hirdetés

Ez volt a feladata - Háy János Szabó Magdáról

2015. április 2.

Amúgy semmi más nem volt fontos számára, csak a művek. Rettenetes körülmények között lakott a Júlia utcában, famintás kopott linóleum, lópokróccal letakart kanapé. Nem érdekelték a külsőségek. - Írók írókról sorozatunkban Háy Jánost kérdeztük Szabó Magdáról.

hirdetés

Az első, elmaradhatatlan kérdés: mikor olvastál először Szabó Magdát, mi volt a könyv és milyen hatással volt rád?

Háy János: A Corvin-díjig nem olvastam tőle semmit. Volt róla egy sematikus véleményem, hogy különösebb kockázatot nem vállaló sikeríró, aki kielégíti a polgári értékek iránti nosztalgia-divatot. Amikor a díjat nekem itélte, akkor éreztem, hogy úgy tisztességes, ha átolvasom az életművet. Az Őz volt az első. Meglepett a mű pszichológiai pontossága, okossága, lendülete. Többször láttam azt a levelet, amit a német fordítás kapcsán Hesse írt. Tele volt rajongással. Hopp, most pontosítok, az egyik Újhold-évkönyvben megjelent egy Vörösmarty-tanulmánya, az volt az első döbbenet, hogy milyen piszok figyelmes és érzékeny elemzés.

A Corvin-díjat"tőle kaptad", ő javasolt téged. Volt-e személyes viszony köztetek, és milyenek voltak róla a tapasztalataid?

A díjig nem volt közöttünk semmilyen kapcsolat. Később sem akart megismerkedni velem. Egyszer elmentem egy író-olvasó találkozóra, hogy bemutatkozzam neki. Megállt szemben velem, apró termetű volt, rámnézett és nagy komolyan azt mondta: nem érdekel, hogy ki vagy, az érdekel csak, hogy mit írsz. Aztán sarkonfordult, teatrálisan, szerette a szinpadias jeleneteket. Álltam ott elég zavarodottan, aztán vissza fordult nevetve: azt hitték református lesz és nő. Élvezte, hogy ez esetben nem papírforma szerint működött. Aztán végül jóba lettünk, sokat nevettem rajta. Mindig nagyon vicceseket mondott, különösképpen az írónőket szerette fricskázni. Ja, és mindig lódított, s szerette, ha nem pirítok rá, hanem részt veszek a játékban. Amúgy nagyon okos volt. Ami azt hiszem, elengedhetetlen a prózaíráshoz.

Szabó Magda rengeteget írt, a Wikipédián alig van hely, hogy minden művét feltüntessék. Hogyan látod ezt a termékenységet, miben áll ez a professzionizmus?

Normálisan dolgozott, ahogyan egy írónak dolgoznia kell. Ez volt a feladata. Amikor végigolvastam az életművet, megdöbbentett, hogy milyen betonbiztosan tudja tartani a színvonalat. A nekem kevésbé tetsző szövegek is jó minőségűek, s persze korántsem olyan egyszerűek szerkezetileg, mint gondoltam valaha. Az egyszerű linearitás nem érdekelte. Amúgy semmi más nem volt fontos számára, csak a művek. Rettenetes körülmények között lakott a Júlia utcában, famintás kopott linóleum, lópokróccal letakart kanapé. Nem érdekelték a külsőségek. Volt egy másik lakása a házban, ott adta az interjúkat, az megfelelt a külső elvárásoknak, de ő ott soha nem lakott. Puritán volt a végtelenségig.

Az olvasók emlékezete sok könyvet őriz; de az biztos, hogy a Régimódi történet, az Ókút, a megfilmesített Ajtó és a tévés feldolgozásnak szintén sokat köszönhető Abigél meghatározóak az életműben. Van-e Neked egy személyes Szabó Magda-polcod?

