Fekete ünnep
Orbán Ottó (1936. május 20. – 2002. május 26.)
Hetven éve született - "im wunderschönen Monat Mai" – és négy éve halott, ezért a cím, és persze azért is, mert ez volt első kötetének címe. A sors úgy hozta, hogy személyesen csak életének legnehezebb éveiben ismerhettem meg, pár évvel azelőtt, hogy "csodaöregből" "mázlistává" operálták volna.
- 2006. május 20.
A Kortárs Magyar Naplóval közös szerkesztőségi szobájában találkozgattunk, előfordult, hogy éppen akkor jöttem dolgozni, amikor indult haza, általában kísérettel. Rendkívüli erőfeszítés volt neki az élet, ezt az Úr a maga végtelen könyörületességével elintézte, iszonyatos munkájába került felállni, megszólalni vagy egyszerűen csak ránézni valakire.
Köszönsz, és felemeli a fejét.
A szemedbe néz.
Tulajdonképpen csak erről a tekintetről szeretnék írni.
A költőt az teszi, ahogyan a dolgokra néz.
Olyanok a versei, mintha cikkek volnának, mintha valami furcsa, földöntúli napilapba írt volna verses tudósításokat, indulatból. Van bennük valami esetleges, sebezhető, nyers, mintha pohár vízbe öntenél ólmot – pillanatok alatt felveszi végső formáját, mégis puhának, tovább gyúrhatónak látszik. Nyilván semmi poétikai trehányság. Túl fontos volt neki az élet. Újraolvasva egyre rokonszenvesebb, ami akkor zavaró volt - ahogy beengedi a versvilágba a hétköznapok zsurnalizmusát, mintha volna ebben valami rafinált hübrisz, a mulandóság gőgje. Mintha lakott volna benne valaki, egy zabolázhatatlan kamasz, aki nem engedte, hogy megállapodjon, ennek a kamasznak a pillantásával mérte a világot, és találta könnyűnek, nehéznek.
Bemész, köszönsz, felemeli a fejét, a szemedbe néz.
Beszélgetés helyett.
Kérdések és válaszok helyett.
Bonyolult kijelentés, tagmondatok finoman szerkesztett egyensúlya. Tartózkodás, kíváncsiság, gúny, szeretet, düh és lemondás sűrűsödött benne, életet adott a kihűlt szóképnek: beszédes pillantás. Olvasom a verseit. Olyan, mintha megint a szemébe néznék.
Orbán Ottó ma hetven éves: „…nem e világra való újszülött.“
Vers (DIA) - Orbán Ottó: Születésnapomra
Hanganyag (Magyar Rádió) - Orbán Ottó: Rekviem
Hozzászólás