Május egytől nem ihatok, mert akkor nem dolgozhatok, mondja, és lehajtja a kiskonyakot.
Mi van, májrák? Miatta meg munkahelyi probléma. Kérdezem. Mert nem csodálkoznék, ha az lenne, persze akkor meg már mindegy, akkor mért ne lehetne inni, az úgyis menthetetlen.
Májrák a csudát, euszabvány.
     Ülök a pultnál, és nézem Icát, amint lenyomja a kisfelest, ráböffent a szódával, ma már nem először.
     Nézd meg, itt van feketén-fehéren leírva, ezeket mind be kell tartani, különben becsukhatok.
     Mutatja a paksamétát, tényleg ott van leírva, mi mindent kell betartani, ilyen mosogató, olyan mosogató, meg minden, és tényleg, az is, hogy vendéglátóipari dolgozók munkaidő közben nem fogyaszthatnak szeszesitalt. Sőt munkakezdés előtt sem. Bezárásról ugyan szó nincs, de van bírság, több mint a napi forgalom.
     Belekortyolok a sörömbe, résnyire szűkítem a szemem, szívok egyet a szivaromból, és már látom is a jövőt.
     A csatlakozás után Magyarország összes kocsmája bezár.
     Szükségből tönkremegy.
     Mer' olyan nincs, hogy egy kocsmáros ne igyon néha meg egy kisfelest. Jönnek a vendégek, és úgyis mondják, hogy na igyunk egyet Ica, ma van a születésnapom. Vagy valami más. Úgyis valamilyen nap mindig van. Előkerül itt haláleset, születés, öröm és bánat, valakinek fizetett a rádió vagy a tévé, díjat kapott, kirúgták a munkahelyéről vagy csak úgy ivási kedve van. És akkor most jön a szabványellenőr, táskájában temérdek szondával és bírságolási papírral, és nyomja Ica orra alá, hogy ittunk ugye, ittunk Icuka, pedig az szabványellenes, és akkor Ica tejel a piáért, és fizet, és fizet másnap is és harmadnap is, csak hétvégén spórol, mer akkor zárva van a kocsma. És szép lassan tönkremegy. És tönkre megy a szomszéd utcai is, és mindegyik, és mi egyre távolabbra megyünk, de az ellenőrök követnek, megyünk keletre, egyre keletebbre, nem baj, majd megnyugszunk Csíkszeredán a Tilos hazÁban.
     Akkor igyunk valamit, mondom Icának, amíg még lehet. Márhogy neked.
     Lófaszt az euba, mondja Ica, mindenre van megoldás. Csak az alkalmazottakról ír, itt meg én vagyok a főnök is. Majd az ivási időig megszakítom a munkaidőt, addig főnök leszek, kiírom, hogy leltár miatt pillanatnyilag zárva, aztán egy fél perc múlva újra kinyitok. Nem félek én az Eutól, harminc évig dolgoztam a pesti éjszakában.
     Iszunk.
     Közben belép az ajtón Gondnok Sanyi, akkora, hogy a hasa egyből a pultig ér.
     Na már megint az eu, mondja, ahogy meghallja, miről beszélünk, nem igaz. Már a csapból is az eu folyik. Megmondom én, hogy rossz  lesz az nekünk.
     Gondnok Sanyinak általában minden rossz és minden drága, a disznósajttól kezdve a közgyógyellátásig, ahogy mondani szokták egy forintért még a saját szarát is megenné, félti az állását, pedig nem hinném, hogy angol kisasszonyok vagy nyugdíj előtt álló norvég heringhalászok pályáznának a szakszervezeti székház gondnoki állására és a szoba-konyhás szolgálati lakásra.
     Megmondom én, rossz lesz az nekünk, ismétli meg újra.
     Nekem nem, mondom, majd eltartanak a gyerekeim.