Nincs. Bár természetesen vannak könyveim tőle. A régimódi történet épp nincs. Az, ahogyan ő írt számomra, most ezt íróilag értem, nem érdekes. Ez nem jelenti azt, hogy ne becsülném, ne tartanám kitűnő alkotónak. Számára a hagyományos prózakeretek voltak a követendőek, a nyugatosok és a klasszikus irodalom normatívái. Persze ez csak egy formai megközelítés, a lényeg inkább, hogy én azt a felületet is át akarom kaparni az emberben, amit ő még megóvott.

Ennek a hagyományosnak is mondható poétikának mik szerinted a jellemzői, varázsát miből meríti?

A poétikát majd megírják az elméleti emberek. Számomra más tűnik ebből a szempontból fontosnak: általában a sikeres művekre az jellemző, hogy több szinten is értelmezhetők. Ezt látom Magda munkáiban is. Olvashatod családregényként, szerelmi történetként, majdhogynem intelligensebb lektűrként, de ha akarod utat kapsz abban az irányban, hogy mélyebbre menj a sorsokba.

Érett írói világodban hol van a helye, tanultál-e tőle? A mai, kortárs próza egy része mintha felelevenítené a történetmondó, epikus megformálás realista vonulatát ...

Ez a próza rám íróilag nem hatott. Azonban megerősített olyan alapokat, amelyek inkább az íráshoz való viszony tekintetében fontosak, s egyre fontosabbak, látván a szakmai hanyagság elharapódzását, hogy igenis az anyagot, amit megragadsz rendesen meg kell dolgozni, az időt nem spórolhatod ki belőle, s hogy a cél a mű létrehozása, s nem az, hogy ki tapsol vagy nemtapsol hozzá. Hogy nem nyavalygunk, hanem dolgozunk.

Az tény, hogy a posztmodern, nyelvkritikus, a formai és strukturális izgalmakra épülő irodalom külhonban a kilencvenes évek elején, nálunk a kétezres években lassan átadja a helyét egy sors és problémaérzékenyebb irodalomnak. Ez megerősítette azokat az alkotókat, akik a nyelvkritikai fordulat előtt, hagyományosabb prózát műveltek. Ez hozta vissza Szabó Magdát is a pályára a kilencvenes évek végén. Ám nem szabad elfeledni, azok, akik a posztmodern poétikán nevelkedtek, már nem úgy komponálnak, nem úgy építenek egy mondatot, mint a korábbi történetelbeszélő írók. A dramaturgiai célból leírt mondatok azóta nevetségesek.

Gyakran szóba jön, hogy a magyar irodalomból hiányzott, hiányzik az a közép, amely az angoloknál például nagyon erős; a kevésbé kísérletező, ún. polgári elbeszélésre alapozó regényirodalom ...

Szerintem nem hiányzik. Vagyis hiányoznak a 19. századi felmenők. Hisz nem volt polgárság. Nem lehetett polgári irodalmat írni. A magyar irodalom amúgy rendkívül konzervatív, s csak ideig óráig tapsol a ténylegesen újnak. Akár költészetről van szó, akár prózáról. Nézd csak Tandori esetét, aki a legtöbb újat hozta, gyakorlatilag alig találod a helyét a magyar irodalmi struktúrában, s mennyivel jobban ott van (vagy volt) például Petri, aki hagyományos poétikai alapokra épített. Ha végignézed a magyar próza emlékezetes klasszikus teljesítményeit (Kosztolányitól Ottlikig), szinte mind rendelkezik a középregényekre jellemző sajátosságokkal, stilisztikai perfekció, jól követhető szüzsé, átlátható struktúra, a lét-traumákkal szembeni illedelmesség. Ennek szinte parodisztikus szintje Márai. Ez persze egy sematikus vélemény, de azt hiszem, nincs egy tucatnyi mű, ami ennek az ellenkezőjét bizonyítaná. Szóval a magyar irodalomban van jó és jól olvasható mű épp elég, s ahogy elnézem az irányokat, az ilyesfajta művek száma egyre csak szaporodik.

Jánossy Lajos

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.