hirdetés

Év végi körkérdés 2017 – Németh Zoltán válaszol

2017. december 21.

Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy 20-30 év múlva vajon hogyan fognak visszagondolni az elmúlt 5-6 év irodalompolitikai eseményeire a mai résztvevők és az utánunk következők. – Év végi körkérdésünkre Németh Zoltán válaszol.

hirdetés

1. Műfajtól függetlenül mi jelentette az Ön számára a 2017-es év legkatartikusabb olvasmányélményét, és miért?

Talán meglepő lesz, hogy egy álneves-jeligés szöveget említek, bár ebben az esetben az olvasás katarzisához az is hozzájárul, hogy nem lehetséges nevet, arcot társítani a műhöz. A Szlovákiai Magyar Írók Társaságának Arany Opus-pályázatára érkezett be az Aputól szeretettel c. novella, amely „nyers kidolgozása” ellenére/miatt megrendítő olvasmány, Móricz Árvácskájának, Borbély Nincstelenekjének témájára. A szöveg itt olvasható. Szerzője, mint később kiderült, Seres Róbert, látássérült, mára teljesen vak író, akivel itt olvashatunk interjút.

2. Mely prózai mű (novellagyűjtemény, regény), verseskötet, dráma-, illetve esszé- és/vagy tanulmánykötet volt Ön szerint a legkiemelkedőbb?

Én az ilyen kérdésektől rettegek.  De akkor legyen: az egyik síkon számomra az év könyve prózában Nádas Péter: Világló részletek, verseskötetben Parti Nagy Lajos: Létbüfé, tanulmány/kritikakötetben Darabos Enikő: Testmetaforák a kortárs magyar irodalomban c. műve, egy másik síkon Závada Pétertől a Roncs szélárnyékban c. verseskötet, egy harmadik síkon Bogyó Noémi Vakfoltok c. regénye, egy negyedik síkon a Bedecs László által szerkesztett Места на срещи c. bolgár nyelvű tanulmánykötet, kortárs magyar szerzőkről/-től – és így tovább.

3. Mit tart az év legjobb fordításban megjelent könyvének (a fordító megnevezésével)?

Jézusom, erre a kérdésre hogyan lehetne válaszolni? Ehhez először el kéne olvasnom az idén megjelent összes nem magyar nyelvű könyv magyar fordítását, majd pedig mindet az eredeti nyelven is, ezek után összehasonlítani az eredetit a fordítással, majd pedig sorrendet kéne felállítani. Sajnos nem beszélek a világ összes nyelvén, viszont akkor itt el tudom mondani, hogy a Versum portálon hihetetlenül jó versek és versfordítások találhatók többek között a szerkesztők, Krusovszky Dénes, Gerevich András, Mohácsi Balázs, Nemes Z. Márió, Szabó Marcell és Urbán Bálint jóvoltából.

4. Ön számára ki az év felfedezettje?

Két fiatal, Sebők György és Plonicky Tamás műveit emelném ki, mindkettejükkel kapcsolatban állok a Független Mentorhálózaton keresztül. Sebők György versei annyira mások, mint amit én csinálok, a metafizikai érdeklődése, hogy szinte kétségbeesetten próbálom utolérni ezeket a szövegeket. (Néhány verse itt olvasható.) Plonicky Tamás prózája viszont éppen ellenkezőleg, a puszta testre csupaszított obszcén szexualitás hallucinatív nyelveként épül fel, nagyon inspiratívan – itt olvasható egy novellája.

5. Mit tart az év legizgalmasabb folyóirat-, heti- és napilap-, illetve online publikációjának?

Elsőként Nemes Z. Márió: Kacsacsőrű-emlős-várás Kenguru-szigeten. A kortárs fiatal költészet poszt-antropocentrikus viszonyai c. tanulmányát emelném ki a Prae folyóirat Antropocén-számából, mert annyira logikusan illeszkedik a néhány éve kifejtett, háromféle posztmodern stratégiát tárgyaló elméletemhez, hogy a kérdés azóta újra nem hagy nyugodni. Nagyon izgalmasak az Alföld és a Látó folyóirat Arany-blokkjai, versei, Arany-újraírásai, Kovács András Ferenc messzire visszhangzó remekét emelném ki, A nyelszi bárdolatlanok címűt. Rendkívül izgalmasak a szem portálon megjelenő tanulmányok, Székely Örs fordításait a német antropocén lírából, Serestély Zalán írásait ajánlanám.

