Év végi körkérdés 2010/15.
- 2011. január 2.
1. Mi jelentette Ön számára a 2010-es év legkatartikusabb olvasmányélményét?
Horkay Hörcher Ferenc: Kemény István - Bartis Attila: Amiről lehet.
Kozák Tibor Ignác: Az egyik mindenképp Garaczi László új regénye, az Arc és hátraarc, melyet szerencsére kéziratos formában olvashattam. A személyes élmények és a traumafeldolgozás mesteri ötvözete a szöveg.
Olvasásélményeim főként a hazai kortárs irodalmon kívül voltak. Remek kiállítások katalógusait és nagyon komoly doktori disszertációs szövegeket olvastam. Ezek a szellemi életünk búvópatakjai. Egyik pontja Nemes Csaba képzőművész doktori munkája volt: A rendszerváltás utáni magyar művészet szerepe a társadalmi-politikai szerepvállalása címmel, amely az irodalom számára is fontos kérdéseket vetett fel. Irigylésre méltó munka.
Szkárosi Endre: Olvasói horizontom egyetemi oktatóként részben sajátosan (is) alakul. Így egyik nagy olvasmányélményem az ELTE italianisztikai doktoranduszának, Benke Lászlónak: Az itáliai zsidó közösségek népnyelvi Bibliái a középkortól az ellenreformációig: a bibliafordítás mint a vallásközi polémia színtere című doktori disszertációja lehetett, melynek témavezetői Komoróczy Géza és Király Erzsébet voltak.
Hasonlóan elfogultságból adódó, mégis objektíve meghatározó másik idei olvasmányélményem Umberto Boccioni néhány, a Helikon folyóiratban végre magyarul is megjelent kiáltványa, közülük is leginkább a Kiáltvány a dél-olasz festőkhöz volt.
Ami a magyar könyveket illeti, a legszívesebben Ligeti György zenei tanulmányaira emlékszem.
2. Ön számára ki volt az év felfedezettje?
Horkay Hörcher Ferenc: Rubin Szilárd.
Kozák Tibor Ignác: Tompa Zsófia, aki egy tehetséges nagyreményű fiatal költő. Finom hangja, őszintesége mélyen megindító.
A Pázmányon remek magyartanáraink egyike, jelenleg erdélyi írókról készíti doktori munkáját, egészen kiváló lírikusunk lesz a jövőben.
3. Ön kinek, mely kötetéért ítélné oda 2010 Citrom-díját?
Kozák Tibor Ignác: A folyóiratok "könyvelési osztályának" a borzasztó kényelemért. Egészében az irodalmi közélet fizetési moráljáért, ami egészen nevetséges helyzet. Egy vicc, ami komoly.
Szkárosi Endre: Akaratlanul is több embert bántottam meg fiatalkoromban szakmai és értékalapú, de olykor nyeglén előadott véleményemmel. Nem akarom ezek körét tovább bővíteni.
4. Mit tart az év irodalmi botrányának, illetve az év szenzációjának?
Horkay Hörcher Ferenc: Hogy nem tudták kiírni az NKA őszi pályázatát, illetve Nádasdy Ádám Dante-fordítását.
Kozák Tibor Ignác: Botrány: a Móricz-ösztöndíj körüli polémia hiánya, azt érzem, ismét egy lehetőséget hagytunk elúszni, egy fontos párbeszédet. Nem tettünk meg mindent, hogy a valódi transzparencia érvényesüljön a saját irodalmi közéletünkben, ez hosszú távon csak rossz lehet. Főleg nekünk fiataloknak.
Szenzáció: Fodor Ákos díja nekem szenzáció volt, nagyon örültem neki. E.P. 60 éves volt a névnapomon! Ma december 16-án felállt a 9 hónapos kislányom.
5. Mit tart az év legizgalmasabb folyóirat-, illetve internetes publikációjának?
Horkay Hörcher Ferenc: Roger Scruton: A szépség című esztétikai művének fejezeteit Orosz István fordításában a Nagyvilág hasábjain.
Kozák Tibor Ignác: 1. A Korunk 2010 májusi számát, amelyet Művészszerepek címmel állítottak össze a szerkesztők. 2. Az Élet és Irodalom fehér címlapját! 3. A Csillagszálló tematikus lapszámait, a Vörös Postakocsi működése még említendő, és egy magyar vonatkozású Szabadkához kötődő kísérleti lap, a DNS is! Az idén főként határon túliak a nyerők nekem, innen Budapestről nézve.
Szkárosi Endre: Lantos Lászlónak a Literán megjelent emlékiratát, illetve Baksa-Soós János műveit a Spanyolnáthán.
6. Ön melyik írást tartja a Literán 2010 legjobb publikációjának?
Horkay Hörcher Ferenc: A netnaplókat szívesen olvasom, és az interjúk között is vannak érdekesek.
Kozák Tibor Ignác: :)
Szkárosi Endre: Olyan dicséretes bősége és gazdagsága árad itt az írásoknak, hogy nincs megfelelő mértékű áttekintésem a kérdés megválaszolásához.
7. Kedvenc mondata 2010-ből?
Horkay Hörcher Ferenc: Pedig a kozmopolitának csak a fóbiáitól kell megszabadulnia, a nacionalistának meg a frusztrációitól, és máris kész a korszerű nemzettudat. (Kemény István)
Kozák Tibor Ignác: A katicabogárról azt hittem, hogy sima, piros és kerek, és erre kiderül, hogy sima, piros és kerek. (Gerber Pál képzőművész retrospektív kiállításán a Ludwig Múzeumban.)
Szkárosi Endre: „Lelkem tengerén a hajnal szárnyakat bont” – a tévében hallott dalszöveg 1 sora.
8. Milyen tervei vannak 2011-re?
Horkay Hörcher Ferenc: Egy tankönyvfélét szeretnék megírni a felvilágosodás korának esztétikájáról, a Shakespeare-szonettek elkészült fordításának is újra neki szeretnék ugrani, miután meghallgattam Géher tanár úr tanácsait. A befejezetlenül maradt Byron-drámámat Visky Andrással lenne jó végre átbeszélni, és szeretnék kiadót találni évek óta kiadatlan, A Dante-paradoxon című verseskötetem megjelentetéséhez.
Kozák Tibor Ignác: Lapot alapítani. Írni egy-két jó novellát.
Szkárosi Endre: Számosak, és jó volna véghez is vinni őket. Az év elején esedékes Egy másik ember című „eszmélkedéstörténeti emlékirat”-om megjelenése az Orpheusnál. Ugyancsak a következő évben és évre állítom össze a Magyar Műhely Kiadó számára Ölj meg még című performanszköltészeti könyvemet. Az Eötvös Kiadónál jelenik meg Sallay Gézával közösen szerkesztett, On-line barokk című antológiánk, amely a 20. század második felének olasz költészetét mutatja be, s amelyen már az utolsó simításokat tesszük. Dolgozom egy futurizmus-monográfián is, ennek befejezése azonban bizonyosan áthúzódik majd a következő évre.
![[image-inline path="files/article/horkay.jpg" size="content-medium" align="left"]
1](http://litera.hu/files/frontpage/_cimlap3.jpg)
Hozzászólás
Kedves Számok, köszönöm a korrekciót. Bár Szépírókat írtam, de inkább a szépírókra gondoltam. Szívesen vennék egy olyan korrekciót is, amely arról szólna, hogy - állításommal ellentétben - a magyar írók közül nem csak nagyon kevesek, hanem, igenis, számosan (és számtalan műben!) tárgyalták pl. a rendszerváltás traumáját, az elszegényedést, az újkori manipuláció szövevényes áligazságait, a verbális polgárháborút. Persze örüljünk, hogy van legalább egy közgazdász, nevezetesen Bogár László, aki nemcsak érti, hogy mi zajlik a világban, de meg is írja.
Kedves Danton-X, nevével elllentétben (vagy ez úgy értendő, hogy Dantonból kivonandó X, mondjuk 2Danton?) csakugyan nagyon gondos és pontos leírást adott az álalam említett Kemény-mondatról. Itt tartunk. De a pontos és gondos leírás (diagnózis) nem csupán írói (orvosi) erény. Ezért köszönöm hermeneutikája érzékelhető bizalmát. ÜDv, HHF
László: a Szépírók Társasága a rendszerváltáskor még nem létezett, és nem hiszem, hogy egy érdekvédelmi szervezetnek ilyen feladatokat kellene ellátnia - a sajtószabadság védelme viszont igenis a feladatai közé tartozhat. Danton: Pontos diagnózis. Terápia? Üdv, A Számok
Örömmel tapasztalom, hogy van egy Szerző (HHF), aki reagál az olvasók véleményére. Nem ilyen nagy öröm, hogy van olyan olvasó, aki névtelenül (nick meg a névtelen levél szerzője szinonima! szerintem) kioszt mindenkit, az ő hihetetlen erkölcsi magasságáról. Az sem túl nagy öröm, hogy vannak, akiknek mindenről a médiatörvény jut eszükbe. Jut eszembe! A Szépírók tiltakoztak-e pl. a rendszerváltáskor kirúgott másfél millió munkanélküli érdekében? Vagy a növekvő szegénység miatt? (Mostanra 3 millió szegény!) Vagy a az elmúlt 20 évben "szabadon" megfagyók miatt? stb. stb. Nem emlékszem! Igaz arra sem emlékszem, hogy íróinkat olyan nagyon megindították volna a fenti témák. (Tisztelet az egy-két kivételnek!)
Újra megkérjük fórumozóinkat, tartsák magukat a fórumozás szabályaihoz, amelyek az oldal alján az "Alapelvek" című dokumentumban olvashatóak. A témán kívüli megjegyzésektől, azaz az offolástól például, ami tartalmi rombolásnak számít, kérjük, tartózkodjanak.
Kedves Ágnes, sajnálom, hogy továbbra sem tekintett tényleges beszélgetőtársnak. üdv, HHF
Kedves HHF, nem gondolom. A belga, a Kohn úr, az valaki más. A belga az nem oldal. Az mindig csak egy ember. Egy ürge. És ezen a ponton elbúcsúzom, a legjobbakat, üdv.
