hirdetés

Etűdök minorban

2009. október 21.
Szabadkőműves félhomály a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében, behúzott zsalugáterek, a reflektorok éles fénnyel néznek a pódiumra. Nyolc etűd a Szépírók Társaságának hatodik Őszi Fesztiváljáról.- Szegő János beszámolója.
hirdetés

Világosítás és felvilágosítás. Az idei cím: „Mindenki kisebbség”. Két nap alatt nyolc beszélgetés, összesen harmincnyolc résztvevővel és egy fotókiállítással. Szilágyi Lenke emberfotói magukért beszélnek. Talán éppen azzal, hogy hallgatnak. Először úgy tűnik, hogy mi nézzük az arcokat, de inkább fordítva áll a dolog, és voltaképpen ők kutatják a mi tekintetünket. Vajon mire megyünk egymással? Mire megyünk magunkkal? Mire megyünk és mibe maradunk?  
Mit jelent(het) a kisebbségi irodalom – a nyelven innen és túl? Radics Viktória a rá jellemző intellektuális szenvedéllyel a saját és az idegen állandó egymásra hatásáról, a párhuzamosan létező mondatokról, a többotthonúságról és az otthontalanságról beszélt. Láng Zsolt Bodor Ádámot idézte, akinek a periféria a centrum, és a friss Nobel-díjas Herta Müller irodalmi helyzetét vázolta. Németh Zoltán röviden ismertette a felvidéki magyar irodalom két eltérő diskurzusát: az egyik, ugyan egyre kevésbé, de még mindig a kisebbségi lét sorskérdéseivel foglalkozik, a másik ezzel szemben viszont a mindenkori magyar irodalomra fókuszál, zárójelbe teszi a regionális problémákat. Bán Zsófia konokul tágította magát a fogalmat is, túl az etnikai kisebbségek irodalmán, hány és hányféle kisebbségi, vagy még inkább kis irodalomról beszélhetünk?  
fotó: Valuska Gábor
A következő  eszmecsere túl megy minden határon. Mészáros Sándor vendégeivel a határon túliság személyes és irodalomszociológiai következményeiről beszélt. Selyem Zsuzsa és Grendel Lajos perspektívája teljesen más, mint Bujdosó Alpáré vagy dr. Márton Lászlóé. Kolozsvár és Pozsony felől más Magyarországra tekinteni, mint Bécs vagy Párizs irányából. Ahogyan egészen mások a hagyományok is: Erdélyben és Felvidéken nemcsak a szépírói, hanem a kritikusi műhelyek is továbbélnek, ezzel szemben a nyugati emigráció következő nemzedékei egyre kevésbé kapcsolódnak a magyar nyelvű kultúra intézményeihez. Selyem Zsuzsa kiemelte a „dezsőkézés” jelenségét: amikor az anyaországból hendikeppesnek nézik a határon túli magyar irodalmat, és ahhoz képest értékelik a teljesítményüket.  
„Vidékről a városba – asszimiláció?” – a nap harmadik szekciója Grecsó Krisztián vezetésével ezt a talányos kérdőjelet járta körbe. Mi az asszimiláció? Kényszer és/vagy lehetőség? Roland Barthes írja egy esszéjében, hogy csak a gyerekkornak van vidéke. Gergely Ágnes mosolyogva idézte meg a saját térbeli és időbeli gyerekkorát, Endrőd vidékét. Ritkán beszél ezekről az emlékekről, ahogyan felidéz egy-egy ott megtanult szólást, merengve elmosolyodik. Azért azt is elmondja, hogy Endrődön azért nézték ki, mert polgárlány volt, Budapesten pedig először leparasztozták. Mintha beszéde is visszatérne a régi nyelvhez, eddig legalábbis nem tűnt fel nekem, hogy azt mondja a természethöz. Háy János a tőle megszokott lendülettel vette sorra az asszimiláció problémáit. Nem akar szépíteni, nem akar mitizálni: „Az asszimiláns egyetlen átfogó jellemzője, hogy kívülről jön, s ebből adódnak számukra általános érvényű gondok.” Térey elmeséli első Budapest-élményét, a Blaha Lujza teret a hetvenes évek közepén. A debreceni egy villamos után a budapesti sok villamos látványos különbség volt. Ám Térey számára például nem jelentett a közegváltás egybe nyelvi váltást is, hiszen szülei értelmiségiek voltak. Szálinger Balázs pedig ironikus-patetikus Zala-viszonyát ecsetelte, és arról mesélt, hogy őt gyakorlatilag Erdélyinek tartották, mert első kötetei ott jelentek meg, és mert élt is egy darabig Nagyváradon, ahol viszont kolozsvárinak tekintették. Úgy látszik mindenki út közben van otthon.  
