Év végi körkérdés 2011/5.
A Litera 2011-ben kritikusokat és irodalomtörténészeket kérdezett az év legfontosabb irodalmi teljesítményeiről, meglepetésekről és csalódásokról, botrányokról és szenzációkról, kiemelkedő szépirodalmi és kritikai publikációkról. A megkérdezettek közül utolsónak Horváth Györgyi válaszol.
- 2012. január 3.
Ön számára mi/ki volt...
1. 2011 legmeghatározóbb olvasmányélménye
Az év nagyobbik részét külföldön töltöttem, és bár onnan is lehet követni a hazai újdonságokat, történéseket, mégsem ugyanúgy: példának okáért, hiányzik az, hogy ha megjelent egy új könyv, lemehessek a sarki könyvesboltba, ott belelapozhassak, méregethessem, hogy megvegyem, vagy ne vegyem meg (még akkor is, ha adott esetben úgymond „kötelező” olvasmány). Néhány könyvet ezért „látatlanba” vitettem ki magamnak: így például György Péter könyvét, Rakovszkyt, Szécsi Noémit, Tóth Krisztinát, Erdős Virágot vagy a Borgos-Szilágyi szerzőpáros kötetét a Nyugat körüli nőírókról – de a többséget a hazatérésem után, utólag kellett bepótolnom (és sajnos, még nem értem a lista legvégére). Úgy látom, idén nagyon jó minőségű könyvek jelentek meg a kortárs magyar irodalomban, de nagy, markáns áttörést nem érzek sehol, egyik szerzőnél vagy műben sem (ami nem feltétlenül baj). Ezért nekem a legmeghatározóbb élmény nem a kortárs magyar szcénához kapcsolódik, hanem helyette felfedeztem magamnak Philip Rothot, a francia posztkoloniális szakirodalmat, és újra elkapott a Jack London-láz.
2. Az év felfedezettje
Papp Sándor Zsigmond esélyes a címre.
3. Az év csalódása
1. Jó lett volna, ha Nádas Péter kapja az irodalmi Nobel-díjat.
2. Elolvastam egy Lévai Katalin-regényt (Hazugok és szeretők).
4. Az év irodalmi botránya, illetve szenzációja
Az év kultúrpolitikai botrányoktól volt hangos, és ezek olyannyira mindennapivá váltak, hogy eljutottunk oda, hogy a „botrány” már nem botrány (ti. különleges, egyszeri esemény), hanem a mindennapi tapasztalat része. A botrány banalizálódott – ez baj (sok minden más mellett).
5. Az év legizgalmasabb szépirodalmi publikációja
Idén a tabusértő kísérletezések vonzottak: Erdős Virág politikai-publicisztikai kisverseit például izgalmasnak találtam (lásd pl. Édes Hazám, Hol, Márciusi kesergő, Közelítő stb), érdekel, mi jöhet ki ebből a félig verses, félig publicisztikai, rapszerű előadásra hangszerelt protest-műfajból (bár egyelőre mintha még keresné a jól eltalált hangot). Tetszett Czapáry Veronikának az ÉS-ben nemrégiben megjelent Tizedik c. prózája is: Murányi Zita 2007-es DuplApu c. regénye óta nem sok nagyobb lélegzetű irodalmi kísérletet láttam, ami a gyerekkori érzelmi bántalmazás utólagos leírására, érzékeltetésére törekszik – holott a téma fontos, de nagyon nehéz megírni úgy, hogy az író ne csússzon bele a „szegény én” vagy a „heroikus én” kliséjébe, ne veszítse el a megírandó anyag feletti kontrollt (tehát pl. tudjon mintegy „játszani” vele), és különösen nehéz azokat a mikroszinten zajló, ismétlődéses jellegű hatalmi technikákat érzékeltetni, amik rendszerint a bántalmazást magát kiadják, és amik a közeli kontextust nem ismerők számára gyakorlatilag felismerhetetlenek, valós súlyukban érzékelhetetlenek, és gyakran a bántalmazott számára is szinte megfoghatatlanok. Ez jóval nehezebb, mint pl. leírni egy fizikai bántalmazást (ami azért jól felismerhető). A téma társadalmilag is fontos, de irodalmilag különösen nagy kihívást érzek benne (lásd „hangot adni az elmondhatatlannak”, ráadásul művészi formában).
6. Az év legizgalmasabb kritikai publikációja
Nem egy publikációra szavaznék, hanem arra, hogy végre, a környező országoktól is hosszan lemaradva e téren, de van magyar nyelvű gender-periodikánk (ami nem keverendő össze azzal/azokkal a lapokkal, amik nem szaklapok, szakmai fórumok – azaz „nőszempontúak” ugyan, de a bennük való publikálásnak nem feltétele a Gender Studiesban való jártasság). Ez a TNTeF, 2011-ben indult, és a Szegedi Tudományegyetem a gazdája. Már réges-rég nagyon ideje volt, hogy legyen ilyen lap (és jobb bele sem gondolni, mennyivel előrébb tartanánk, ha mondjuk már tíz-tizenöt éve van ilyenünk).
7. 2011 legjobb publikációja a Literán
A Szörényi Lászlóval készített „Nagyvizit” (Jánossy Lajos és Szegő János beszélgetése).
