Amikor meséltem valakinek, hogy a könyv arról szól, hogyan fedezi fel egy kislány „ébredező szexualitását” és testének addig ismeretlen képességeit egy osztálytársa és a szomszéd tartalékos katonatiszt hathatós közreműködésével, hallgatóm első kérdése az volt: ez valami ponyva? Tényleg: mi vár a gyanútlan olvasóra? Szociográf gyerekpornó?

Bár a fülszöveg egy része nem riad vissza a bulvár retorikájú izgalomkeltéstől: „fajgyűlölet, nemi erőszak, háború” – ráadásul mindez vígjátékformában – nem hozok elhamarkodott ítéletet. Gyanús ugyan az igazságkeresésnek és a megúszni akarásnak ez az első látásra összeférhetetlen kettőse, de elképzelhető, hogy az író megoldja anélkül, hogy ízléstelen lenne.

A főhős Jasira, akinek angol anyja és arab apja mindent megtesz azért, hogy a 13 éves leányzó „elveszítse a fonalat”, a tájékozódási pontokat az életében és egy idő után a felnőttek kérdéseire az legyen visszatérő válasza: „nem tudom”. A konfliktusok azzal kezdődnek, hogy  az anya féltékeny lesz lányára, mert a nő élettársa előszeretettel borotválja a lány bikinivonalát. Jasirát a Houstonban élő apához küldi, aki zárdai körülmények és vasszigor alatt igyekszik tartani gyermekét, mert fogalma sincs róla, mit kell kezdeni egy gyerekkel, aki a félelem állandó jelenléte ellenére is mindent megtesz, hogy ott hágja át a szabályokat, ahol csak tudja. A környezetében élő hímneműek hamar észreveszik, hogy a kislány „jó nő”, apja pedig mindent megtesz, hogy ezt elrejtse a világ elől. Amikor Jasira be akar számolni anyjának a testével történő dolgokról, mint pl. menstruáció, a nő beléfojtja a szót, mondván, ez senkit nem érdekel. A kislány törvényszerűen fordul azokhoz, akiket „érdekel” a számára aktuálisan legfontosabb kérdés, a saját teste.

Szépen alakul az ív ama pszichológiai tétel mentén, mely szerint az érzelmileg elérhetetlen apával rendelkező lányok korábban és könnyebben vállalnak (veszélyes) szexuális kalandokat. A globális szeretethiánynak köszönhetően Jasira minden érintést, simogatást – és szexuális aktust a szeretet megnyilvánulásának tekint. Így adódik, hogy végül nem tudja eldönteni, az őt molesztáló pedofil szomszéd a szerelme, vagy az erőszaktevője.

A jól szerkesztett történet „necces” témákat karistol. Épphogy elevickél a pornó mellett, ha ugyan, miközben érinti a más rasszhoz tartozás, az emigránsnak lenni és a serdülőnek lenni kérdéseit. Az elnyomó és érzelemmentes apa alakjába az erre érzékenyek beleláthatják az arab férfi-viselkedés archetípusát, de inkább egy általános emberi hiányosságokkal küzdő sablonos figura körvonalazódik benne. A kérdések javarésze kibontatlanul marad és a nehéz témák olyan súlytalanul lebegnek el a szemünk előtt, mintha az írónak nem sok mondanivalója lenne róluk, inkább megúszni, mint végigvinni akarná őket.

Jellemző, hogy a háborúban senki nem vesz részt, viszont mindenki nézi a TV-ben, beszél és véleményt formál róla – a szimulákrum erőfölénnyel győzött. Nem a fajgyűlölet, a nemi erőszak vagy a háború itt a témák, hanem az, ahogyan mindez „lejön” az átmediatizált amerikai kertvárosi tudatnak. A hely, ahol lehet mulatni „nem éppen vígjátéki témákon” egy délutáni show-műsorhoz berendezett TV-stúdió. A regény tere is ehhez hasonlít leginkább.