hirdetés

Fehér Renátó: Európaterminál 15.

2017. december 11.

A közösségi médiát néhány óra alatt ellepik az összeesküvés-elméletek: az éber rapidimámokat és biztonságpolitikai kommentgurukat ma sem lehet megtéveszteni. Egy izraeli tengeralattjáróról készített pixeles youtube-videó lesz feltűnően kattintékony. – Fehér Renátó 2flekken.

hirdetés

(balneológia)

Bálnát lökött partra a Visztula Varsóban.

 

 

Egyesek szerint nemzetközi vizekről, a Balti-tenger felől a gdanski öbölnél úszhatott fel a cet a Visztula torkolatán, így jutva el egészen Varsóig, míg mások inkább lengyel földön, Sziléziában, a Barania Góra nyugati lejtőjén, a folyó forrásvidékén keresnék a magyarázatot. A hatóságok egyik variációt sem zárták ki, nem kívánva állást foglalni egy átpolitizálódásnak indult vitában. A sajtóvisszhang mégis utóbbit tartja valószínűbbnek, hiszen a tenger felől érkezve az állatnak folyásiránnyal szemben kellett volna megtennie több száz kilométert, míg a sziléziai hegységben, ahol köztudottan az ország egyik szívcsakráját gyanítják, bármi megtörténhet, még ha ezt rendszeresen igyekszik is elhallgatni a fősodratú média. (Így nem meglepő, vagyis éppen ennek ellenére) a kereskedelmi csatornák reggeli műsorai a balti-tengeri bálnapopulációról szólaltatnak meg népszerű balneológusbloggereket, akik a ritkán kérdezettek sebzett hiúságával szakértenének léböjt-kúráról vagy chemtrailről is.

A közösségi médiát néhány óra alatt ellepik az összeesküvés-elméletek: az éber rapidimámokat és biztonságpolitikai kommentgurukat ma sem lehet megtéveszteni. Egy izraeli tengeralattjáróról készített pixeles youtube-videó lesz feltűnően kattintékony. Cáfolhatatlan bizonyíték bármire, noha öt éve töltötték fel. Akad, aki orosz hackerekre gyanakszik. Mások szerint a svédek így küldik vissza titokban, akiket maguk invitáltak. Egy viccpárt meghirdeti a Jonas-tervet: tömjék ki a lengyel államadóssággal a bálnát. Egy jobbra tolódott rendszerváltó publicista az ötletben egyházellenes, egy balra tolódott egykori szövetségese antiszemita provokációt lát. Amikor egy liberális gonzoportál kigúnyolja őket, mindketten törlik az eredeti posztot.

A bulvár szerint megvan tehát a varsói (Loch) Nessie: készül már a hűtőmágnes, bálnát vasalnak a kínai pólókra. Egy popkultúra-kutató tumblren üdvözli az innovatív országimázst, akit aztán egy újbalos kalózrádió éjszakai műsorsávjában szednek szét, mondván bármi, amit San Diegótól Canterburyig bárki felböfög, azt itt előbb vagy utóbb lekoppintják, hogy aztán a tudományos legitimáció is rögtön megérkezzen. A témához kapcsolódva jeligés haikupályázatot írnak ki az öngyarmatosításról.

A Lengyel Labdarúgó Szövetség sajtóosztálya közleményt ad ki: a varsói Nemzeti Arénába tervezett hétvégi, Lengyelország-Burkina Faso barátságos mérkőzés elhalasztását kezdeményezik a vizsgálatok lezárulásáig, „ami a stadion közvetlen közelében partra vetett, ismeretlen eredetű cetet illetően zajlik”. A FIFA illetékes szervei válaszul twitteren jelzik, hogy a szurkolók és a sportolók biztonsága érdekében és a potenciálisan fennálló, el nem hárított fertőzésveszély miatt gyorsított eljárásban, tizenöt napon belül döntést hoznak.

A délután folyamán egy radikális, társadalmi kérdések iránt folyton elkötelezett művészkollektíva magára vállalná a bálnás akciót, de senki nem hisz nekik. Eközben a Dumában a kormányzó többség lecseréli a miniszterelnököt. A kormányszóvivő szerint a döntés semmilyen összefüggésben nem áll a bálna feltűnésével, de senki nem hisz neki.

Fehér Renátó

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.