8. Kedvenc mondata 2011-ből
„Sajnos, mi itt csak franciául és flamandul beszélünk, más nyelven nem. Esetleg arabul.” (Brüsszelben mondta egy önkormányzati ügyintéző, angol nyelven.)
+ 1. Az év verse 2011-ben
Hát ez nehéz.
1. 2011 legmeghatározóbb olvasmányélménye
Az év nagyobbik részét külföldön töltöttem, és bár onnan is lehet követni a hazai újdonságokat, történéseket, mégsem ugyanúgy: példának okáért, hiányzik az, hogy ha megjelent egy új könyv, lemehessek a sarki könyvesboltba, ott belelapozhassak, méregethessem, hogy megvegyem, vagy ne vegyem meg (még akkor is, ha adott esetben úgymond „kötelező” olvasmány). Néhány könyvet ezért „látatlanba” vitettem ki magamnak: így például György Péter könyvét, Rakovszkyt, Szécsi Noémit, Tóth Krisztinát, Erdős Virágot vagy a Borgos-Szilágyi szerzőpáros kötetét a Nyugat körüli nőírókról – de a többséget a hazatérésem után, utólag kellett bepótolnom (és sajnos, még nem értem a lista legvégére). Úgy látom, idén nagyon jó minőségű könyvek jelentek meg a kortárs magyar irodalomban, de nagy, markáns áttörést nem érzek sehol, egyik szerzőnél vagy műben sem (ami nem feltétlenül baj). Ezért nekem a legmeghatározóbb élmény nem a kortárs magyar szcénához kapcsolódik, hanem helyette felfedeztem magamnak Philip Rothot, a francia posztkoloniális szakirodalmat, és újra elkapott a Jack London-láz.
2. Az év felfedezettje
Papp Sándor Zsigmond esélyes a címre.
3. Az év csalódása
1. Jó lett volna, ha Nádas Péter kapja az irodalmi Nobel-díjat.
2. Elolvastam egy Lévai Katalin-regényt (Hazugok és szeretők).
4. Az év irodalmi botránya, illetve szenzációja
Az év kultúrpolitikai botrányoktól volt hangos, és ezek olyannyira mindennapivá váltak, hogy eljutottunk oda, hogy a „botrány” már nem botrány (ti. különleges, egyszeri esemény), hanem a mindennapi tapasztalat része. A botrány banalizálódott – ez baj (sok minden más mellett).
5. Az év legizgalmasabb szépirodalmi publikációja
Idén a tabusértő kísérletezések vonzottak: Erdős Virág politikai-publicisztikai kisverseit például izgalmasnak találtam (lásd pl. Édes Hazám, Hol, Márciusi kesergő, Közelítő stb), érdekel, mi jöhet ki ebből a félig verses, félig publicisztikai, rapszerű előadásra hangszerelt protest-műfajból (bár egyelőre mintha még keresné a jól eltalált hangot). Tetszett Czapáry Veronikának az ÉS-ben nemrégiben megjelent Tizedik c. prózája is: Murányi Zita 2007-es DuplApu c. regénye óta nem sok nagyobb lélegzetű irodalmi kísérletet láttam, ami a gyerekkori érzelmi bántalmazás utólagos leírására, érzékeltetésére törekszik – holott a téma fontos, de nagyon nehéz megírni úgy, hogy az író ne csússzon bele a „szegény én” vagy a „heroikus én” kliséjébe, ne veszítse el a megírandó anyag feletti kontrollt (tehát pl. tudjon mintegy „játszani” vele), és különösen nehéz azokat a mikroszinten zajló, ismétlődéses jellegű hatalmi technikákat érzékeltetni, amik rendszerint a bántalmazást magát kiadják, és amik a közeli kontextust nem ismerők számára gyakorlatilag felismerhetetlenek, valós súlyukban érzékelhetetlenek, és gyakran a bántalmazott számára is szinte megfoghatatlanok. Ez jóval nehezebb, mint pl. leírni egy fizikai bántalmazást (ami azért jól felismerhető). A téma társadalmilag is fontos, de irodalmilag különösen nagy kihívást érzek benne (lásd „hangot adni az elmondhatatlannak”, ráadásul művészi formában).
6. Az év legizgalmasabb kritikai publikációja
Nem egy publikációra szavaznék, hanem arra, hogy végre, a környező országoktól is hosszan lemaradva e téren, de van magyar nyelvű gender-periodikánk (ami nem keverendő össze azzal/azokkal a lapokkal, amik nem szaklapok, szakmai fórumok – azaz „nőszempontúak” ugyan, de a bennük való publikálásnak nem feltétele a Gender Studiesban való jártasság). Ez a TNTeF, 2011-ben indult, és a Szegedi Tudományegyetem a gazdája. Már réges-rég nagyon ideje volt, hogy legyen ilyen lap (és jobb bele sem gondolni, mennyivel előrébb tartanánk, ha mondjuk már tíz-tizenöt éve van ilyenünk).
7. 2011 legjobb publikációja a Literán
A Szörényi Lászlóval készített „Nagyvizit” (Jánossy Lajos és Szegő János beszélgetése).
8. Kedvenc mondata 2011-ből
„Sajnos, mi itt csak franciául és flamandul beszélünk, más nyelven nem. Esetleg arabul.” (Brüsszelben mondta egy önkormányzati ügyintéző, angol nyelven.)
+ 1. Az év verse 2011-ben
Hát ez nehéz.
Hozzászólás