Kedves nono, nem gondolja, hogy a belgák oldaláról is át lehet valakit rángatni? :) Vagy a belgákat már eleve baloldalinak tekinti? :) A második mondat, mint írtam, azoknak a hozzászólóknak lehet fontos, akik épp a kétpólusú logikát tartották szűkösnek. Üdv, HHF
Ó, borzalom, pontatlanul idéztem. A magunk oldalára, persze. Remélem, ennek ellenére érthető, miről beszéltem. Egyik oldal, másik oldal... Még egyszer elnézést a pontatlanságért. Szép estét
"...átrángatni valakit a másik oldalról..." - eszerint HHF úr egy oldal részeként képzeli el magát. OK. De szeretném megjegyezni, hogy én, attól, hogy elfogadhatatlannak látom a médiatörvényt, és tiltakozom ellene, még nem tartom magam... minek is, Úristen? baloldalinak? Dehogy vagyok baloldali! Nemrég HHF úr még belgákat keresett. Akikkel szót tudna érteni. Ha nem tévedek, arra a viccre célzott, melynek végén Kohn kérdezi azt, hogy hová álljanak a belgák. A viccbeli flamandok és vallonok patrioták, Kohn pedig kozmopolita. (Sürgősen szabaduljon meg a fóbiáitól, rivallt rá a rendőr.) Mit kezdene HHF egy belgával, mikor olyan jól elvan a maga "oldalán" állókkal? Ami pedig a második Kemény-mondatot illeti, sehogy sem értem, mit segít az elsőn. Bonyolult társadalmi kérdéseket rosszfajta politikusok szoktak leegyszerűsítve kezelni.
Kedves Ágnes, hozzászólása második felét nehéz másnak tekinteni, mint off-olásnak. De ez a kisebbik baj. A nagyobb baj az, hogy szerintem a közös nevező megtalálása nem arról szól, hogy kit tudunk átrángatni a magunk oldalára. És a konfliktusok további gerjesztéséhez, ha nem haragszik, nem társulnék. Miközben, nyíltan vállalom, és ezennel írásba is adom, hogy számos problémám van a médiatörvénnyel. Miközben meggyőződésem hogy szükség van új médiatörvényre, és számos jó eleme van ennek az újnak. Viszont felhasználnám az alkalmat, hogy az eredeti témáról is mondjak valamit. Mindazoknak, akik Kemény mondatában valamifajta leszűkítést gyanítanak (hogy azt gondolná, csak ez a két alternatíva lenne, és hogy az általa javallott megoldás mindent megoldana), érdemes figyelembe venniük a mondat után álló mondatot is: "Ilyen egyszerű az egész... " Szóval ilyen egyszerű az egész, ha nem akarjuk félreérteni a másik mondatát. HHF
Jól értem, hogy HHF-nek nincs joga, hogy más legyen a véleménye a médiatörvényről? (És a történelmet nem átpolitizálni kell természetesen, hanem feldolgozni és diskurzusok tárgyává tenni.) Üdv, Valaki, akinek a véleménye megegyezik Önnel a médiatörvényről, és ott lesz a Kossuth téren.
Kedves Ági! Szerintem nem csaltam. Mivel tehettem volna? Amiről én írtam, és amiről te írsz a google-s keresés alapján: két teljesen különböző dolog. Az ember nyilván nem 35 után kezdi a dolgait formálni. 10-15 éven át nagyon kemény dolgokat tapasztaltam meg, és ezek egy részét még dokumentálni is tudnám, ha ez egy bírósági tárgyalás volna, de szeretném hinni, hogy nem az. Bár ha te ehhez ragaszkodsz, magánbeszélgetés keretében állok rendelkezésedre. Amit te "felfedeztél", az egy számomra is meglepő, váratlan dolog volt, ami úgy kezdődött, hogy még mielőtt a teljes elkeseredés és önfeladás útjára tértem volna, vettem a bátorságot, és elküldtem az írásaimat olyan szerkesztőségekbe, amelyekre korábban gondolni sem mertem. 35 évesen, miután az egyetemi évek alatt és után sokan gondoskodtak arról, hogy a személyiségemet, az egomat totálisan tönkrevágják, és akik ennek tanúi voltak, évfolyamtársak, barátok igazolni tudnák, hogy most nem a levegőbe beszélek, szval 35 évesen, a magam számára is meglepően, leültem és újra írni kezdtem. Minden remény nélkül már, számolva azzal, hogy "csak magamnak", ha nem lehet másként. A tönkrevágott egomról meg hirtelen kiderült, hogy egy hihetetlen előny: a haikuk és tankák írásához ugyanis épp ez kell, érzékenység, képi látás (vizualitás), és az én/ego hiánya, vagy legalábbis gyengesége -- gondold meg, hányan kínlódnak különféle keleti, buddhista stb. módszerekkel, hogy nagy nehezen elérjék az ego gyengülését. Nekem pedig az életem miatt alapból így volt. És végül nem árt némi tehetség sem talán, bár őszintén szólva, én ebben Pilinszkyvel értek egyet, aki azt mondta, minden alkotás ingyenes kegyelemként adatik meg az embernek. Az írásaimra a szerkesztőségek egy jelentős része úgy reagált, ahogyan a korábbiak, egy részük viszont másképp. Ennek a nyomait láttad te. Mindazonáltal, bárkit kérdeznél, bármennyit nyomoznál, olyat nem találnál, hogy bármilyen irodalmi klikknek, akolnak tagja volnék. Vagy hogy bármilyen ösztöndíjat elnyertem volna, hogy egyáltalán elolvasták volna a pályázataimat stb. A kívülállóságomat, a távolságot megőriztem, és fogom továbbra is, mert tisztelem magamban azt a történetet, amit végig kellett élnem, és aminek a vége az ego elvesztésén át egy másfajta identitás megtalálása lett. Ha az ember kénytelen, mert akarni nem akarja persze, de rászorítódik, szóval, ha az ember végigszenved egy csomó dolgot, és ez túl védtelen korban kezdődik, ahogy nálam is, és túl sokáig tart is, akkor az ego elhamvasztja magát, eltűnik - de az égés, mint emlék, megmarad. És ezt az emléket az ember nem dobja oda az akolmelegért. A másik pedig, és erre ismételten szeretném felhívni a figyelmedet, hogy generációs problémáról beszéltem. Mert égni nem csak én égtem, hogy a korábbi képletes kifejezésnél maradjak, nagyon sok ember történetét ismerem, amelyeknek mind más lett a vége, de az el nem fogadott, elhallgattatni próbált eredetiségükért végső soron nagyon hasonló poklot kellett megjárniuk. (Sajnos a barátaim közül van, (volt?) olyan, aki e pokoljárásba végül belehalt, 36 évesen. Persze, lehet mondani, hogy rák stb, de ezeknek ilyen korban mindig mély, lelki eredetük van, ami teljesen világos azok előtt, akik személyesen ismerik.) És persze láttuk azok fényes, könnyed felívelését is, akik azonosulni tudtak az ideológiával, náluk még a tehetség kérdése sem merült fel kritériumként. Csak az azonosulás, a szervilizmus, vagy a cinizmus foka számított.
köszönöm, a szakirodalom adott, most már csak hasznosítani kellene tudni.
Kedves 12345678 Nekem is lenne két olvasnivalóm: Ricoeur, Paul: Emlékezés, történelem, megbocsátás. Paul. Ricoeurrel beszélget Sorin Antohi. 2000, 2003/11–12. Johann Baptist Metz: Memoria passionis (Veszélyes emlékezet a pluralista társadalomban) üdv, HF
Ezek a SZÁMOK! :)
ez mintha a témába vágna, talán érdekel: http://www.idea.int/publications/reconciliation/upload/reconciliation_chap02.pdf üdv!
Kedves Ferenc/Feri! Azt hiszem, mi alapvetően egyetértünk, sőt – különösen utóbbi hozzászólásaidat olvasva – biztos vagyok benne, hogy egyet is szeretnénk. Hogy ne süllyedjen el a hajó. Ez éppen elég ahhoz, hogy a jövőben is szépen elironizálgassunk. Az Arany-vers idézése a részemről egyébként ironikus gesztus akart lenni. De az irónia huncut valami. Vagy működik, vagy nem. Vagy értjük, vagy nem. És őszintén szólva nem is a Kemény-mondat váltotta ki, hanem a rá adott reakciók. Amelyek pedig – valljuk be – mégis tünetértékűek. Szóval, kedves Ferenc/Feri, én érted jöttem, nem ellened :-) Üdvözöl: Zoltán/Zoli
Kedves Horkay Hörcher Ferenc! Elnézést, a neve elírása nem szándékos volt. Culianu-t vélhetően a Secu lövette agyon, nem ezért a gondolatáért nyilván, írt ő még ennél sokkal élesebb dolgokat is - az ő szemszögükből nézve, mert egyébként az igazat írta meg. De persze ezek ismertetésének nem itt van helye, és maga a lelövetés ténye két évvel a kelet-európai rendszerváltások után: hogyne lenne elgondolkodtató! A felelősség pedig, igen, közös...