     Hülye vagy, mondja Ica, az még tizennyolc év, meg ha rád ütnek, akkor tizenegy év egyetem, ameddig te jártál, az összesen huszonkilenc, most harminchét vagy, az hatvanhat, akkor meg már segged a szádra pattanhat. Akkor már lehet, hogy nem is élel.
     Röhög az egész kocsma.
     Egy kis pici kocsmában ülök a rádió melletti utcában, hivatalosan ételbár, elvileg meleg ételt is lehetne itt kapni, akkor meg már nem is kocsma, hanem ételbár, emiatt van ez az eucécó is. Napi betérőhelyem ez, úgymond kocsmafiók, ahol a híreket megkapom. Rádiósok járnak ide, meg egyetemisták, meg a múziumból restaurátorok, meg színészek, írók, karbantartók, postások, a környék építkezéseinek alkalmazottai, nyugdíjasok, meg csak ittélők. Most csak négyen vagyunk, Ica a csaposnő, aki az üzletet bérli, Gondnok Sanyi, meg Józsi a hírszerkesztő, tőle tudjuk meg delenként, mit lehet elmondani, meg én. Szóval négyen vagyunk, hárman röhögnek rajtam.
     Nekem lesz hatvanhat, mondom hangsúlyosan, megnyomva a lesz szót, akkor már boldogan élek, könnyű borok, kabernet és savinyon, sajtok, kaviár, kis rákocskák, meg jólét. Mondom, a gyerekeim majd eltartanak. Már szereztem állást is nekik, az euban, toldom meg, hogy idegesítsem őket. Pedig igazat modok.
     Ugyan már, állást, most, már, nekik, mondja Gondnok Sanyi, mennyi idősek is.
     Jövő héten lesznek három hónaposak, mondom.
     S valóban, nemrégen hozzájárultam az eupopuláció, nem mellesleg a magyarság szaporodásához. Született egy kisfiam meg egy kislányom. No, nekik szereztem állást.
     Osztan mondjad már, mit tudnak dolgozni, ha még csak járni sem tudnak. Vagy valami írói állás, kérdezi Ica.
     Lófaszt, mondom. Először a Corában kerestem állást, mert koraszülöttek, de ott nem volt, Tescóba meg minimálbérért nem adom őket. Amúgyis  cumibetyárok lesznek. A kisfiam biztonsági őr lesz egy cumigyárban. Tudod, így szokta a cumit megfogni, és már mutatom is, hadonászok a két kezemmel, aztán a számhoz szorítom az öklömet, és dugnám be a cumit, már ha lenne nálam, úgy mint a kisfiam. Két pitbull nem olyan hevederzár egy gyárkapun, mint a kisfiam. Mellette nem lehet kicsempészni egyetlenegy cumit se. Lézerszeme van. A kislány meg a cumigyár büféjében fog dolgozni, ha itthon büfikirálynő, ott is megállja a helyét.
     Na igyunk még egyet mondom Icának, amíg még tudol, és megkongatom a kis harangot ami a pult fölött van, igyon mindenki, a kisfiam kontójára kérem, majd a cumigyár fizeti.
Csak az a baj, vagy talán a szerencse, hogy Magyarországon nem gyártanak cumit. Vagy a globalizáció az oka, vagy az ötletsilányság, gyerekhiány, csöcsbüszkeség, vagy nem tudom mi, de nem találtam magyar cumit. Körülnéztem a Gyerekgyár körüli gyerekboltokban, volt norvég cumi, holland cumi, német cumi, olasz cumi, meg francia cumi, de magyar nem Végülis a francia mellett döntöttem. Részben a húgom miatt is. A húgi Párizsban él, diplomata, ott van minden, meg körülötte is. Közlekedésileg se rossz hely, fapados repülővel hamarább Pestre ér az ember, mint a megasztár Ibolya Tiszadobról vonaton. Hívtam a húgomat, mondom Icának, utánanézett, Párizs mellett egy kisvárosban van egy üzem, ott ahol Van Gogh meghalt, cumikat gyártanak, meg exkluzív gumifüleket. Enikő elintézi az állást, diplomáciailag.
