akkori barátja volt, pont akkor állt be hivatásosnak, műszakis lett a légierőnél vagy ilyesmi. Mombaszában végig egy helyen laktak, egy vendégház-szerűségben, ami tele volt fiatalokkal, főleg európaiakkal. Lihi nem volt hajlandó továbbmenni, mert beleszeretett egy németbe, aki ott kecózott. És őt sem izgatta, hogy ott maradnak, eléggé bírta a nyugit. Annak ellenére, hogy a vendégházat majd’ szétvetette a drog meg a hormonok, őt senki sem zaklatta. Láthatóan arra pörgött rá, hogy most egyedül legyen. Senki, kivéve valami hollandot, aki kábé egy nappal utánuk érkezett, és nem is tágított, ameddig ott voltak. Ő sem igazán zaklatta, csak épp egyfolytában bámulta. De hidegen hagyta. Rendes srácnak tűnt, kicsit mísz volt, de az ilyen míszekre nem sok panasz érkezik. Három hónapig voltak ott Mombaszában, és ezalatt nem hallott a szájából egy büdös szót sem. Kivéve egyszer, a hazautazásuk előtt egy héttel. És még akkor is olyan volt, amit mondott neki, annyira nem nyomult, mintha hozzá se szólt volna. Ő cserébe elmagyarázta neki, hogy ez őt nem érdekli, mesélt a barátjáról, aki pont most lett hivatásos, és arról, hogy még a gimiből ismerik egymást. A srác meg csak mosolygott, biccentett a fejével, és a házikó lépcsőin visszaslattyogott a megszokott kis zugába. Nem szólt többet hozzá, de ugyanúgy stírölte tovább. Vagyis igazából, most jut eszébe, még egyszer hozzászólt, az elutazásuk napján, és az volt a legviccesebb szöveg, amit életében hallott. Arról hadovált, hogy a világon minden két ember között van valamilyen csók. Azaz hogy ő igazából csak azt akarja mondani, hogy már három hónapja őt nézi és a csókjukra gondol, hogy milyen lenne az íze, meddig tartana, meg hogy ő hogy érezné magát utána. És most vágja, hogy elutaznak, meg hogy van barátja meg minden, csak tudni szeretné a csókról, izé, hogy ő készen állna-e rá. Halál vicces volt, ahogy így beszélt, ennyire zavarosan, talán eleve az angolja volt ilyen, vagy csak simán nem volt nagy dumás. De ő belement. És megcsókolták egymást. A fiú utána tényleg nem próbálkozott mással, ők pedig Lihivel együtt hazajöttek. A barátja egyenruhában kiment érte a reptérre és hazavitte a Renault-jával. Össze is költöztek, és a változatosság kedvéért csupa szexuális újdonságot vezettek be a nemi életükbe. Az egyikük az ágyhoz kötözte a másikat, tejet csöpögtettek egymásra, sőt a fiú egyszer még seggbe is baszta őt, ami viszont már kurvára fájt, és a kellős közepén a szar is elkezdett kitódulni belőle. Végül szakítottak, és amikor tanulni kezdett, megismerkedett velem. És most mindjárt hozzám is jön. Nincs ezzel semmi gond.
Azt mondta, én fogom kiválasztani a helyet és az időpontot, meg amit akarok, mert neki tökmindegy. Semmi gond nincs ezzel. És a hollanddal se, nincs mire féltékenynek lenni. Már biztos meghalt túladagolásban, vagy csak részegen fekszik egy amszterdami utcán, vagy azóta fogta magát és fokozatot szerzett valamiben, ami már egyáltalán nem is hangzik olyan rosszul. Mindenesetre ez nyilván nem is ő, csak a mombaszai időszaka volt ilyen. Egy ember, aki három hónapon át csak ücsörgött, őt bámulta, és arról ábrándozott, hogy megcsókolja őt.


Pályi Márk fordításai

Etgar Keret

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.