Kedves Belga, köszönöm őszinte sorait. Amellyel nem másokat akart értelmezni, és ezzel adott esetben megbántani, hanem magát próbálta értelmezni. Nyilván egy ilyenfajta önreflexivitás játszik a Bartis-Kemény könyvben is, ahol mind a két író családtörténetig megy le az önelemzésben.És épp ez vezethet egyfajta olyan ironikus távolságtartáshoz, ahonnét az ember a maga igazát sem "veszettül" védi. Üdv, HF
Kedves Teréz, először egy apróság: a nevemet nem kötőjellel írom. :) De a lényeg: ön nagyon igényes, és nagyon kiépített elméleti vázat húzott fel. De meg kell, hogy mondjam, én egy kicsit másként látom a dolgot. Még akkor is, ha nagyra becsülöm Culianu munkásságát, és azt a törekvését, ami számomra érdekes módon egybeesik Kemény mondatának irányával, s amit így foglal össze Tismăneanu "[Culianu] gave the most devastating indictment of the new union of far left and far right in Romania". Mondjuk, a professzor meggyilkolása, amivel a Secu-t is vádolják, szintén elgondolkodtató. De: nem gondolom, hogy az állam ennyire függetleníteni tudná magát a polgáraitól - legalábbis a működő demokráciákban. Amelyekben a választók mégiscsak vissza tudnak hatni a politikai elitjükre. Szerintem most ennek a visszahatásnak lenne itt az ideje, és ebben legalább az értelmiség megint megmutathatná a felelősségérzetét. És persze a fiatalokon is múlik a dolog, akik a legtöbbet veszíthetik, ha 20 évvel a rendszerváltás után megint rossz irányba fordul az ország, a nemzet sorsa. Tehát: mindnyájan felelősek vagyunk azért, ami itt zajlik - még ha persze az elit felelőssége mindig nagyobb is. üdv, HF
Túlhaladt már a vita a fogalmak értelmezésén, amit sajnos csak tegnap láttam először. Civilként elméleti-ideológiai vitába nem szállnék be, de saját életem egy olvasatával szeretnék válaszolni Iska kérdésére, milyen fóbiái is lehetnek tulajdonképpen egy kozmopolitának. Afféle szoft antiszemita kispolgári családban nőttem fel, amely semmit sem tud a maga frusztrációiról, miközben kivetíti őket nemcsak a zsidókra és a melegekre, de tulajdonképpen mindenkire, aki kicsit is furcsa-más-nemszabályos, azaz nem hasonló hozzánk, azaz veszélyt jelent. Már nagyon kicsi koromban rájöttem, hogy sajnos beleesem a „veszélyzónába“, mert más vagyok, mint ők, és ha erre rájönnek, bizony, engem sem fognak szeretni. Így lettem csöndes, elfojtós, szolgálatkész kisgyerek, felnőve pedig próbáltam megszabadulni a különböző elméletekbe csomagolt frusztrációcsomagtól, amit örököltem. Sajnos az „anyámaztmondta“ reflex mindenkinél igen mélyről dolgozik, egyszerű kognitív szinten nehéz megszabadulni tőle. Így kezdtem olyan munkahelyeken dolgozni, ahol ismeretlen történetekkel, idegen háttérrel, más hagyományokkal érkező emberek vannak együtt, így kezdtem utazni, megismerkedni buddhistákkal és melegkolóniákkal, dolgozni a holocaust-központban és hajléktalanszállón, átéltem mindenkinek a sorsát és mindent átéreztem, hogy meg tudjak szabadulni a családi örökségtől. A világnézetem liberális lett, de politikai párthoz nem mertem csatlakozni, mindenkit ismertem, de családot nem alapítottam, mindenkinek a véleményével tudtam azonosulni, de magam valójában sosem mertem markáns véleményt megfogalmazni, mert attól tartottam, hogy rámkerül a bélyeg, hogy „valamilyen“ vagyok, hogy kötődöm, és ezzel beszűkülök, magamnak sem mertem sosem bevallani, de valójában attól rettegek, hogy olyan leszek, mint ahonnan elindultam. Hát, valahogy így lehet eljutni a nacionalista frusztrációjától a kozmopolita fóbiájáig, Gyerekkoromban attól féltem, ami idegen, felnőtt koromban pedig az intimitástól, a családtól, a valahová tartozástól. Pszichológiailag szépen levezethető, hogyan következik egyikből a másik. Kemény mondata nálam így válik értelmezhetővé és szimmetrikussá. Sokadik olvasatra sem értettem, hogyan lehetne itt a kozmopolitát a zsidóval azonosítani. (Természetesen az ez irányba kialakult érzékenységet értem.) PS írnék saját néven, de ez most túl személyes vallomás volt a nagy hideg internetre. Priviben vagy kávéházi beszélgetésben szívesen adom az arcomat is a szöveghez.
Kedves Horkay-Hörcher Ferenc! Előre is elnézést kérek (mindenkitől), ha hosszú és bonyolult leszek. A válasza annyiban pozitív számomra, hogy lehetőséget ad néhány fogalom további tisztázására - és ez akár jó is lehet majd valamire. Amit Ön generációs, nyelvi problémaként ír le, az csak részben igaz. Teljesen akkor lenne az, ha hozzátennénk, hogy a nyelv problémája a valóság kifejeződésének a problémája is egyben. Próbálom egy szemléletes példával megvilágítani - bár félek tőle, hogy sokan félre fogják érteni. Biztosan ismeri Bulgakov híres regényét. Van benne egy vicces jelenet, amikor a parkban a szerkesztő és a költő azzal a fura "külföldivel" beszélget. Aki néhány perccel előtte szinte a levegőben materializálódott, a szemük láttára. Tekintsünk el attól, hogy ez az alak valójában ki volt, mert ez a példa szemszögéből most nem fontos. Nevezzük materializálódott káprázatnak. És azt olvassuk, hogy a beszélgetés alatt, amikor azt hallja a szerkesztőtől, hogy a lakosság ateista, felnéz a környező tömbházak ablakaira, mintha azt remélné, hogy majd valamennyi ablakból egy-egy ateista néz le rá. És a diskurzusuk tovább e fogalmi keretben zajlik: Isten-ateizmus stb. Miközben Bulgakov nem felejti el tudtunkra adni, hogy azokban a tömbházakban olyan emberek élnek, akiknek egyetlen gondjuk a "gázfőző". Ez a gázfőző az egész életük jelképe, az egyetlen, ami testileg élhetővé teszi azt a rettenetes nyomort, amiben szenvednek. Természetesen nem arra akarok kilyukadni, hogy míg az "értelmiség" "fennkölten" vitázik, addig a szegény nép szenved. Hanem pontosan arra, ami a mi problémánk szempontjából fontos, vagyis hogy itt két teljesen különböző valóságról van szó, 'a káprázat' dimenzióiról, és arról, amit az emberek megélnek. Az egyik nyelvileg árnyaltan kifejezett, a másikról csupán a gázfőzőt szorongató mozdulat árulkodik. De az árnyalt nyelv nem erről a valóságról beszél -- és ennyiben ez egy nyelvi kérdés is. A mi generációnk, és a tőlünk fiatalabbak még kevésbé, nem szorongat semmit a hóna alá, nem frusztrált, nincsenek fóbiái stb. Egy szabad nemzedék, amelynek azonban nem adatott meg a lehetőség, hogy a szabadságot kreatívan (ön) vagy annál magasabb értékek teremtésére használja. (erre még visszatérek) Unatkozunk, közönyösek vagyunk, a melankóliánk pusztító erejű. Nem tudtuk megszerezni a nyelv fölötti hatalmat, kommunikációs, figyelmi problémákkal küzd az egész "csapat". Nem a fórumok megszerzése a probléma, hanem a melankólia gyengítette nyelv. Amikor azt írtam le, hogy milyen személyes kudarcaim voltak, akkor ezt nem azért tettem, hogy magamat sajnáltassam, hanem hogy érzékeltessem: ilyen módon adatott megtapasztalnia az embernek, hogy a szabadság mégsem egészen az, aminek hitte, szembesülnie kellett azzal, hogy értékek tudatos mellőzéséről van szó. És igen, ez elgyengítette a nyelvünket, az ilyen tapasztalatok mélyén összesűrűsödő melankóliánk, ami ismétlem, nem egyéni, hanem nemzedéki probléma. És hogy mindez miért alakulhatott így? Én e kérdést illetően magamban mindig Culianu (Eliade utódja volt a chicagói egyetemen, vallástörténész) gondolataihoz folyamodom: ő kétféle államot különböztetett meg: "rendőr-államot", és "mágus-államot". A "rendőr-állam" fogalma érthetőbb, a diktatorikus államot jelenti, amely csak az általa propagált kultúrát tűri meg, minden más törekvést erőszakkal elnyom. Ezek az alakulatok azonban sosem hosszú életűek (l. diktatúrák sorsa). A "mágus-állam" tudomásul veszi a sokszínűséget, de tudja, hogy az alternatív kultúrájú csoportokat nemcsak élnie kell hagyni, hanem kreativitásukat meg kell próbálnia a "bevett" kultúra építő erejévé is tenni, ráadásul olyan mértékű szabadságot kell adnia az alternativitásnak, hogy az önmagában elvegye a marginalitás élét, erejét, mert ez viszont - a szélsőségesség tehát - valóban veszélyes minden államra nézve. Ez egy rettenetesen bonyolult és intelligens játékot igényel az államtól, a nehézséggel kevés állam tud megbirkózni. Többségük nem képes intelligensen játszadozni, és akkor az állam, az alternativitást elfojtva, kénytelen megteremteni saját "ellen-kultúráját", amelynek ideológiai elemei arra hivatottak, hogy meggátolják a szélsőségesek kohézióját. Véleményem szerint ez történt a 90-es évektől errefelé, egészen eddig, Magyarországon is, mint oly sok kelet-európai államban egyébként. És létrejött, megmerevedett, némiképp mesterségesen, "a kozmopolita (frusztrált vagy kevésbé frusztrált) ellenkultúra", a maga jól megfizetett elemeivel, történettudatával, szociológiájával, irodalmi divatjaival stb. Ez az államnak fontos volt, mert egyrészt fenntartotta a szabadság látszatát, amit veszélyes elhomályosítani, másrészt könnyű volt, mert a bonyolult alternatívák ismerete helyett egy könnyed együttműködést kívánt csupán a már túl jól ismert, "ellenzéki" értelmiségi holdudvarral. És természetesen ami a legfőbb értéke volt ennek, a már említett sajátos funkciója: visszafogó erőnek bizonyult az örökké túl veszélyes szélsőséggel szemben. Így alakult ki az a folyamat, amit az ember a maga bőrén tapasztalt: ha sem a " bevett kultúra", sem az állam által rejtetten fenntartott "ellen-kultúra" ideolgiai elemeit nem tudta asszimilálni, mindegy, hogy nemzedéki, vagy egyéb okok folytán, akkor megmaradt elfojtott alternatívának. A vicc az, hogy nálunk a helyzet úgy alakult, hogy egy egész nemzedék jelentős része "elfojtott alternatíva" lett, de ezt már leírtam. Nyilván az államnak nem miattunk főtt a feje. Hanem amiatt, hogy elérkezett egy olyan szakaszához az egész folyamat, amikor bebizonyosodott, hogy az "ellenkultúra", a maga megfáradt lendületével é egyszersmind indulatokat gerjesztő ideológiájával nemhogy nem képes megfékezni a szélsőséget, hanem mág erősíti is a kohézióját. Az a politikai vákuum, amiről Ön írt a válaszában, véleményem szerint épp ezt jelenti: annak belátását az állam részéről, hogy az "ellenkultúra" képtelen betölteni azt a funkcióját, amire hivatott volt, ezért a túélés érdekében eljött annak az ideje, hogy elősegítsék az elmúlását - eufemisztikusan fogalmazva. Ez persze a magát "megégető", az ellenkultúrát eddig fenntartó elit számára fájdalmas veszteségekkel jár. Szerintem ezen a ponton állunk most, és hogy merre visz az út? A rendőrállam felé? Vagy veszi az állam a bátorságot ahhoz, hogy szembenézzen az eddig még a nyelvi artikulálásra sem túl sok kedvet mutató "alternativitással", egészséges versenyt teremtve számukra, bízva az értékteremtő erejükben, és egyszersmind abban, hogy a szélsőségek devianciáját gyengítő erővel bírnak majd? Nem tudom. Vagy egy teljesen torz kelet-európai szörny fog létrejönni végül? Nem tudom. Ha tudnám, nem itt ülnék egy kacatbillentyűzetű notebook előtt, hanem odafönn laknék, és azt hiszem, Isten lenne a nevem. Meg kell jegyeznem, a valóság kedvéért, hogy ez sajnos nincs így. És a véleményem is egy "egyszerű" vélemény...