     Csend ül a kocsmára, gondolkodnak hogy igaz-e ez, vagy csak hülyülök. Mielőtt lehülyéznének, előveszek egy levelet, mutatom az aláírást, hogy az enyém, oda van a szöveg alá tintával írva, hogy Ficsku Pál, tetejére meg a címzett, hogy Günther Úr!.
     Igyunk még egyet, mondom Icának, aztán olvasom.
     Iszunk.
     Aztán olvasok.
     "Tisztelt Günther Úr!
     Alulírott Ficsku Pál, magyar állampolgár (született 19670122 Debrecen, szemszám pitbull mellékelve), Budapesti lakos, azzal a kéréssel fordulok Igen Tisztelt Csatlakozási Biztos Úrhoz, hogy 20031215-én született két gyerekem. Egy fiú meg egy lány. Én író vagyok, vagy volnék, volnák, de ez mellékes. Népmesei neveket adtam nekik, Hüvelyk Matyi és Tündér Lara, de ez se fontos. Mindegy. Szóval azzal a kéréssel fordulok Önhöz, hogy szeretnének a gyerekek dolgozni. Most, hogy 2004041-én belépünk az euba, nem kívánom ingyen. Nem csak az előnyét szeretné én és a családom élvezni, de szorgos munkával szeretnénk hozzájárulni a jóléthez is. Már a gyerekeim is. Kisfiam, jellegénél és természeténél fogva igen alkalmas lenne biztonsági őri állásra, kopasz is és a szókincse is annyi, hogy ááá, kislányom pedig dolgozhatna munkahelyi büfében, otthon úgyis annyi munkát ad a büfiztetése. Kisfiam kifejezett kérése, hogy tehetségét egy cumigyárban kamatoztathassa. Felmérve az európai cumiügyi helyzetet, s mivel országunkban nincs cumigyár, gondolom azt gondolják az illetékesek, hogy szopunk mi eleget, nem kell segédeszköz, egy Párizs melletti cumigyárat szemeltünk ki, lakhatásilag is jó lenne. Igaz, hogy a kisfiam jelenleg fekvőbeteg, még járni se tud, de addig ellátnám én a feladatát. Kislányom meg nonstop, most amikor gépelem ezt a levelet, hajnal kettőkor is büfizteti az anyja.
     Tisztelt Csatlakozási Biztos Úr!
Kérem kérésem támogatását.

     Budapest, 20040314.

Tisztelettel Ficsku Pál"

     Te hülye vagy, mondja Gondnok Sanyi.
     Te tényleg hülye vagy, mondja Józsi, a hírszerkesztő.
     Erre igyunk, mondja Ica, amíg még ihatok, tölti a kisfelest, lehúzza, aztán mi is ihatunk.
     Csak az a baj Pali, mondja Józsi, hogy a francia parlament most hozott döntést, hogy két évig korlátozza a csatlakozó országok állampolgárainak munkavállalási lehetőségeit. És tudtommal a csecsemő is állampolgár.
     Ez igaz.
     Hallgatunk.
     Na most mi lesz velünk.
     Kint szuszog az ég, csepereg. Vagy talán szakad.
     Az utca végén a rádió előtt, most raknak éppen kerékbilincset egy koraszülött-mentő autóra, anyjának máma már nem szakad tovább
     Kék ruhás ellenőrök és rendőrök tartják félelemben a környéket.
     Bizonytalanság, félelem és rettegés.
     És még hol vannak a szabvány ellenőrök.
     Iszunk.
     Hallgatunk.
     Iszunk.
     Hallgatunk.
     Nem baj, mindenre van megoldás, mondom, legfeljebb elmegy addig a Fővárosi Nagycirkuszba dolgozni a gyerek. Világszám, amit tud.
     A múltkor is szarás közben fülbehugyozta magát.