S. Bálinttal, J. Lajossal és O. Miklóssal iszunk egy kocsmában, mintha színpadon, több lépcsőnyivel följebb, egy sarki szeparéban, legjobban egy csantavéri kocsmára emlékeztet, a Panorámára, sokat iszunk, egyik rund a másik után; hangoskodunk, különösen, ahogy szokott, Lajos, de most nem idegesít. Végül fölszólítanak minket a távozásra. Nem akarunk távozni, ám akkor egy csomó izomagyú, kigyúrt fazon jelenik meg, atlétatrikóban; karba font kézzel állnak, és nézik, ahogy röhögve távozunk a mellettük lévő kerthelyiségbe, ahol egy asztal van, körötte farönkök, az asztalon több literes üveg, mint afféle házigazda töltök a barátaimnak, az egyikben pálinka van, a másikban hordóban érlelt sárga törköly. Amikor Miklósnak nyújtom a poharat, látom, hogy rózsaszín a pálinka, valaki előtte piros likőrt ihatott belőle, gondolom, kétségbeesetten néz rám, mit csináljon ezzel, mondom neki, idd meg, Mesés barátom szereti a likőröket, de kiönti a fűre, tölt magának másikat, iszunk, majd megint töltünk, megint iszunk, amikor oldalra nézek, látom, hogy valójában csantavéri házunk sarkánál állunk, ám ekkor elrikoltja magát Bálint egy várfalról, amely olyan, mint a veszprémi, csak jóval kisebb, mintha kicsinyített mását építették volna a házunk mellé a sarokra; kiabál, hogy lakodalmas menet jön, gratuláljunk az ifjú párnak, fölugrunk a várfalra, látjuk a klasszikus menyasszonyi ruhába öltözött, elfátyolozott nőt és a huszáregyenruhába öltözött férfit, amint mosolyogva lenéz a pár méter magas várfalról, mi is lenézünk, ekkor látjuk, hogy a többiek tovább isznak, és ott áll apám, Miklóssal beszélget, és a mozdulataiból látszik, hogy hívja be őket a házunkba, közben a menet, amely alig tíz emberből áll, ezt megint csak most regisztráljuk, megfordul, a zenészek pedig rázendítenek a „kalász, kalász árva magyar kalász” kezdetű nótára, gyorsan visszamegyünk a többiekhez, én a számba veszek egy aszpirin pezsgőtablettát, mert félek, hogy majd fájni fog a fejem, és hallottam valahol, hogy ha előre beveszem, akkor megelőzöm a fájdalmat, töltök egy pálinkát és tartom a számban, hogy a pezsgőtabletta föloldódjon, és indulunk a házunk felé, ahogy belépünk az előszobába, konstatálom, hogy visszarendezték, úgy, ahogyan gyerekkoromban állt, azaz ebédlőként funkcionál, ott ül az unokanővérem, a nagyanyám, aki meghalt a nyolcvanas évek közepén, a sógorom, anyám fiatalabb húgának férje, aki fölakasztotta magát, és ott a másik sógorom is, anyám idősebb húgának a férje, aki szintén öngyilkos lett, csak jóval előbb; bólintok feléjük, közben rettegek, nehogy kispricceljen belőlem az oldódó pezsgőtabletta, meg rettegek attól is, nehogy elokádjam magam, ha majd le kell nyelnem, amikor belépek a nappaliba, akkor nyelem le, kiderül nem is olyan rossz, ezt még észrevételezem, köszönök, átölelem anyámat, aki azonnal ki is megy az előszobába, majd apámat, a többiek már ülnek a kanapén, fotelban, ki hol, kezükben pohár, a szoba bal sarkában, pult mögött Csabi fiam kolbászokat és csevapokat süt, és rakosgatja a sülteket irdatlan halomba, anyám visszajön, kihív, és leteremt, hogy miért nem köszöntem a rokonoknak, mondom, tele volt a szám, aztán köszönök, az unokanővérem bájosan mosolyog rám, eszembe jut, hogy Bécinek hívtuk, de miután menstruálni és fiúzni kezdett, csak Bellának volt szabad szólítani, és az is eszembe jutott, hányszor, de hányszor belenyúltam a bugyijába, mikor egymás mellett aludtunk vagy papásmamást játszottunk a fészerben, a spediter (utánfutó) alatt, a nagymama is nevet fogatlan szájával, mikor megcsókolom, a többieket nem tudom üdvözölni, mert jön ki apám, hogy csináljak valamit, mert Bálint cirkuszol; bemegyek a nappaliba, Bálint az asztalon áll, locsolja szét az italt, és szónokol, érthetetlen nyelven; apám azt súgja a fülembe, hogy a kert végében van egy kis faház, vigyük oda, fektessük le, majd kialussza magát, közrefogjuk Bálintot, vezetjük a kert vége felé, és akkor látom, hogy a faházat egy sárkány őrzi, hosszú láncra kötve, nem nagy, de sárkány, körülbelül akkora, mint a Frédi és Béniben a Dínó, csak ennek mintha szárnya is lenne, Bálint megijed, mert a dög elér az ajtóig, de aztán segít a sárkány láncát egy hosszú gerendához fűzni, ám annak így alig marad mozgástere, irgalmatlan üvöltözésbe kezd, és megpróbál elrepülni, elhűlve nézzük, erre ébredek.

A gyerekszobában aludtam, ahogy kókadtan fölébredek, kezembe fogok egy A4-es papírlapot, a papírlapon egy szárnyas sárkány, kisebbik fiam, Ákos másolta ki valamelyik mesekönyvéből. Nem emlékeztem, hogy valaha is láttam volna. Junghoz bevittek egyszer egy beteg kislányt, aki állandóan hüllőkkel álmodott, már az első vizsgálatoknál tudtam, hogy hamarosan meg fog halni, mert hüllőkkel álmodni huzamosabb ideig ebben a korban, közeli halált jelent. És a kislány hamarosan meg is halt.

A tanulságot nem tudom levonni, csöng a telefon.