Kedves Zoltán/Zoli! Bocsánat, hogy a csapos közbeszól, de szeretném megvédeni még egyszer - talán utoljára? - Kemény Pista mondatát. És világossá tenni, miért tartom fontosnak. Azt talán már sikerült eldadognom, hogy az ellentétpár a december 5-i népszavazáshoz való viszony szerint határozódott meg, mint két (rossz véglet). De a mondat nem azt akarja mondani, hogy pusztán ezek az alternatíváink vannak. Azt éppen nem. Hanem az én olvasatomban csak annyit mond: hogy mindenki, aki nagyon biztos a maga ( időnként a másikat bántó, agresszív) igazában, vegyen vissza egy kicsit. Vagyis a szükséges és egészséges önmérsékletről szól. AKár az (ön)irónia képességéről is. Számomra ez a mondat ugyanazt mondja, mint a Dicsőséges Forradalom (:)) utáni brit politikai vitákban a mérséklet diskurzusa. A briteknek is évtizedekbe telt, mire rájöttek, hogy vallási indíttatású polgárháborúik miatt a hajó (a sziget?) egésze süllyedni kezd. Tehát: például Shaftesbury azt próbálta megértetni a vitázó felekkel, hogy a magukét tanulják meg disztingváltan képviselni, a társasági szabályokat betartva, ha tetszik, parlamentáris keretek között. Hogy tanulják meg értékelni az egymással való szótértés képességét, hogy saját rajongásaikból visszavéve a közös jó gyarapodhat. Hogy önértéke van a csiszolt társalgásnak, és az (ön)iróniának. Bocsánat, hogy előtört belőlem az "eszmetörténész" oroszlán. Üdv, Ferenc/Feri
Kedves Gyuri! Nem, én sem gondolom, hogy a nyelvet le kellene, ne adj’ Isten, le lehetne cserélni. Pontosan arra a szavak jelentéstörténetére érzékeny beszédmódra kívántam utalni, amiről te is írsz. Viszont egy ilyen beszédmód, szerintem, bizonyos szavakat, kombinációkat, jelentéseket, modalitásokat eleve diszkreditál. S ez talán több, mint egyszerű korrekció. Kemény mondatát a kozmopolita-nacionalista egymás mellé vagy szembeállításával, minden jóindulata ellenére is (ezt nem vonom kétségbe én sem), szerencsétlennek tartom. Persze ezzel együtt sem gondolom, hogy egyből „csípőből kellene tüzelni”, mint tették. S ha már ilyen idézgetős lett ez a beszélgetés: „Először arról vitatkoztak, hogy »forradalmi bizottság« vagy »forradalmi bizottmány« legyen-e a nevük. Elvoltak ezzel másfél órát, miközben sürgősen műteni kellett volna, de mindenki a gyűlésen hablatyolt. Akik a »bizottmány« mellett érveltek, a magyar hagyományok és 1848 eszméinek megtagadóiként, labancokként és árulókként aposztrofálták azokat, akik a »bizottság« mellett foglaltak állást, és akiket pontosan úgy szavaztak be a testületbe, mint amazokat.” (S. Gy.) Gyuri, azt hiszem, ideje elmenni műteni. Üdvözlettel: Zoli
Kedves Teréz! Ha nem haragszik, magát én belgának tekintem. Vagyis olyannak, akire szűk már a vitánk vagy-vagy kategóriarendszere - és ennyiben készséggel elismerem, hogy az általam kiválasztott mondat kozmopolita-nacionalista szereppárja egysíkú, idejétmúlt, szűkkeblű. (De azért olyan sok mindent még sem várhatunk egyetlen mondattól! :) Tehát, úgy tekintem hozzászólását, mint az utánam jövő generáció hangos vétóját vitánkkal kapcsolatban. (A fiam 22 éves, a lányom 18.) Nos, úgy gondolom, köszönettel tartozom érte. Nehogy már úgy legyen, hogy három-négy generációval előbbi nyelveket kelljen használniuk saját problémáik leírására. Abban viszont a vitában igen empatikusnak bizonyult Vári kollégával (tehát Györggyel:)) értenék egyet, hogy az új nyelvet nem várhatják tőlünk. Azt, pőrén és pusztán, maguknak kell megalkotniuk. Lehet, hogy már meg is alkották, csak, mint írja, nem jutottak el azokhoz a fórumokhoz, ahol ez az új nyelv megszólalhat. AKkor viszont saját fórumokat kell teremteniük, találniuk. Úgy gondolom, most bizonyos értelemben politikai-társadalmi vákuum keletkezett. A bal-jobb felosztás szerinti küzdelem érezhetően az eddig jelzett úton nem folytatható. Az értelmiség holdudvar szerinti leosztása is alaposan megkérdőjeleződött, miután sokakról kiderült, hogy megégették magukat a hatalom környezetébe kerülve. Tehát tessék szíves lenni új lapot nyitni. És egy ilyen javaslatot nem lehet szerintem azzal elütni, hogy maguk nem politizálnak, meg nincsenek az elitben, meg ilyesmi. Ha nem kíván zászlót vinni e nemzedék java része, akkor is termelje ki a saját elitjét. Akik igenis jelentsenek vétót! Úgy mint most maga a mi kissé elsikerült vitánkban. Szerényen de határozottan. És hogy nem volt sikeres eddig?! Én úgy szoktam mondani magamban, ha leverem a lécet, utána magasabbra teszem. Felkelek, leporolom magam, és visszaballagok a startvonalhoz újrakezdeni. Üdv, HHF
Kedves György! Én semmilyen koncon való marakodást nem írtam le. Vagy ha valóban ezt lehetett kiolvasni a soraimból, akkor nem sikerült világosan kifejeznem magam. Egyrészt leírtam a saját tapasztalataimat. De ez kevésbé fontos a vita szempontjából, ezt hangsúlyoztam is. Amit fontosnak tartottam leírni, hogy az "elit" olyan fogalmi rendszereket használ, amely nem képes megtalálni a kapcsolódási pontokat ahhoz a valósághoz, amit a mi nemzedékünk sajátjának neveztem. Hogy miért nem képes erre, hogy miért ragaszkodik továbbra is ehhez a tévedéseiben, de sajnos az igazságaiban is egyre inadekvátabb, lassan már-már valóságtól elrugaszkodottnak tűnő nyelvezethez, azt nem az én dolgom végiggondolni. Én csak megállapítottam tényként. Vannak egyszerű és alapvető tények, amelyekről a vita hevében hajlamosak az emberek megfeledkezni. Ezt éreztem én az Önök vitájában, ezért szóltam bele, és mindössze ennek a megállapításnak az erejéig szerettem volna ezt tenni. Visszatérve arra, hogy kinek a dolga lenne a történelmi tévedések és igazságok irrelevánssá változását átgondolni, és megtalálni azt a nyelvezetet, amely legalább a konfliktust tükrözi: szerintem annak/azoknak, akik józan fejjel számot tudnak vetni a "történelemmel" is, ugyanakkor a mai idők "vérkeringése" hatja át őket. Ismétlem: józanul, egyszerűen, egy egészséges megkülönböztetni tudás képességével felvértezve. Talán épp az olyanok, mint Ön. Nem tudom. A magaménak semmiképp nem érzem a feladatot, véleményem, gondolatom akad olykor, és néha leírom. Az élekudarcaimat nem a gonosz elitre fogom, ahogy Ön fogalmaz, ez is tapasztalati, egyszersmind ténybeli tudás esetemben. De erről mást, többet nem érzem, hogy kellene mondanom, következtetéseket, vádakat megfogalmazni pedig végképp nem fogok. Megtiszteltetés, hogy nem hagyta figyelmen kívül a hozzászólásom, sőt, kifejezetten meglepő gesztus.
