Ez minden
Interjú Nejc Gazvodával
Nejc Gazvoda az Európai Elsőkönyvesek Fesztiváljának szlovén résztvevője. Egyike a legfiatalabbaknak. Novelláskötettel indult, majd kiadták első regényt, a Camera Obscura-t. Második regénye 2007. áprilisában jelenik meg Szlovéniában. Könyveiről, a szlovén fővárosról, a legjobb szlovén filmrendezőről és a legjobban fogyó könyvről is mesélt.
- 2007. március 30.
Novellákkal indultál. Hány nyelvre fordították le a novelláskötetedet, s milyennek írnád le a kötete az olvasók számára? Milyen karakterekkel dolgoztál, milyen stílust alkalmaztál?
Még egyik kötetemet sem fordították le teljes egészében egy nyelvre sem: néhány novellám jelent meg angolul, s néhány horvát nyelven.
Az első könyvemben tizenhárom novellámat gyűjtöttem egybe - kicsit nehéz összefoglalni, milyenek is ezek a történetek. Néhány kritikus úgy fogalmazott, hogy ezek a történetek arról szólnak, milyen tininek lenni egy meg nem értett és meg nem értő világban, milyen felnőni, illetve a halálról és az életről szólnak... Én személy szerint úgy gondolom, emberekről szólnak: arról, amit éreznek, arról, amit gondolnak, s arról, amit akarnak. A koruk annyiban meghatározó, hogy én, mivel ezt ismerem a legjobban, a saját generációmról írok. Most 21 éves vagyok, s most már nehéznek találom, hogy tinikről írjak. De amikor a Nincs menekvés a mókusok elől című könyvemen dolgoztam, nem úgy gondoltam magamra, mint 'a generáció hangjára', vagy valami hasonlóan hülye meghatározás alanyára: egyszerűen csak szeretek írni. Írni olyan dolgokról, amelyeket szeretek, amiket gyűlölök, vagy amiktől félek. Vagy amikbe szerelmes vagyok. Ez minden.
Az első könyved címe - már említetted is előző válaszodban - a Nincs menekvés a mókusok elől, a kötetet nem ismerve titokzatosan hangzik. Mit jelent a kötet címe a történetek kontextusában?
Ez a könyvemben szereplő elbeszélések egyikének címe. Hogy egész őszintén válaszoljak, fogalmam sincs, hogy mit is jelent, de jól hangzik. Néhány kritikusom szerint a mókusok a felnőttkort szimbolizálják, s hőseim, megőrzendő ifjúságukat, előlük szeretnének elmenekülni, többnyire sikertelenül. Én meg tulajdonképp csak szeretem a mókusokat - helyes kis bundás állatok. Nem szimbólumokban és metaforákban gondolkodom, csak épp felhasználom azokat a dolgokat, amiket szeretek, arra, amit el akarok mondani.
Filmrendezőnek tanulsz a Ljubljanai Egyetemen. Milyen stílust, melyik rendező munkásságát szereted leginkább? Készítettél-e már filmeket, s ha igen, ezeknek a filmeknek magad voltál-e a forgatókönyvírója?
Nagyon szeretem Mike Leigh, Stanley Kubrick, Robert Altman, Joel és Ethan Coen filmjeit... Nagyon szeretem, ahogyan a színészekkel dolgoznak, és ahogyan nagyon eredeti és szofisztikált módon használják a filmnyelvet. Készítettem egy rövid dokumentumfilmet egy bázisugróról a múlt évben, s éppen most fejeztem be a harmadik egyetemi évem végére készülő rövid mozimat. Én írtam a forgatókönyvét is. Most éppen Janez Lapajne-val dolgozom egy forgatókönyvön, ő véleményem szerint jelenleg a legjobb kortárs szlovén filmrendező.
Első regényed, a Camera Obscura egy fiatalember története, aki igyekszik megtalálni magát a világban, s ehhez végül egy fiatalokból álló különös csoport lesz a segítségére. Elmondanád, miért különleges ez a csoport?
Nehezemre esik beszélni erről a regényről. Egyfajta önmagamba tett utazás volt, a személyiségem olyan részeibe, amelyeket legszívesebben elrejtenék a világ elől, s ugyanakkor a tinédzserkor lezárásának is érzem. 19-20 éves koromban írtam, éppen akkor kezdtem meg filmes tanulmányaimat. Szülővárosomból, egy kisvárosból, Novo Mestoból költöztem a szlovén fővárosba, Ljubljanába. Tulajdonképpen nem volt nagy változás, mégsem vettem könnyedén az akadályt. Idegennek éreztem magam egy olyan világban, amelyből egy szót sem értettem. Szlovénia elég kicsi ország, mégis szinte hihetetlen, mekkora különbség van Novo mesto és Ljubljana között, még ha csupán hetven kilométerre fekszenek is egymástól. Tudom, ez nagyon szubjektív, de azt hiszem, Ljubljanából hiányzik a lélek. Megvan mindene; bár semmilye sincs. Így egy olyan történettel álltam elő, amely egy korombeli srácról szól, aki körülveszi magát mindenféle emberrel: öngyilkos lánnyal, homoszexuálissal, hajléktalan félbolonddal, öreg házaspárral... Teszi ezt azért, mert a saját személyiségének megismerésével, a generációja identitásával vannak gondjai. Megvan mindene, bár semmilye sincsen. Aztán találkozik egy különös fiatal lánnyal, aki egy változásokat kívánó szervezet része. Beleszeret és követi a szervezetbe... Aztán hamarosan rádöbben, hogy a dolgok nem mindig azok, amiknek látszanak.
