hirdetés

Fekete epe

Földényi F. László: A melankólia dicsérete, 2017, Jelenkor, 359 oldal

2017. július 29.

Földényi arra keresi a választ, hogy „[l]ehet-e igényt tartani a teljességre egy olyan korban, amely minden transzcendenciának és metafizikának hadat üzent, és amely számára a legfőbb, mindent kizáró szempont a pillanatnyi, az efemer lett?" – Jánossy Lajos kritikája Földényi F. László A melankólia dicsérete című könyvéről.

hirdetés

„[E]lgondolom, szüntelenül, előttem / mennyi erő tolong, forr, s földi, égi / pályáját egyre méri, / hogy visszatérjen oda, honnan indult. / Ám értelmét tudatlan / elmém nem fogja föl. Titkát azonban / te biztos ismered, száz halhatatlan.” Giacomo Leopardi: Ázsiai nomád pásztor dala című költeményének utolsó sorait idéztem. A melankólia dicsérete ezzel kezdődik, a teljes verssel, ezért ez így nem csupán mottó, több annál. Invokáció. Hogy meglegyen a kellő, ihletett figyelem, amely képes felmutatni a titkot, megidézni a melankólia szellemét, a melankólikusok alakját.

Földényi, mondható immáron, többedszerre közelíti meg a területet. Először 1984-ben, egy nagyesszével indított (Melankólia), majd 2003-ban, az említett munkára támaszkodva, de azt messze meghaladva, megírta a melankólia történetét (2002), most pedig itt van előttünk A melankólia dicsérete, amely a Leopardi-szöveget követően kimondottan és szándékoltan alanyi hangon folytatódik. Sejthető belőle, ami később beigazodik, hogy Földényi ebben a könyvében a korábbiakhoz képest szubjektívebb nézőpontból dolgozik. Megteheti, hiszen az esszéforma pont erre hív, a személy, nem önkényes, de szabad döntésein, kísérletező kedvén alapul. És Földényi esetében azon az értelmezői tekinteten, amely nem megfejteni kíván, a szövegek és mindenekelőtt a képek létmódjának tartományait nem felparcellázni és végsőkig kiaknázni akarja, hanem a Leopardi-vers szellemében, a minden jelentős alkotásra jellemző titkot az értelmező megközelítések hálójába vonja, de szándéka annak nem hatástalanítása, nem a maradéktalanság reményében történő kiaknázása. A megőrzés és a felmutatás igényével nyúl tárgyaihoz.

Földényi ezúttal, bár a melankólia rövid propedeutikájával nem marad adósunk, nem a fogalom- és szemlélettörténet egyenesén közlekedik, hanem a számára legfontosabb és meghatározó szerzőket és műveiket látja vendégül, illetve teremt összeköttetéseket a különböző alkotások között. Könyvének origójában, erőcentrumában Dürer Melancolia I. című képe áll.

„A melankólikus: az élet megszokott szabályain kívül áll, de a sors, amely ezt így akarta, az ő személyes sorsa is: élete, a sorssal kialakított viszonya legalább annyira meghatározza állapotát (betegségét); mint az általa ellenőrizhetetlen kozmosz.” – olvasható az 1984-es Melankólia-esszében. A Dürer kép ennek a krédónak a sűrítménye, különös tekintettel a mű terében sajátos helyet elfoglaló hatalmas kőtömbre, a polihedronra. „Az allegóriák, a jelképek, az ikonográfiai összefüggések a világot a logika hálójába kényszerítik bele. A melankólia viszont arra figyelmeztet, hogy mennyire foszladozott ez a háló. Hogy a legésszerűbb magyarázatok is fölfeslenek valahol.” – írja a vonatkozó esszében Földényi. Mind a két észrevétel a melankólia igen nehezen megragadható, szakadatlan vonalvezetéssel körülírhatatlan világára vet éles fényt. Arra, hogy a metafizikai sóvárgás, a létbe vetett bizalom és a létezés otthontalansága egyszerre emeli fel és béklyózza meg a melankolikusokat. Dürer polihedrona az alapvetés, amely sem nem valami helyett, sem nem valamiért van a képen, az értelemkölcsönző jelentésmezőn kívül esik. Földényitől nem áll távol a heideggeri egzisztenciaanalízis; az eszköz voltától megfosztott, a célracionális objektumok szövegkörnyezetéből kiszakított tárgyesemény, az objet trouvé, a létfogalom szerkezetére mutat, de anélkül – ld. fent –, hogy azt rögzítené, definiálná, mintegy az enciklopédikus gondolkodás szócikkei közé iktatná.

Földényi finoman hangolt alkalmakat teremt, találkozásokat, randevúkat szerkeszt. Művészettörténeti képzettársításai során Dürer Giorgionéval és Giacomettivel és Kubrickkal, Giorgione Jovánoviccsal fog kezet, Malevics Szűcs Attilával. Az építész, Peter Zumthor Dürerrel és Kubrickkal. Dürer Kieferrel. Francis Bacon Lucian Freuddal.

Földényi arra keresi a választ, hogy „[l]ehet-e igényt tartani a teljességre egy olyan korban, amely minden transzcendenciának és metafizikának hadat üzent, és amely számára a legfőbb, mindent kizáró szempont a pillanatnyi, az efemer lett? Lehet-e komolyan beszélni a ’csodáról’, amit az építész Louis Kahn még az építészet egyik fontos célkitűzésének tartott?” A magához legközelebb álló példákkal azt bizonyítja: igen, lehet. De nem takarja el mélyen húzódó, melankolikusokhoz méltó kételyeit sem. Arra int, az európai kultúra válsága, pontosabban válságtörténete minden eddigit túlszárnyaló mélypontjához érkezett. Földényi ezt alátámasztandó meggyőzően érvel, amikor az eltűnő mozik helyébe lépő pláza-vetítőtermekben a minduntalan felvillanó okostelefonok fényjelenségeit, a tetoválás divatját, vagy a digitális készülékekkel milliárd számra készülő felvételeket elemzi. A civilizációs technológiák állványzatának (a heideggeri Gestalt) elúrhódó túlnövekedésének árnyékában összezsugorodó, vertikumát vesztő individuum kifakulását.

A melankólia dicsérete természetesen önmaga is melankolikus könyv. Ha úgy tetszik, korszerűtlen elmélkedések sorozata, amely konfrontálódik a kortárs pozitivista szellemi trendekkel. Mindezzel azonban nem számol a melankólia apologétája, mert biztos kezű választásai, a magaskultúra (sic!) hagyományrétegeiben elegánsan sétáló léptei nyomán feltárul a szellem más-világa. Jóllehet tudja, hogy „[a] metafizika iránti érzékenységet felváltotta a felszín áramvonalassága okozta élvezet”, nem mond le arról, hogy a művészet otthonra egyedül a megrendülésben találhat. Nincs hova hátrálnia.

Földényi F. László: A melankólia dicsérete, 2017, Jelenkor, 359 oldal, 3999 Ft.

Földényi arra keresi a választ, hogy „[l]ehet-e igényt tartani a teljességre egy olyan korban, amely minden transzcendeciának és metafizikának hadat üzent, és amely számára a legfőbb, mindent kizáró szempont a pillanatnyi, az efemer lett?" – Jánossy Lajos kritikája Földényi F. László A melankólia dicsérete című könyvéről.

Jánossy Lajos

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.