Kedves Teréz! Nem gondolnám, hogy elitcsoportok tagjai marakodnának itt egymással, pláne nem a koncon. A generáció, amiről beszél - és amihez elég tág időhatárokat ad meg - az a generáció, amelyikhez én is tartozom, a szabadság első nemzedéke, én még inkább gyerekként mint kiskamaszként valamit megéreztem a rendszerváltásból, érteni semmit, jóformán semmit sem értettem, de éreztem. Egy csomó kihívással és veszéllyel járt és sok mindent nem oldott meg a megszálló csapatok hiánya, nem sikerült valamitől való szabadságunkat valamire-való (valamirevaló) szabadsággá tennünk - többek közt ennek büntetése, következménye az, ami most zajlik. Nem gondolnám, hogy generációspecifikus, amit ír, de mintha különböző menekülőútvonalakat írna le. Ugyanakkor a gonosz "elitekre" fogni (legalábbis kizárólag rájuk) fájdalmas életkudarcainkat szintén szabadság és felelősséghiányos ötletnek tűnik nekem. Tudom, minden ilyen mondat empátiahiányos, de azért annál talán jobb, ha írok Önnek valamit, mintha bejegyzése egészen válasz-figyelem nélkül marad. Üdvözli: Vári György
Kedves Zoli! Tegeződjünk, ha gondolod. Szerintem nem annyira egyes szavak kicserélése volna a megoldás (miközben nem állítanám a világért sem, hogy szavaink története, a szóhasználat közömbös volna), hanem új elbeszélésmódok, keretezés, röviden új kérdések megtalálása, nem annyira lecserélés, mint inkább folytonos korrekció és önreflexió, a szavak óvatos és felelős továbbhasználása-továbbalakítása (a lecserélés lehetőségében nem hiszek, legkevésbé nyelvi elemek esetén, tiszta, történelemtől ment nyelvet úgysem tudunk produkálni szerintem, ennyiben én is konzervatív vagyok). Az egyik legnagyobb baj talán az Kemény mondatával, hogy úgy csinál (nem általában Kemény, hanem - önmagában legalábbis - ez a mondat), minthogyha frusztrációinktól megszabadulni és fóbiáinkat levetkezni pusztán elhatározás kérdése volna, mintha az igazság mindarról, ami velünk valójában történt, már eleve készen volna valahol, várna minket, hogy tévelygéseinket beszűntetve elérjünk hozzá. Holott dehogy. Közös igazságunkat közösen kell előállítanunk komoly önismereti munkával, tőlünk függetlenül nem léteznek. Bonyolultabb mindez annál, minthogy egy frappáns bon-motval el lehessen intézni. És persze, mint utaltam rá, túlzottan mechanikus szemléletű a mondat, egymással szimmetrikus tévedései vannak két homogén csoportnak, A-nak és B-nek, ha háromra egyszerre megszabadulnak tőlük, létrejön újra az "eredeti" egyensúly. Szóval a mondat kikerüli a problémát, nem megfogalmazza, de jóindulata, segítő szándéka nem vonható kétségbe. Én nem is akartam többet elérni első beírásommal, csak hogy ez a segítő szándék ne vonassék kétségbe. De beszélgetni sem rossz. Szép estét: Vári Gyuri
Kedves Vári György! Hát persze az Arany-vers reflektálatlan volt, mint a gumicsontok általában. És persze lehet használni a kozmopolita szót, csak hát éppen azzal a bizonyos „történeti szituálás”-sal van baj. Azokkal a fogalomra és az ellenfogalmára tapadó konnotációkkal, amik miatt ma én nem venném a számba/-ra. Se így, se úgy. Persze ettől még bárki használhatja, de Hörcher Feri megjegyzése által kiváltott reakciók éppen azt mutatják, hogy ha csak ki is ejtjük a szót, olyan kommunikációs zsákutcába futunk bele, hogy az anyukánk se ismer ránk. Na, jó! Rám biztos nem. Az Ön által javasolt korrekciókat persze éretem, és (talán) megértem. De elég-e a korrekció ahhoz, hogy legalább azok, akik az alapvető dolgokban egyébként egyetértenének, szót is értsenek egymással? A maga korában sem volt túl gyümölcsöző a népnemzeti-kozmpolita szembenállás, és persze sem Gyulai Pál, sem a drága Beöthy nem voltak szűrös, gubás parasztok, mint ahogy… A népi-urbánus vitával nagyjából ugyanez a helyzet. A kategorizálás egyébként is minidig Prokrusztész ágyaként működik, persze a „tagolt beszéd”-hez nyilván elengedhetetlen. Meggyőződésem, hogy az értelmes párbeszédhez más szavak kellenének. A problémák ettől még problémák maradnának, de talán el- és átbeszélhetők lennének. Üdvözlettel: Szénási Zoltán
Kedves "Hozzászólók"! Mindenekelőtt leszögezném, hogy senki egyetértését, sem heves ellenkezését nem szeretném kiváltani, sőt, talán sokaknak olyan érzésük lesz, mintha offolnám a témát - szóval, olyan emberként szólok hozzá, ahogyan a mindennapokban kezelnek, amolyan "másodrendű állampolgárként". Annak a meglehetősen széleskörű csoportnak a tagjaként tehát, akik életkoruk szerint 20-40 közöttiek, foglalkozásuk (még vagy már) nem meghatározó gondolkodásmódjukat illetően, és akik semmilyen leköszönő vagy készülődő "elitnek" sem tagjai, sem jelöltjei. Ez magyarázza az "apolitikus" és "kívülálló" mivoltot, mivoltunkat. Nehéz lesz egyeseknek tehát megérteni a mondandómat, mert az itt megszólalók többsége, ha életkora szerint bele is tartozna e csoportba, lényegi hovatartozása szerint azért mégsem, hiszen érezhetően (elsősorban a belőlük kiváltódott indulatokból) valamely holdudvar tagjai. De én, ismétlem, nem ezekről beszélek. Azokról inkább, akik egyrészt életkoruknál fogva, másrészt mert "a beavatott" státuszig nem jutottak el, teljesen értetlenül állnak olyan fogalmak előtt, mint "kozmopolita = zsidó", zsidó, mint olyan, kommunista, mint olyan, és Arany János, mint olyan. (Tanítottam pár évig középiskolában, van némi tapasztalatom erről).Azokról, akik korán kaptak életre szóló leckét arról, hogy "érték nélküli" világban élnek, ez egy nagy közös európai tapasztalata ennek a nemzedéknek, és a mostaniaknak még inkább lesz, függetlenül tehát attól, hogy Budapesten, Münchenben, Bukarestben vagy Moszkvában született. (Ha már kozmopolitizmus.) Egy olyan folyamatot éltek meg tehát "a saját bőrükön", amiben épp a szüleik, vagy az azoknál valamivel fiatalabbak alakítottak ki számukra, pártállástól függetlenül végső soron, és amit a nagy mester, Lyotard, a legitimizáció problémájaként írt le. Tehát, hogy az értékek, értékteremtés helyett legitimizálás (fogalmaké, nézeteké stb.) folyik, és nem az a kérdés, hogy mi az igazság, hanem hogy ki tud érvényt szerezni a maga "igazának", ehhez persze sok pénz kell mindenekelőtt, és akkor már a probléma lényegénél is vagyunk. Stb. A nagy legitimizációs harc közepette tapasztalhatott meg pl. az én nemzedékem, (konkrétan én biztosan), olyan vicces dolgokat, hogy verse évekig azért nem jelenhetett meg sehol, mert nem szerepelt minden második sorban a nemiségre vonatkozó trágár kifejezés, hogy bárhová pályázott, pályázatait el sem olvasták, nemhogy megindokolták volna érvekkel a visszautasítást (na itt jön be a másodrendű-állampolgár-fíling), aki objektív eljárásról nem is álmodhatott az akolmelegen kívül, aki ezért nem is szólhatott, csak ha megkockáztatta (kockáztatom...), hogy síkhülyének nézik stb-stb-stb. Inkább nem részeletezném, vegyük inkább tágabbra a perspektívát. Mert mit tett vagy mit tehet ez a nemzedék hasonló tapasztalatok birtokában? Egy részük, főleg, ha a többnyelvűség iránt fogékony, megértette, hogy óriási lehetőség rejlik abban, hogy egyfajta "birodalmi" Európa épült ki körülötte, és semmi más dolga nincs, mint odadobni a szabadságát ideológiákért. Egyik ösztöndíj a másik után, egyik egyetem, ország a másik után. A folyamat iránya pedig egyértelmű. Andrei Plesu (nálunk is ismert román értelmiségi) írja le ezt rendkívül szemléletesen egyik cikkében: évről évre kb. 300 pályázatot kellett átolvasnia, amelyet az a nemzedék, amelyről beszélek, a New Europe College-hez nyújtott be, jelentkezők természetesen Európa valamennyi országából voltak, így tőlünk is. (Ezek az emberek ma a huszas éveik vége felé, harmincas éveik elején járnak, és ez az út sok egyetemista álma.) A tendencia Plesu szerint teljesen egyértelmű: a jelentkezők évről-évre egyre jobban igyekeztek megfelelni, és legalább a kokett szintjén elsajátítani egy bizonyos retorikát, ugyanazokat a szerzőket olvassák, ugyanazzal a metodológiával kutatnak, a témák egyre jobban egyenruhásodnak: emberi jogok, kisebbségek, feminizmus, civil társadalom, posztmodern művészet, ökológiai problémák, menedzsment, kommunikáció stb. Teljesen nyilvánvaló, hogy ezek az emberek, (ez a réteg egyre csak bővülni fog, és felnőtté válni), soha nem fognak a HHF, Kemény, Vári stb által itt felsorolt fogalompárok szerint gondolkodni, hanem abban az összefüggésrendszerben és nyelvezetben, amelyet az ösztöndíjakat osztogató "euro" akadémiai körök és finanszírozóik diktálnak és elvárnak. A korosztály többi része? Haldoklik (szó szoros értelemben akár), vagy egyéni pályára tért, amelyek markáns, közös jellemzője valamilyen spirituális út opciója. Ez utóbbiak belső szabadságával a hatalom nem tud mit kezdeni, sem a kozmopolita-hazafi, sem a fóbia, frusztráció stb, fogalmak nem elgondolt, vagy elgondolható kategóriák számukra és róluk. No és persze ennek a nemzedéknek is van egy (számát tekintve) vékony szelete, amely beépült a helyi, nemzeti elitbe, holdudvarokba stb, de ismétlem, én most szándékosan nem róluk beszéltem. Feltételezem, szerény meggyőződésem, hogy a mai huszas, harmincas értelmiség nagyobb részének viszont, amely (tapasztalataim szerint) az általam fentebb vázolt két főcsapás egyikén jár, az a politikai közbeszéd, amely ma folyik, és ami nyomokban itt is olvasható volt, voltaképp semmitmondó. És ahogy telnek az évek, egyre inkább az lesz. Ha ez a közbeszéd ezen a szinten megmerevedik, márpedig az indulati erejéből egyre több jel utal erre, nem fogja tudni megszólítani, és egyre tehetetlenebb lesz a fiatalok, (vagy a még épphogy fiatalok) nemzedékével. Ez persze, ismétlem, egy teljesen egyéni és apolitikus vélemény.