Mi volt számodra fontosabb ebben a könyvben: a történet, vagy a stílus, amelyen megjeleníted ezt a történetet?
Mindkettő, bár néhol hagytam, hogy a sztori mértékkel bár, de néhány ponton ne a várakozások szerint folytatódjon, éppen azért, hogy érzékeltethessem egy sehova sem tartozó, bár mindenki szerint előnyös helyzetben lévő generáció elveszettségének érzését.
Mit gondolsz a kortárs szlovén irodalomról? Kiket olvasol szívesen a kortársaid közül?
Nem vagyok irodalomkritikus, így nem tudok mélyrehatóan válaszolni a kérdésedre, valamit mégis megpróbálok elmondani erről. Szeretem a szlovén irodalmat, ez tény. Úgy gondolom, volt és van is néhány remek írónk. De végtére mindaz a szemét, amin ez az ország keresztülment az elmúlt száz évben, elég nehézzé teszi, hogy bármiféle hasonlóságot találhassak a kortárs írók között, amelynek segítségével fel lehetne fűzni műveiket egy ilyen bemutatás szálára. Ilyen zsinórmértéket a második világháború után vagy a hatvanas-hetvenes években könnyebb volt találni, most azonban nem beszélhetünk trendekről. A legnagyobb példányszámban eladott kötet Szlovéniában a miniszterelnökünk, Janez Drnovšek műve, a Gondolatok az életről és az öntudatról. Ezt körülbelül húszezer példányban adták el. Szerintem egy rakás szar, ráadásul veszélyes is, de a nagy többség nem így látja, s hát ki vagyok én, hogy bíráskodjam Szlovénia notabilitásai felett?
A legjobb íróink nem azok, akiknek veszik a könyveit. A szlovén olvasók jobban szeretik a szakácskönyveket és a Da Vinci-kódot. Sajnos. De van egy csapatnyi ember, akiknek fontos, hogy a jó irodalom is megjelenhessen, s eljusson az emberekhez. Az irodalmat hallgató egyetemisták is nagyon aktívak. Így hát, bár nem válaszoltam a kérdésedre, talán ez is megteszi helyette.
Először kaptál meghívást külföldre a Camera Obscurával, vagy jártál már hasonló találkozókon Szlovénia határain kívül?
Meghívtak Vilenicába és a Frankfurti Könyvvásárra is, de ezek mindegyikét az országos irodalmi szervezeteken keresztül kaptam, nem személy szerint. Ez az első valódi meghívásom és nagyon boldog vagyok tőle. Még sosem voltam Budapesten, s már nagyon várom, hogy ott lehessek.
Milyen volt a regényed kritikai visszhangja Szlovéniában?
A Nincs menekvés a mókusok elől-ről remek recenziók készültek és szép kritikákat is kapott, a Camera Obscurát vegyesen fogadták. Számítottam erre. Arra viszont büszke vagyok, hogy azok a kritikusok, akiket tisztelek (ilyen például Helga Glušič, Tomaž Toporišič, Jelka Ciglenečki) jó recenziókat írtak róla, s megértették, amit mondani próbáltam. A többiek nem különösebben izgatnak. Internetes blogokon néhányan nagyon szerették a regényt, néhányan ki nem állhatták. De legalább végigolvasták, nem igaz? Nem zavar, ha a könyvem zavarja vagy felzaklatja az olvasókat. Ha azt mondanák "Ó, milyen kedves kis könyvecske!", nos, az sokkal jobban letörne, sőt, porig alázna.
Mondanál néhány szót a regényt megjelentető kiadóról, a Goga-ról? Ez a kiadó kifejezetten a kortárs szlovén irodalomra specializálódott, vagy a regényed megjelentetésével csak kiruccantak erre a területre?
A Goga kifejezetten a kortárs fiatal irodalom kiadója, s nagyon sok fiatal írót segítettek megjelenéshez. Nagyon kicsi kiadó, még kisebb tőkével, amelyik nagyszerű könyveket ad ki s évről évre egyre nagyobb elismertségre tesz szert. Néhány nagyszerű ember dolgozik náluk, némelyikük nagyon jó barátom.
Elkezdtél már dolgozni az újabb könyveden, vagy túl korai még erről beszélni?
Egyáltalán nem korai beszélni róla. Az új regényem címe Sanjajo tisti, ki preveč spijo (magyarul annyit tesz: Akik álmodnak, túl sokat alszanak), s április végén fog megjelenni.
Hozzászólás