hirdetés

Follinus Anna: A verőfény visszája

2018. augusztus 30.

Margarita és a Mester a Lidó egyik villájában béreltek lakást számunkra, mely színes üvegablakával, festett mennyezetével a verőfény visszáját csempészte a falak közé. Sokszor csak hagytam, hogy hasson rám, nehezebb pillanatokban a részletekbe kapaszkodtam, hogy kívül maradhassak testem történésein. – Kamaszkorom legszebb nyara sorozatunkban Follinus Anna írása.

hirdetés

Velencébe mintha kódolva lenne a lebegés. Azon a nyáron minden este a Lidóról néztük, ahogy sziluettje elmosódik víz és szárazföld között. Amikor csak tehettem, kamaszmód lebegtem és mosódtam el én is. Új élmény volt legalább néha könnyűnek sejteni magam.



Igaz, másképp, de lebegtetett a Lidó is: a golgotavirág, a kabócák hangja, a színes paloták mind-mind új érzetként törtek rám, és lüktettek tovább bennem. Akárhányszor elindultam a vaporettó-kikötőtől a tengerhez, világok közt keltem útra.

Margarita és a Mester a Lidó egyik villájában béreltek lakást számunkra, mely színes üvegablakával, festett mennyezetével a verőfény visszáját csempészte a falak közé. Sokszor csak hagytam, hogy hasson rám, nehezebb pillanatokban a részletekbe kapaszkodtam, hogy kívül maradhassak testem történésein.

Ha a környéken sétáltunk, gyakran kanyarodtunk a Grand Hotel des Bains felé. A
Mesterék oly elszántan igyekeztek Aschenbach nyomára jutni, mintha így kiterjeszthetnék világát ránk is. Egyszer be is lógtunk a szálloda strandjára, ahonnan még azelőtt kidobtak bennünket, hogy Tadzióvá válhattam volna. Ki szégyent érzett, ki haragot.


Mikor végre elmerültünk a tengerben, megérkeztem magamhoz. Egyszerre könnyű lett a test, morajlott a lélek.

Follinus Anna

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.