Felhívjuk kedves fórumozóink figyelmét, hogy tartsák be a fórum használatának szabályait, amelyeket Szerkesztőségi alapelvek címen az oldal alján olvashatnak: http://www.litera.hu/alapelvek Köszönjük!
Kedves Nonono! Miért kéne a magyar progresszió szemhatárának alkalmankénti szűkösségén rögtön zsidó félelmeket érteni? A lentebbi két példa (a temerini fiúk ügye és az SZDSZ határon túli kisebbségekkel kapcsolatos politikája, az például, hogy mennyire nem akceptálták, sőt mennyire gyanúsnak találták Sólyom alkalomadtán ügyetlen és merev, de tisztességes kiállását) például nem zsidó félelem, hacsak nem akarjuk esetleg azt a buta antiszemita toposzt átvenni, hogy a liberálisok stb zsidók. Ne akarjuk. Itt egy gondolkodásmód vagy még inkább habitus vagy hagyomány történetileg magyarázható korlátairól van szó, ez a hagyomány Tőlem nem idegen, ezért kívánom újra és újra elsajátítani, ez az erőfeszítés pedig nem nélkülözheti a kritikát. Semmi nem utal arra, hogy itt a zsidókról lenne szó. Kérem, jelezzék, mi utal erre. A népi-urbánus vita itteni használata olyan tág, hogy jóformán semmit nem jelent. A 20-as évek végén, a 30-as években két balos, a Horthy-rendszert egyként elutasító értelmiségi csoport vitája volt és ha az álláspontokat erősen befolyásolták is a családtörténetek, a szociológiai háttér (részben ez is volt a vita tárgya), az mégsem csak "zsidók és parasztok" családtörténeti alapú bizalmatlanságáról szólt. A 80-as évekre már jóformán csak ez maradt belőle, akkor szerették volna az egymás szövetségét kereső értelmiségiek abbahagyni először, innen datálódik sejtésem szerint az "abbahagyás" ma ismert retorikája ama fiatalember régi szavaiban is, noha közben tényleg túl akart lépni azok reflexszerű bizalmatlanságán, akiktől tanulta. Aztán meggondolta magát, de ez most mindegy. Azért legyünk már tisztában vele, hogy ennek a vitának voltak valódi és súlyos tétjei, emancipatorikus tétek, ezek meg kell hogy dobogtassák a balosok szívét, ne lépjünk már túl rajta egy felületes legyintéssel. Kedves SzénásiZ! Verset idézni lehet, de vitahelyzetben egy problémás (értsd: problémákat felvető) vers puszta idézése azt sejteti, hogy Ön szerint nincsenek problémák, csak meg kell fogadni Arany örökkön érvényes, téren és időn túli szavait és minden rendbejön. Nincs se a versnek, se nekünk történeti szituáltságunk. Ez elég reflektálatlan megoldás. A világpolgár szerintem kimondottan szép szó, miért ne lehetne azt mondani, hogy kozmopolita? Az Ön által hiányolt korrekció, bizonyos beszédmódok vakfoltjai vonatkozásában szándékoztam néhány javaslatot tenni, érdekelne, mit gondol róluk! Vári Gyuri
Keresek ilyen és olyan és amolyan belgákat, akikkel tudnánk új lapot kezdeni ebben a beszélgetésben, erről az Azarel által javasolt platformról kiindulva! (Ami persze nem a múlt elfelejtését jelenti értelmezésemben, csak elkerülné a múlt aktuálpolitikai érdekű átpolitizálását. Vagyis nem (megbélyegző) politikai beszélgetés lenne, hanem nyilvános eszmecsere a történelemről, nemzetről, hazáról, bűnről - amiről meggyőződésem szerint a Bartis-Kemény-könyv általam idézett része szól.) üdv, HHF
Kedves Nonono, amíg ön akarja megmondani, hogy mit értek, értsek egy szón, addig nem tudunk zöld ágra vergődni. Az viszont örömmel tölt el, hogy ezek szerint nem antiszemitázott le se engem, se Keményt se ön, se Iska. Ami a fóbiát illeti, szerintem azon köznapi értelemben valami túlzott, esetleg beteges félelmet, viszolygást kell érteni, nem kevesebbet és nem többet. Fóbia ügyben még annyit: ha figyelmesen olvassa megjegyzéseimet, látni fogja, hogy utalok rá, mind a fóbiák, mind a frusztrációk között lehetnek olyanok, amelyeknek elegendő alapjuk van. Csak épp, ha ragaszkodnak hozzájuk birtokosaik, akkor nem tudunk kimozdulni a holtpontról. És kérem, többé ne értékelje kommentemet (pl. úgy, hogy Ön szerint mellébeszélek). Maradjunk a vita tárgyánál. Például nem kaptam választ az angolos irány eszmetörténeti hátterét megvilágító észrevételemre. HHF
Kedves HHF, szerintem nem antiszemitáztam le sem önt, sem KI-t azzal, hogy leírtam, igen, Iska szerintem is jól érzi, az adott helyen KI és ön mit értenek 'kozmopolita' alatt. Újabb pontatlanság, mellébeszélés. Kérem, ne háborodjon fel, és ne idézze fel megint se az elmúlt 8 évet, se akármely más kedves korszakát, ha nem muszáj. De vegyünk egy másik szót Keménytől: 'fóbia'. Nekem - és talán nemcsak nekem - ez a szó azt fejezi ki, hogy valaki ok nélkül fél valamitől. Szerintem, ha valakit a turulszobor-állítás és az árpádsávos zászlók lengetése láttán, vagy az 'idegenszívű' szó hallatán rossz érzések töltenek el, az nem fóbiás. Annak egyáltalán nem működnek diszfunkcionálisan az érzékei. Szerintem a fóbia szó használata ilyen esetekben hm... hiba. Na és hát ez a kozmopolita sajnos nagyon is összecseng az idegenszívűvel, ön nem hallja? Ahhoz, hogy beszélgetni tudjunk, nemcsak bizalomra van szükség. Arra is, hogy ne beszéljünk (folyton) mellé. Bevallom, hálás vagyok Iskának, amiért megkommentelte Önt.
Kedves Kozmopoliták, Konzervatívak(vok?:)) és Kemények! Olyan emlékeim vannak a 80-as évek végéről és a 90-es évek elejéről, hogy egy politikus, aki emberileg már akkor sem volt túlzottan szimpi nekem, mondott valami meglepőt a népi - urbánus vitáról. Valami olyasmit, hogy butaságnak és energiapazarlásnak tartaná, ha a magyar politikai élet szereplői újra e vita köré építenék szekértáboraikat, úgyhogy ő, mondta, és a pártja úgy tesz, mintha ez a vita nem is létezett volna. Ettől nem szerettem meg ezt a politikust, de tetszett, amit akkor mondott. Aztán persze nem így alakultak a dolgok. Most talán ő örül a legjobban minden ilyen vitának. Két könyvet ajánlanék mindenki figyelmébe: http://www.antikva.hu/onan/reszletek.jsp?konyv=a_nepi-urbanus_vita_dokumentumai_1932-1947&katalogusid=56792 és http://bookself.hu/konyvek/bibliofilia_9/azarel_16460/ 16-os
Engedtessék megjegyezni, hogy az Arany-vers idecitálására, vagy ha úgy tetszik, „orákulumként” való meghivatkozására az a döbbenet vitt rá, hogy ez a szó (kategória, minősítés, mittoménmi): „kozmopolita” újra előjött, s ennyire komolyan vétetett (tetszettek venni). A Mester hajdan bedobta ezt a gumicsontot, szépen elrágódtak rajta évtizedekig, de ez a csontocska már kopott, és hát annyi nyál, fogkő és lepedék rakódott rá, hogy én már nem venném a számba. (Mellesleg a verset nemcsak értelmezni lehet (én amúgy sem szoktam olyat), hanem citálni is, de ez tényleg lényegtelen.) Persze: a vita (pár- vagy pártbeszéd) mögötti probléma valós, létező és – sajnos megint – életbe vágó. De jó lenne szabadulni ezektől a poros izéktől. Különösen akkor, amikor kormányszinten (tudatosan vagy nem?) olyan anakronisztikus frazeológia, s ami aggasztóbb hatalomgyakorlási technika ismétlődik, ami tényleg „ijesztő és gyalázatos”, akkor ezzel szemben nem ennek az idejétmúlt frazeológiának az ellenfogalmait kellene újramondani, hanem egy új szótárat, új beszédmódot kellene találni. Olyan szavakat keresni a bajok elbeszélésére, amihez nem tapad annyi nyál és száradt foglepedék, mint ezekhez. Pontosabban ehhez: kozmopolita. És akkor így elkezdeni egy párbeszédet. Egy másfajta párbeszédet.
