hirdetés

Fekete Ádám: "...sokkal átélhetőbb az, ami nincs"

2015. január 28.

A TÁP színház társulata január 22-én mutatta be a Csoportkép oroszlán nélkül (természetes fényben) című előadást a Trafóban. A darab írójával és rendezőjével, Fekete Ádámmal Csutak Gabi készített interjút.

hirdetés

Most mutatták be a II. Titánium Színházi Szemlén Trafó-díjat nyert Csoportkép oroszlán nélkül (természetes fényben) című előadást, amelyet te rendeztél és írtál Richard Brautigan szövegeinek felhasználásával. Miért pont az ő szövegeit és az ő versciklusának címét választottad?

Közel állnak a szívemhez Brautigan szövegei, a tisztaságuk, az egyszerűségük és az egész írói univerzumot átjáró melankólia miatt. Kegyetlenül, lesújtó humorral írt, és ez számomra példaértékű. Olyan világot akartam létrehozni, amit az ő olvasása közben éreztem, illetve amire az ő írásai világítottak rá magammal kapcsolatban – a magányról beszélni, amiről ő is sokat írt, és megkeresni a mindennapok történéseinek költészetét, amik látszólag színpadilag érdektelenek, mégis sokkal inkább érzem őket az életem részének, mint a drámai szituációkat. A címadó versciklusban Brautigan egy-egy figuráról ad villanásszerű képet, és ez a villanásszerűség karakterábrázolás szempontjából az előadás sajátja is.

Hogyan kezdődött a TÁP színházzal való együttműködésed?

Végzős gimnazistaként hallottam a Minden Rossz Varietéről, hogy ez azért vicces, mert ciki, és ez számunkra (néhány osztálytársammal) alapvető humorforrás volt – úgyhogy elmentem megnézni, akkor a Take 5 nevű helyen játszották. Vajdai Vili a felkonferálás/ráhangolódás részben megkérdezte, nem akar-e valaki feljönni a színpadra égni, és ez annyira felizgatott, hogy feltettem a kezem, hebegve-habogva elmondtam egy viccet rosszul, összekevertem a poént egy másik vicc poénjával, persze direkt, ilyeneken nagyon sokat röhögtünk suliban. A kezdeti sokk után az emberek elkezdtek merni nevetni, felismerték, hogy tudatosan bénázom, legalábbis van egy nagyon tudatos része a bénázásomnak, és fellélegeztek, és nevettek, és Vili mondta, hogy legközelebb már fellépőruhában jöjjek. Aztán felvettek a dramaturgszakra, és onnantól írói/dramaturgiai munkákat is kaptam, miközben a performanszjellegű előadásokban felléphettem, jártunk fesztiválokra, ami iszonyatosan nagy fun volt, benne lenni ebben a hiper-elfogadó közegben, együttbuszozni ezekkel az izgalmas, rendkívül érzékeny és sokszor nehezen kezelhető emberekkel. Lett egy ilyen otthon-élményem.

A pályakezdő rendezők leggyakoribb hibája, hogy az unalmasságtól rettegve folyton mozgatják a szereplőket, gyakran használnak valamilyen aláfestő zenét. Az volt a benyomásom, mintha a te rendezésed tudatosan szembemenne ezzel a tendenciával: meri vállalni a csendet, az „akció” hiányát és még a felhasznált hangeffektusok is inkább a monotóniát erősítik. Össze tudnád foglalni röviden koncepciód lényegét?

Kifejezetten a lassú tempót és a mozdulatlanságot szerettem volna kipróbálni színpadon, olyat, amilyet igazából csak filmekben láttam előtte. Minthogy hiányt szenvedő emberekkel foglalkozik a darab, a mozgás és a drámai történés hiánya ehhez passzoló formának tűnt. Ha ennek a tempója következetes, a nézőt bele lehet ringatni ebbe az újfajta időélménybe, amihez nem szokott, mert általában azt várja a színháztól, hogy gyors legyen és sűrű, legalábbis gyorsabb és sűrűbb, mint az élete. Ha be tudjuk szippantani a lassúba, az érzékelése is kitágul, és egy cipőkefélés is meg tud telni számára tartalommal. Ehhez nagyon érzékeny finomhangolásra van szükség, és ha az embernek sikerül is, akkor se lesz minden néző odáig a boldogságtól. De, azt hiszem, ez nem baj.

Egy interjúban azt nyilatkoztad, hogy olyan színészvezetési és dramaturgiai formákat akarsz kipróbálni, amiket más színpadokon nem látsz. Pontosan mire gondoltál? Sikerült megvalósítani ezt a tervet?

