hirdetés

Fény

Szabó T. Anna: Fény, Magvető, 2002

Okkal tehetjük fel, hogy Szabó T. Anna szövegeinek a mai (professzionális és félprofesszionális) líraolvasásban betöltött, nem egészen körültekintően kijelölt helyét az 1995-ben megjelent Madárlépte hó című kötet Lator László által jegyzett előszava rögzítette. Túl azon, hogy Lator egy vélhetően a modernség végére jellemző költészetfelfogás nevében nevezte a versek legfőbb erényének "fegyelmezettségüket", még líratörténetileg is nehezen indokolhatóan kötötte azokat egy - kánonok fölöttinek vélt - empatikus olvasásmódhoz: "Mintha leginkább az Újhold hagyományát folytatná."
hirdetés

Lator László előszavát azonban nemcsak Szabó T. Anna Magvetőnél megjelent utóbbi két verseskönyvének rejtélyes kilétű fülszövegírói visszhangozzák - az "elemi költészet" metaforát "elemi erők"-ként és a "gravitáció törvényei"-ként ismétlik a segédszövegek, az új verseskönyv ismertetőjében pedig a kötetcímként is kiemelt fény lesz "az élet keletkezésének ősi alapja" -, de a kritika is.

     
 
A recenziók általában jóváhagyják a kiadók által sugallt olvasásmódokat, így egyszerre válik lehetővé a verseknek a későmodern "mívesség" és a lírai "szereplehetőségek" modernség utáni bizonytalansága felől megkonstruált befogadása, ám ezzel csupán a líratörténeti kánonok átjárhatóságának ritka bizonyítékaiként illetik dicsérettel Szabó T. Anna köteteit.
     A Fény című kötetről írott bírálatában Bodor Béla (ÉS, 2002. augusztus 2., 23. oldal) ismét az Újhold-hagyományig, sőt Nemes Nagy Ágnesig jut az elődöket keresve, nem tisztázva azonban, hogy a továbbiakban hibául felrótt, a "beszélő-alak előzetes megalkotásából" származó lírai szerepzavarok hogyan kapcsolódnak e hagyományhoz. Bodor a szerep fogalmának a jelenkori magyar lírakritikában domináns, Paul de Man prosopopeia-értelmezésére visszavezethető alakzatát kéri számon a Fény című kötet versein: nem véletlen éppen a (felemásnak, torznak tekintett) Baudelaire-szereptechnikákra történő hivatkozás. A Nemes Nagy Ágnessel vagy Rakovszky Zsuzsával való párhuzam viszont "az érzéki benyomások érzékeny költőjeként" a kötet szenzuális-feminin olvasásmódja felé mozdítaná el kötet versei mögé rejtőző szerző-imágót. A versalkotás mesterfogásainak esztétikai hatását is a Bodor által megkívánt szerepértelmezés poétikai és retorikai kényszerei gyengítenék: "rátelepszenek (sic!) a versre".
     A "rímkényszerben" felbukkanó hibák azonban rámutatnak lírakritikánk hiányosan értett techné-fogalmára: a szövegek eufonikus rétegei ugyanis például nem pusztán a rímhelyzeteket érintik: a Horog című szöveg bevezető sorai ("Az egÉRárpa apró horgai / a tenyÉR ÉRdes bőRÉbe akadnak / kőtörmelék között RÉzsútos árnyék...") a vers végének "ÉRzek tehát / vagyok" zárlatában egy a rímeken túli - a kötet egészére jellemző - hangzásszerkezet létét tárják fel.
     A szövegépítkezésnek e tradíciói a Szabó T. Anna által egyébként vállalt mesterek, az angolszász költészet fordításán edzett költői iskola - Géher István, Ferencz Győző (a kötet egyik kitűnő darabja egy félreolvasott/félrehallott Ferencz Győző-verssor poétikai variánsa), Nádasdy Ádám - hatását inkább igazolják. A versírás "mívessége" ugyanis távolabb áll az újholdas szövegtechnikáktól: míg ott az eufónia gyakran közvetlenül vesz részt a vers jelentésképzésében és a lírai én megszemélyesülésében, addig az "angolosok" költői gyakorlatában tetten érhető (néha Dylan Thomast idéző) zeneiség, a jelentés "elhalasztódását" a hangzásvilág széttartásával elérő versbeszéd a nyelv "tervszerűtlen" eufonikus átfedéseire kíván rámutatni. Szabó T. Anna köteteinek egyre konzekvensebb címei éppen a nyelvhez való efféle (szerep)viszony metaforáit jelölik ki egyre közvetlenebbül: a Fény című kötet olvashatósága - amennyiben átvesszük e "képszavak" metaforáit - a versek zeneiségét kell kövesse. A retoricitás és a költői imágó ennek rendeltetik alá. A fény csak láthatóvá teszi a sötéttel takart jelenségek egy szeletét, csak kimetsz a világból egy fotónyit (lásd az Autofókusz című verset), vagy a Moholy-féle Vision-in-Motion ikonikus alakzataiba rendezi a szöveget (Népstadion metrómegálló). Ahogy a zeneiség is csak kitakar valamennyit az átláthatatlan nyelvi káoszból ("dallamos szavak, / tán jelentésük sincsen, mély zene": Napóra), s ahogy a költői szerep is csak az elrejtőzés gesztusaiban modellezhető (Nem lenni, "A tiszta ismeret", Fekvő nő kockás pokrócon).

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.