Kedves Nonono! Erről a bizalomhiányról beszéltem az első bejegyzésemben. Úgy nehéz lesz beszélgetnünk, hogy egy hozzászólással kettőnket (Kemény Pistát és engem) antiszemitázott le. Aki ismeri a magyar 18-19. századi eszmetörténetet, pontosan tudja, mit értek azon, hogy a magyar hagyományban megvan egy angolos irány. Aminek 20. századi verzióját én a családban onnét ismerem, hogy édesapámék a háború idején a BBC-t hallgatták. Üdv, HHF
Visszatérve az elejére, Iska kérdéséhez, hogy a kozmoplita alatt zsidót kell-e érteni: sajnos, azt hiszem, igen. Aki ismeri Kemény Istvánnak az utóbbi időben - részben a Literán - publikált szövegeit, annak efelől nem lehet kétsége. Egy új kérdés: lehet, hogy ez a kis pontatlanság, ködösítés nemhogy nem zavarja HHF-et, de éppenséggel tetszik is neki? Szerintem, sajnos, igen. Aki olvasta HHF - részben a Literán publikált szövegeit, annak efelől nem lehet kétsége. HHF szövege nem más, mint mellébeszélés. Amikor pl. arról értekezik, hogy a magyar konzervatív (értsd: HHF) legjobban az angol konzervatívra hasonlít, az a kérdés merül fel bennem, hogy vajon létezik-e olyan, hogy magyar konzervatív? Bizonyítja-e ennek a fenoménnak a létezését más, mint hogy HHF azt állítja, ő egy magyar konzervatív?
igaza van Várinak, a jó ügyet diszkreditáljátok azzal, hogy képtelenek vagytok normális párbeszédre valakivel, aki láthatóan készen áll a normális párbeszédre.
Ja, még két apróság. 1. Senki nem kényszerített, hogy megnevezd magad, annyit írtam, hogy nem tudom, kit fed a nickname, mert nem tudtam, Fourjacket viszont biztosítani akartam egyébkénti nagyrabecsülésemről: ezért esett különösen rosszul ilyen színvonalú vitát folytatnom vele, egyúttal aggályosan azt is jelezni akartam, hogy bizonyára Téged is becsüllek (lám), csak nem tudom, ki vagy: nehogy méltánytalan legyek Hozzád. Kissé körülményes megoldás volt, belátom (és "bizonyítványosztás" is gáz), de Téged semmire nem kényszerített. 2. A "megélhetési"-t vond vissza. Ági, minden fórumon bizonyíthatom, ha kívánod, hogy egy fillér bevételem sem volt abból, hogy képviselőjelölt voltam, sem közvetlenül, sem közvetve. Miért kell egy vitában minden második tagmondatban megalapozatlan és becsületsértő kijelentéseket tenni a vita tárgyának taglalása helyett? Komolyan nem értelek. Üdv: Vári Gyuri
Kedves Ági! Én nem azt írtam a Népszabadságban, hogy hülyeség a Jobbik ellen fellépni, azt írtam, hogy rossz módszer szerintem a petíció és megvédtem egyúttal az aláírókat - többek közt Keményt - a mocskolódásoktól. Vitáztam, Ági és önkritikus voltam. A vita nem árulás. És az érveinket sem tartottam elég jónak, de lehet, hogy tévedtem. Az LMP-t soha nem tagadtam meg, máig lelkes szimpatizánsuk vagyok. Amiről beszélsz, az a vita volt, mikor Jászberényi kollága (épp az önkori választások előtt voltunk) kampányolással gyanúsított meg egy az itteni kommentzónában folytatott vitánk kapcsán, mint LMP-politikust (ha jól emlékszem, megélhetésit, ebben nem vagyok biztos). És mér nem voltam LMP-politikus, csak szimpatizáns, ezért jeleztem, nem vagyok LMP-politikus, pláne nem megélhetési, mert nem választottak meg, más, mint jelölt soha nem voltam. Jelöltségemre büszke vagyok különben, csak ez akkor nem volt a vita tárgya. Azt végképp soha nem mondtam, hogy nem kívánnék megválasztásom (amire igen csekély reális esély volt) után beülni a Parlamentbe, mert engem csak a tiszta és magasztos irodalom érdekel, a csúnya politika nem. Semmi nem áll távolabb tőlem az ilyen mondatoknál, ha így gondolnám, nem lettem volna képviselőjelölt. Hol mondtam én ilyet? Durván becsületbe vágó erkölcsi minősítések előtt tán kissé mégiscsak óvatosabban kéne eljárni, nem? Én továbbra is őszintén kedvellek Téged! Kedves Fourjack! A mondatot, mint jeleztem, én sem tartom bölcsnek, azonban a világot szokás "felosztani", hogy megkíséreljük leírni, mindennapi tájékozódásunk is megkülönböztetéseken alapul. Vannak kozmopoliták és nacionalisták, ezt még nem bűn mondani. Ez a két kategória nem foglalja magába a kérdéshez fűződő viszonyulás minden lehetséges módját és ráadást túl sokféle nacionalizmus is van ahhoz például, hogy sokat tudjunk a dologgal kezdeni. Mindezt meg lehetne higgadtan beszélni, milyen előfeltevések, generalizálások, leegyszerűsítések teszik pontatlanná ezt a mondatot (vagy hogy miért pontos HHF álláspontja szerint), de ez az agresszív és gyanakvó hangnem nem alkamas semminek a megbeszélésére. Felajánlottam két példát megbeszélésre, miután kérték HHF-től, hogy jelezze, szerinte mire gondolhatott Kemény, tessék, jeleztem. Ez sem Téged, sem Ágit nem érdekelte. Modortalanságom makacs hiányát képmutatásnak fogod tartani, de azért üdvözöl: Vári Gyuri
Nos, ha másért nem is, de ezért a megfogalmazásért érdemes volt olvasni ezeket a kommenteket. "Ezek azok a "fóbiák", amelyektől a mondat óvni kívánt: igazából minden ideológiailag gyanús, "elhajló" mondat látens antiszemitizmus, megfogalmazói és "védői" nem tartoznak az erkölcsi lények közé, verbális agressziónk tehát nemcsak jogos önvédelem, de egyenesen magasztos humanizmus. " Tökéletesen megfogalmazza Magyarország egyik legnagyobb problémáját, Vári ezúttal telibe talált.
Cseppet sem kedves Vári Gyuri, értetlenséged nem lep meg (mert volt már részem benne), viszont rémesen untat! Ezen kívül még a világ felosztása nemzetiekre meg kozmopolitákra, ez is marhára untat. Meg a világ felosztása olyan emberekre, akiknek fóbiáik vannak meg akik frusztráltak. Mindezt himpelléres nyelvezetbe csomagolva. Mindannyiunknak vannak fóbiáink és frusztráltságaink, mindannyian nemzetiek és kozmopoliták vagyunk, csak a mutogatósdira, kirekesztésre és megbélyegzésre való szükségleteinkben különbözünk, ezért a fentieket sajnos egyesek (sokak) szeretik fegyverként bevetni a másikok ellen. (Miért is? Jobb eszközt nem tudtak kitalálni, hogy létezésüket és annak értelmét igazolják? Ez csak egy kérdés, fogalmam sincs mi motiválja őket, lehet hogy az egész tisztán hormonális kérdés)
Kedves Iska és Fourjack! Na, ez a másik legrosszabb dolog, amit a gyáva sunnyogáson kívül csinálni lehet a NER-ben nyilvánosan megszólalva. A "bátor" mindenre csípőből tüzelés, ami csak mozog. Kemény mondatát én nem tartom annyira szemléletesnek, az Arany-verset idecitálni pedig különösen kevéssé pontosnak gondolom, abban a vitában - és a versben is - Arany megszólalása bizony a befelé forduló, frusztrált nemzettudatból is táplálkozott és később emez is a versből. Ez persze nem "igen Arany vagy nem Arany" kérdés, épp ezért érdemes a problémákat problémaként kezelni, a verseket értelmezni és nem orákulumként, kinyilatkoztatásként hivatkozni rájuk. DE: Az, amit Iska és Fourjack írt, a kíméletlen, gyanakvó, kioktató, fölényességgel vádolva fölényes stiláris érzéketlenség és rugalmatlanság mintapéldája, amit nem előzött meg és nem is követett (viszont)agresszió, így különösen indokolatlan és durva volt, rossz volt olvasni is, ráadásul fényesen igazolta a ragyogó Kemény szerintem kissé üres, sztereotípiák jóindulatú kiegyensúlyozására törekvő mondatát. Ezek azok a "fóbiák", amelyektől a mondat óvni kívánt: igazából minden ideológiailag gyanús, "elhajló" mondat látens antiszemitizmus, megfogalmazói és "védői" nem tartoznak az erkölcsi lények közé, verbális agressziónk tehát nemcsak jogos önvédelem, de egyenesen magasztos humanizmus. Példák a mondat lehetséges értelmére (ha kicsit pontosabb volna): Az, hogy például Szabó Tímea kiáll a "temerini fiúk" ügyében elkötelezett liberális jogvédőként, szokatlan a magyar liberalizmus közelmúltbeli gyakorlatában, mivel az irredentizmus gyanúját vonja maga után és ez mindazt, ami a század történetében ezekhez a törekvésekhez kapcsolódott. Aztán: Végel László például többször felhívta a figyelmet arra, hogy hogyan távolodott el hasonló okokból az SZDSZ egyik deklarált példaképe, Jászi örökségétől. A "23 millió román"-ra vonatkozó disznóság szerintem nem sorolható ide, az éppen a bezárkózó xenofóbiára építő, cinikus trükk volt, semmi köze a "magyar progresszió" semmilyen formájához és így a korlátaihoz sem. Az, ami az országban jelenleg folyik, ijesztő és gyalázatos. De ettől még nem kell elveszíteni a tagolt beszéd képességét, sőt most kell a leginkább óvni. Aki elolvassa Horkay Hörcher Ferenc itteni netnaplóját is akár, rájöhet, hogy ő éppen konzervatív bírálatát nyújtja a most zajló represszív "forradalom"-nak. Vagyis szövetségesünk, amennyiben, persze, nem az "egyedül igazak szektájaként" képzeljük el azok közösségét, akik a rombolás ellen fel szeretnének lépni. Szomorú volt ezt a "beszélgetést" olvasni, különösen azért, mert Fourjacket, akiről -Iskával szemben - tudom, ki, sok más harcáért, bátorságáért nagyra becsülöm, ha sokszor hiányolom is belőle az önkorrekció képességét. Ezt a "harcot" azonban kár volt megvívni, méltánytalan volt, buta és felesleges szerintem. Jó éjt: Vári Gyuri
Végtelenül egyszerű egy nickname mögé bújva fröcsögni. Egyben undorító is. A szavak mögül hiányzik a fedezet.
