A minden oldalról és minden szempontból tökéletesen lejáratott, napi szavatosságú politikai paprikajancsik által pillanatnyi érdekek mentén kisajátított, pitiáner aktuális célokra használt, így történelmi jelentőségében ma már teljes mértékben átélhetetlen, ünnepi fényét egy negyven wattos villanykörte erején megőrző 1956-os forradalom idei megemlékezéseinek egy falusi kultúrház színvonalán mozgó ünnepi kínálatában egyszer csak megakad egy néven a dolgozó szeme. Miközben megpróbálja értelmezni, megfejteni, felfogni azt, hogy egy ország egyik legnagyobb nemzeti ünnepének központi helyszínein miért a Magyar Honvédség Támogató Dandár Központi Zenekara és Budapest Helyőrség díszelgői, miért épp az Illés Ferenc Trió, miért az Orthent, a Bohemian Betyars, valamint Kiss Gergely és barátai találtattak a legalkalmasabbaknak arra (sztárvendég: Czvetkó Sándor, Laklóth Aladár, Gémes Antos), hogy fellépjenek, miközben nem érti, hogy nincs egy ember azok között, akik ezt eldöntik, akinek eszébe jutna, hogy bassza meg, gyerekek, mégiscsak '56, meg minden ilyenek, és mégiscsak – hogyishíjják - Bartók meg József Attila hazájában vagyunk, ne a Bohemian Betyars, vagy bizonyos Kiss Gergely úr barátai fémjelezzék má’ művészileg a helyőrség díszelgőivel vagy kicsodákkal ezt a napot; nincs egy ember, aki kiküldené a kislányt az irodából, hogy menjél má’, csillagom, Zsuzsika, kifelé, terepre, és nézzél valami művészt, akinek neve van, rangja, hitele, de addig vissza ne gyere, míg nem találsz ilyet, kutass, keress, tök mindegy, hogy klimpírozik, dalol, vagy esetleg szavalni tud, csak híres és jó művész legyen – azonközben ráfut a szeme egy névre a számtalan szereplő sorában. Radics Béla, olvassa könnybe lábadt szemmel, mert rögtön elpárolog tőle az indulat – hát feltámadt a jó Radics Béla, és ezen a szép napon újra gitározni fog, hogy ne csak a Támogató Dandár, a díszelgők, a betyárok, Gémes Antos, Laklóth úr, meg Illés Ferenc triója legyen.


Persze ez egy másik, sajnos. Nem gitáros. Szervező.