6. Ön melyik írást tartja a Literán 2017 legjobb megjelenésének?

A Litera Kozmopolitavita című sorozatának tanulmányait emelném ki. Szörényi László kitűnő filológiai remeklését, Milbacher Róbert hihetetlenül széles tájékozottságról árulkodó esszéjét, Márton László egészen kiváló, vitára ingerlő, merész írását.

7. Mi volt Ön szerint 2017 legjobb irodalmi rendezvénye?

Itt most számtalan konferenciát, irodalmi rendezvényt említhetnék, a mindig áhított szigligeti JAK-tábort, amelyen idén sajnos nem tudtam részt venni, a Literatura na Świecie szlovákiai magyar vagy magyar-szlovák számának bemutatóját Varsóban, a FÍSZ Lanczkor Gábor- és Csehy Zoltán-szimpóziumait, a szegedi Esterházy- és a pozsonyi Turczel-konferenciát, a Kolozsvári Kikötő 3.0-t, a budapesti szlovák-magyar műfordítói és a nyitrai Transzkulturalizmus-konferenciát, de mégis a Revue Hex folyóirat Nyitott Műhelyben sorra kerülő hattyúdalát, felolvasások keretében történő szimbolikus elhamvasztását említeném: „IIex – egy szegényes folyóirat, amelyet Franck Fontaine képzelt el, és amely Damien Bonneau közreműködésével valósult meg. A téma nélküli folyóirat francia és magyar szövegek egyidejű létezését tette lehetővé.”

8. Milyen mozgások, átrendeződések határozták meg az elmúlt egy év irodalmi közéletét? Mit sorol a kedvező és mit – a megítélése szerint – kedvezőtlen változások közé?

Irodalmi értelemben a Nemes Z. Márió-tanulmány kapcsán emlegetett antropocén irodalom, ehhez kapcsolódóan az ún. biopoétika és a poszthumán irodalom egyre erőteljesebb diszkurzivitását említeném, amely módosíthatja a kortárs irodalomról való gondolkodást. Hasonló értelemben módosíthatja általában véve a(z) (magyar) irodalomról való gondolkodást a transzkulturális szempontok érvényesítése (lásd nyitrai konferenciánkat és az Irodalmi Szemle blokkjait). Reményeim szerint a hálózatelméleti szempontok érvényesítése is egyre jelentősebb lesz (vö. a Helikon idei tematikus számával).

Viszont továbbra sem értem a magyarországi politikai-irodalompolitikai helyzetet, vagy pontosabban nagyon is értem. Nem értem tehát, hogy milyen létjogosultsága van egy olyan MMA-nak, elvileg kiválósági Magyar Művészeti Akadémiának, amely nem választotta tagjai közé Kertész Imrét és Esterházy Pétert, amelynek nem tagja Krasznahorkai László, Nádas Péter, Parti Nagy Lajos, Tolnai Ottó, Kovács András Ferenc és sorolhatnám a kortárs magyar irodalom élő klasszikusait. Egyetlen létjogosultsága van: ideológiai alapon, pénz útján történő lefizetésekkel létrehozni ideológiailag hűséges, nem autonóm irodalmi szervezeteket. Ugyanez mondható el KMTG-ről is, amely afféle tyúkneveldeként működik. Ezek a szervezetek legitimitásukat abból az elvből nyerik, amely az irodalmat és az irodalmi életet a politikai harc terepévé teszi, ezért az ilyen szervezetek ellen minden jóérzésű ember igazságérzete tiltakozni fog. Éppen ezért becsülöm nagyra azokat az írótársaimat, Kabai Lóránttól Krusovszky Dénesig, akik ebben a manipulációkkal átitatott világban felvállalják a nyílt vitákat. Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy 20-30 év múlva vajon hogyan fognak visszagondolni az elmúlt 5-6 év irodalompolitikai eseményeire a mai résztvevők és az utánunk következők.

Remélhetőleg ezek múlékony problémák, és kellemetlen is beszélni erről, szinte szégyenkezem – mások miatt. Sokkal jobban érdekelnek a posztmodern irodalom, a transzkulturalizmus vagy éppen a kisebbségi és a határon túli irodalom kérdései, Foucault és Rilke, Talamon és Macsovszky.

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.