Az első  nap utolsó disputája az Oldalnézet – „kisebbségi élmények”, identitásvesztés címet kapta. A műsorvezető Németh Gábor magát az ominózus, rejtői orosz hússalátához hasonlította, ezzel érzékeltetve, hogy a nemzetiségi kérdés, az identitás kérdése összetett és nem kizárólagos jellegű. Mennyire más például Balogh Róbert sváb azonosságtudata, mint Jónás Tamás kisebbségi tapasztalata. Itt már a felolvasott szövegek is beszélnek. Závada Pál a Jadviga egyik ironikus részletét recitálja, Balogh Róbert a nagymamájával folytatott óriásdialógus egyik stilizált részét olvassa fel. Szántó T. Gábor a kelet-közép-európai zsidólét kulturális, a vallás mindennapjaitól már elvilágiasodott tapasztalásait szemlélteti fanyar, mégis érzelmes verseiben. Jónás Tamás gyerekdalokon keresztül mutatja meg a kérdés rettenetes, nyomasztó dimenzióit.  
Másnap az első téma az elszakadás Balla Zsófia moderálásával. Balázs Attila, a beszélgetés egyik résztvevője az Újvidéken hagyott nyelv utáni honvágyáról mesélt; a Felvidékről Tinnyére költözött költő, Varga Imre pedig barátját Csiki Lászlót idézte: a határon túli magyar, miután áttelepült az anyaországba, többségből került kisebbségbe. Gömöri György fordított utat járt be, 1956 után érkezett Angliába, felnőttfejjel kellett megtanulnia országa új nyelvét. Emellett mint polonista, a lengyel nyelvvel is intenzív, aktív a kapcsolata.: számára az elszakadás sokkal inkább otthonok meglelése. Báthori Csaba esete is egyedi, 1981-ben disszidált Ausztriába, a rendszerváltás után tért haza. Báthori Joseph Conrad és Rilke példáján keresztül árnyalta a többnyelvűség problémáját.
Józsa Márta a határozott, céltudatos, de a vendégeire folyton odafigyelő  műsorvezető ikonja. Gyorsan és frappánsan kérdez, finoman, de pontosan vált témát. Nemek és szerepek az irodalomban: ez a kérdés megkerülhetetlen, majd minden évben felmerül. Takács Zsuzsa elmondja, hogy számára írónak lenni kisebbségi állapot gyerekkora óta. Mindig is vonzotta az idegenség, amelyhez közelíteni lehet, szemben az otthonossággal, amelytől csak távolodni tud az ember. Takácsnak egyáltalán nem releváns, hogy milyen nemű egy adott szöveg szerzője. Ezzel szemben Menyhért Anna számára ez kulcskérdés. Nem nőként, hanem női íróként érzi magát kisebbségben. Az elmúlt években irodalomtörténészként, mostanában pedig költőként foglalkozik a problémával, azaz hogy nincsen hagyománya a női irodalomnak Magyarországon. Megemlíti Nemes Nagy Ágnest, akinek csak a hagyatékából kerültek elő olyan versek, amelyek a nőiséggel foglalkoznak, például a körömlakkozással. Kiss Judit Ágnes igába fogott múzsához hasonlítja az ideológiai jellegű irodalmat, melytől ódzkodik. Gerevich András a felolvasott versekkel is bizonyítja, hogy a költészet hányféleképpen tud színre vinni társadalmi, mentális kérdéseket. Válaszok helyett válaszértékű újabb kérdésekkel.  
„A gyermek mostanában nyugtalan” – idézte Karinthy Frigyest Györe Balázs, majd azt kérdezte vendégeitől bennük most milyen a gyerek. Benne például most nyugodt. Erdős Virágban és Tóth Krisztinában ellenben nyugtalan a gyerek. Sajó Lászlóban a gyerek szeptember elején, a becsöngetés idején mindig megretten. Böszörményi Gyulában szintén szorong a srác. A gyerekkor rettenetes félelmeit utólag jópofa emléksornak írja felül a nosztalgia, holott ez nem így van, tudja ezt mindenki, aki volt valaha gyerek, jutnak közös nevezőre a vendégek. Györe remek beszélgetőtárs, egy-egy témába vágó idézettel tereli a beszélgetést, de közben mindig figyel a többiekre. Arról dumálnak, hogy ugyanaz marad-e a gyerek, amikor felnövünk, és mindenki elmeséli első írói élményeit.  

Az utolsó  beszélgetés igazi kamarakoncert. Szonáta két íróra és egy moderátorra. A cím: Egyszemélyes kisebbség? Lengyel Péter, Parti Nagy Lajos, és a moderátor: Péczely Dóra szerencsére és szerencsésen elkerülik a társalgás csapdáit. Például a túlzottan frappáns, aforisztikus mondásokat, vagy, ha ilyen mondat környékén járnak, akkor ironikusan elhessegetik. A beszélgetés elején van némi zavar,, hogy merre induljanak el, de ez termékenynek bizonyul. Parti Nagy abban a versenyszámban, amikor az írás, a nyelvcsavarás és a szóművészet műhelytitkairól, hagyományvonalairól, a Nyugatos tükördaráról, továbbá az írás morális fedezetéről kell beszélni, amiben nagyon jó. Néha ezt talán nehéz is túlszárnyalnia. Lengyel Péter, a Falk Miksa utcai remete pedig remek előadó. Miközben hallgat, szemeivel akkor is beszél. És amikor beszél, valahol mélyen akkor is hallgat.

Szegő János

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.