Színészvezetésben az volt a főcélom, hogy a színész ne játssza el, amit érez, hanem hagyatkozzon a saját arcára, a testére, a mimikájának és a testhelyzetének mozdulatlanságára – kicsit úgy, mint az Edward Hopper-képek szereplői. Számomra mindig sokkal átélhetőbb az, ami nincs. Abból, amit mond és csinál, következtetek egy lelkiállapotra, és ha ehhez kapok egy érzelemmentes arcot, ennek a feszültsége lesz igazán élményszerű. Dramaturgiailag a töredékességre törekedtem, az akció és az akcióhoz fűződő dramaturgiai információ különválasztására. Ha valaki sír, és nem tudom, miért, abban a pillanatban sokkal jobban tudok valóban őrá fókuszálni – ki ő, milyen ő, hogy sír, hova esnek a könnyei. Ha tudom, miért sír, rögtön kevésbé figyelek oda, mert a sírás kézenfekvő reakcióvá válik, az ok-okozati láncolat egy láncszemévé, és az értelmemmel felfogom, az érzéki része viszont kikapcsol. Sok mindent működőnek érzek ebből, és ebben rejlik az előadás fő karaktere, annak ellenére, hogy nem mindig sikerült ezeket az irányelveket teljesen következetesen használnunk.

Általában az jellemző rád, hogy azt próbálod ki, amit nem nagyon láttál? Vannak olyan rendezők vagy más művészek, akikre példaképként tekintesz, vagy akiktől tanultál?

Ezzel az előadással azt próbáltam ki, ami érdekelt, és nagyon hálás vagyok az embereknek, akik lehetőséget biztosítottak erre. Hogy ez jellemző-e rám, nem tudom, ez most éppen egy ilyen. Roy Andersson és Tsai Ming-Liang filmjei nagy hatással vannak rám, formailag és tartalmilag, ez az előadásban érezhető is. Magyarországon Zsótér Sándor rendezéseit nézve érzem leginkább, hogy van értelme színházat csinálni – ahogy ő elemez, és ahogy nála a színészek a szöveggel bánnak, az számomra mindig revelatív. Kárpáti Péter előadásai is közel állnak hozzám, a szövegei, az előadásainak a tempója és az egész hozzáállása a színházhoz, improvizáltam is nála, és mindig nagyon szabad érzést keltett bennem. Osztályfőnökeimtől, Forgách Andrástól és Radnai Annamáriától nagyon sokat tanultam és tanulok, és a munkatársaimtól, barátaimtól, folyton.

Egy másik alkalommal azt nyilatkoztad, hogy a rendező egyik legfontosabb feladata „biztonságba helyezni a színészt a színpadon”. Ezen mit kell érteni, és hogyan működik a gyakorlatban?

A színész, tapasztalataim szerint, nem érzi jól magát, ha nem tudja, mit miért tesz, és mit miért mond. Olyan értelmi és érzéki mezőbe kell őt helyezni, amiben tud tájékozódni, maga is tud új ötleteket hozni, és nem csak egy betanult koreográfiát reprodukál, hanem tudja fejleszteni magát próbáról próbára, előadásról előadásra. Nem mindenkivel könnyű megéreztetni, hogy mit vársz, és mindenkinél más módszer hatásos – sokan előre akarják érteni és érezni, amit tesznek vagy mondanak majd, pedig sokszor maga a tevés vagy mondás, egy testhelyzet felvétele, a hangerő, egy szünet mechanikus megtartása a kulcs.

Az előadás során megjelenített figurák mind magányos, monomániás lények, akik nem képesek saját szűk világukon kívülre látni. Szerinted ők a kortárs valóság egy jellegzetes típusát képviselik?

Inkább azt mondanám, hogy az emberek szerintem ilyenek, én legalábbis ilyennek, gyarlónak és önmagukba zártnak látom őket, magamat beleértve. Ma Magyarországon az elfojtás korát éljük, a közhangulat legmeghatározóbb összetevője a szorongás és a fölülviselkedés, ettől függetlenül a darab szereplői nem kifejezetten magyar típusfigurák. Szerintem régebben sem voltak az emberek kevésbé egyedül, mint most, és a vágyak sem igyekeztek gyakrabban teljesülni.

Korábban is adaptáltad neves írók szövegeit (Dosztojevszkij, Kafka, Shakespeare). Mostanában milyen szerzők foglalkoztatnak? Várható újabb adaptációra alapuló előadás?

A Katona Kamrájában Kovács D. Dani rendezővel Szorokin-művek alapján fogunk előadást előkészíteni, mostanában kezdődik a munka. Sok szöveg van a fejemben kiindulásként lehetséges jövőbeli előadásokhoz, de ha rendezek még, legközelebb szerintem kész drámához nyúlok. Sokan érdekelnek, Euripidésztől Thomas Bernhardig.

Mik a további szakmai terveid? Legközelebb színészként, dramaturgként, rendezőként vagy esetleg zenészként fogsz tevékenykedni?

Most lesz a kamrás munka előkészítése Danival, illetve Fehér Balázs Benővel a Sirály, amit az Átriumban csinálunk majd – ezekben író-dramaturgként veszek részt. Takátsy Péter és Kárpáti Péter készülő előadásaiban szerepelni fogok.

A fotókat Drucker Dávid készítette.

Csutak Gabi

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.