hirdetés

Földényi F. László: Szabad lélegzetvétel (részlet)

Első nyilvánosság extra

2004. május 18.
Az Első nyilvánosság alább olvasható szövege egy olyan, többhetes közlés- és eseménysorozat része, melynek közbeeső állomásán egy egész napos irodalmi fesztivált láthattál-hallhattál - a csatlakozás napján, május elsején - az A38 állóhajón, végpontján pedig - az idei könyvhéten, június elején - egy kötetet találsz: a litera első antológiáját.
hirdetés

Túl Ázsián, de Európán még innen. Kelettől távolodva, Nyugathoz közeledve. Az előbbitől tartva, az utóbbiban inkább reménykedve. Valahol, egy köztes tájon, egy mesés vidéken, körülbástyázva félelmekkel (gondoljunk Herder jóslatára a magyarok nemsokára bekövetkező kipusztulásáról!), reményekkel, hitekkel és sérelmekkel (emlékezzünk a németek elleni 3:2-es vereségünkre az 1954-es világbajnokságon!). Az itt élőknek e vidék a legtermészetesebb. Az idegen azonban hajlamos e tájat az aránytalanságok birodalmának látni. Egyfajta terra incognitának, ahol sok minden hasonlít ugyan arra, amit manapság Európával szokás azonosítani, sok más azonban érthetetlen. Ahogyan az operett is hasonlít az életre, és közben mégis fényévnyire van tőle.
Könnyű lenne a negyven évig tartó vasfüggönyt felelőssé tenni azért, hogy Magyarország és a kultúrája néhány névtől eltekintve ma is ismeretlen a világ előtt. Nálunk ma hajlanak is sokan arra, hogy mindent ezzel magyarázzanak. 1989 óta a felnőtt lakosság többsége, ha baj éri, még álmában is a kommunizmusra mutogat. Ha nem is "járja be kísértet Európát", Magyarországon e kísértet még mindig otthonosan mozog. Életében soha nem emlegették annyit, mint most, állítólagos halálát követően.
Viszonylagos nem ismertségünknek azonban mélyebb oka is van. Ady Endre a Kelet és Nyugat közötti köztes állapotunk kapcsán már a 20. század elején Komp-országnak mondta az országot, melynek lakói valamennyien komplakók, függetlenül attól, hogy melyik parton szeretnének letelepedni. Ezt írta 1905-ben: "Idealisták és gonosztevők összeálltak, álság levegőköveiből várakat csináltak, teleujjongták a világot, hogy a Kárpátok alatt kiépült Európa". Komp-országra szűkítettük Európát, s így hajlottunk arra, hogy már a huszadik század elejére magunkat tartsuk a legeurópaiabbaknak. Akiknek minden oka megvan, hogy gyanakvással szemléljék a többieket, azokat, akik szintén európaiaknak tartják magukat. Adyval egy időben az Encyclopaedia Britannica 11. kiadása 1911-ben a Hungary címszónál a magyar irodalom kapcsán külön kitér e gyanakvásra: "Egy nép, amilyen a magyar, amely ennyire erős nemzeti érzéssel bír, nem nagyon hajlik arra, hogy tartósan csodáljon valamilyen külföldi vagy importált irodalmi stílust."
A gyanakvás vasfüggönye mögé zárkóztunk be évszázadokon át. Persze megvolt rá az okunk: Magyarországot történelme során annyiszor szállták már meg, hol Kelet, hol Nyugat felől, hogy végül egyebe sem maradt, mint a saját nemzeti identitásához való görcsös ragaszkodása. Elzárkóztunk Európától, de közben panaszkodtunk is, hogy Európa nem vesz tudomást rólunk. Ma már nem fenyeget ez a veszély. Mégis: a vasfüggönyöket nehéz lebontani. Még akkor is ott meredeznek elrozsdásodva, amikor már semmi szükség rájuk.
Akadnak olyanok is, akik egzotikus nyelvünket teszik felelőssé a nem ismertségünkért. A szláv és germán nyelvek közé ékelődve a magyar valóban mesésnek hangzik. Érdekes módon azonban a magyar irodalom az utóbbi években – éppen a német nyelvterületen - ki tudott törni a bezártságából. Képzőművészetünk azonban, amelynek pedig nem kell nyögnie a finnugor nyelv terhét, Európában változatlanul ismeretlen. A nyelv tehát csak részben felelős. Ki ismeri ma Európában a magyar művészet korszakait? Ki tudja, hogy például a magyar avantgárd hogyan viszonyult a nyugat-európai irányzatokhoz? Vagy hogy Magyarországon volt-e egyáltalán avantgárd? S hogy a szocializmus korában miként működtek a magyar művészek legjobbjai, minden támogatástól megfosztva? És a hetvenes évek elején, amikor a cenzúra enyhülni kezdett, hogyan tudott megbirkózni a magyar képzőművészet a hirtelen kapott szabadság váratlan terhével?
Megannyi kérdés, válasz nélkül. Emiatt is hat ez az ország terra incognitának. Kopogtatunk az EU ajtaján, próbáljuk becsempészni a kultúránkat, amely nagyrészt még mindig ismeretlen. Kommunizmust emlegetünk, meg vasfüggönyt, meg egzotikus nyelvet – s közben féltékenyen nézzük a szomszédainkat, hogy azoknak miért sikerült, ami nekünk nem? Miért, hogy ami például Lengyelországban vagy Csehországban magától értetődő, az a magyarok esetében korántsem az? Miért kell mindig magyaráznunk a bizonyítványunkat, miért kell mindig győzködnünk a világot, hogy nemcsak földrajzilag vagyunk Európában, hanem szellemileg is, hogy nálunk is vannak jelentős művészek, hogy akadtak évek, sőt évtizedek a huszadik században, amikor szinkronban voltunk az európai művészet fejlődésével?


(…)

Földényi F. László

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.