Kedves Iska, engem például már sikeresen el is zavart. :) Csak azt nem gondoltam, hogy egy irodalmi honlap fórumán ez lenne a cél. Üdv, HHF
Kedves FOURJACK! Örömmel veszem, hogy visszatért. Osztom véleményét a bizonygatási kényszerrel kapcsolatban. Kérdésére a válaszomat pedig már elmondtam, de megismétlem: december 5-ével kapcsolatban fogalmazódott meg a mondat. üdv, HHF
Utóirat! Az alkotmányozásal kapcsolatos álláspontomra ajánlom figyelmébe a Kommentár 2010/4-es számában megjelent írásomat, Töprengések a szavazófülkés forradalomról címmel. Amúgy mi a KuK-on (Kultúra és Kritika, a PPKE Esztétika Tanszék Kritikai Portálja, http://kuk.btk.ppke.hu/) két olvasószerkesztőt is alkalmazunk, hogy próbáljuk a nyelvet tiszteletben tartani. Üdv, HHF
Alapjáraton felháborító, hogy bárkinek bizonygatnia kellene, hogy jó hazafi, vagy hogy fontosak neki a nemzeti kérdések, ezek ugyanis maguktól értetődő dolgok! Aki a másikat bizonygatásra "kényszeríti" egy vitában, azaz megkérdőjelezi a másik evidens (immanens) nemzeti érzéseit, az tényleg úgy tekinti a hazát mint egy ostoba totális pártot, ahol percenként hűséget kell esküdni, sőt percenként kell esküdözni és bizonykodni. Legyen ebből elég. A lakájkodásból, a lekozmózásból, a fóbiázásból, és az egyebekből, amiről nem is tudom, mi a fenéről akarna szólni.
Kedves Iska, most a keresztneves megszólítási változattal a személyeskedés felé csúszik a beszélgetés. Ami (többek között) azért nem jó, mert ugye egyenlőtlen a játék, hisz én a saját nevemen szerepelek. Természetesen nem szándékozom beszélgetésünk alkotmányát cikkelyezni, csak az egymás iránti közkeletű figyelmességre emlékeztettem. Tudjuk, a név jelentőségét, mondjuk József Attilától. Ha elütéseket, esetleg nyelvhelyességi hibákat vétek, készséggel veszem, ha javítja őket, biztosíthatom, hogy nem szándékosak, s persze, a nyelvhelyesség tekintetében nem (sem? :)) vagyok tévedhetetlen. Hogy folyamatosan (le)értékeli hozzászólásaimat, ahelyett, hogy a beszélgetést továbbgörgetné, azt pedig én sajnálom. Önnek is további jó olvasást, HHF
Kedves Iska, csakugyan megint fontosak a részletek. NEm a nacionalistával és a kozmopolitával van baja a "korszerű nemzetudatnak", hanem a fóbiás kozmopolitával és a frusztrált nacionalistával. És persze nyilván mindketten jó okkal hivatkozhatnak fóbiájuk és frusztrációjuk okaira. De ha ennyiben maradunk, és ebben megnyugszunk, akkor bizony továbbra sem tudja meglepni egyik oldal a másikat (Kemény), nevezzük bár, ahogy szeretnénk e két oldalt (én maradnék az író által választott kifejezéseknél, talán még sem véletlenül választotta ezeket). És akkor necsodálkozzunk, hogy itt tartunk, hisz "mi magunk döntöttünk, hogy így akarunk élni" (Bartis). HHF
Kedves Iska, beszélgetéseinkben első fontos közös szabály lehet az egymásra való odafigyelés. Tehát: a nevem: Horkay Hörcher Ferenc. (Tudom, hogy magyar ÉS kozmopolita név, de ez az enyém.) Másfelől, ahogy Bartis is fontos dolgot mond a december 5-i választásról azzal a kozmopolitával kapcsolatban, aki süketnek bizonyult egy nemzeti kérdésben (lásd még Arany szavait SZÉNÁSI_Z hozzászólásában), ugyanúgy fontos és aktualizálható Babits Ön által idézett kitétele is. Ezért mondom, hogy a megbeszélés fontos lépés lehet. Lásd erről is Bartist: "A magyar nyelv állapota nem a bazmegelés miatt siralmas (szerintem azért is, ami önkritika is, persze, HHF), hanem mert lassan a legfontosabb szavak jelentésének szintjén sincs konszenzus, és így már amikor akarunk sem tudonk kommunikálni. Ahol az egyik patrióta, szemben a másikkal, aki hazafi, ahol a szinonimák már egymás ellentétét jelentik, ott baj van." Amire Kemény (többk közt) így kontráz: "Az acsargás, úgy érzem, a magyarországi értelmiség életformájává vált az elmúlt húsz évben." HHF
Kedves SZÉNÁSI_Z! Arany csakugyan jó példa rá, hogy mire is gondolhat az, aki a két véglettől óvja nemzetét. ÜDv, HHF
Kedves Iska, Szerintem jobb megszabadulnia minden fóbiától. Amannak meg minden frusztrációtól. De a kontextusból a következő adódik, most Bartis megfogalmazásában: "olyan világpolgárral nekem még nem adatott meg találkoznom, aki nemzeti kérdésekben ne lett volna érintett vagy érinthető." Üdv, HF
Im-igyen szóla 133 éve: Nem szégyellem, nem is bánom, Hogy, ha írnom kelle már, Magyaros lett írományom S hazám földén túl se jár; Hogy nem "két világ" csodája - Lettem csak népemböl egy: Övé (ha van) lantom bája, Övé rajtam minden jegy. Ám terjessze a hatalmos Nyelvét, honját, istenit! Zúgó ár az, mindent elmos, Rombol és termékenyit: De kis fajban, amely ép e Rombolásnak útban áll: Költő az legyen, mi népe, - Mert kivágyni: kész halál. Vagy kevés itt a dicsőség, S a nemzettel sírba lejt? Kis-szerű az oly elsőség, Amit a szomszéd se sejt? Nincs erőnkhöz méltó verseny? Dalra itthon tárgy elég? Nem férünk a kontinensen Albion is kéne még?... Légy, ha birsz, te "világ-költő!" Rázd fel a rest nyugatot: Nekem áldott az a bölcső, Mely magyarrá ringatott; Onnan kezdve, ezer szállal Köt hazámhoz tartalék: Puszta elvont ideállal Inkább nem is dallanék. S hol vevéd gyász tévedésed. Hogy faját s a nemzeti Bélyeget, mit az rávésett, A nagy költő megveti? Hisz forgattam, a javából, Én is egypárt valaha; Mind tükör volt: egymagából Tűnt nekem föl nép, s haza. És ne gondold, hogy kihalnak Sujtott népek hirtelen, Amig össze-zeng a dalnok S a nemzeti érzelem. Tán veszélyt, vagy annak látszót Vélsz a honra tűnni fel: Hát van lelked, a szent zászlót Épen akkor hagyni el!? Oh, ha méltóbb s új kobozzal A megifjodott hazát Zönghetném még Homérosszal; Ne csak mindig panaszát! De legyek, ha veszni sorsa, Húnyó nép közt Osszián, Inkább, hogysem dalok korcsa Közönyös harmóniám!
Kedves FOURJACK! Sajnálom! És ez sem eufémizmus. A megbeszélés sokat segíthet ugyanis a félreértések tisztázásában. üdv, HHF
Nekem ez egy nagy röfögős ködösítés és mellébeszélés, nem pedig magyarázat! És mivel ez nyilván nem is fog már változni - akármilyen elegáns (euphemizáló regisztereket preferáló) úr is maga -, feladom!
Kedves FOURJACK, ha nem haragszik, más stílusregiszterben folytatnám. Szerintem aki az elmúlt nyolc évben Magyarországon élt, az pontosan érti, mire vonatkozik Kemény és Bartis beszélgetésének ez a miondata. De ha mégse, engedtessék meg, hogy utaljak rá: a december 5-i szavazásról esik szó Kemény megszólalásában. És még ezt mondja: "én ebben az ügyben felváltva érzek fóbiákat és frusztrációkat. És néha egyszerre is. Ilyenkor teljesen reménytelennek érzek minden javító szándékot." Üdv, HHF
szerintem én nem értem félre, akármilyen ködös is látszólag mire vonatkozik a fóbia szó meg a kozmopolita szó, de azért egy eléggé körülhatárolható társadalmi közegben, kontextusban és így nyelvi értelmezési lehetőségek közepette élünk, nehéz lenne eltéveszteni szerintem a házszámot, hisz pontosan ezekre az értelmekre épít a költő is, ezért reméli, hogy az olvasó pontosan fogja tudni mi az f-ről is van szó... mint például az alanti példában, ami legalább frappáns és nem kozmopolitázik meg fóbiázik, a többit meg nem is értettem: (kedves litera, nyugodtan töröljétek, ha a következő ismeretlen szerzőtől származó szöveg nem lenne elég literaképes) "Rövid politikatörténet Magyarországról. 1945-1990: FASZOK. 1990-1994: Az előzőek mégsem akkora faszok. 1994-1998: De. ...1998-2002: Új faszok. 2002-2006: Két fasz közül maradjon aki már itt van. 2006-2010: Ezeket a faszokat most már tényleg nem lehet überelni! 2010- : De."
Kedves Hozzászólók! Fontos lenne a bizalom egymás mondataival kapcsolatban. A gyanú hermeneutikája mérgezte meg ebben az országban a közbeszédet. Aki ismeri Kemény Istvánt vagy engem, az reményeim szerint nem fogja félre-érteni a mondat jelentését. Üdv, HHF
vagy ha vannak is "fóbiáik", ezek jogosak.. (pl. vannak, akik fóbiások a kinyírásukra tett akármilyen utalással, javaslattal szemben, a tettekről most már nem is beszélve)
Ha zsidót akart volna írni, akkor azt írt volna.